Pesti Srácok

Forró drót

Katonai intervenciós tervet véglegesített az ECOWAS a tárgyalások elakadása után

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 5.
A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) tagállamainak védelmi vezetése véglegesítette nigeri katonai intervenciós tervét pénteken, és mozgósításra szólította fel a tagországok hadseregeit, miután elakadtak a tárgyalások a nigeri katonai juntával, amely a héten felmondta katonai megállapodásait korábbi gyarmattartójával, Franciaországgal.

Újabb bolsevik szikra pattant ki Jámbor elvtárs fejéből, most sem sikerült igazat mondania

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 4.
Sok olyan párt van az ellenzéki oldalon, amelyeknek a nevükben a végzetük. A Párbeszéd is ilyen, amely mindig csak a feljebbvalójukkal folytat párbeszédet. Szeretnék elhitetni, hogy az emberekkel is, de a párt népszerűségi mérései azt mutatják, ez még nem jött össze. Ha Jámbor András bármikor megszólal, kiderül, hogy tévúton vannak nemcsak a párbeszédei, de a sima beszédei is. Most éppen az derült ki, hogy alaptalanul vezette félre a közvéleményt azzal, hogy szerinte a Fidesz megtámadta a Szikra-tábort.

Háromszáznál is több ukrajnai gyermek táborozik Magyarországon az Ökumenikus Segélyszervezet jóvoltából

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 4.
Egész nyáron több turnusban zajlanak napközis táborok ukrajnai menekült gyermekek számára a Magyar Cserkészszövetség és az Ökumenikus Segélyszervezet szervezésében Budapesten és Nagykovácsiban – közölték a szervezők pénteken a hazai sajtóval. Azt írták, hogy a különféle tematikára épülő heteket szabadtéri és beltéri játékok, művészeti foglalkozások és kirándulások is színesítik.

Ujhelyi még mindig tud mélyebbre süllyedni – Az egykori szoci megmondóembert most Schiffer András osztotta ki alaposan

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 4.
Augusztus elején mi sem esik jobban, mint amikor Ujhelyi Pista tollat ragad és üzenget. Az egykori szocialista politikus, aki mára abban leli indentitását, hogy nagy ritkán, amikor szót kap, magát dicséri, most beleállt Schiffer Andrásba. Kicsit olyan ez, mint amikor egy letűnt celeb szeretne reflektorfénybe kerülni és elkezdi szidni a nála menőbbet. Valahogy ez az érzés keríti hatalmába az embert, amikor Ujhelyit olvassa. De ki olvassa? Mi bevalljuk, biztosan nem hallottunk volna erről, ha Schiffer András nem válaszol. Volt olyan kedves és megtette.

Lengyelország mintegy egymilliárd euróra becsüli az ukrán gabonatranzit bővítésének költségeit

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 augusztus 4.
Lengyelország mintegy 1 milliárd euróra becsüli az ukrán gabonatranzit bővítéséhez szükséges költségeket - erősítette meg pénteki médiaközlések szerint Andrzej Sadoś, Lengyelország állandó képviselője az Európai Uniónál. Lengyelország azt követően mutatta be az Európai Unió (EU) szerveinek az ukrán gabonaexportot lehetővé tevő infrastrukturális beruházások költségeit, hogy Moszkva július 17-én leállította a fekete-tengeri folyosót. Az ukrán mezőgazdasági termékek tranzitját azonban Lengyelországon keresztül is lebonyolítják.

Ferenc pápa békére szólította fel a fiatalokat az Ifjúsági Világtalálkozón Lisszabonban (Videó és galéria)

NVNeugebauer Viktor Forró drót 2023 augusztus 4.
Ahogyan már tegnap beszámoltunk róla, Ferenc pápa is hivatalosan megnyitotta a 37. Ifjúsági Világtalálkozót a portugál fővárosban. A nyitó ceremónia keretében vitték fel a fiatalok a találkozó két szimbólumát – a keresztet és a Mária-ikont – a színpadra, ahol Ferenc pápa mellé állították ki őket. Az ünnepség, amelyen több százezren vettek részt, egyik leglátványosabb része a pontifex megérkezése mellett a zászlók felvonulása volt. „Európának vissza kell szereznie a béketeremtő és a hídépítő szerepét” – ez volt talán a legfontosabb üzenete a Szentatyának a fiatal generációhoz. A sajtószektorban Bese Gergő atyával beszélgettünk.
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.