Pesti Srácok

Forró drót

ENSZ: végveszélyben van az emberiség sorsának javítására kidolgozott célok végrehajtása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 11.
Végveszélyben vannak az emberiség sorsának javítására kidolgozott intézkedések az ENSZ szerint, ezért a szervezet főtitkára "mentési tervet" szorgalmaz. António Guterres ENSZ-főtitkár a fenntartható fejlődési célokról szóló jelentése előszavában – amelyek az ENSZ szeptember 18-19-re tervezett csúcstalálkozója középpontjában állnak majd – arra figyelmeztetett, hogy gyors cselekvés nélkül a 2015-ben az ENSZ tagállamai által elfogadott "Agenda 2030" könnyen "a tervezett jobb világ sírfeliratává válhat".

Fletó elszabadul - a DK elnöke szerint ő igazából megoldotta a 2008-as válságot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
Hétfő este Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége. A korábbi miniszterelnök elmondta, hogy szerinte nehéz időszak elé néz az ország, valamint beszélt Orbán Viktorról, az árnyékkormányról és az önkormányzati választásokról is. Gyurcsány azt mondta, hogy még nem döntöttek Karácsony Gergely támogatásáról Budapesten, de abban biztos, hogy egyetlen ellenzéki főpolgármester-jelölt lesz. Szerinte lehet olyan megfontolás, amelynek a végén azt javasolja majd a Demokratikus Koalíciónak, hogy támogassa Karácsony Gergely indulását.

Egyre drágább a béke - Védelmi tervet fogadott el a NATO egy esetleges orosz támadás esetére

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
A NATO-szövetségesek hétfőn megállapodásra jutottak a regionális tervekről, amelyek részletezik, hogy a szövetség hogyan reagálna egy orosz támadásra egy nappal a vezetők vilniusi csúcstalálkozója előtt - közölte három diplomata a Reuters hírügynökséggel. A NATO évtizedek óta nem látta szükségét nagyszabású védelmi tervek megfogalmazásának, mivel kisebb háborúkat vívott Afganisztánban és Irakban, és biztos volt abban, hogy a posztszovjet Oroszország már nem jelent egzisztenciális fenyegetést - írja a Reuters.

Az Európai Bizottság nem tud elszámolni azzal, hogy pontosan mennyit és milyen jogcímen költött Ukrajnára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
Levélben fordultak az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának elnökéhez a Fidesz EP-képviselői. Deli Andor és Deutsch Tamás a Monika Hohlmeierhez címzett levelében kiemelte: az unió 2021–2027-es pénzügyi keretének most zajló félidei felülvizsgálata egy rendkívül aggasztó pénzügyi szabálytalanság komoly gyanújára világított rá. Kiderült ugyanis, hogy miközben az Európai Bizottság több tíz milliárd euró többletbefizetést várna el a tagállamoktól az uniós programok finanszírozhatósága érdekében – köztük egy újabb 50 milliárdos tételt Ukrajna támogatására –, nem tud elszámolni azzal, hogy eddig pontosan mennyit és milyen jogcímen költött Ukrajnára, számolt be a Magyar Nemzet.

Bárddal akart biciklit lopni egy kecskeméti férfi

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság egyenruhásai 2023. július 8-án kevéssel éjfél után autóval járőröztek a városban, amikor különös dologra lettek figyelmesek: egy férfi bárddal ütlegelt egy biciklilakatot. Mire a járőrök kipattantak a kocsiból, a zár éppen megsemmisült, de a kerékpárt az ismeretlen már nem tudta elvinni, mivel a rendőrök útját állták. A férfit elfogták és lopás kísérlete miatt előállították - számolt be a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A kecskeméti nyomozók szerint a férfi további három bűnesettel is összefüggésbe hozható.

A kreativitás határtalan - Struccokkal álcázták a kenderültetvényt Hódmezővásárhelyen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
Egy hódmezővásárhelyi tanyán két férfi és egy nő kenderültetvényt alakított ki, amit struccfarmmal próbáltak meg álcázni. A rendőrség vádat emelt ellenük. Vádat emeltek két férfi és az egyikük élettársa ellen, akik kenderültetvényt alakítottak ki egy hódmezővásárhelyi tanyán – számolt be a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-nek. Jelentős mennyiségű kábítószer társtettességben elkövetett kereskedelmével vádolják őket, számolt be az Index.

A német kancellár visszavágott Erdoğannak: Törökország uniós pályázata nem kapcsolódik Svédország NATO-csatlakozásához

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
Olaf Scholz német kancellár szerint Törökország uniós pályázata nem kapcsolódik Svédország NATO-csatlakozásához, miután Recep Tayyip Erdoğan látszólag újabb akadályt vezetett be, amelyet Svédországnak kell leküzdenie a katonai szövetséghez való csatlakozás előtt. A török elnök Isztambulban újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Törökország már több mint 50 éve várakozik az EU ajtajánál és a NATO szinte valamennyi tagállama ma már az EU tagja.

Új magyar fejlesztésű drónt mutatott be a honvédség

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres - hangsúlyozta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű, pilóta nélküli repülőgép első hivatalos bemutatóján hétfőn a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén. Porkoláb Imre kiemelte: a sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, pilóta nélküli repülőrendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott. Az új technológia a nemzetközi piacon is megállja a helyét - tette hozzá.

Hoppá: EU-tagságért cserébe jóváhagyhatják a törökök Svédország NATO-csatlakozását

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
Erdogan török elnök hétfőn váratlanul kijelentette, hogy az Európai Uniónak meg kell nyitnia az utat Ankara csatlakozásához, mielőtt a török parlament jóváhagyja Svédország csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Törökország uniós csatlakozási pályázata évek óta befagyasztva van, miután a tagsági tárgyalások 2005-ben, Erdogan első miniszterelnöksége idején elkezdődtek - írja a Reuters.

XXI. Század Intézet: A jogállamiságra mért pofont Brüsszel

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 július 10.
Az Európai Parlament e heti plenáris ülésének napirendi pontjai között szerepel a jogvédő szervezetekkel szembeni perekről szóló új uniós szabályozás. Az Európai Unió intézményei az európai baloldal képviselőivel karöltve úgy határoztak, hogy a civil szervezeteket, jogvédőket és emberjogi aktivistákat kiemelik a tagállami bíráskodás alkotmányos rendjéből és a létező legerősebb közjogi kiváltságban részesítik őket: ha egy per közéleti részvételüket veszélyezteti, az eljárást a bíróság azonnal megszüntetheti.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.