Forró drót
Visszatérhet az aktív politikába Eva Kaili
A korrupt görög politikus, aki egy állítólagos befolyásszerzési botrány egyik fő gyanúsítottja, hamarosan megpróbálja elérni, hogy házi őrizetét feloldják, és így folytatni tudja európai parlamenti képviselői munkáját – közölték Kaili ügyvédei a Politicoval.Elmarad Márki-Zay Péter pártjának májusi rajtja
Márki-Zay Péter még az évértékelő beszédében hirdette meg az új pártja májusi rajtját. Ehhez képest Hódmezővásárhely polgármestere most azt mondta, hogy még dolgoznak az új párt indulásán.A holland kormány nem fizet többé az önkormányzatoknak az elutasított menedékkérők elhelyezéséért
A holland kormány 2024-től nem finanszírozza azon menedékkérők elhelyezését, akiknek menekültstátusz iránti igényét elutasították – jelentette be az igazságügyi államtitkár. A döntés miatt öt holland nagyváros önkormányzata támogatási források nélkül marad; ezek a NOS műsorszolgáltató keddi beszámolója szerint súlyos fenntartásokkal fogadták a bejelentést.Keresztény híveket hurcoltak el iszlamisták Nigériában
Keresztény híveket hurcoltak el fegyveresek Nigéria északi részén – közölte kedden egy egyházi tisztségviselő.ORFK: a gyülekezési jog széles körű, de nem korlátok nélküli, például nem bánthatnak senkit, nem rongálhatnak vagyontárgyat
A gyülekezési jog rendkívül széleskörű alkotmányos alapjog, de nem korlátok nélküli: a demonstrációk résztvevői nem veszélyeztethetik a közrendet, közbiztonságot, vagy mások jogait, szabadságát, és ha a rendőrség ilyet tapasztal, fel kell lépnie a rend helyreállításáért – mondta Gömbös Sándor dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hivatalának vezetője egy keddi háttérbeszélgetésen.Szijjártó: a kormány megteremti a környezetet a magyarság megőrzéséhez a Kárpát-medencében
A kormány dolgozik a magyarság megőrzéséhez szükséges feltételek megteremtésén Kárpát-medence-szerte, ennek része az óvodafejlesztési program is, amelynek keretében már 90 új óvodát és bölcsödét építettek, több mint 380-at pedig felújítottak Erdélyben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Nagyváradon.Ha már Európa-nap, idézzük fel, mit is üzent Európának Ferenc pápa Budapestről
Elengedhetetlen, hogy újra felfedezzük az európai lelket – ezt hangsúlyozta többek közt Ferenc pápa a budapesti látogatása alkalmával elhangzott egyik beszédében, amelyet a nyugati sajtó teljesen agyonhallgatott. Hölvényi György KDNP-s EP-képviselő az Európa-nap alkalmával emlékezett meg a Szentatya szavairól.Közép-európai agrársiker: az EP megszavazta, hogy csak az uniós követelményeknek megfelelő gabonát lehessen Ukrajnából exportálni
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén hozzájárult az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó rendkívüli uniós intézkedések fenntartásához – tájékoztatott az uniós parlament kedden.Ürgéket lakoltattak ki a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről
Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érintett területekről – közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.Szijjártó: a magyar elektromosautó-ipar fejlődéséből Románia is profitálhat
Magyarország és Románia közös gazdaságfejlesztési programot indít annak érdekében, hogy a kelet-magyarországi autóipari beruházásokból a határ túloldalán is profitálhassanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Nagyváradon.Nézőpont: a magyarok többsége elutasítja az EU szankciós politikáját
A magyarok többsége elutasítja az Európai Unió szankciós politikáját és elégedetlen az EU jelenlegi vezetésével – derül ki a Szent István Intézet reprezentatív kutatásából, amelyet a május 9-i Európa-nap alkalmából készítettek a Nézőpont Intézet megbízásával a magyar emberek az Európai Unióval kapcsolatos véleményéről és a kereszténység Európában betöltött szerepéről.Róna Tamás főrabbi szerint megdöbbentő, hogy a Mazsihisz elnöke újraindulhat a vezetőségért
Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület, azaz a Zsima elnöke podcastjában utalt arra, hogy szerinte Heisler András, a Mazsihisz két és fél ciklus óta szolgáló elnöke nagy valószínűséggel újraindul az elnöki székért.Varga Mihály: az OECD és az EU felmérései szerint Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát
A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Budapesten, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.EP: az importált fosszilis energia is feleljen meg a metánkibocsátásra vonatkozó uniós követelményeknek
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint 2026-tól a szén-, olaj- és gázimportőröket annak bizonyítására kell kötelezni, hogy az importált fosszilis energia is megfelel az energiaágazat metánkibocsátásának csökkentését célzó uniós rendelet követelményeinek – tájékoztatott az uniós parlament kedden.Ismét elbocsájtották a munkácsi magyar iskola igazgatóját
Folytatódik a magyar tisztségviselők meghurcolása a kárpátaljai Munkácson. Portálunk korábban már beszámolt arról, hogy mondvacsinált indokkal bocsájtották el állásából a II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatóját, akit később egy bírósági határozat értelmében helyeztek vissza tisztségébe. A járási tanfelügyelőség azonban a jogerős döntéssel szembe menve ismét elbocsáttatta Schink Istvánt.Büntetőfeljelentést tesz az építési kordont megrongálók ellen a rendőrség
Be nem jelentett gyűlést tartottak 2023. május 9-én a főváros I. kerületében, a Karmelita kolostornál – írja a police.hu közleményében, kiemelve: a résztvevők az építési területet határoló kordonelemeket lehajlították, ledöntötték, összekötő tartóelemeket vágtak át.Szijjártó Péter: 400 milliárd forintból Debrecenben építi fel első európai üzemét a kínai Eve Power (Videó)
Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója, a kínai Eve Power, és ennek nyomán több mint ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a hajdúsági városban.Olaf Scholz: az európai munkaerőhiányt a jogszerű bevándorlás orvosolhatja
Európának munkaerőre van szüksége; a jelenlegi munkaerőhiányt a szabályozott, okos, ellenőrzött és jogszerű bevándorlást lehetővé tevő migrációs politika orvosolhatja – jelentette ki a német kancellár Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén, kedden.Matematika írásbelivel folytatódott ma az érettségi
Az Oktatási Hivatal közleménye szerint matematikából középszinten 1152 helyszínen 70 394 vizsgázó (közülük 2037 diák angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb vagy szlovák nyelven), emelt szinten pedig 94 helyszínen 4537 vizsgázó (közülük 113-an angol, francia, német, spanyol vagy szerb nyelven) tesz érettségi vizsgát.A nemzeti vétó eltörlését javasolja Daniel Freund
Ma van az Európa-nap, amelynek kapcsán a hazánkat rendszeresen támadó zöld politikus, Daniel Freund egy érdekes gondolatát osztotta meg a nagyközönséggel a Twitteren. Ez pedig nem más, mint hogy az unió szüntesse meg a nemzeti vétó lehetőségét.Szijjártó Péter: minden akkumulátorgyár a legszigorúbb előírásokat betartva épül Magyarországon
Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként, és bár egyesek megpróbálják kihasználni az emberek bizonytalanságérzetét, fontos tudni, hogy minden meglévő és épülő gyárnak meg kell felelnie a rendkívül szigorú hazai környezetvédelmi előírásoknak – szögezte le a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Nem sikerült a kármentés: ötmilliárd dollárral csökkenhetett a transznemű tiktokkerrel kampányoló cég értéke
Ötmilliárd dollárral csökkenhetett a Bud Lightot gyártó cég értéke az elhibázott kampánya miatt, ugyanis egy transznemű tiktokkerrel próbálták népszerűsíteni a terméküket. Nem jött be, ezért bocsánatot kért az italt gyártó cég vezetője és szabadságra külte a reklámot megálmodókat, valamint új hirdetést is csináltak, de egyelőre úgy tűnik, hogy hiába.Reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett erőlködésének tűnik a kordonbontás Havasi Bertalan szerint
A Momentum politikusai Hadházy Ákossal kiegészülve ma megint a Karmelita kolostornál bontották a kordont, majd ültek rá a kerítéselemekre, miközben Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Havasi Bertalan is megérkezett a munkahelyükre. A sajtófőnök személy szerint sajnálja az összegyűlt maroknyi embert és kétségbeesett erőlködésnek titulálta a politikusok akcióját. Havasi egyébként megjegyezte: rosszul esett neki, hogy nem köszöntek vissza a tüntetők.György László: a támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon
A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások (kkv) kapják Magyarországon – hangsúlyozta György László kormánybiztos kedden, az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még































