Grund
A jóemberkedés beárnyékolja az európai kereszténydemokráciát – Nádor Koppány Zsombor a Grundban
A Grund e heti adásában Hoppál Hunor vendége Nádor Koppány Zsombor, a Szent István Intézet vezető kutatója volt. A témát a kereszténydemokrácia helyzete adta, amiről Zsombor tanulmányt is írt. Ez az az eszme, amelyet végérvényesen cserben hagyott az európai elit. A család fogalmának feloldódásától az emberi méltóság kiforgatásán át a krisztusi politizálás félreértelmezéséig körüljártuk, hogyan jutott oda Európa, hogy mára a keresztény gyökereit végleg feladva folyamatos válságban éli mindennapjait. Fogalmunk sincs arról, hogy kik a TISZA fővárosi képviselői – Varga Zsolt a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Varga Zsolt, az LMP budapesti elnökségi tagja volt. A műsorban a zöld párt budapesti helyezkedéséről, az LMP ellenzékiségen és kormánypártiságon kívüli új szerepéről, valamint a pártból való kilépési hullámról és annak hatásairól is beszélgettünk. Magyar politikai kütyühasználat: 2. rész – Imre Gyula a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Imre Gyula, a Fidelitas Digitális és Innovációs Kabinet vezetője volt. A magyar politikai kütyühasználatról szóló kétrészes műsorfolyamunk második adásában a politikusok közösségimédia használattal kapcsolatos szokásait vettük végig. Magyar politikai kütyühasználat: 1. rész – Imre Gyula a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Imre Gyula, a Fidelitas Digitális és Innovációs Kabinet vezetője volt. A következő, kétrészes műsorfolyam a magyar politikai kütyühasználatról szól, melynek első adásában a mobiltelefon-kitiltás ügyét és az ennek nyomán kibontakozó vitát jártuk körbe. Van visszaút a baloldal politikai halálzónájából? – Móna Márk a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Móna Márk, a Mandiner munkatársa volt. A műsorban a konfliktusos belső viszonyok és a Magyar Péter megjelenése által leharcolt ellenzék ügyei kerültek terítékre. Karácsony a fél politikai paletta után a DK-t is hátba szúrja? – Deák Dániel a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és a Megafon véleményvezére volt. A műsorban a baloldal budapesti botrányai kerültek szóba, amelyek kapcsán volt mit megbeszélni.
Hogyan védhető a médiatudatosság, amikor önjelölt Messiások támadják a sajtót? – Nagy Károly a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Nagy Károly, a Transzparens Újságírásért Alapítvány menedzsere volt. A műsorban sajtóaktualitások, Magyar Péter médiakezelési attitűdje és az alapítvány munkája is szóba került. Sok minden belefér a balliberálisoknak, de a kereszt a Citadellán nem – Both Hunor a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Both Hunor, a Századvég vezető elemzője volt. A műsorban a Citadellára építendő kereszt körüli őskommunista zavarkeltés és hisztéria, valamint az ukrán front helyzete, Kurszk és az Északi Áramlat felrobbantásának újrafelelevenítése szerepeltek a témák közt. Elindult a békepárti fordulat? – Dornfeld László a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője volt. A műsorban szóba került az ukránok azon lépése, amellyel az orosz kőolaj exportját korlátozták Magyarország és Szlovákia felé, emellett terítékre került a finn elnök szokatlanul békepárti, már-már orbáni húrokat pendítő nyilatkozata. „Ez nemcsak egy szabadegyetem, hanem maga a történelem” – Bagi Barna a tusványosi Grundban
A Grund tusványosi adásában Hoppál Hunor vendége Bagi Barna, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért nevű ernyőszervezet elnöke volt. Szóba került a krisztusi korba lépő, 33. Tusványos jelentőségének kérdése, a nemzetpolitikai és egyéb témák fórumaként működő rendezvény hiánypótló jellege, és a külhoni magyarokkal való párbeszéd lehetőségei is. A Nyugatot hidegen hagyja a békevágy – Gulyás Áron a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Gulyás Áron, a PestiSrácok.hu szerkesztő-riportere volt. A srácok a Donald Trump merénylete körüli politikai-társadalmi helyzetet, valamint Orbán Viktor békemissziójának EU-n belüli visszhangjait vették górcső alá. Le Penék szerezték a legtöbb szavazatot, mégis veszítettek – A Grund a torzító választási rendszerek nyomában
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Szűcs Gábor jogász volt. A műsorban két aktuális, külpolitikai kitekintésű téma került terítékre: a francia nemzetgyűlési választások vonatkozásai, valamint a Patrióták Európáért EP-frakció megalakulásának kérdésköre.
Hazánkban is kialakulhat a lengyel mintájú pártrendszer? – Bándy Péter a Grundban
A Grund legújabb adásában Hoppál Hunor vendége Bándy Péter, a Demokrata vezető szerkesztője volt. A műsorban a június 9-i kettős választás eredményeit, tanulságait, jelenségeit elemeztük. A vármegyei listák tekintetében az ország narancssárgába borult, a Fidesz–KDNP pedig négy megyei jogú várost visszanyert, viszont három megyei jogú várost elvesztett a legutóbbi, 2019-es eredményekhez képest. Milyen képet fest Budapest, és vajon milyen választási legitimációs problémákat jelezhet az újraszámlálás-gate, ami a főpolgármester-választáson túl már Győrben és Kalocsán is felmerült? Mit mutat a Tisza párt majdnem 30 százalékos eredménye az EP-választáson? Miért lesz nehéz az út Magyar Péterék számára a 2026-os országgyűlési választásig? Kérdés, hogy kialakulhat-e hosszabb távon is egy olyan pártrendszer hazánkban, mint amit Lengyelországban láthatunk – amelyben egy jobboldali párt mellett egy jobbközépnek mondott globalista erő emelkedik ki a politikai rendszerből, a baloldal pedig tartósan 10% alatti támogatottságot tudhat magáénak. Ennek lehetőségeiről, és a fent említett témákról beszélgettünk a legfrissebb Grundban. A háború és béke kérdése lesz a döntő – Nagy Dénes András a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Nagy Dénes András Közép-Európa-elemző, az Alapjogokért Központ Közép-Kelet-Európáért felelős koordinátora volt. A régió politikai szakértőjével arról folyt a műsorbeszélgetés, hogy vajon milyen szerepet fog betölteni Közép-Európa az új Európai Parlamentben? Mi a jelentősége a V4 országcsoport vagy a Baltikum jelenlétének az uniós intézményrendszeren belül? A keleti pólus képes ellensúlyt képezni a nyugati magországokkal szemben? Hol húzódnak a politikai törésvonalak, milyen jelentősége van a háború, vagy épp a nemzeti szuverenitás kérdéskörének a térségünkben? Milyen erőviszonyokat alakíthatnak ki a közép-európai választói igények a következő öt év Európai Parlamentjében? Ezeket a kérdéseket vettük górcső alá a legfrissebb Grundban. Az önkormányzati választás tétje a biztonság – Móna Márk a Grundban
A Grund e heti részében Hoppál Hunor vendége Móna Márk újságíró volt. Márk az elmúlt hónapokban az általa szerkesztett és vezetett „Pécsi Sztorik” online műsorfolyam révén a pécsi baloldali városvezetés zűrös ügyeivel, visszaéléseivel, valamint Pécs politikai helyzetével foglalkozott. Milyen ügyeket sikerült feltárni? Mi a pécsi baloldal ajánlata, és hogyan láthatjuk az alternatívaképzés lehetőségét a Dunántúl fővárosában? És hogy állnak a pécsi sztorikon túl a pesti ügyek? Mik a fővárosi kampány eddigi tanulságai és eredményei? Országos kitekintésben pedig melyek azok a sorskérdések, amelyek hazánk valamennyi településén meghatározzák majd az új önkormányzati vezetések megválasztását? Ezekről is beszélgettünk a Grund legújabb adásában. Terézvárosnak is változásra van szüksége – Hegedűs Hanna a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hegedűs Hanna, a Fidesz–KDNP VI. kerületi képviselőjelöltje volt. A műsorban szó esett arról, hogy milyen okból és motivációval indul el egy fiatal nő az önkormányzati választáson, és milyen várospolitikai kihívások jelentkeztek Terézvárosban az elmúlt öt évben. A felületes szemlélőnek Soproni Tamás momentumos pártszínein kívül nem lehetett sok gondja a VI. kerületi polgármesterrel, de vajon mi található a jéghegy nem látható részein? Mit tudhatunk a terézvárosi baloldal 140 millió forintos korrupciós botrányáról? Mik Hanna felkarolt témái, és miért jelentenek olyan nagy problémát az Airbnb-k a kerületben? Mi a helyzet a zöldítés szélesebb körű megvalósítási tervével? És hogyan lehet valódi városüzemeltetést folytatni a látványpékségszerű politizálás helyett Budapesten? Ezeket a kérdéseket feszegettük a legújabb Grundban. A keresztény egyház születésnapját ünnepeljük pünkösdkor – Hodossy-Takács Sámuel a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hodossy-Takács Sámuel református teológushallgató volt. A műsorban szó esett a pünkösdről, annak jelentőségéről, illetve elhelyezkedéséről az egyházi ünnepek között. De vajon miért van mostoha szerepe a pünkösdnek a karácsony és a húsvét mellett? A világi, polgári hagyományok és rítusok elveszik a fókuszt a pünkösdtől? Mi lehet a legjobb módja a keresztények mai evangelizációjának, és hogyan kell megküzdeni az egyház trendivé tételének torzító tendenciáival? Mi a pünkösd üzenete a mai világban? A műsorban ezekről a kérdésekről, és a február óta komoly médiafigyelemben részesített református egyház helyzetéről is beszélgettünk egy bennfentessel. Pofára osztályoz Brüsszel? – Dornfeld László a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője volt. A műsorban szó esett arról, hogy az Európai Bizottság megszüntette a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikkely szerinti eljárást – elmondásuk szerint azért, mert már nem áll fenn a kockázata annak, hogy Varsó megsérti a jogállamiságot. De mi a helyzet azzal, hogy az újdonsült Tusk-kormány karhatalma erőszakkal foglalta el a közmédiát, és elnöki kegyelemben részesített politikusokat hurcolt el? Hazánk helyzetével összehasonlítva hogyan láthatjuk Magyarország jogalkotási erőfeszítéseit és az elért eredményeket az uniós eljárások megszüntetése, vagy épp az EU-s pénzek megszerzése kapcsán? Mi a liberális kettős mérce alapja, és vajon tényleg pofára osztályoz Brüsszel? Ezeket a kérdéseket jártuk körül a legújabb Grundban. Mit adott nekünk az Unió? – Both Hunor a Grundban
A Grund legutóbbi adásának vendége Both Hunor, a Századvég vezető elemzője volt. A műsorban Magyarország 20 éves európai uniós tagságának előnyeiről és hátulütőiről beszélgettünk. Mit adott nekünk a négy szabadság, az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása, a schengeni övezet és a gazdasági unió megvalósulása? Miért problémásak a Brüsszel által indított kötelezettségszegési és jogállamisági eljárások? Mi az a lopakodó jogalkotás, és hol áll most a diskurzus az Európai Egyesült Államok föderalista lázálmáról? Mit üzen a két évtizedes uniós tagságunk a június 9-i európai parlamenti választásra? Ezekről esett szó a legfrissebb Grundban. A vágyvezérelt gondolkodás után itt van a vágyvezérelt közvélemény-kutatás – Szűcs Gábor a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Szűcs Gábor jogász volt. Miért és hogyan mért a Závecz Research és az Iránytű Intézet homlokegyenest eltérő népszerűségi adatokat a Fidesznek, a DK-nak és a Tisza Pártnak? Mi az egyes baloldali pártok közötti különbség a Magyar Péter-jelenséghez való viszonyulásban? Milyen hatást kelthet az újdonsült politikus tevékenysége a Jobbik vagy a Momentum Európai Parlamentbe jutására és nevezett pártok túlélésére nézve? És vajon miféle kultúrfölényt mutat Molnár Csaba gyurcsányista EP-képviselő nyílt O1G-zése? Ezeket a kérdéseket fejtegettük a legújabb Grundban. Lángba borulhat a Közel-Kelet az iráni dróntámadás következményeként? – Tárik Meszár a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Tárik Meszár Közel-Kelet-szakértő, az Eurázsia Központ kutatója volt. A műsorban az Izrael elleni iráni támadás felé vezető útról, az ügy részleteiről, valamint lehetséges utózöngéiről zajlott a beszélgetés. Mi volt Irán drónoffenzívájának előzménye a politikai és médiavilágban, valamint a titkosszolgálati színtéren? Hogyan értékelhető Jordánia kiállása Izrael mellett, tekintve, hogy a jordánok meglepő módon aktívan segédkeztek az iráni drónok semlegesítésében? Hogyan rezonált az eseményre a többi környékbeli arab ország, és várható-e felbátorodás a zsidó állam célba vételére – akár Libanon részéről – Irán támadását követően? Milyen esélye van egy államközi háború kirobbanásának a Közel-Keleten, és hogyan hat majd a gázai konfliktusra és a globális biztonsági architektúrára az április 13-i Izrael elleni akció? Ezeket a kérdéseket jártuk körül a legfrissebb Grundban. „A Párbeszéd nevű formáció létezését egy metafizikai problémának írnám le” – Ungár Péter a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Ungár Péter, az LMP társelnök-frakcióvezetője volt. A zöld országgyűlési képviselővel az LMP ellenzéki pártpalettán való jelenlegi helyéről, a DK-MSZP-Párbeszéd-összefogásról, valamint a Párbeszéd nevű formáció létezésének metafizikai végiggondolásáról is beszélgettünk. És miért volt szükség Hack Péter nem túl sok eséllyel kecsegtető jelölésére a köztársasági-elnökválasztáson ? Mi az LMP célja Vitézy Dávid általuk kívánt győzelmén túl az önkormányzati választásokon? Hogyan alakulhatnak az EP-választási eredmények a párt számára? Június 9. után napirendre kerül az LMP európai szövetségesi rendszerének újragondolása az Európai Zöld Párt Vitézy Dávidra vonatkozó intoleráns kritikája után? És kialakították-e már az álláspontjukat Magyar Péter politikai színrelépésével kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre is válaszolt Ungár Péter a legfrissebb Grundban. Donáth Anna akár hazánk EU-tagságát is veszélyeztetné? – Dornfeld László a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője volt. Donáth Anna ismét az EU-hoz rohant Magyarországot befeketíteni, hiszen a momentumos EP-képviselő vizsgálatot kezdeményez az Európai Parlamentnél Magyar Péter hangfelvétele ügyében. A hazáját feljelentgető liberális képviselőnő szerint az ügy akár Magyarország uniós forrásait is veszélyeztetheti, EU-tagságunkat pedig megkérdőjelezheti. Mennyiben lehetséges mindez, és vajon milyen politikai magatartásra utal, hogy a magyarokat sújtó bármilyen következményhez proaktívan szeretne hozzájárulni a magyarországi baloldal üdvöskéje? A műsor második felében az új NATO-főtitkár idén esedékes megválasztásáról beszélgettünk. A nemzetközi sajtó két politikust emleget lehetséges aspiránsként, Mark Rutte ügyvezető holland miniszterelnököt és Klaus Iohannis leköszönő román elnököt. Hogyan alakulnak az esélyek, és miként formálódik az egyik vagy másik jelölt mögött felsorakozó tagállamok köre? Mit jelentene Iohannis vagy Rutte NATO-vezetése térségünkre és az észak-atlanti szövetség jelenlegi célkitűzéseire nézve? Ezeket is áttekintettük a legfrissebb Grundban. Krisztus tudta, hogy kereszthalál vár rá, mégis bevállalta értünk – Zila Gábor a Grundban
A Grund húsvétvasárnapi adásában Hoppál Hunor vendége Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője volt, a témát pedig az ünnep aktualitása adta. Miért tartják a húsvétot a kereszténység egyik, ha nem a legfontosabb ünnepének? Milyen előnye származik a ma emberének Jézus kereszthalálából? Mi az emberiség válságának fő oka? A műsorban ezeken kívül felmerült még Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című alkotásának jelentősége, a kulturális szekularizáció vallási kockázata, és Jézus posztmodern eltorzításának következménye, valamint szóba került a református egyház húsvéti készülődése is. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.