Koronavírus
II. Erzsébet is elkapta a koronavírust, pozitív lett a királynő tesztje
Pozitív lett a brit uralkodó vasárnap elvégzett koronavírus-tesztje – jelentette be a Buckingham-palota. A WHO szerint a világjárvány nem ért véget, további variánsokra lehet számítani
A koronavírus-világjárvány még nem ért véget, és további variánsokra lehet számítani – mondta Szumija Szvamináthán, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudományos főtanácsadója pénteken. Megszűnt az Angliába utazók érkezés utáni tesztelési kötelezettsége
Megszűnt a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége pénteken. Az új szabályozás brit idő szerint hajnali négy órakor, közép-európai idő szerint ötkor lépett érvénybe, és a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utasokra vonatkozik. Ezzel teljesen megszűntek az Angliába utazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei. Müller Cecília: továbbra is a harmadik oltáson van a hangsúly
Továbbra is a koronavírus elleni harmadik oltás felvételén van a hangsúly, hiszen kimutatható, hogy az alapimmunizálást adó két oltástól számított negyedik hónaptól csökken az emberi szervezet védekezőképessége a vírussal szemben – erről az országos tisztifőorvos beszélt az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Müller Cecília elmondta: a harmadik oltás felvétele nagy bizonyossággal segít leküzdeni a betegséget, amely enyhébb formában jelentkezik azoknál, akik oltottak. Koronavírus – Egyre több a kórházi és a lélegeztetésre szoruló beteg
Magyarországon a beoltottak száma 6 376 902, közülük 6 127 609-en a második, 3 746 680-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. 12 885 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 684 432-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 99, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 269-re emelkedett – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 410 550, az aktív fertőzöttek száma 231 613. Kórházban 5198 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 198-an vannak lélegeztetőgépen. Szijjártó: a vakcinagyártási kapacitások bővítésével megelőzhető az újabb vírusvariánsok terjedése
Hatalmas versenyfutás zajlik a koronavírus terjedése és a vakcinagyártási kapacitások bővítése között, ugyanis minél előbb sikerül megnövelni a kapacitásokat, annál eredményesebben lehet megelőzni az újabb variánsok kialakulását – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma, Lyonban.
Jól járt a Pfizer a koronavírussal, megduplázta bevételét tavaly a vállalat
Csaknem duplájára nőtt a Pfizer bevétele tavaly, nyeresége pedig több mint kétszerese lett az egy évvel korábbinak a gyógyszeripari konszern honlapján publikált éves beszámoló alapján. A Pfizer 81,3 milliárd dollár bevételre tett szert 2021-ben, 92 százalékkal magasabbra az előző évinél. A negyedik negyedéves bevétel 23,8 milliárd dollár volt, 105 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Koronavírus – Egy hét alatt ezerrel nőtt a kórházban ápoltak száma
Keddre virradóra 94 beteg elhunyt, 7053 új koronavírus fertőzöttet találtak. Magyarországon a beoltottak száma 6 375 020, közülük 6 123 154-en a második, 3 738 393-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. A koronavirus.gov.hu-n azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 384 170, az aktív fertőzöttek száma 231 376. Kórházban 5167 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen. Hétvégén közel harmincnégyezer új koronavírus-fertőzöttet találtak, egyre több a kórházi beteg Magyarországon
Az elmúlt három napban 33 716 új fertőzöttet azonosítottak, 234 beteg elhunyt a koronavírus.gov.hu szerint. Magyarországon a beoltottak száma 6 374 293, közülük 6 120 914-en a második, 3 735 329-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 377 097, az aktív fertőzöttek száma 231 490-re emelkedett. Kórházban 4919 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 168-an vannak lélegeztetőgépen. Szlávik: még egy-két hétig nem lélegezhetünk fel
Enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus-koncentráció, ezért még egy-két hétig nem lélegezhetünk fel, de bízzunk benne, hogy ez nemsokára bekövetkezik – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában. A MOK elítéli a hamis oltási igazolást kiállítókat
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége mélyen elítéli a történteket, megteszi a szükséges és jogszerű etikai lépéseket a hamis oltási igazolásokat kiállítókkal szemben – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t. Hangsúlyozták, hogy ez az orvosi esküvel és hivatással ellentétes cselekedet. Koronavírus – Száz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Magyarországon, több mint tizenhatezren megfertőződtek
Péntekre virradóra elhunyt 105 beteg, 16 435 új fertőzöttet igazoltak. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 347 698 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 227 407 fő. 4588 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 168-an vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 369 089 fő, közülük 6 111 632 fő már a második, 3 712 974 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette – írta a koronavirus.gov.hu.
Felfüggesztették a teniszszövetségnek hamis PCR-teszteket adó orvost
A Semmelweis Egyetem (SE) felfüggesztette annak az orvosnak a munkavégzését, aki hamis PCR-teszteket állított ki a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) számára – közölte az egyetem csütörtökön. Az egyetem közleményében azt írta, az intézmény rektora azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzésen kiderült: az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta. Vizsgálja a Magyar Tenisz Szövetség a koronavírusteszt-visszaéléseket
Belső vizsgálatot indított koronavírus-tesztekkel való esetleges visszaélésekkel kapcsolatban a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ). Az MTSZ csütörtöki közleményében azt írta, hogy az elmúlt 48 órában tudomásukra jutott: alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a Covid-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek. Az Európai Bizottság az uniós igazolványok érvényességének meghosszabbítását javasolja
Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt egy évvel, 2023. június 30-ig hosszabbítsák meg az európai uniós digitális Covid-igazolványokról szóló rendelet hatályát – közölte csütörtökön az EU brüsszeli végrehajtó testülete. Koronavírus – Közel tizennyolcezer az új fertőzöttek száma, egyre többen szorulnak kórházi kezelésre
Csütörtökre virradóra 17 894 új fertőzöttet azonosítottak, 88 beteg elhunyt a koronavirus.gov.hu-n látható adatok szerint. Egy nappal ezelőtt 19 690 új fertőzöttről és 77 halálos áldozatról írtak. Kórházban jelenleg 4451 covidos beteget ápolnak, egy nappal ezelőtt 4341 koronavírusos beteg feküdt kórházban. Magyarországon a beoltottak száma 6 366 402, közülük 6 107 843-an a második, 3 700 305-en pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. Szijjártó: lélegeztetőgépeket adományoz a NATO-partnereknek Magyarország
A NATO-főtitkár kérésére Magyarország 80 lélegeztetőgépet adományoz a NATO együttműködő partnerországainak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden. György István: rendkívül sikeres volt a januári oltási akció
Rendkívül sikeresnek nevezte a januári oltási akciót a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden Budapesten. A kamaszok negyvenhét százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt hatvanhat beteg és 9422 az új fertőzöttet regisztráltak, így az elhunytak száma 41 471-re emelkedett és járvány kezdete óta összesen 1 562 827 nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Magyarországon a beoltottak száma 6 364 167, közülük 6 103 465-en a második, 3 688 593-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. Kitüntetik a BioNTech vezetőit, köztük Karikó Katalint is Németországban
A műszaki tudományok területén egyik legrangosabbnak számító német elismerést, a Werner-von-Siemens-Ringet (Werner von Siemens-gyűrűt) kapja meg Karikó Katalin és a BioNTech három másik vezetője, Christoph Huber, Ugur Şahin és Özlem Türeci – jelentette be hétfőn a díjat gondozó alapítvány. 176 koronavírusos beteg hunyt el hétvégén
Magyarországon a beoltottak száma 6 363 112, közülük 6 101 699-en a második, 3 683 719-en pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. Az elmúlt három napban 45 407 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 553 405-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három napban meghalt 176, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 405-re emelkedett - közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn. Az Ügy – Önök vállalnák, hogy a bőrük alá ültessenek egy mikrocsipet a Covid-19 kimutatására? (Videó!)
A Covid-19-járvány és az azzal járó globális válság közel két éve írja át mindennapjainkat. Itt van egy vírus, amivel az orvostudomány sem tud igazán mit kezdeni, hiába készült el szinte rekord rövid idő alatt több oltóanyag is, a mutációk újabb és újabb kihívást jelentenek. A koronavírus nem csupán társadalmi, gazdasági és politikai szinten okozott óriási változást, morálisan is megrengette az emberek életét. 2020. március 13-án jelentette be a magyar kormányfő, hogy járványügyi veszélyhelyzet miatt bizonyos korlátozásokat vezetnek be. Az azóta eltelt pandémiás időszak pedig gyászt, fájdalmat, pótolhatatlan veszteséget okozott sokak számára, és még mindig kiszámíthatatlan, felmérhetetlen, hogy milyen hatása lesz a jövőben a felnövekvő generációk számára. Persze vannak, akiknek mindez csak pénzt jelent, a gyógyszerlobbit vádolják, és akad számos olyan elmélet, amit egy ideig csak konteónak tartottak, majd bebizonyosodott, hogy néhány teóriának nem kicsit van valóságalapja. És az is tény, hogy valakik ezen a járványon nagyon sok pénzt keresnek. Hogy mi az igazság? Hol tartunk most a vírus elleni harcban és mit tudunk tenni, hogy gyermekeink ne sérüljenek pszichésen ebben az önmagából kifordult világban? Az Ügy mai adásában ezt a témát járjuk körbe. Ennyit a rémhírekről: nem okoz negatív változást a termékenységben a koronavírus elleni vakcina
Bár közkedvelt rémhír, hogy a koronavírus elleni védőoltás sterilitáshoz vezet, az álhírt a Semmelweis Egyetem (SE) vezető szülész-nőgyógyász professzorai is megcáfolták legújabb kutatásukban. Az erről szóló közleményük szerint az eddigi tapasztalatokat és irányelveket erősíti meg az a közelmúltban nyilvánosságra hozott nemzetközi kutatás, amely szerint semmilyen érzékelhető negatív változást nem okoz a termékenységben a koronavírus elleni vakcina felvétele. Kétszázezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz Magyarország Szudánnak (Videó!)
Magyarország kétszázezer adag AstraZeneca-vakcinát adományoz Szudánnak–jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Szudán a hetedik afrikai ország, amely ilyen típusú segítséget kap a koronavírus-járvány legyőzéséhez Magyarországtól. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.