Pesti Srácok

Magyar ugar

Nem mindegy, mire fordítódnak a fejlesztési források: van, ahol ellopják és van, ahol értéket teremtenek (Az Ügy)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 február 6.
Cserdiben mondhatni, ellopták a csodát. Három projektre durván háromnegyed milliárd forintot kapott a Baranya megyei hátrányos helyzetű település. Mindhárom beruházásra, egy terményfeldolgozóra, egy bölcsődére és kerékpárútra meg is kapták a pénzt, mégis csak a terményfeldolgozó készült el, az se teljesen. A pénz eltűnt, a NAV költségvetési csalás gyanújával nyomoz. Az elhunyt polgármester jobbkeze, akit már meg is gyanúsítottak, még minket perel. Rágalmazás miatt állunk bíróság előtt úgy, hogy a magánvádló azt sem árulja el, miért ne lenne igaz, amit feltártunk.

Nem vitatható, hogy rendkívül alacsony a fizetésük és túlterheltek, ám politikai szemfényvesztés mindezért az Orbán-kormányt hibáztatni – Helyzetértékelés a pedagóguspályáról 2022 elején

KAKovács Attila Magyar ugar 2022 február 6.
Az elmúlt napokban, hetekben se szeri, se száma a pedagógusok helyzetéről írt tanulmányoknak, véleménycikkeknek, nyilatkozatoknak. Ezek a legtöbb esetben nem pedagógusoktól származtak. Miután lassanként két évtizede magam is ezen a pályán vagyok, és dolgoztam tanárként a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány, valamint 2010 óta folyamatosan az Orbán-kormány alatt is, van összehasonlítási alapom és személyes rálátásom a hivatás helyzetére. Ezért született meg az alábbi írás, hogy ne csak a „pálya széléről”, de pályán belülről, egy gyakorló pedagógus szemszögéből is megismerhető legyen a helyzet, láttatva az érem mindkét oldalát.

Borvendég Zsuzsanna sorozata: Jórészt a külkeres, „tervutasításos offshore hálózatnak” „köszönhető” Magyarország végzetes eladósodása

Borvendég Zsuzsanna Magyar ugar 2022 február 5.
Múlt héten ott hagytuk abba, hogy a létező szocializmus egyik eleme lett a „tervutasításos” offshore hálózat. Nehéz ezt az állítást összeegyeztetni a marxista alapokon nyugvó ideológia tankönyvi kritériumaival, pedig minden jel arra mutat, hogy a vagyoni egyenlőséget fennen hirdető kommunisták az első pillanattól kezdve a tőke logikája szerint cselekedtek. A hetvenes évekre kialakult Magyarországon egy erős érdekérvényesítéssel bíró, kapitalista értelemben vett pénzügyi elit, akik a kádári nyugati nyitás politikájának köszönhették gazdasági hatalmukat, kiterjedt kapcsolatrendszerüket. Kik voltak ők és mit is csináltak pontosan? A következő hetekben konkrét történeteken és azok nevesített főszereplőin keresztül pillantunk be a „gulyáskommunizmus” boszorkánykonyhájába. Sebestyén János következik.

Karanténvlog – Kegyeletsértő, emberhalállal érzékenyítő kampányba kezdett a népszavazást elbaltázó ellenzék (videó)

Magyar ugar 2022 február 5.
Ezen a héten is sok érdekes ellenzéki hal akadt a Karantén horgára, hiszen két hónappal az országgyűlési választások előtt láthatóan mindenki belead anyait-apait. A baloldal számára ez azt jelenti, hogy minél több botrány, kamuvideó, karaktergyilkosság és átlátszó hazugság kerül elő a tarisznyából, a Karantén pedig sosem rest lecsapni ezekre a gyöngyszemekre. Szabó Gergő állandó vendégeihez, Dezse Balázshoz és Szalai Szilárdhoz ezúttal Szarvas Szilveszter, a Pesti TV hírigazgatója csatlakozott. Embertársaink halálával nem elegáns dolog kufárkodni, politikai haszonszerzésre használni, a végső kétségbeesésbe eső baloldal azonban úgy látszik, már semmilyen eszköztől nem riad vissza. Ezt bizonyítja az elbaltázott ellenzéki népszavazás utáni magyarázkodás és az egyik aktivistájuk által előadott könyörgés, ahol az egyik aláíró elhunyt férjének említésével érzékenyítik a Nemzeti Választási Irodát. Az ízléstelenséget a DK egyik vezérürüje tetézte, hiszen Konczer Erik képes volt fapofával arról beszélni egy sajtótájékoztatón, hogy a kormány tönkretette a nyugdíjasokat, ellenben a 2010 előtti baloldali kormányok etalonként szerepelnek a történelemben ez ügyben is. Adásunkban különdíjat kapott Hiszékeny Dezső elvtárs is, hiszen a szocik angyalföldi őskövülete igen érdekes állapotban tartott beszédet egy megemlékezésen, ahol a nyelvbotlások mellett csak az volt izgalmas, ahogy Hiszékeny fröcsögő nyállal szidta a kormányt, és az MSZP, valamint a baloldal érzékenységét, demokráciafelfogását dicsérte. Végül nem hagyhattuk ki a Jobbikot sem, akik vidéken tartott performanszukkal ismét bolondot csináltak magukból Demeter Márta vezetésével. A Jobbik szerint ugyanis a kormány tönkretette a vidéket, a DK-val összeboruló, egykor jobboldali párt azonban a Kánaánt ígérte a rájuk szavazóknak. Most is erős Karanténnal készültünk, tartsatok velünk!

A lottóötös semmi ehhez képest: nyerj közös főzőcskézést Ferivel, Klára színházba visz! (videók)

TFTóth Fanni Magyar ugar 2022 február 5.
Kihagyhatatlan ajánlattal állt elő Gyurcsány Ferenc: egy közös főzés a mesterszakáccsal, azaz vele. A nyereményjáték pofonegyszerű: csak DK-aktivistának kell jelentkezni, akik közül sorsolni fognak – mindezt természetesen egy videóban jelentette be a bukott miniszterelnök. Sőt, a pártelnök mellett Dobrev Klárával is eltölthetnek egy kis időt – színházba lehet vele menni –, ha szerencséjük van a jelentkezőknek.

Politikai Hobbista – Márki-Zay legújabb aranyköpése(i), avagy hogyan húz csőbe Jordan Peterson egy emberkedő riporternőt (videó)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 február 5.
A csütörtöki adás ott fejeződött be, ahol Jockey Ewingra épen rálőttek a Dallasban... hogy aztán majd csak hónapokkal később, a következő évad első epizódjában derüljön ki, ki húzta meg a ravaszt. Na jó, most nem kellett ennyit várni a nézőknek; pénteken folytatta a Hobbista az előző napi témát, a független-objektív sajtó (FOS) számára kínos fejlemények elemzését. Például, hogy a Soros-hálózat egyik korábbi vezetője saját maga tálalt ki arról, hogyan veszik meg kilóra a baloldali újságírókat, és hogyan gyártják szakmányban a Lengyelországot és Magyarországot lejárató cikkeket, riportokat.

Kegyeletsértő, elhunyt baloldali szavazóval érzékenyítő kampányba kezdett a népszavazási kezdeményezést elbaltázó ellenzék

Magyar ugar 2022 február 4.
Ezen a héten is sok érdekes ellenzéki hal akadt a Karantén horgára, hiszen két hónappal az országgyűlési választások előtt láthatóan mindenki belead anyait-apait. A baloldal számára ez azt jelenti, hogy minél több botrány, kamuvideó, karaktergyilkosság és átlátszó hazugság kerül elő a tarisznyából, a Karantén pedig sosem rest lecsapni ezekre a gyöngyszemekre. Embertársaink halálával nem elegáns dolog kufárkodni, politikai haszonszerzésre használni, a végső kétségbeesésbe eső baloldal azonban úgy látszik, már semmilyen eszköztől nem riad vissza. Ezt bizonyítja az elbaltázott ellenzéki népszavazás utáni magyarázkodás és az egyik aktivistájuk által előadott könyörgés, ahol az egyik aláíró elhunyt férjének említésével érzékenyítik a Nemzeti Választási Irodát. Az ízléstelenséget a DK egyik vezérürüje tetézte, hiszen Konczer Erik képes volt fapofával arról beszélni egy sajtótájékoztatón, hogy a kormány tönkretette a nyugdíjasokat, ellenben a 2010 előtti baloldali kormányok etalonként szerepelnek a történelemben ez ügyben is. Adásunkban különdíjat kapott Hiszékeny Dezső elvtárs is, hiszen a szocik angyalföldi őskövülete igen érdekes állapotban tartott beszédet egy megemlékezésen, ahol a nyelvbotlások mellett csak az volt izgalmas, ahogy Hiszékeny fröcsögő nyállal szidta a kormányt, és az MSZP, valamint a baloldal érzékenységét, demokráciafelfogását dicsérte. Végül nem hagyhattuk ki a Jobbikot sem, akik vidéken tartott performanszukkal ismét bolondot csináltak magukból Demeter Márta vezetésével. A Jobbik szerint ugyanis a kormány tönkretette a vidéket, a DK-val összeboruló, egykor jobboldali párt azonban a Kánaánt ígérte a rájuk szavazóknak. Most is erős Karanténnal készültünk, tartsatok velünk!

Fővárosi főügyész: Polt Péter megkerülése sima többséggel törvényesen nem lehetséges, a törvénytelenségekhez mi nem fogunk asszisztálni (PS-interjú!)

PDPámer Dávid Magyar ugar 2022 február 4.
Ha bármikor olyan jellegű törekvés lenne, ami szembe megy a jogállammal, a Fővárosi Főügyészség biztosan nem fog csendben maradni. Semmilyen törvénytelenséghez nem fogunk asszisztálni, ezt megígérhetem – mondta el a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a fővárosi főügyész arra a kérdésünkre, miszerint az ellenzék egy hatalomátvétel után arra készül, hogy sima többséggel is partvonalra helyezik Polt Péter legfőbb ügyészt. Ibolya Tibor beszélt arról is, hogy a hatóság a Cseh Katalin- és a Városháza-ügyben is politikai nyomástól mentesen végzi a munkáját és csakis szakmai alapon zajlik a nyomozás. A főügyészt emellett még a leszámolásokról, Czeglédy Csaba üzengetéseiről, a magyarországi korrupcióról, illetve a Schadl–Völner-ügyről is kérdeztük.

Orbán Viktor: addig csorbítja a tagállamok jogait Brüsszel, amíg azok engedik

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 február 4.
Különleges helyzetben zajlott az orosz–magyar tárgyalás, de nem a két ország viszonya miatt, hanem a nemzetközi helyzet miatt – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő kifejtette: van egy magyar modell, ami eltér a NATO és az EU logikájától, amelynek értelmében pragmatikus jó kapcsolatokat igyekszünk fenntartani Oroszországgal. Megjegyezte: vannak hasonló diplomáciai kezdeményezések, hazánk pedig sokat és hosszan fog tárgyalni még az oroszokkal. A legfontosabb, hogy Magyarország energiafüggetlenségét megvalósítsuk; ha Paks 2 megépül és a naperőmű-fejlesztés befejeződik, akkor 2030-ra az energiaellátásunk 90 százaléka széndioxid-mentes lesz – ismertette Orbán Viktor moszkvai tárgyalásának fókuszát. A helyreállítás kapcsán ismét fokozódó jogállamisági vita kapcsán a kormányfő kifejtette: addig csorbítja a tagállamok jogait Brüsszel, amíg azok engedik.

Egy helyben toporog a Blaha Lujza tér felújítása (Fotógalériával!)

RSRitó Szabolcs Magyar ugar 2022 február 3.
A Karácsony Gergely vezette főváros nem kapkodja el a Blaha Lujza tér felújítását. A környéken élők elmondása szerint az elkerített munkaterületen munkásokat hetek óta nem láttak, ám annál nagyobb mértékben gyűlik a kerítés mögé bedobált szemét. Vélhetően a tegnapi sajtóvisszhangnak és a kamerás stábnak is köszönhető, hogy napközben mutatóba megjelent egy-egy munkagép és néhány ember a területen, azonban hatalmas munkatempóról vagy a terület mihamarabbi átadásának vágyától fűtött munkavégzésről nem tudunk beszámolni.

A milliárdos budapesti közműcézár megvillantotta énektudását, bár ne tette volna (Videó, de csak erős idegzetűeknek!)

Bokor Gábor Magyar ugar 2022 február 3.
Mártha Imre sok mindenben csillogtatja meg tudását: például remekül vezeti a fővárosi közműcégeket, ahonnan legutóbb egy háromgyermekes édesanyát rúgott ki személyiségi jogait durván megsértve, az új idők szavát meghallva és megértve egyenesen a közműcégek Facebook-oldalán. Ezért a kiváló munkáért természetesen Karácsonyék busásan meg is fizetik, ő pedig bőszen posztol erről közösségi oldalain: luxuslakásáról tölt fel képeket, a home office-t pedig a medencéje széléről űzi. Korunk egyik legnagyobb polihisztora a zenélést sem veti meg: egy YouTube-videó kezdett el keringeni az interneten, amin Mártha csillogtatja énekhangját és zongoratudását.

Pesti Galeri – Ha melegjogi aktivista vagy, Oscar-díjat kapsz, ha liberális kritikus, akkor keresztre feszítenek (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 február 3.
A liberális kirekesztéssel és ellehetetlenítéssel foglalkozott szerdai adásában a Pesti Galeri. A Pesti TV furkóklubjában Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs, Bokor Gábor, Szalai Szilárd és a vendég, Korondy Tamás vitatta meg a világhírű színész, SeanPenn esetét, aki addig volt csak ünnepelt sztár, amíg melegjogi aktivistát alakított, ám amint elkezdte kritizálni a liberális világot, rögtön kiátkozás lett a jutalma. Történt, hogy SeanPenn arról beszélt, elege van a színésztársadalom elnőiesedéséből és a férfiak nővé válásából, mire nekiestek a liberálisok és kiátkozták a kánonból. „Vinnyogó bolond vagy, propagandista vagy, korábban szexi voltál, de már undorodom tőled” – ilyen, és ehhez hasonló hozzászólásokat kapott SeanPenn, de a liberálisok már azt is megpróbálják elérni, hogy már szerepet se kapjon sehol. Nézze meg a teljes Pesti Galerit és jelentkezzen az adásba vendégnek! A Pesti Galeri szerdai teljes műsorát ITT tekintheti meg.

Eljárást indított Hadházy Ákossal szemben az Állatorvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága

Magyar ugar 2022 február 3.
A Magyar Állatorvosi Kamara Országos Másodfokú Etikai Bizottsága eljárást indított Hadházy Ákossal szemben – tudatta portálunkkal Budai Gyula. A Fidesz országgyűlési képviselője azon cikkeink nyomán fordult az állatorvosi kamarához, amelyekben megírtuk, hogy a korrupció elleni harc grállovagja szerepét játszó, több pártban is megfordult politikus valótlanul állította vagyonnyilatkozatában, hogy állatorvosi praxisát szünetelteti, miközben szekszárdi állatorvosi rendelőjükben személyesen is ellát állatokat. Több olyan, állatvédőknek kiállított summás számla is a birtokunkba került, amelyeken Hadházy Ákos pecsétje látható; ezeket is akkor állították ki, amikor a lódoktor praxisa állítólag szünetelt. Az ügy több szempontból is aggályos: az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény ugyanis néhány kivétellel nem engedi meg, hogy a képviselők kereső tevékenységet folytassanak.

Politikai Hobbista – Megmenekültünk, az Android után végre az Apple is bevezeti a terhes férfi emojit (Videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 február 3.
Az Android után végre az Apple is bevezeti a terhes férfi emojit! Milliók tapsolnak most örömükben. Végre a fontos dolgok is teret nyernek a világban! Mostantól bármelyik férfi, ha ránéz a telefonjára, eszébe jut: egy-egy harcosabb, agresszívebb nő bármikor felcsinálhatja őt, ha nem vigyáz eléggé – hangzott el a Politikai Hobbista szerdai adásában. A nők pedig lejöhetnek végre a magas lóról, amin ültek, abban a hamis tudatban, hogy a terhesség – meg persze a szülési fájdalmak, a szoptatás és hasonlók – egyáltalán nem az ő „kiváltságos” problémáik, hanem a férfiak is ugyanúgy átélik ezeket. Persze, hogy mindenki rájött, hogy ezek a szarkazmus mondatai voltak. Mindenki, kivéve a progresszív-liberális elmebetegek, élen a világ legnagyobb cégével, az Apple-lel. A Politikai Hobbista szerdai teljes műsorát ITT tekintheti meg.

Márki-Zay szerint sok ostobaság és tahóság olvasható az Alaptörvényben, ezért azt alkotmányellenesen is lehet módosítani

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 február 3.
Joghallgató egyetemisták látták vendégül Márki-Zay Pétert a Mozaik Kör szervezésében szerdán este, ahol több más téma mellett a feles többséggel való alkotmányozás témaköre is felvetődött. Ilyen témák mellett nem csoda, hogy az eseményt teljes médiakarantén mellett tartották meg, hiszen a baloldal közös jelöltje mindig megörvendezteti egy-két csemegével hallgatóságát. Nem történt ez másképp a szerdai előadáson sem, ahol megtudhattuk MZP-től, hogy az Alaptörvénybe „sok ostobaság és tahóság” bekerült – értsd, férfi, nő, család a „jobboldali” miniszterelnök szerint –, ezért pedig az ellenzék esetleges győzelme esetén simán alkotmányozhatnának feles többséggel. Hogy ez – mint a jogászhallgató moderátor is felvetette – alkotmányellenes, így pedig a jogállamiságot is súlyosan sérti, az nem számít Márki-Zay szerint, mivel nincs demokrácia abban az országban, ahol ők terveznek kormányra kerülni.

Tarifaemelést akarnak a taxisok, de Karácsonyék ez ügyben is a kormányra mutogatnak (VIDEÓ+KÉPGALÉRIA!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 február 2.
Körülbelül négyszáz taxis sztrájkolt ma a Hősök terén azért, hogy a fővárosi vezetés emelje a taxitarifákat, ugyanis évek óta nem történt ilyen, ugyanakkor az infláció, a benzinár-emelkedés és a pandémia őket is megviseli. A tarifaszabás viszont a főváros hatásköre, ám ők eddig az utcán dolgozó taxisokkal nem tárgyaltak, bár most, hogy utcára vonultak, mégis szóba állt velük a főpolgármester-helyettes, Kiss Ambrus azonban egyből a kormányra mutogatott, szerinte ugyanis ez az ő hatáskörük. A taxisok képviselője, Horacsek Róbert a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a kormány korábban már segített a taxisokon, ezért a fővároson túl hozzájuk is fordulnak, remélve, hogy ha a főváros nem is, a kormány majd most is közbeavatkozik, ahogyan ezt a járvány alatt is tették a parkolási díjak elengedésének ügyében. Amit a taxisok szeretnének, az annyi, hogy a hétszáz forintos alapot emeljék meg ezer forintra, a kilométerárat pedig háromszázról ötszázra.

Ismét Apró Antal unokája oktat demokráciát az ATV-ben

Magyar ugar 2022 február 2.
Mindenki legnagyobb örömére ismét az ATV képernyőjén láthatták a nézők Dobrev Klárát. A Demokratikus Koalíció first ladyje az Egyenes beszéd című műsorban egekig magasztalta a mind a lebonyolítását, mind a részvételi adatokat tekintve szánalmas előválasztást, de azért közben burkoltan néhányszor odaszúrt a baloldal közös miniszterelnök-aspiránsának. Az Apró–Dobrev-klán méltó szellemi örököse két régi-új ellenfelét is megnevezte: a magyar szuverenitást és Paks II-t, tehát az alacsony rezsiárakat.

A hiteles európai párt... – Gyurcsányék már 2018-ban azt jósolták, többé nem is lesznek választások Magyarországon, ha a jobboldal győz (Videó!)

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2022 február 2.
A Demokratikus Koalíció méltán pályázhatna a minden idők legnagyobb fakenews-gyára címre – ennek bizonyítékául idézzük fel azt a 2018-as választási kampányvideót, amelyben többek közt azt állították, Orbán Viktor kilépteti hazánkat az EU-ból, nem lesznek többé választások Magyarországon, kivonulnak a multik, tömeges lesz a munkanélküliség, a nyugdíjak elértéktelenednek, a magyarok pedig nem utazhatnak többé külföldre. Az összes állításnak az ellenkezője történt az elmúlt négy évben. De volt, aki akkor is elhitte és most is elhiszi, amit Gyurcsányék mondanak...

Soros György embere is beismerte, hogy külföldi újságírók segítségével szervezetten támadják Magyarországot

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2022 február 2.
Terjedelmes dokumentumokhoz jutott a Magyar Nemzet, amelyek mások mellett több órányi Skype-interjút is tartalmaznak Andrej Noskóval, a Soros György által finanszírozott Open Society Foundations egyik korábbi igazgatójával – számolt be a Magyar Nemzet. A portál kiemelte, hogy a hozzájuk eljutott beszélgetésben Nosko gyakorlatilag elismerte, hogy Magyarország és Lengyelország ellen igaztalan, elfogult kampány zajlik.

Szánalmas, ostoba – Ez Márki-Zay véleménye az árstopról, amit két éve még Gyurcsány követelt az Apró-villából (Videó!)

SASzentkirályi András Magyar ugar 2022 február 1.
Kedden lépett életbe az úgynevezett árstop néhány alapvető élelmiszer esetében. Szánalmas, ostoba – ezt böffentette ki magából Márki-Zay Péter az intézkedésre reagálva, de mi lementünk az archívum mélyére és kiemeltük Gyurcsány Ferenc ötletét, amit két éve tett közkincsé: hatósági árellenőrzést, hatósági ármaximalizálást követelt az Orbán-kormánytól, merthogy helyenként „pofátlan és pimasz árat kérnek valamiért, amit mi korábban meg tudtunk venni”. Úgy látjuk, Márki-Zay úrnak föl kéne mennie a Szemlőhegyi úti Apró-palotába, hogy néha egyeztessenek, és megtanulhatná az ottani boszorkánykonyhában, mi az az alaplé.

Deutsch Tamás a Pesti TV-nek: elképzelhetetlen az Európai Birodalom létrejötte, ez adja a Soros-birodalom frusztráltságát (Videó!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 február 1.
A Soros-szervezetek és a különböző NGO-k hálózata dönti el, hogy ki hogyan tud érvényesülni Brüsszelben – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-frakciójának vezetője a Pesti TV-nek reagálva arra a tanulmányra, amelyben egy korábbi brüsszeli hivatalnok arról ír, hogy átláthatatlanul, ideológiai alapon működik az EU szervezete, miközben éppen Brüsszel próbál a transzparencia és a jogállamiság kikényszerítőjének szerepében tetszelegni. Ennek kapcsán Deutsch elmondta, sem feladata, sem hatásköre nincs az uniónak ítélkezni a tagállamok belügyeiben, az erre vonatkozó törekvések pedig csupán a Soros-hálózat frusztrációjából adódnak. A frakcióvezető szerint az EU a kettős mérce intézményesítésével, valamint a „lopakodó hatáskör bővítéssel” lépked birodalmi ambícióinak megvalósítása felé. Ennek a tervnek az ellensúlyai az erős nemzetállamok lehetnek, amelyek a brüsszeli buborékon belül vörös posztónak számítanak, ezért megy szembe például a magyar választók akaratával a „szupranacionális liberális elit”, és ezért támogatják a Soros-szervezetek a magyarországi ellenzéknek nevezett érdekcsoportokat.

Csőzik László polgármestersége is veszélybe kerülhet illegális jövedelme miatt, de felesége, Bősz Anett sem lehet nyugodt

Jurák Kata Magyar ugar 2022 február 1.
Súlyosan megsérthette az összeférhetetlenségre vonatkozó jogszabályokat, s ezáltal illegális jövedelemre tehetett szert Csőzik László – derül ki az érdi polgármester vagyonnyilatkozatának vizsgálatából. Az Érdi Hírek információja szerint a jogi végzettségű, korábban ügyvédként praktizáló Csőzik vagyonnyilatkozataiban évek óta szerepel, hogy felügyelőbizottsági tagként jövedelmet kap a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyző Egyesülettől. Nem is volt ezzel semmilyen probléma, egészen az önkormányzati törvény tavaly májusi módosításáig, ekkor ugyanis egy tiltó rendelkezés lépett hatályba. De új felesége, Bősz Anett háza táján is érdemes kicsit jobban körülnézni, a Magyar Liberális Párt elnökének igencsak meggyűlt a baja a törvényességgel, legalábbis az Állami Számvevőszék jelentése ezt derítette ki. Nem mellesleg évi nyolcmillióért bérel luxusirodát Budapesten, hogy megfelelő körülmények között dolgozhasson Érdért. És ez még nem minden.

Orbán Viktor: Európa nem akar konfliktust Oroszországgal

KZKroó Zita Magyar ugar 2022 február 1.
Öt órán át tartott az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közötti moszkvai tárgyalás kedden, a találkozón többek között szó volt arról, hogy az Európai Unió nem akar konfliktust Oroszországgal, ezért a magyar miniszterelnök látogatása egyúttal egy békemisszió is. Az orosz-ukrán konfliktus is a tárgyalás témája volt, amiről Orbán Viktor elmondta, hogy reméli, a napokban a NATO és az orosz fél közötti tárgyalások sikeresek lesznek, bár az álláspontok még messze vannak egymástól. Mivel az energiaárak Európában a háromszorosára emelkedtek az utóbbi hónapokban, további tárgyalások lesznek arról, hogy Oroszországtól a következő évben a szerződésben rögzített mennyiséghez képest további egymilliárd köbméter gázt vásároljunk, amivel a rezsicsökkentés hosszútávon is fenntartható. Vlagyimir Putyin a találkozó után megtartott moszkvai sajtótájékoztatón elárulta, hogy ez a mennyiség nem jelent gondot Oroszország számára. Szó volt továbbá a két ország közötti további gazdasági együttműködésekről is.

Nem fenyegeti éhhalál a diktatúra által elnyomott baloldali képviselőket

Magyar ugar 2022 február 1.
Mától elérhetők az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai, amit epekedve várt a közvélemény. Végre megtudhatjuk, kinek mije van, kinek mije mégsincs, és ki mennyire ügyesen gazdálkodik a sajátjával. A teljesség igénye nélkül csemegéztünk az egyesült baloldali ellenzék képviselőinek vagyonnyilatkozataiból, ugyanakkor nem hagytuk ki a kormányoldal főbb prominenseit sem.
Ajánljuk még