Magyar ugar
Nagyszerű szombat: Gergely mozgalmat indít, a cél a világbéke
Karácsony Gergelynek ütős napja volt, sürgött-forgott, bejelentett. Természetesen a Facebookon. Élőben. Ahogy egy XXI. századi politikushoz illik. Főpolgármesterünk „Újra kell egyesíteni Magyarországot” szlogennel hirdetett új mozgalmat. Kell is a programismertető, hiszen Geri ma reggel óta az ellenzék egyik hivatalos miniszterelnök-jelöltje. Miután Budapest főpolgármestere elfogadta pártja, a Párbeszéd felkérését, illett felmutatnia nagyívű gondolatait, amelynek pillére alapvetően a jóvátétel, azaz visszaszolgáltatni mindazt, amit az úgynevezett kiváltságos egy százalék, a hatalom elvett az emberektől, a 99 százaléktól. Ezért a mozgalom neve 99 lett.A reaktivált MDF-es progresszív infektológus szidta a kormányt, majd igazat adott neki
Pusztai Erzsébet egykori MDF-es politikus, infektológus beállt azon orvosok táborába, akik látványosan és nyíltan jajonganak a kormány minden egyes lépése után. Már régóta tudjuk: ha zárunk, az a baj, ha nyitunk, az a baj. Ha sörözhetünk a teraszon, de Európa más országában ilyet még nem lehet, akkor az a baj. Valljuk be, a baloldali csordához köthető orvosok azokat a szimplán Magyarország totális eladósodásának drukkoló politikusokat támogatják, akik szerint legyen alapjövedelem, a suli nyisson reggel kilenckor (de inkább ki se nyisson úgy 2040-ig), legyen négynapos munkahét (inkább három), mert ez mindekinek jár. Veszélyes játszma, de már nyakig benne vagyunk, és pár hónap múlva eldőlhet, hogy ezek a szivárványos, csillámpónis lufiígéretek valósulnak-e meg, vagy visszatérünk az előző, gazdaságilag prosperáló, ám mégiscsak tevékeny és független életünkhöz.Klára asszony közpénzből segítené meg a magánegészségügyet pandémia idején (videó)
Gyurcsány Ferencné, született Dobrev Klára láthatóan nem bír magával. Mindig veszélyes, ha egy nő unatkozik, de a közéletben egyenesen életveszélyes. Bár még előttünk a nyári uborkaszezon, valamint a gazdaság meg a normális élet újraindítása, Klára asszony már belekezdett az intenzív, országgyűlési választásokat megelőző kampányba. Most a magyar egészségügyet ekézte, és a hosszú várólisták okán a fizetős egészségügy mellett tette le a voksát.A Szombathelyi Médiaközpontnál nem találják Czeglédy haverjának havi félmillióért végzett szakértői munkájának nyomát
Sem az iratok, dokumentumok között, sem a hivatalos levelezésben nem találják a nyomát a Szombathelyi Médiaközpontnál Farkas Bazsi (anyakönyvezett nevén Farkas Balázs) bármilyen munkavégzésének – tudta meg a PestiSrácok.hu. Nem kis botrányt keltett a vasi városban, amikor kiderült, hogy miközben Nemény András balliberális polgármester az önkormányzat nehéz anyagi helyzete miatt siránkozott – és oltári hisztit csapott még azért is, amiért a pandémiával járó gazdasági válság miatt például nem szedhet teljes iparűzési adót a vállalkozásoktól –, haverok, rokonok és áruló ex-fideszesek zsebét tömi több százezres megbízásokkal. Az egyik olyan kiváltságos, akinek havi 500 ezer forintos díjazással önkormányzat-közeli munkát adtak, az említett Farkas Balázs, aki jelenleg Ungár Péter lapjainak, az Ugytudjuk.hu-nak és az Azonnali.hu-nak a munkatársa, nem mellesleg Czeglédy Csabával is közeli kapcsolatot ápol. A költségvetési csalással vádolt politikus vezette be többek közt a média világába: még Czeglédy idejében került a Nyugathoz, illetve a Nyugat Rádióhoz, ahol több mint egy évtizeden át dolgozott. Egy birtokunkba került dokumentum szerint a Szombathelyi Médiaközpont új igazgatója a felügyelőbizottságnak arról számolt be, hogy sem a társaság irattárában, de még a hivatalos levelezésben sem találja Farkas Balázs munkavégzésének nyomát. Farkas papíron 2019 decembere és 2021 januárja között volt havi 500 ezer forintos szerződéssel tanácsadó a médiaközpontnál. Felmerül a kérdés, hogy ennyiben marad-e az ügy, vagy az önkormányzat, amelynek száz százalékos tulajdonú cégéről van szó, alaposan kivizsgálja-e, milyen alapon vett fel Ungár és Czeglédy cimborája 2019 decembere és 2021 januárja között 6 millió forintot.Nagy Feró még most sem békélt meg az SZDSZ régi kártékonyságával – És mi lesz a fosókörtével? (videó)
Péntek este Nagy Feró ismét formában volt a Karanténvlogban, ahol Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd társaságában őszintén elmondta negatív véleményét Göncz Árpád tevékenységéről, akit sokan piedesztálra emelnek a baloldalon. A "korszakváltó" MSZP is szóba került, ahol nagyokat nevettek a srácok, Feró pedig megpróbálta ugyancsak a vicces oldalát megtalálni a szocik szörnyűséges ostobaságának, de a pálinkafőzés és a fosókörte sem maradhatott ki a beszélgetésből. A Kossuth-díjas művész most sem hazudtolta meg magát: visszafogottan, de mégis szókimondóan adta önmagát, és végül az is kiderült, hogy hiába van kifordítva és befordítva az a bunda, néha még mindig pufajka, ahogy a Beatrice 1992-es Körtánc című dalában megénekelték Feróék.A milliárdos Dobrev Klára a közvagyonért aggódott, Nagy Ferótól ő is megkapta a magáét a Karanténvlogban (videó)
Rendhagyó műsorral jelentkezett a Karanténvlog, hiszen ma Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd vendége Nagy Feró volt, aki ugyan visszafogta magát, mégis teljesen őszintén és kendőzetlenül mondta el a véleményét a baloldal heti hülyeségeiről. A Karanténvlog foglalkozott a magát "korszakváltónak" nevező MSZP-vel, amely olyan friss arcokkal készül a kormányváltásra, mint Korózs Lajos és Gurmai Zita. A szocik közben ismét rászálltak a szabadstrandokra, most Agárdon parádéztak semmitmondó és hazug lózungjaikkal – a srácokkal ezt sem hagytuk szó nélkül. Közben megtudhattuk, hogy Feró továbbra sem szereti a kommunistákat, ebben pedig tovább erősítette Dobrev Klára gondolatsora, aki nyugodt szívvel képes volt a közvagyonnal példálózni, háta mögött a szemlőhegyi villával és Gyurcsány Ferenccel, valamint az átmentett vagyonukkal. A Karantén csapata nem felejtette el Kálmán Olgát sem, aki ismét a halott embereket használta fel kicsinyes politikai haszonszerzésre, a "függetlenobjektív" volt tévés ugyanis folyamatosan egyre mélyebbre süllyed. Végül a Momentum is górcső alá került, akik lakásmaffiáfól hadováltak, miközben a kormány az önkormányzati lakásokat bérlő lakókat próbálja megvédeni egy törvényjavaslattal. A péntek esti Karanténvlog ismét hozta a formáját, Nagy Feró pedig szókimondó gondolataival csatlakozott Szabó Gergőékhez, akik a nagy elemzések és némi idegeskedés mellett most sem felejtettek el nevetni.Gy. Németh Erzsébet, a DK Zsókája cukiskodott egyet, és örökbe fogadott egy elefántot
A Demokratikus Koalíció láthatóan tényleg be akar vágódni az ifjabb rétegeknél, ezért Feri hozza a kicsit sejtelmes, kicsit lecsúszott karakterét, Klára asszony a lelkes européert, Gy. Németh Zsóka pedig örökbe fogad egy elefántot, s mindezt gyermeki örömmel ki is posztolja a Facebookra. Ezek után alig várjuk Karácsony Gergely, Fekete-Győr, Jakab Péter és a többiek cuki ötleteit.Hát ezzel is megvolnánk – Karácsony sokat gondolkodott és most bejelentkezett miniszterelnök-jelölt-jelöltnek (videó)
Ahogy eddig sejteni lehetett, a miniszterelnöki babérokról álmodozó főpolgármester, Gyurcsány Ferenc korábbi tanácsadója is szerepet kap az ellenzéki előválasztás nevű szappanoperában. Karácsony Gergely szombat délelőtt a közösségi oldalán videóban jelentette be, hogy miniszterelnök – azaz egyelőre miniszterelnök-jelölt-jelölt – szeretne lenni.Hiába dühöng Gyurcsány kedvenc kormányfőjelöltje, szinte kizárt, hogy tisztességes úton kezdett tudományos karrierbe
Karácsony Gergely sértődött, dühös posztban reagált a Magyar Nemzet reggeli oknyomozó cikkére és vélhetően a PestiSrácok.hu érdeklődéseire, azt állítva: rendben van a nyelvvizsgája, azt az "egyetem nyelvi lektorátusán" tette le, s ha kérjük, akár az óvodás éveiről is beszámol. Csakhogy a baloldal leendő miniszterelnök-jelöltjének, Gyurcsány Ferenc egykori jól megfizetett miniszterelnöki tanácsadójának dühöngés helyett inkább korrekt választ kellene adnia. Kollégánk, Csizmadia Tamás jogász ugyanis komoly kutatómunkát végzett és kiderült: Karácsony Gergely törvényesen nem lehetett volna egyetemi adjunktus és doktorjelölt a kétezres években.Levitézlett komcsik frontvonalba állításával készül „korszakváltásra” az MSZP: Korózs és Gurmai 2022-ben tarolásra készül (Karantén-vlog)
Minden héten vannak ügyeletes bohócok, néha többen is, a Karantén azonban sosem hagyja őket parlagon heverni, így most is örömmel számolunk be az MSZP korszakváltóiról, a régi komcsi Korózsról és Gurmairól, akik jövőre le akarják bontani a NER-t és szép új közös országot terveznek. A szocik itt meg sem álltak, hiszen újra feltették a régen lejárt lemezt és Agárdon buliztak egyet, mellékesen a szabadstrandok védelméről hadováltak egyet ismét. Hiába cáfoltuk meg többször a nagy hazugságokat, hiába nyilvánvaló minden tényeket ismerő ember számára, hogy igazságmagja sincs a mondanivalójuknak, nem hagyják abba. Arról keveset beszélnek, hogy valóban történt visszaélés a Balaton körül is, de az pont a 2000-es évek közepén, a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok alatt történt, amikor tényleg elkótyavetyélték fillérekért az értékeket. De nem csupán a szocik örvendeztettek meg bennünket újabb leleményességgel, hanem Dobrev Klára is, aki viperamosollyal mesélt nekünk arról, hogy ő bizony félti a közvagyont, amelyet majd visszaad a sokak Magyarországának, sőt igazságosságról, szegénységről is előadást tartott, csupán azt felejtette el, ő és kedves férje, Gyurcsány Ferenc hogyan lettek milliárdosok és milyen viszonyban voltak a közvagyonnal. A Karantén ezen kívül Kálmán Olga újabb förmedvényével is foglalkozott, hiszen a független és egyben objektív egykori tévés most ismét a halottakkal kampányolt, hazug és aljas hergelést adva elő a DK-s vezetés nagy örömére. Végül nem maradhatott ki a Momentum sem, akik most a lakásmaffiához hasonlították Böröcz László törvényjavaslatát, amely válasz V. Naszályi Márta szélsőbaloldali polgármester sarcaira, hiszen a javaslat szerint az önkormányzati lakásokat a benne élők kedvezményes áron vehetik meg. A kisemberekért szavakban rengeteget pedálozó balosoknak a valódi tettek sajnos már nem tetszenek, de nem is lepődtünk meg. Nézzétek most is a Karantént!Politikai Hobbista – Mi kell a magyaroknak? A Deutsche Welle szerint leszbikus lelkészpár hímivarsejtek tárolására alkalmas hűtőtartállyal! (komolyan)
A politikai pop, vagyis a polpop tíz éve kísért Magyarországon. Időről időre feltűnnek nagyon belvárosi fiatalok, akik a zene erejével akarják megbuktatni Orbánt, ha már a telefonok fényerejével nem sikerült. És ezek a belpestiéttermiségi slágerek is csak olyanok, mint maga a haladó baloldal: provinciálisak és gyengék. Jó hír, hogy a DeutscheWelle tényleg komolyan veszi a küldetését; a függetlenobjektív tájékoztatás a magyarok civilizálását és a felsőbbrendű német életmód népszerűsítését a magyar alföldön. Legutóbb egy leszbikus lelkészpárt ajánlottak a figyelmünkbe, akik a romantikus kirándulásaikra mindig magukkal viszik közös gyermeküket, a spermatartályt. A páros, a tartály és a DW elképzelése arról, hogy mi is hiányzik a magyaroknak, még a szokásosnál is jobban felspannolta a srácokat. Kihagyhatatlan. A teljes műsort megnézheti itt.Vörösterrort és kíméletlen leszámolást ígér a fideszeseknek a gyurcsányista tollnok
Megint nagyot ment Tóta W. Árpád, a HVG.hu publicistája, aki ezúttal a jogállam fölfüggesztésével, kíméletlen vörösterrorral fenyegette meg a fideszeseket arra az esetre, ha a balliberális reszelékpártok esetleg hatalomra vergődnének. Tóta W. szinte már szájában érzi a győzelem ízét, már-már csülökre fogja a körömtépő fogót, mint ÁVH-s szellemi elődei...Hazudni csúnya dolog, de mit várunk egy olyan politikustól, aki Gyurcsányékat erősíti?
Párkeresésnél gyakran előfordul, hogy az ember írásban brillírozik a másik előtt és úgy érzi, minden sínen van, a kiszemelt „kajálja” a szöveget. Ám mindenki tudja, hogy előbb vagy utóbb eljön a személyes találkozás is, amit egyesek nehezen viselnek, és az addigi harsány stílust a hallgatás váltja fel. Sok esetben ez a helyzet jelenti az addig jól épülő szerelmi vár összeomlását. Valahogy így éreztem magam én is a napokban, amikor a DK politikusával – aki amúgy liberális, csak most épp Gyurcsányék frakciójában csücsül – próbáltam beszélni. Bősz Anett a telefont lecsapta nekem, majd becsapott, ezt követően pedig a teljes PestiSrácok.hu-t vette a szájára a Facebookon, majd ő volt felháborodva, hogy számon kértem, miért vert át. Végül rádöbbentett, hogy a balosok új nyilatkozattételi platformja a közösségi média, és tulajdonképpen én vagyok a maradi, hogy telefonon kerestem.Operatív törzs – Most van az utolsó lehetőség Szputnyik-vakcinával oltakozni (videó!)
György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője az operatív törzs pénteki tájékoztatóján elmondta, hogy Magyarország továbbra is éllovas az oltások tekintetében. Hazánkban folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 483 598 fő, közülük 2 626 857 fő már a második oltását is megkapta. Orosz oltóanyagra való regisztrációra most van az utolsó lehetőség, mert a szerződésben vállalt mennyiséget a gyártó leszállította. Bárki, akár napokon belül megkaphatja az oltást munkahelytől és életkortól függetlenül, csak regisztrálnia kell – tette hozzá. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint túlvagyunk a járvány harmadik hullámán. A védőoltás az egyetlen kivezető út a járványból. Ha mindenki védett lesz, akkor nem talál fogékony szervezetet a vírus. Müller Cecília szerint a védőoltások felvétele Magyarországon korlátok nélküli.Századvég: élmezőnyben az Origo, feljövőben a Pesti TV, jól teljesít a PestiSrácok.hu a médiapiacon
Megkerülhetetlen tényező lett a médiapiacon a Pesti TV, szeptemberben indított csatornánk műsorait hetente csaknem másfélmillióan nézik, és nincs okunk panaszra a PestiSrácok.hu esetében sem, portálunk a felnőtt közönség tizenhét százalékát éri el hetente a hírpiacon – derült ki a Századvég csütörtökön közzétett elemzéséből.Orbán Viktor: Magyarországon térhetünk vissza a legkorábban a normális élethez, augusztusig csak védetten lehet tömegrendezvényekre menni
Magyarország lehet az első, ahol az emberek visszatérhetnek a normális, korábban megszokott életükhöz, mindez a magas átoltottságnak köszönhető – közölte szokásos pénteki, a Kossuth Rádiónak adott interjújában Orbán Viktor. Ez az állapot akkor következhet be, ha az ötmilliomodik magyar is beoltatja magát – részletezte a miniszterelnök. A kormányfő beszélt a Karikó Katalinnal való találkozójáról, és arról is, hogy a nyugat-európai államok egy-két hónapos lemaradásban vannak hazánkhoz képest az oltások számát tekintve. Orbán Viktor szerint a gazdaságunk is jól teljesít, jelenleg annyian dolgoznak, mint a járvány okozta válság előtt, a költségvetés kimagaslóan teljesít, biztosított a nyugdíjprémium, a tizenharmadik havi nyugdíj esedékes részének kifizetése, illetve a huszonöt év alattiak jövőre bevezetendő adómentessége is.Mező Gábor az Origónak: ezek nemcsak lehetséges állambiztonsági beszervezettek, de potenciális szovjet-orosz kémek
Nem túlzás azt állítani, hogy valódi sikerkönyv Mező Gábor első könyve: A média lenyúlásának titkos története. Az újságíró, aki a PestiSrácok.hu főmunkatársa, A Hálózat című rovatának szerzője és a Pesti TV műsorvezetője is egyben, az Origónak elmondta: a kutatás messze nincs még lezárva. Több szálat, így például több közismert televíziós személyiség – Mező Gábor szavaival – egyfajta hálózati bekötését kutatja. A legnyilvánvalóbb ilyen tévés Juszt László. De a kutató szerint hamarosan más, egykori tévésekről is beszélni kell Juszt kapcsán.Kérjük, támogassa adója 1 százalékával az Oikosz Alapítványt és a PestiSrácok.hu fennmaradását! - Huth Gergely felhívásával
Segítse közhasznú tevékenységünket, támogassa a nemzeti emlékezet megőrzését, a kárpát-medencei magyarság öntudatának erősítését, a kommunista múlt feltárását és a PestiSrácok.hu-val közös, évek óta sikeres gyakornoki programunkat! Adószámunk: 18508943-1-43 – Önnek csupán egy szám, nekünk a jövő, számunkra a következő évtized!Szél Detti már arról delirál, hogy kormánypárti frakcióként tud bekerülni a Momentum az Országgyűlésbe
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő az Index Kibeszélő c. podcastműsorában beszélt arról, mennyire fontosnak tartja az előválasztást. Kijelentette, hogy az egyfordulós rendszer semmiképpen sem előnyös az ellenzéknek. Szél reméli, hogy a Kétfarkú Kutya Párt nem akarja gyengíteni a kormányváltás esélyét 2022-ben, mert most nem tudják, hogyan állnak velük. Szél szorosan együttműködik a Momentummal, de nem lépett be a pártba. Úgy véli, hogy 2022 egy hatalmas fordulópont lehet az ellenzéki tábor és Magyarország számára. Reméli, hogy kormánypárti frakcióként tud bekerülni a Momentum az Országgyűlésbe, és leszögezte, hogy a párt jól megszólítja a fiatalokat, és már időseket tömörítő szárnya is van. Hozzátette: bármelyik ellenzéki politikus kezében jobb helyen van a hatalom, mint Orbán Viktor kezében.Találkozz Jézussal Budapesten! – Itt az Eucharisztikus Kongresszus részletes programja
Meg kell találni az összhangot, hiszen ez nem egy olyan buli, ahol egyszerűen csak jól érezzük magunkat. Itt a „jólérzésnek” van egy tartalma, van egy konkrét olyan öröm, ami a hitünk szerint természetfölötti eredetű, amely mélyen megérinti az embert, és ezt fejezi ki az örömével– fogalmazott portálunknak Mohos Gábor püspök, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságának vezetője azon a sajtótájékoztatón, ahol részleteiben ismertették a Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. A katolikus egyház nemzetközi eseményét a koronavírus-járvány miatt rendezik meg idén szeptember 5–12. között, a zárómisét a várakozások szerint Ferenc pápa celebrálja majd.Csak csajok lesznek a Plebejus Polbeat csütörtöki nyilvános felvételén az R56-ban – Jöjjön, kérdezzen!
Bősz Anett már a kutyájával beszélget, miközben Novák Katalint ekézi edzés közben. Felmerül a kérdés: sportos miniszterre vagy az állatokkal társalgó liberális politikusra lenne szüksége jobban az országnak? Orbán Viktor Karikó Katalint fogadta a Karmelita kolostorban, miközben Szabó Tímea szerint lehallgatják az egészségügyi dolgozókat. Erős, vezető nők vs. a libernyák asszonyságok. Csütörtök este hétkor a Pesti TV műsorvezető- és riporternői, Mészáros Nóra, Göblyös Sára és Kroó Zita váltják meg a világot a Plebejus Polbeatben, a moderátor-véleményformáló Zelenka Dóra lesz. Jöjjön el este hétre a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe és nézze meg a felvételt, szóljon közbe, kérdezzen!Kipukkadt a lufiember? Diplomája sem lehetne Karácsony Gergelynek a mai szabályok szerint
Évek óta sejteni lehetett, hogy a Karácsony-lufi egyszer túl nagyra nő és magától kipukkad. A főpolgármester hosszú éveken át sodródott a balliberális fősodorral, teljesítmény nélkül egyre magasabbra pozicionálva magát. Igazi gumiemberként pattantak le róla az ütések, miszerint alkalmatlan lenne Budapest vezetésére (amit aztán villámgyorsan be is bizonyított), és még az sem "leplezte le" kvalitásait, hogy saját bevallása szerint "elásnák", ha maradt volna Zuglóban. Most azonban kipukkadni látszik a lufiember, hiszen Karácsonyról kiderült: valójában legfeljebb annyi pozitívumot lehet róla elmondani, hogy magas és vékony. Mert hogy nyelvvizsgája nincs, annak hiányában pedig elvileg diplomája sem lehetne. Legalábbis a mai szabályok szerint. Erre hívta fel a figyelmet Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Mindenesetre izgalmas lenne elképzelni, hogy milyen mélyreható tárgyalásokat folytatna külföldi politikusokkal az a Karácsony Gergely, aki egy végtelenül egyszerű, angol nyelvű kérdés elől is elmenekül.Pesti galeri – Az ellenzék olyan, mint Szabó Tímea receptje: minden gusztustalan alapanyag egybehányva! (Videó!)
Képzeljék el kedvenc ételük receptjét, majd képzeljék el ugyanazt a receptet Nutellával, tejszínhabbal, mackósajttal és téliszalámival, ahogy azt Szabó Tímea megalkotta. Na, pont ilyen az ellenzék: minden gusztustalan és romlott alapanyag össze és egybe van hányva – hangzott el a Pesti galeriben, a Pesti TV furkóklubjában, Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Dezse Balázs és Bokor Gábor előadásában. A Pesti galeri tagjai viccet űztek az ellenzékből, megállapítva azt is: miután Gulyás Márton az előválasztásban interjúzni fogja az ellenzékieket, mindenkit kivégez, aki neki nem szimpatikus. Szarvas Szilveszter és a galeri tagjai a műsorban a Nyugat végnapjait is hosszan megbeszélték annak apropóján, hogy Franciaországban 20 nyugalmazott tábornok nyílt levelet írt, polgárháborút ígérve az iszlamistáknak adott túlzott kedvezmények miatt. "Ezeket az igazat beszélő tábornokokat nácizzák most Franciaországban a liberálisok, ami legalább akkora sértés, mintha Magyarországon lerománoznánk egy magyart" – mondta Szarvas Szilveszter a galeriben, amire a srácok is rákontráztak. Nézze meg a teljes Pesti galerit, érdemes!Előállítottak egy nagykanizsai férfit, aki azt terjesztette, hogy egy faluban mindenki meghalt az oltástól – Frissítés: Megszólalt a falu polgármestere! (videók)
Frissítve: A Pesti TV-nek nyilatkozott elsőként Sztojka Zoltán, az érintett szatmári falu, Rozsály polgármestere, amelyről a vakcinaellenes hecckampány részeként a múlt héten elterjesztették, hogy mindenki meghalt, miután beoltották. Ma jelentette be a rendőrség: rémhírterjesztés miatt egy nagykanizsai férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárás alá vont, mert a férfi azt a rémhírt terjesztette egy közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, hogy egy Nyíregyháza melletti kis faluban mindenki meghalt a védőoltás beadását követően. A bejegyzés rendkívül gyorsan terjedt az interneten, és a helyiek megnyugtatására a polgármesternek kellett közleményben cáfolnia a tényként állított valótlanságot – közölte Kiss Róbert rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség ügyeleti központjának vezetője az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője elmondta, hogy ma kezdődik a regisztrált és időpontot foglalt 16–18 évesek oltása a kórházi oltópontokon. Magyarország az első uniós ország, ahol széleskörűen megkezdődhetett a fiatalok oltása. Galgóczi Ágnes hozzátette: a mai napon 144 ezer regisztrált kap SMS-t arról, hogy ők már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban péntek és kedd közötti napokra.Ajánljuk még

































