Magyar ugar
Előtte és utána – Ennyit romlott a forgalmas budapesti közterek állapota szűk két évnyi Karácsony-féle városvezetés alatt
Budapest az egyik legszebb város a világon, mostanában azonban mégis úgy érezhetjük, mintha egy kicsit megkopott volna a fénye. Bár közel egy évig üresek voltak az utcák, így is érezhetően koszosabbak a közterületek, a „méhlegelő” pedig már nem csak az útszéli gazosban nő, hanem az alig néhány éve felújított, térkövezett tereken is. Ez ellen pedig gyakran a kerületi polgármestereknek is csak korlátozott eszközeik vannak, hiszen a forgalmas közterületeknek jellemzően a főváros a fenntartója, így azok gondozásáról is a főpolgármesternek kell(ene) gondoskodnia. Erre a sorsra jutott a turisták által is közkedvelt Vörösmarty és a Podmaniczky tér is, amelyek annyit romlottak Karácsonyék nemtörődömsége miatt, hogy az V. kerület polgármestere hivatalos levélben kérte a főpolgármestert, inkább adja kerületi gondozásba a két területet, hogy így megmeneküljenek a teljes enyészettől.Politikai Hobbista – Ki kell tiltani Soros ügynökeit a hazai sportlétesítményekből! (Videó!)
A Pesti TV Politikai Hobbista nevű műsorának hétfő esti adásában az erőszakosan terjesztett LMBTQ- propaganda mellett az UEFA vérlázítóan elfogult döntéseit is kielemezték. A műsor résztvevői megállapították, hogy a Puskás Stadion három meccses bezárása Soros György számlájára írható, akinek ügynökeit fel kell ismerni és ki kell tiltani minden magyarországi sportlétesítményből, hiszen mérhetetlenül nagy károkat okoztak hazánknak.Ughy Attila a Pesti riporterben: Karácsonynak köszönhetően Budapest közlekedése végleg elesett
A főváros közlekedése ellehetetlenült az utóbbi hetekben, de Karácsonyék ezt is tudják fokozni: hétfőtől a Blaha és a környéke is elesett. A Pesti TV Pesti riporter nevű műsorának hétfői adásában Ferkó Dániel erről beszélgetett Ughy Attilával a fővárosi Fidesz-frakció képviselőjével, aki szerint főleg a városvezetés hozzá nem értése alakította ki az élhetetlen állapotokat a fővárosban. Karácsony Gergely természetesen mindeközben visszafele mutogat és Tarlós Istvánt okolja a késve elindított projektek miatt.Súgógép segítségével adta elő Karácsony Miskolcon a plágiumoktól hemzsegő beszédét
Megdöbbentő felvételeket hozott nyilvánosságra a helyi önkormányzati harsona, a minap.hu oldal Budapest főpolgármesterének pénteki miskolci látogatásáról. Karácsony Gergely az ellenzéki előválasztás című cirkusz keretein belül bemutatta az általa támogatott jelölteket és az Erzsébet téren összegyűlt nagyjából száz-százötven szimpatizánsával magyar nyelven ismertetni szerette volna a politikai programját, ám erre még súgógép segítségével sem volt képes. Karácsony, a hiperpasszív szónok nem tudott önálló gondolatokat kipasszírozni magából, borsodi szereplése során Gyurcsánytól ellesett színészi allűröket vetett be és Orbán Viktor beszédeiből plagizált mondatokkal villogott.Folytatódik a Czeglédy-per: Gyurcsányék ügyvédje a vádlottak padján darálta a nagy semmit
Czeglédy Csaba vádlotti vallomásával folytatódik a hat és fél milliárdos költségvetési család vádjával folyamatban lévő büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. Megelőzően Czeglédy már több mint 3 órán keresztül beszélt, érdemi vallomás nélkül. Most ezt folytatja. Második kihallgatási napját is a szerinte elkövetett eljárási szabálysértések sorolásával folytatja.Gyűlöletcunamit zúdítottak a református lelkészre, amiért megosztott egy LMBTQ-propaganda-ellenes mémet
Egészen elképesztő gyűlöletcunamit zúdítottak az LMBTQ-mozgalom liberális harcosai a hajmáskéri-sólyi református lelkészre, amiért meg mert osztani egy, a Facebookon legalább egy hete terjedő mémet, egy gyermekek felé nyúló és lefogott szivárványos kézről. Bikádi László a kép mellé annyit írt többgyermekes édesapaként: "El a kezekkel a gyermekeimtől!". Posztját azóta jelentések tömegével le is tiltatták, de még ezt megelőzően egy nap alatt több mint 400 kommenttel "jutalmazták", az ellene uszító közszereplők posztjait pedig egyenként több százan osztották meg. A református lelkészt homofób nácinak bélyegezték a nagy elfogadók; olyan is akadt, aki pedofíliát emlegetett. Ezúttal nagyon mellényúltak, ugyanis Bikádi László nagyon is nyitott, másokat segítő szolgálata közismert, mint arról a PestiSrácok.hu is többször beszámolt. Bikádi László az, aki ételt vitt az M1-es autópályán menetelő migránstömegnek, majd a határt védő rendőrök és katonák ellátását is segítette alapítványával – tehát már akkor is válogatás nélkül segített. Több mint egy évtizede működteti az ország legnagyobb és legaktívabb házi segítségnyújtó szolgálatát. Az elmúlt egy évben az Élelmiszerbankkal naponta több tucat rászorulónak visznek élelmiszercsomagot a hét minden egyes napján.Kubatov Gábor: Stabil jövőképet teremtettünk, biztonságos országot, munkánk sikerrel járt!
Visszatérnek a hazánkból kivándorolt magyarok – hívta fel a figyelmet Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke. A politikus egyúttal azt is hangsúlyozta: a kormány stabil jövőképet teremtett, támogatják a fiatalokat és a családokat.A PestiSrácok.hu újságírója, Susánszky Mátyás kapta idén a Zöld Toll díjat
Kollégánk, Susánszky Mátyás vehette át Nagy István agrárminisztertől idén a Zöld Toll díjat. A PestiSrácok.hu újságírója a környezet- és természetvédelmi tárgyú sajtóanyagok összeállítása terén végzett munkájáért kapta az elismerést. Vele beszélgettünk.Hadházy nem bír magával, most éppen Müller Cecíliát fenyegette meg
Egyre gátlástalanabb módon támadja a hazai ellenzék Müller Cecíliát. Az országos tisztifőorvos asszony a pandémia időszakában került össztűz alá, nem csupán szakmai képességét kritizálták, de gúnyrajzot is készítettek róla, valamint folyamatosan gyalázták őt. Úgy tűnik, a veszélyhelyzet elmúltával sem feledkeztek meg gyűlölködő megjegyzéseket tenni rá. Most éppen a lyukaszoknis lódoktor, Hadházy Ákos fröcsögött egy Facebook-bejegyzésben Müller Cecíliáról.Brutális égés lett Jakab énekelgetéséből – A dal szerzője kommentben osztotta ki a jobbikost
Jakab Péter szombaton ismét nagyot ment a közösségi médiában. Gyurcsány házi megmondóembere ugyanis Vörös István Kié ez az ország? című dalát átírva – egy kiadós mészárosozással bővítve – bizonyította, hogy nemcsak politizálni, de énekelni sem tud. A Jobbik elnöke azonban meglehetősen mellélőtt az előadással, ugyanis a szerző nem járult hozzá a dal politikai felhasználásához.Igazi csemege: Kosik Kristóf, Radics Béla gitárjának megtalálója volt Bohár Dániel vendége a Pesti TV-n!
Neves ügyvéd, rocker, gitáros, a magyar beatzene szerelmese és Radics Béla gitárjának megtalálója a többgyermekes családapa, Kosik Kristóf. Vele beszélgetett Bohár Dániel a Pesti TV Mi vagyunk a magyarok című műsorában, ahol a zenén kívül a jog, a politika is szóba került.Kövér László: Téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban
Nem hajlandó eltűrni, hogy "bolhacirkuszt" csináljanak az Országgyűlésből és szántszándékkal sértegessék a képviselőtársaikat – minderről Kövér László beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A politikus egyebek mellett a hazánkat ért legújabb támadásokról is kifejtette véleményét. Szavai szerint az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni. Hozzátette: az ellenzék retorikája és politikája is szintet lépett azzal, hogy gyakorlatilag nyílt zendülést hirdettek meg az alkotmányos renddel szemben.Újabb botrány várható – Karigeriék most éppen a BKV hajómutyiján dolgoznak ezerrel
A BKV gyorsan és elég gyanús körülmények között 3+3 (!) éves szerződést kíván kötni egy talán el sem induló szolgáltatásra. Mivel a BKV botrányos használtbusz-bérlési pályázatához kísértetiesen hasonló körülmények között zajlik a jelenlegi hajózási szolgáltatási közbeszerzési eljárás, ezért joggal tarthatnak a budapestiek egy újabb botránytól. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint ugyanis erős gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a győztesként kihirdetni kívánt cég referenciáival komoly gond lehet, akár hamisnak is minősíthetők. Sőt, egyes iparági belső információk szerint olyan cég igazolhatta referenciaként a korábbi hivatásforgalmi hajózási szolgáltatást, amelynek még hajózási engedélye sem volt.Íme azok a fiatalok, akik az életüket áldoznák a hazáért (videóval!)
Rendkívüli riadalmat váltott ki balliberális körökben a honvédelmi oktatás újraindítása, szerintük ugyanis a kormány a hazaszeretet militarizálására készül – jelentsen ez bármit is. A honvédelmi képzés miatt önkívületi állapotba került liberális gittegylet tagjai egyebek mellett azt sérelmezték, hogy a diákok alapvető katonai ismereteket, harcászatot és önvédelmi technikákat is megismernek, ami nyilván vérlázító – legalábbis szerintük. Az általuk megélt valóságban vélhetően hatékonyabb lenne nyuszisimogatással megvédeni a hazát és helytállni egy éles bevetésen, mint a már megszerzett katonai tudással, amiről egyébként meggyőződéssel állítják, hogy káros hatással van a fiatalokra. A kadétképzés kíméletlen kritikai dömpingje közben, annak ízekre szedése mellett arról azonban mélyen hallgattak a független-objektív, haladó szellemiségű liberális hazafiak, hogy a programban egy nemzetközileg elismert, egyedülálló magyar módszerrel tanulnak például kézitusát a diákok. A technikát dr. Zöllei Zoltán ny. alezredes fejlesztette ki, aki a Pesti TV-nek adott interjúban kiemelte: a honvédelmi nevelés nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés.Temesi Ferenc a Polbeatben: a mai ellenzék szellemi elődeinél is gonoszabb és hazaárulóbb (VIDEÓ)
A besúgók, árulók és országfeljelentők ma is itt élnek közöttünk, de ez a mai ellenzék még a kommunistáknál, az ügynököknél is hitványabb, gonoszabb és aljasabb, Nyugaton árulja a hazát – jelentette ki a Plebejus Polbeatben Temesi Ferenc, Kossuth- és József Attila-díjas magyar író Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére.Budapest patriot: Dezse Balázzsal a Keleti környékén – Feles, apró, cigi a túlélőcsomagban
Budapest egyik kapuja a Keleti pályaudvar, elég ciki tehát, hogy az ideérkezők egy koszfészket látnak először hazánk fővárosából. Aki erre téved, mindenképp szerelkezzen fel némi apróval, tartalék cigivel és talán egy-két felessel is, hiszen megkönnyíti az átjutást, ha ezeket odaadjuk a kéregetőknek ahelyett, hogy beszédbe elegyednénk velük. A legjobb módszer talán mégis az, ha az ember a lehető leggyorsabban felpattan valamire, vagy teleportál innen a város egy másik pontjára.Saját rajongói szedték ízekre a Boris Becker miatt hisztiző magyar femináci újságírót
Irgalmatlan öngólt lőtt mai írásával a WMN nevű szélliberális portál szerzője, bizonyos Csepelyi Adrienn. Ugyanis nekitámadt az egykori világklasszis teniszezőnek, Boris Beckernek, amiért szerdán – a BBC szakkomentátoraként – csinosnak merészelte nevezni Fucsovics Márton kedvesét. Amit ezek után saját kommentelőitől kapott Csepelyi, azt nem teszi zsebre...Forza Italia, avagy hány mércével mér az érzékenyítő UEFA?
Most, hogy az UEFA nevű érzékenyítő futballszervezet Magyarországot három zárt kapus meccsel büntette, emlékeztetnénk arra, hogy mi történt Londonban az angol–dán mérkőzésen és azt követően. Nem kéne kitiltani az Eb-döntőről az angol szurkolókat? Már ha egy mércével mérünk.Meddig gurul a gyógyszer? Bangóné kioktatta a kormányt: szerinte a baloldal a családbarát, Orbánék pedig nyomorba taszították a magyarokat – Ábrahám Robi a Karanténvlogban
Ha péntek este 20 óra, akkor Karanténvlog a Pesti TV-n, ahol Szabó Gergő és vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd szedik ízekre minden héten az ellenzék legnagyobb baromságait. Ezekből pedig mindig van elég, ezért sokszor tényleg kevés az a 45 perc, ami rendelkezésre áll. A mostani pénteken Ábrahám Robi volt a srácok vendége. A Pesti TV műsorvezetője hozta a formáját, szókimondó és ironikus gondolatai tűpontosan találtak be. Mielőtt a heti szenny górcső alá került volna, egy évekig Kanadában élt magyar ember ajándékával kezdődött a műsor, aki az északi sarkkör közelében is büszkén felhúzta a magyar zászlót a háza elé. Az összetartozás ereje mindig nagy erőt ad a magyarságnak, ezt egyre többször láthatjuk. A Karanténvlognak tehát bőven volt dolga, hiszen itt volt Dobrev Klára, aki képes volt az Európai Parlamentben ismét a saját hazája ellen köpködni, arra kérve az európai döntéshozókat, hogy vonják meg a pénzt a magyar emberektől, csak azért, hogy ők valahogy hatalomra kerüljenek. A viperaméregből jutott Cseh Katalinnak is, aki ugyancsak hasonlóra kérte az EP-képviselőket, de ezen kívül elismételte, hogy Magyarországon nincsenek jogaik a homoszexuálisoknak, atrocitások érik őket és Orbán Viktor diktatúrájától szenvednek a magyarok. Egyik nagy kedvencünk, Bangóné is megjelent a Karanténvlogban, akinek volt bátorsága a kormány családbarát intézkedéseit támadni. Az a Bangóné, aki Gyurcsány mellett 2010 előtt jeleskedett a magyar családok megsarcolásában és a közvagyon szétlopásában. Végül Jakab Péter kommunista módon összevágott videójával is foglalkoztak a srácok, aki nagy, baráti lapogatások és kézfogások közepette próbált ismét a nép egyszerű gyermekének tűnni, de aki látta legutóbb akcióban, tudja, hogy milyen az, amikor Jakab végre tényleg találkozott a magyar melóssal.Dobrev az Európai Parlamentben könyörgött, hogy vegyék el a pénzt a magyaroktól, Cseh Katalin transzhódokkal érzékenyítené a magyar ovisokat (Karantén-vlog)
Elképesztően agresszív támadás alatt áll Magyarország, ennek pedig nincs más oka, mint hogy a kormány rögzítette: a magyar gyermekek agyát tilos arrogáns homoszexuális propagandával mosni. Már most látszik, hogy az alapvetően pedofilellenes törvény jó döntés volt, hiszen napról napra derülnek ki az agresszív törpekisebbség machinációi, amelyeket a Karantén sem hagyhatott szó nélkül. A torz külsejű és belsejű drag queen-ek egyelőre távol maradhatnak a magyar óvodáktól, és furcsa egyáltalán abba belegondolni, hogy mindez egyáltalán szóba jöhet. Újból szembesülhetünk azzal, hogy a társadalom egymás ellen való hergelése zajlik, hiszen a magyarok sosem voltak kirekesztőek: azért senki sem sérül, mert homoszexuális. Azt azonban nem tűrjük, hogy agresszívan propagálják, ahogy egy hazánkban is fogható gyermekcsatornán, ahol transzhódok, homoszexuális medvepapák vonulnak a Pride-on, miközben a hagyományos családmodell meg sem jelenik. Az énekes pedig egy amerikai transzvesztita, aki férfiként női parókában, kirúzsozva önti a szennyet az óvodásokra. A Karantén a deviancia mellett a baloldal gonoszságát sem felejtette ki a mai adásból, hiszen Dobrev Klára és Cseh Katalin egyaránt az Európai Parlamentben könyörgött azért, hogy hazánk ne kapjon pénzt az uniótól; cserében, ha hatalomra kerülnek, természetesen újra kiárusítják majd az országot. Bangóné pedig vette a bátorságot, hogy a kormány családbarát politikájába kössön bele; tette mindezt úgy, hogy 2010 előtt részese volt a magyar családok kisemmizésének, főnöke, Gyurcsány Ferenc kedvéért pedig egész családjával plakáton hirdette, hogy szavazzanak nemmel a külhoni magyarok kettős állampolgárságára. A Karantén lemerült a jakabi mélységekbe is, hiszen a Jobbik elnöke végre találkozott azzal a magyar melóssal, akit eddig mindig megszólított képzelt beszélgetései során, csak a valóság egészen másképp sült el, mint amit a nagy demagóg elképzelt. Ezért hiába a kommunista technikával összevágott videóhalmaz, ami Jakabról azt sugallja, hogy a nép egyszerű gyermeke, mi tudjuk, hogy ő valójában az, aki a tízmillió forintos kocsit pár órára lecseréli egy rozoga tragacsra, hogy megmutassa: együtt dobban a szíve a néppel. Sajnos azonban az ő szíve inkább a luxusért dobog, miközben hülyének nézi a magyar embereket. Nézzétek most is a Karantént, mindenki talál benne csemegéket!Finn oktatás, svájci indexálás, uniós bérek és afrikai erdősítés, avagy mit ígér az ellenzék?
A magyar baloldal nem hazudtolja meg önmagát, amikor demagógiáról és a nyugati minták másolásáról van szó. Fekete-Győr András például finn típusú oktatási rendszert szeretne, Dobrev Klára szerint pedig vissza kellene állítani a nyugdíjak svájci indexálását, amit – nem mellékesen – éppen férje, Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon szüntetett meg. Jakab Péter – habár mostanában nehezen jön ki a munkát végző emberekkel – azt ígéri, hogy egy magyar melós ugyanannyit fog keresni, mint egy német, Karácsony Gergely pedig már uniós bérekről vizionál. Sőt, valami furcsa elmeállapotban megemlíti programjában, hogy épül a nagy Zöld Fal Afrikában, ami kétségtelenül remek hír, ám egyelőre inkább Budapesten kellene fákat ültetni. Mi jöhet még, mit ígérhetnek meg a választásokig? Svéd acélgyártás, norvég halászat? Netán ingyen bajor virsli? Ingyenes cseh sör? Mindenesetre a demagógiát és a humort kedvelő nagyérdemű jól fog szórakozni jövő áprilisig.Felmostuk a padlót a bíróságon a szentesi jobbikos polgármesterrel
Novemberben írtunk arról, hogy a járvány elleni védekezéshez amúgy is „kritikusan hozzáálló” Szabó Zoltán Ferenc szentesi polgármester úgy ment be dolgozni, hogy a koronavírus tüneteit mutatta. A jobbikos politikus igen kínos helyreigazítási pert indított szerkesztőségünk ellen, amelyben lényegében elismerte felelőtlenségét, és még jogerősen el is bukta az ellenünk indított sajtópert.Kocsmai előállítás és náci jelképek? – Kifakadt egy helyi lakos Mirkóczki embereinek állítólagos balhéiról, a polgármester elvette a szót és berekesztette az ülést (Videó)
Tanulságos videó került szerkesztőségünk kezébe, amely azt bizonyítja, hogy botrányos jelenetek zajlottak le az egri képviselőtestület legutóbbi ülésén. A tanácskozás végén a lakossági kérdések következtével egy helyi lakos kapott szót, aki nem kímélte Mirkóczkit és csapatát. A szépasszonyvölgyi lakos szerint Mirkóczkinak meg kellene fontolnia, hogy valóban megfelelő ember-e Eger vezetésére, emellett pedig a városvezetés más tagjaival szemben is komoly aggályokat vetett fel a felszólaló. A polgármester által nemrég saját unokatestvére helyére kinevezett szocialista, Farkas Attila kapcsán például arról beszélt, hogy már alpolgármesteri minőségében állították elő egy helyi kocsmában a rendőrök, egy másik Mirkóczi-patronált politikus pedig "náci jelképeket" tart az udvarában. Mirkóczki stábja természetesen azonnal elvette a szót a helyi lakostól, és berekesztette az ülést.Helyreigazítás Soproni Tamással kapcsolatban
2019. október 10-én "Továbbra is csak terel a terézvárosi momentumos Soproni Tamás polgármester-jelölt a Kicune Bt. adótartozásával kapcsolatban" című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Soproni Tamásnak a terézvárosi önkormányzattal szemben köztartozása állna fenn. Ezen valótlan állításért és azért, hogy Soproni Tamást úgy állítottuk be, mint aki a kerületet meg akarta károsítani, elnézést kérünk.Ajánljuk még

































