Magyar ugar
Márki-Zay Péter gyanús lakásátjátszása miatt nyomoz a rendőrség
Nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség Márki-Zay Péter gyanús lakásátjátszása ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu.Március 15-én is (majdnem) kormányt buktat a RAJT Mozgalom
Március 15-e alkalmával a Radikális Jobboldaliak Társasága (RAJT) ismét az ellenzéki erők segítségére akart sietni egy speciális szerkezet bevetésével, amely garantáltan megbuktatná Orbánt és rezsimjét.A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki Kelemen Leventét Áder János (PS-videó)
A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Kelemen Leventének, az Oklándi Unitárius Egyházközség vezetőjének a köztársasági elnök. Áder János március 15-e alkalmából tüntette ki az Erdélyben és az anyaországban is rendkívül népszerű lelkészt.Játék a számokkal - Így sztrájkol egy politikailag semleges szakszervezet
Csak néhány ezer köztisztviselő vett részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által meghirdetett csütörtöki sztrájkban - közölte az érdekképviselet elnöke, Boros Péterné a Kossuth téren szűk körben tartott sajtótájékoztatójukon. A sztrájk nyitóeseményén a baloldali vezetésű XV. kerület polgármesteri hivatalából tiszteletét tette Lamperth Mónika volt szocialista belügyminiszter is, aki jelenleg ott jegyző.Csak felfüggesztett börtönt kapott a rendőrre támadó CEU-tüntető
Felfüggesztett börtönnel megúszta az az agresszív férfi, aki a 2017. április 4-ei, Parlament előtti CEU-tüntetésen megütött egy rendőrt. Igaz, az ítélet nem jogerős. Az esetről videófelvétel is készült – ez lett a férfi veszte, akit csak hónapokkal a bűncselekmény után sikerült elfognia a hatóságnak. Az ügyről korábban portálunk is többször írt.Kétmilliárdos áfacsalás miatt emelhetnek vádat az MSZP feketepénzeiről kipakoló vállalkozó ellen
Kétmilliárdos áfacsalás miatt emelhetnek vádat az ellen a sokáig Dominikán bujkáló vállalkozó ellen, aki korábban a hatóságoknak arról is beszélt, hogy egy 2010 előtti áfacsalás-sorozat sokáig a szocialisták politikai védelmét élvezte, és a feketepénzek egy része az MSZP-nél landolt."Kötöttmag" a fekete bárányokkal - Ambrózy, Megadja és Vésey a Polbeatben (videó!)
A Gulyás Márton performanszművész okozta sokkhatás után kibeszélős-közösségi terápiát tartott a Megadja Gáborral kiegészült PestiSrácok.hu stábja az R56 sörözőben, és végre sem a pontos idő, sem a pontos idézet nem számított. A terápia részeként először állt kamera elé az „elbocsátott légió”, vagyis az egészen bizarr módon antiszemitizmussal vádolt ex-Keménymag csapat, Vésey Kovács László, Megadja Gábor és Ambrózy Áron, akik megerősítették: akkora tragédia azért nem történt, ez is csak egy újabb lehetőség a politikailag inkorrekt trollkodásra. A beszélgetés finom utalásképpen Kötöttmag alcímmel futott, hátha valaki ettől is találva érzi magát.Izrael után már a Mazsihisz is az antiszemitizmus uszályába került?
Ez lehet az oka, hogy Manfred Weber látogatása után nem futott be nagy karriert a haladó sajtóban a Mazsihisz meglepően új hangvételű közleménye. Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és Heisler András, a Mazsihisz elnöke kedden folytatott megbeszélést a Mazsihisz budapesti székházában.A BMW motorok atyja szerint az Akadémia szerkezetét és működését meg kell újítani, mert nyolcvan éve változatlan
Amíg a fejlett országok tudományos akadémiái az elmúlt fél évszázadban belülről megújultak és hatékonyan elősegítették a gazdaság fejlődését, addig az MTA szerkezete, működése és hatékonysága immár 80 éve változatlan, ezért külső ösztönzéssel kell megújítani - írta a Mandineren megjelent cikkében Anisits Ferenc, nemzetközi szakmai körökben elismert gépészmérnök, aki megkísérel az MTA és az ITM között folyó vitában „tiszta vizet önteni a pohárba”.Minek ide két jelölt? – Ilyen volt Puzsér és Karácsony unaloműző csevegése (PS-VIDEÓ)
Puzsér Róbert kulturális minimumokat rögzíteni jött a vitára Karácsony Gergellyel, ellenfele viszont a baloldal örök csodafegyver-várásához hűen annak örült, hogy olyan folyamatot, lehetőséget alakítottak ki az előválasztással, amelyek „biztosítják, hogy a Fidesz által kialakított politikai környezetben legyen érdemi esélye a politikai változásnak”. A családias hangulatú diskurzust csak néha-néha törte meg Puzsér csipkelődése; azon túl nemcsak a moderátorban, de bennünk is felmerült, hogy minek van itt egyáltalán szükség két jelöltre. Főleg, hogy Karácsony simán felvállalta a sétáló Lánchidat és a sétáló Nagykörútonbelüliséget. Puzsér ugyanakkor feltehetően tudja, hogy a Csepel-szigeti rozsdaövezet Budapest melyik részén van. Karácsony Gergely kevésbé; ő csak abban biztos, hogy a rozsdaövezetben kinőtt ecetfák és akácfák pótolhatatlan értékű erdőt képeznek, amelyet érintetlenül kell megőrizni.Találó fricska Varga Istvánnak: "Jótollú magyar újságíró" díjat alapított a Médianéző Központ, holnap lesz a díjátadó
Újságírói díjat alapított a Médianéző Központ; a "Jótollú magyar újságíró" elismerést március 14-én, csütörtökön 11 órakor adják át Budapesten az Alkotmány utcában, a Nézőpont Intézetben. A Jótollú magyar újságíró díj első tulajdonosa még nem ismert - a Médianéző Központ holnap a díjátadón jelenti be a díjazott újságíró nevét -, de az kiderült, hogy az elismerésről a Nagy Katalin (Kossuth Rádió), Néző László (Napló, főszerkesztő) és Szarvas Szilveszter (PestiSrácok.hu, főszerkesztő-helyettes) alkotta három tagú kuratórium döntött. A díjátadón Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője és Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója mond köszöntőt. A díj célja, hogy olyan újságírók munkáját ismerjék el, akik valósághű, tényszerű cikkeikkel, riportjaikkal hozzájárulnak nemcsak a közvélemény tájékoztatásához, hanem az újságíró-szakma hagyományos értékeinek megőrzéséhez is.Félrenyelt provokáció – Uj Péter bocsánatkérését várják a Fradi olimpiai bajnokai
Provokatív viccnek szánta, de lukra futott: a Fradi olimpiai bajnokai és klasszisai bocsánatkérésre szólították fel Uj Pétert azután, hogy portálja „kínai vendégmunkásnak” nevezte Liu Shaolin Sándort, aki (a magyar váltóval) hazánk első téli olimpiai aranyát szerezte. A közleményt számos ismert legenda, többek között Magyar Zoltán, Gerendás György és Fodor Rajmund aláírta. Kedden a Fradi egyesületként már kifejezte nemtetszését, most ehhez csatlakoztak a legnagyobb klasszisok.Teljes agybaj az Indexnél: biodíszletnek nézték a népviseletben családjukkal és a miniszterrel fotózkodó vajdasági gyerekeket
Nagy István agrárminiszter tegnap a Vajdaságban, Doroszlón járt, ahol a Holló Company új sertéstelepét avatták. A cég egy helyi magyar család évtizedek óta működő vállalkozása. Az eseményen részt vettek barátok és a rokonság is, többek között a vállalkozás alapítóinak gyermekei. Utóbbiak hagyományőrző népviseletben jelentek meg, ez váltotta ki a nihilista főportál, azaz az Index epeömlését. A fokozhatatlan minőségű újságírásról elhíresült lap ugyanis - anélkül, hogy utánajárt volna a miniszter Facebook-oldalára kitett fotó hátterének - öles betűkkel közölte a címlapon: "Sertéstelep-átadóra vitték a gyerekeket biodíszletnek."Puzsér: Nem vagyok politikus (Videó)
LMP-s rendezvényre látogatott el Puzsér Róbert majdnem-főpolgármester-jelölt. A beszélgetést az LMP újpesti tagozata tartotta a nőnapon. Puzsér beszélt a Sétáló Budapest programról, amelyet akkor is keresztül kíván vinni, ha arra senkinek sem lenne igénye.Már-már gyurcsányi aljassággal sértette vérig a székelyeket Gyöngyösi Márton
Pár óra leforgása alatt kétszer is durván megalázta, pocskondiázta a székelyeket a Jobbik elnökhelyettese, akit kifütyültek Marosvásárhelyen a Székelyföld autonómiájáért tüntető magyar testvéreink. Ha azokat a sértéseket nézzük, amelyek elhagyták a száját, akkor kijelenthető: örülhet, hogy csak kifütyülték...Teljes a káosz Rákospalotán, a baloldali városvezetés marakodása a kerületnek árt a legtöbbet
A többszörösen levitézlett baloldal hatalomtechnikája mindig is irigylésre méltó volt. A hatalom érdekében mindenre képesek voltak, azonban ha megszerezték, akkor minden esetben kiderült, hogy csak visszaélni tudtak vele. Repertoárjukat a kiárusítás, áron alul eladás, szétosztás szentháromsága határozta meg, majd ezt követően a koncon való marakodás jellemezte a nép nagy barátait. Idén önkormányzati választások lesznek hazánkban; aki tétovázik, vagy elfelejtette a balliberális vezetés szépségeit, annak markáns példaként mutathatjuk meg a XV. kerületet, hiszen Rákospalota DK-s polgármester asszonya és az őt támogató szivárványkoalíció még a 2019-es költségvetést sem tudta elfogadni. Így már érthető, hogy Németh Angéla polgármester miért akart több milliós jutalmat kiosztani magának két hónap munka után. Az iménti eseményeket követően főleg bizonyítható, hogy mennyire megérdemelte volna, azonban még saját koalíciós partnerei sem szavazták meg a javaslatot.Manfred Weber a PS-nek: Európa legfőbb értéke a szabadság, amely a szexuális szabadságra is kiterjed
Az Orbán Viktorral folytatott megbeszélése után a Dohány utcai zsinagógába látogatott kedden Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje, ahol a Mazsihisz vezetőivel tartott megbeszélést, de válaszolt az újságírók kérdéseire is. Portálunk arra volt kíváncsi, hogy Weber szerint mik az Európai Néppárt közös értékei annak tükrében, hogy a CDU egyik politikusa szerint akár muszlim kancellárja is lehetne Németországnak, illetve közös értéknek tartja-e a homoszexuálisok házasságát, vagy akár a gender-ideológiát, a harmadik nemet. Weber kitérő választ adva kijelentette, hogy a szabadság Európa legfőbb alapértéke, ám azt, hogy az meddig terjedhet, már nem tisztázta. Az Orbán-Weber-találkozót az MTI-nek nyilatkozva Gulyás Gergely kancelláriaminiszter értékelte, aki szerint az egész Néppárton belüli vita valójában a migráció támogatásáról és ellenzéséről szól. Ebben Magyarország nem enged, más kérdésben viszont hajlik a kompromisszumra, így például a Brüsszelt bíráló plakátokat a családvédelmi akciótervet népszerűsítő poszterekre cserélik le hamarosan. Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: Weber inkább hálás lehetne a Fidesznek, amiért annyit tett az Európai Néppárt egységének a megőrzéséért és nem kezdeményezte azoknak a tagpártoknak a kizárását, amelyek nyíltan szembefordultak az alapvető kereszténydemokrata értékekkel.Fekete bárányok nosztalgiakoncert az R56-ban! - Ambrózy, Megadja és Vésey a mai Polbeatben (ÉLŐ fél nyolctól!)
A konzervatív televíziózás kicsorbított szarvú fenegyerekei, Ambrózy Áron, Megadja Gábor és Vésey Kovács László lesz kedd este Huth Gergely vendége a Polbeatben; az élő közvetítés kivételesen fél nyolctól kezdődik a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.Orbán Viktor mellett a CEU-t és a Dohány utcai zsinagógát is meglátogatta Manfred Weber (frissítjük!)
Konstruktívnak nevezte az Orbán Viktor kormányfővel folytatott mai budapesti megbeszélését Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje, akinek azonban első útja a CEU-ra vezetett, ahol tíz órakor találkozott az egyetem elnök-rektorával, Michael Ignatieff-fel. Weber továbbra is kitart a Fidesszel való együttműködés korábban már megfogalmazott három kritériuma mellett: a kormány biztosítsa a Soros-egyetem amerikai képzésének fennmaradását, fejezze be a Brüsszelt bíráló kampányát és Orbán Viktor kérjen bocsánatot "azokért a problémákért, amelyeket a Néppárt más tagszervezeteinek okozott". A kormányfő irodája egyelőre nem kommentálta a találkozó eredményeit. Weber a Dohány utcai zsinagógába is ellátogatott, ahol elítélte az európai zsidó közösségeket érő egyre gyakoribb antiszemita támadásokat és méltatta a virágzó magyarországi zsidó közéletet.Közleményben tiltakozik az FTC a 444-es Uj Péter gusztustalan és kirekesztő támadása miatt
Az FTC közleményben tiltakozott a Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázót ért kirekesztő támadás miatt, melyet a 444.hu örökbunkó főszerkesztője, Uj Péter követett el. Mint ismert, a balliberális újságíró "kínai vendégmunkásnak" nevezte az olimpiai bajnok sportolót, mely után bocsánatot sem kért, csupán abszurdnak nevezte az esetet. Uj Péternél - úgy látszik - az ilyen apróságok nem érnek bocsánatkérést, a Magyarországnak olimpiai-, világbajnoki- és Európa-bajnoki aranyat szerző Liu Shaolin Sándor becsmérlése nem éri el az amúgy igen érzékeny liberális ingerküszöböt. Úgy látszik, hogy a magyar édesanyától Budapesten született, magát magyarnak valló Liu Shaolint minden utólagos erkölcsi megbánás nélkül, egy jó poén kedvéért kínai vendégmunkásnak nevezheti Uj Péter, aki a nemtelen trollkodáson kívül mást nem tett le az asztalra.A magyaroknak szól a csíksomlyói pápalátogatás, amit a kereszténység hete követ majd
A kormány úgy döntött, hogy a kereszténység magyarországi értékeire és hagyományaira kívánja felhívni a Ferenc pápa június 1-i csíksomlyói látogatása és a június 7-én, pünkösdkor kezdődő hagyományos búcsú közötti időszakot – írja a Magyar Nemzet. A „magyar kereszténység hete” alkalmából várhatóan számos program és esemény foglalkozik majd hazánk keresztény múltjával, jelenével és jövőjével.Gyurcsánytól Sargentiniig: Íme, a Soros-kennel legértékesebb vérvonala, a függetlenségről hazudó Átlátszó
Sargentinivel ölelkező főszerkesztő, ex-gyurcsányista államtitkár, Soros-alapítványok és ballib berkekben nevelkedett újságírók. Ez csak néhány az Átlátszó.hu-ra tévedő olvasókra leselkedő borzalmak közül. A Tűzfalcsoport utánajárt az amerikai spekuláns által üzemeltetett blog anyagi és személyi hátterének, amit pedig talált, az inkább nyílt titok, mintsem meglepő, de mindenképp érdekes. A magát független-objektív portálnak beállító médium ugyanis ezer szálon kötődik a nyugati liberális spekuláns körökhöz, de leginkább Soros Györgyhöz.Bűnelkövetésre indít a dizájnerdrogok hatása?
Egyes, a rendőrség által meg nem erősített hírek szerint a szekszárdi gyermekgyilkossággal gyanúsított férfi korábban drogproblémákkal küzdött. Az eset ismét ráirányította a figyelmet a függő bűnelkövetőkre. A PestiSrácok.hu utánajárt a dizájnerdrogok hatásainak. Zacher Gábor portálunknak elmondta: az olyan, átgondoltnak látszó bűncselekményeket, mint a szekszárdi gyilkosság, általában nem drogok hatására követik el a tettesek.A civil élet felől építi a felvidéki magyar politikát a Via Nova
Új fejezetet nyitott működésében az eddig ifjúsági szervezetként működő felvidéki Via Nova. A szlovák állampolgárságától megfosztott, de így is a felvidéki magyar közélet jelentős szervezőjeként tevékenykedő Gubík László vezette szervezet hétvégi rendezvényén alakult át magyar polgári társulásokat összefogó szövetséggé. A Via Nova Kárpát-medencei nemzetpolitikai kezdeményezések sorában vesz részt, EP-képviselőjelölteket állít, és persze ernyőt képez a Felvidék meghatározó tehetséggondozó, vállalkozói, sport- és kulturális szervezetei felett. Szellemi-erkölcsi iránytűjének pedig a kommunisták által elhurcolt és a börtönben halálra gyötört gróf Esterházy Jánost tekinti, akinek életműve magában hordozza a visegrádi együttműködés eszmeiségét is.Ajánljuk még

































