Pesti Srácok

Magyar ugar

A késelés és a tódítás nyomában: a Fradi az Indexre, az indexes újságíró a Fradira sértődött meg

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 november 5.
Szombaton mind a Fradi pályán történt verekedésről és késelésről, mind az azt durván felfújó Index cikkéről is írtunk. A Ferencvárosnak sem tetszik az egyik legnagyobb portál nyilvánvaló politikai elfogultsága (a futball és maga Kubatov Gábor elnök kiemelt célpont), szerintük az Index annyira rosszindulatú, hogy inkább nem működnek együtt velük.

Erősödik a szlovák jobboldal, Ficóék izgulhatnak

Magyar ugar 2017 november 5.
Folytatódik a 2016-os parlamenti választásokon elkezdődött politikai átrendeződés Szlovákiában. A megyei önkormányzati választásokon jelentős teret vesztettek a legtöbb helyen együtt induló koalíciós pártok, míg a jobboldali ellenzéki szövetség országosan előretört. A kormánypártok iránti bizalom megcsappanását jelzi a független képviselők számának drasztikus növekedése is. A Magyar Közösség Pártja hattal kevesebb képviselői helyet szerzett országosan, míg a kormánykoalícióban lévő Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt némileg növelte mandátumai számát, de az általa bejuttatott képviselők fele szlovák.

Egy évig a rácsok mögött ártatlanul, szabad emberként – PS MOZI

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 november 5.
Gyermekgőgicsélés, mesefigurák a falakon, cumisüvegek és száradó babaruhák szerteszét egy szögesdróttal körbekerített udvaron. Ezek nem egy izgalmas thriller képkockái, hanem a valóság. Sokan a mai napig nincsenek tisztában azzal, hogy hazánkban, Kecskeméten van egy olyan börtönrészleg, ahol a rabosított nők egyéves korukig együtt élhetnek gyermekükkel.

Nemzetárulás és lopás: lenyúlta az MSZP videóját Gyurcsány, hogy a külhoniak ellen hergelhessen

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 november 5.
Óriási vehemenciával vetette bele magát a határon túli magyarság elleni gyűlöletpropagandába Gyurcsány Ferenc, aki napok óta azzal uszít külhoni testvéreink ellen, hogy nekik nem szabadna szavazniuk, mivel nem Magyarországon élnek. A sokadik nemzetárulására egy olyan videóval tette föl a koronát a „Böszme”, amelyet még az MSZP készített a 2006-os kampányra: a Gyurcsány-párt fogta, leszedte a felvétel végéről a szocialisták logóját, és rárakta a DK-ét.

Apáti Bence: Bogdán László sztorija – lassan kibújik belőlem a bennem lakozó Bayer Zsolt

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 november 4.
"Amikor Kálmán Olgáról, Péterfi Juditról, vagy Bogdán Lászlóról írok, néhány jóérzéssel, és -ízléssel megvert barátom mindig megkérdezi, hogy miért kell ez nekem, miért kínzom magam velük, el szoktam viccelni a választ, mazochizmusra, önkínzásra szoktam hivatkozni, no meg arra, hogy alapvetően szórakoztató látni, ahogy ezek az emberek rendkívül átlátszó módon hazudnak, ahogy propagandistázva gyártják a saját propagandájukat. És gyilkolják le a saját nimbuszukat. Ha egyáltalán volt nekik…" - Apáti Bence a PolgárPortálon.

Aki nem panaszkodhat, hogy "Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni" - Hollik István a Polbeatben (videó!)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2017 november 4.
Te már nem panaszkodhatsz, hogy "Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?" (Bástya et. Virág et.-hez A tanúban), hiszen a DC Leaks iratok szerint Soros György célkeresztjében szerepelsz, mint elvakult migránsgyűlölő, ráadásul mindjárt Orbán Viktor és Lázár János után. Azért ez mégiscsak egy rang - mondtuk a legutóbbi Polbeatben Hollik Istvánnak. A kereszténydemokrata képviselő Huth Gergely és Stefka István kérdéseire kijelentette: "Mi nem az egész világgal harcolunk, nincs itt semmiféle testetlen ellenfél. Egészen pontosan tudjuk, ki az ellenfelünk: az aki Magyarország szuverenitását, a magyar emberek biztonságát veszélyezteti. Sajnos a Soros-hálózat ezt teszi".

Kitálalt a szocialista polgármester ex-sajtósa: „Béla nem hülye, csak g..i”

Magyar ugar 2017 november 3.
Döbbenetes vallomást tett közzé egy újságíró, akit évtizedeken át csak a régi ajkai szocialista bástya, Schwartz Béla házi újságírójaként, sajtósaként és bizalmasaként emlegettek. Láng György Géza a közelmúltban vonult nyugdíjba, mindenki úgy tudta, önszántából. Most kiborult az a bizonyos bili, utolsó külsősként írt cikkének bojkottálása után a sajtós kipakolt. Őszinte vallomásában még Simicska Lajos elhíresült szállóigéjét is kölcsönözte.

Kéthavi bérrel tartozik tanárainak a Szinergia Szakiskola hálózat - Zűrös alapítványi ügyek a háttérben

Magyar ugar 2017 november 3.
Nyolcvan oktatónak két havi bérével, összesen 25 millió forinttal tartozik a fővárosi székhelyű, Budapesten, Szegeden, Miskolcon és Pécsett működő Szinergia Szakképző Iskola. Szabó Bálint, Szeviép-károsultakat is képviselő jogász bejelentette, hogy az ügyben csalás, gazdasági csalás és sikkasztás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek. A PestiSrácok.hu a szakiskola és az azt fenntartó alapítvány hátterében évek óta húzódó jogi vitákat, és más sikamlós ügyeket is talált.

Visszanyal a fagyi: Vadainak a DK-t sikerült lejáratnia Budai Gyula helyett

Jurák Kata Magyar ugar 2017 november 2.
Vadai Ágnes újabban élénk érdeklődést mutat az orosz embargó, a külügyminisztérium, valamint Budai Gyula munkája iránt. A Demokratikus Koalíció alelnöke október 25-én írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez: „Mi haszna van Budai Gyulának?” címmel. A Gyurcsány Ferenc üzelmeit évek óta figyelemmel kísérő Budai Gyula úgy tűnik, most nagyon kiverte a biztosítékot a DK-nál a Czeglédy Csabának adott kölcsön és az Altus átvilágítására vonatkozó feljelentésével. Sőt korábban, 2011-ben Vadai férjének cégét is megpiszkálta és jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés, csalás, továbbá a számvitel rendjének megsértése miatt javasolt büntetőfeljelentést.

"Ne Sorost védje, hanem a magyarokat!" - Itt a szabályszegés miatt félbeszakított Halász-Ikotity Villámvita!

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 november 2.
A PS-Villámvitában ütköztette véleményét a Soros-tervről Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője és Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője. A nagy Fidesz-LMP vitából kiderült, hogy a kormánypárt szerint a milliárdos maga ismerte el, hogy létezik terve, míg az LMP állítja, amiről a Fidesz beszél, annak pont az ellenkezője az igaz. A villámvitát az Országgyűlés sajtómunkatársának a kérésére egyébként félbe kellett szakítanunk, mert olyan helyen forgattunk a Parlamentben, ahol a szabályok szerint nem lehetett volna.

Negyed évszázadra börtönbe kerülhetnek a korrupt záhonyi pénzügyőrök

PDPámer Dávid Magyar ugar 2017 november 2.
Korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ötven ember, köztük több volt pénzügyőr ellen, akik a gyanú szerint csempészetben vettek részt a záhonyi határon - írta a PestiSrácok.hu-nak megküldött közleményében a főügyészség vezetője. A korrupt NAV-osok a vád szerint csempészekkel játszottak össze, akiktől alkalmanként pár ezer forint készpénzt, cigarettát vagy alkoholt kaptak.

Fedezetelvonás és más gazdasági bűncselekmények: újabb nyomozás indult Czeglédy cégcsoportjánál

Magyar ugar 2017 november 1.
Nagy összegű tartozások fedezetének elvonása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda indított nyomozást a költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt már előzetesben ülő szocialista ügyvéd-politikus, Czeglédy Csaba céghálójánál - tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint Czeglédy cége, a Human Oprator Zrt. jó fél évig működött úgy, több milliárdos bevételt termelve, 300 alkalmazottal, hogy a folyószámláin közben papíron egy fillér sem volt, hogy a tartozásokat ne tudják végrehajtással behajtani. Egy egészen abszurd, kifizetetlen üzleti tranzakció miatt hiába ítélkezett a bíróság, és hiába adták ki a jogos követelőnek a végrehajtási lapot, annak a mai napig nem sikerült a pénzéhez jutnia. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy a Czeglédy-hálózat több meghatározó szereplője is összejátszhatott, a Human Operator számláit vezető banktól, a munkaerő kölcsönző cég partnereiig. A károsult cég képviselőjének feljelentésére szeptember végén rendelt el nyomozást az NNI – tudta meg a PestiSrácok, amit a nyomozó hatóság a minap megerősített.

Zavaros ingatlanüzletbe keveredett a jobbikos kötődésű pilisborosjenői polgármester

Magyar ugar 2017 október 31.
Kis abszurd mese is lehetne az alábbi történet, miként szerzett meg egy 3500 fős kis falu több tízmillió forintért egy düledező házat, hogy aztán csaknem egy évtized elteltével is azon ötleteljen, mihez kezdjen vele. Talán az ingatlanmutyi kifejezés sokkal jobban illene arra, amit a pilisborosjenői jobbikos kötődésű polgármester levezényelt. Az ügyben a minap közérdekű bejelentést is tett a településhez kötődő informátorunk. A faluvezető és testülete ellen pedig közvagyon hanyag kezelése miatt indulhat vizsgálat.

Halhatatlanok napja - Ünnepelje a szabadságharcosokat a PestiSrácok.hu-val (ÉLŐ 18 órától!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 október 31.
Díszlövés a hősök tiszteletére, Varga-Bíró Tamás koncertje, gyertyagyújtás és filmvetítés a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Söröző szervezésében november 4-én! Ünnepelje velünk a 61 éve bevonuló 200 ezer szovjet katonával szembeszálló hősöket! Közülük tiszteletét teszi és felszólal Varga János, a Corvin közi Pesti Srác szobor ihletője. Programok szombaton, délután fél öttől a forradalom legendás helyszínén, a budai Bem József téren és az R56 Sörözőben! A megemlékezést 18 órától ÉLŐBEN közvetítjük ITT.

A Soros-hálózat célkeresztjében - Hollik István a mai Polbeat vendége (ÉLŐ, 19 órától!)

HGHuth Gergely Magyar ugar 2017 október 31.
Múlt heti oknyomozó cikkünkben, a DC Leaks nevű szivárogtató portálnak köszönhetően találkozhattak olvasóink azokkal a titkos jelentésekkel, amelyekből nemcsak a Soros-hálózat létezéséről és professzionális működéséről nyerhettünk információt, hanem megismerhettük a világboldogító dollármilliárdos magyar ellenségeit is: első helyen természetesen Orbán Viktort, illetve a "civil szervezeteket megtámadó" Lázár Jánost, majd pedig a migránsok életét megkeserítő Hollik István fiatal KDNP-s képviselőt. A mai Polbeatben a hálózat céltáblájára került politikussal beszélget Stefka István és Huth Gergely a megszokott időben és helyen: 19 órától a budai Bem rakpart 53. alatti Revolution 56 Sörözőben. A beszélgetést élőben itt közvetítjük. Hollik Istvántól nemcsak a kiszivárgott dokumentumokról, a Soros-terv létezését alátámasztó tényekről és e hálózat valós veszélyeiről kérdezősködünk majd. Szóba kerül a spekuláns az Élet és Irodalom legutóbbi számában napvilágot látott, Vásárhelyi Miklós vörös propagandistát, az SZDSZ alapítóját és a Soros Alapítvány első elnökét méltató írása, s az is: mit remélnek a nemzeti konzultációtól.

Nemcsak a migráció, a kémény-katasztrófa is kardinális probléma

Dezse Balázs Magyar ugar 2017 október 31.
A kormány kedden várhatóan megszavazza azt a törvényt, ami eltörölné a családi házak kötelező kéményellenőrzését. Hétfő reggel a kéményseprők tüntetést szerveztek a Parlament elé, a PestiSrácok.hu pedig Vámos Csabától, a kéményseprők szakszervezetének elnökétől megtudta, hogy nem csak és kizárólag ez a törvényjavaslat áll az ügy hátterében, a probléma gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak vissza.

Balázs Péter kormányfőjelölt "bátor" beismerése: „Rendszereztem, jelentettem... a hazáért dolgoztam” (videóval)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 október 31.
Magáért beszél, hogyan hallgatott a komplett magyar média a Balázs Péter-ügy kapcsán. Maga az érintett nem cáfolta - nem is cáfolhatta - az állambiztonsági dokumentumokat, inkább elkente a dolgokat. Ne szépítsük, a sorok mögött olvasva, gyakorlatilag beismerte, hogy a kádári diktatúra katonai szolgálatot segítette. Ahogyan a vele egy gyékényre helyezhető Medgyessy Péter, úgy ő is a hazát védte - a Moszkva csicskásának tekinthető Néphadsereggel összedolgozva.

Simicska segítségével az agrárkamara milliárdos vagyonára is rátenné a kezét "a mezőgazdaság MSZP-je"

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 október 31.
Simicska Lajos szebb napokat látott médiaportfóliójának aktív közreműködésével kívánja befolyásolni a pénteki agrárkamarai választások eredményét az egykori kommunista agrárszervezet jogutódja, a mai napig a baloldal kizárólagos érdekszférájához sorolható Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Az elmúlt egy hónapban a Magyar Nemzet és a Hír Tv mintegy tucat cikkel és adással, vegytiszta MOSZ-propagandával uszított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ellen, miközben az agrárkamarai választások kampányában a szocialista bekötésű szövetség mellett lobbizott. Az eddig is köztudott volt, hogy Simicska Lajos milliárdos agrárérdekeltségeivel szép nagy szeletet hasít ki a mezőgazdasági támogatások hazai tortájából, de új jelenség, hogy az oligarcha már az „agrárszervezetek MSZP-jének” is aláterceltet a médiumaival, ha kormányzati célkitűzések megfúrásáról van szó. A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, a MOSZ-nak már nem csak a rendszerváltáskor megörökölt és átmentett tízmilliárdos agrárvagyonnal kellene elszámolnia, hanem saját, elmúlt években produkált gazdálkodásával kapcsolatos kérdésekre is választ kellene adnia. Közben a MOSZ csalásszagú küldött-toborzásának az ügye is hatósági kézbe került.

Zsarolás miatt indulhat nyomozás Czeglédy ügyvédje ellen

PDPámer Dávid Magyar ugar 2017 október 30.
Zsarolás bűntettének gyanúja miatt rendelhet el nyomozást az V. kerületi Rendőrkapitányság a milliárdos adócsalással gyanúsított Czeglédy Csaba cége, a Human Operátor Zrt. által ki nem fizetett egyik diák, Kéri Ámon burkolt megfélemlítése ügyében - tudta meg a PestiSrácok.hu. Kéri azt állítja, hogy az előzetesben ülő baloldali politikus egyik ügyvédje a hallgatását szerette volna megvásárolni, majd azzal fenyegette, hogy személyiségi jogi pert zúdít a nyakába, ha mindezt nyilvánosságra hozza. Közben megtudtuk azt is, hogy Czeglédy két bűntársát az ügyészség kezdeményezésére kiengedték az előzetes letartóztatásból, feltételezhetően azért, mert sikerült valamilyen megállapodást kötniük a hatóságokkal.