Gulyás Gergely a PS-nek: Magyar Péter azonnal kiléphetett volna a Néppártból, mikor Weber kijelen...SMSusánszky Mátyás Magyar ugar szeptember 11. A Tisza Párt szerint sem létezik az EU-ban nemzeti szuverenitás.
Eredményes a kormány szegénység elleni politikájaMKMiklós Kata Magyar ugar 2016 december 7. Bizakodóbbak az emberek mint korábban, nőtt a biztonságérzetük, már tudnak és mernek hosszabb távra tervezni -elemezte Rétvári Bence a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi évről készült átfogó vizsgálatát, amely évről évre monitorozza, hogyan változik Magyarországon az életszínvonal, illetve alakulnak az emberek életkörülményei. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint ugyanakkor a munka még közel sem ért véget, ugyanis bár három év alatt 12 százalékkal csökkent a nélkülözők száma, ennek tovább redukálása mellett kiemelt feladat az is, hogy a területek közti hézag minél kisebb legyen, majd megszűnjön. A kereszténydemokrata politikus kiemelte, a számok bizonyítják, hogy működik a kormány szegénység visszaszorításáért folytatott politikája.
Az ingatlanmutyis Szenteczkyt indítanák újra a szocialisták CsepelenPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 december 7. Sajtóhírek szerint a viselt dolgairól elhíresült Szenteczky János, a szocialisták budapesti tagozatának alelnöke ismét a korábban általa meggyötört és adósságba taszított Csepel körül ólálkodik. Úgy tudni, egy esetleges előválasztás esetén az MSZP azt a Szenteczkyt indítaná a képviselőségért, akit többek között azzal hoztak összefüggésbe, hogy áron felül újíttatott fel önkormányzati ingatlanokat, majd azokat áron alul adta ki haveri alapon. A hírt Csepel fideszes alpolgármestere úgy kommentálta, véleménye szerint kevés esély van rá, hogy a szocialista képviselőt a baloldal közös jelöltjévé választják, az emberek ugyanis jól emlékeznek a szocialisták csepeli ügyeire. Hozzátette, a budapesti MSZP viselt dolgai ellenére sem hajlandó megválni Szenteczkytől, az pedig sosem fog kiderülni, hogy az ingatlanmutyikból származó pénzből mennyi került a pártkasszába, ahogy az sem, ki mennyit tudott Szenteczky ügyleteiről.
"Puzsér egy provokátor" - Mészáros Imre a PS-Polbeatben!PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 december 7. A kormány által a nyugdíjasoknak juttatott karácsonyi tízezer forinton veszett össze a Hír Tv-ben Puzsér Róbert és Mészáros Imre, ennek a szájkaraténak lett a következménye, hogy Mészáros egy pohár vízzel nyakon öntötte Puzsért - foglalta össze a vitát Mészáros Imre, a PestiSrácok.hu tegnapi Polbeat című adásában. "Puzsér egy provokátor, aki nehezen viseli, ha másnak ellenvéleménye van" - szögezte le a Goj Motorosok Egyesület alapítója, az Echo TV volt műsorvezetője. Mészáros a Huth Gergely és Stefka István vezette tegnapi Polbeatben azt is elárulta, miért választották a Goj Motorosok nevet, és hogyan viselte Sebestyén Balázsék átmeneti hiányát.
Gyurcsány korrupciós ügyeket halmozó ügyvédje lehet a baloldal szombathelyi közös jelöltjePPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 december 7. Gyurcsány Ferenc egyik közeli szövetségese és egyben ügyvédje, a szombathelyi Czeglédy Csaba korrupciós ügyeiről tartott sajtótájékoztatót Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdán. Czeglédy az MSZP szombathelyi frakcióvezetője, és jó eséllyel a baloldal közös képviselőjelöltje lesz Szombathelyen a 2018-as választásokon.
Palkovics László a PS-nek: Nincs PISA-sokk, de elégedetlenek vagyunk az oktatási rendszerrelMKMiklós Kata Magyar ugar 2016 december 6. Nem elégedett az oktatási kormányzat a hazai oktatási rendszerrel és kritikusan szemléli azt. Ez pedig így van jól! Mindezt Palkovics László közölte a PestiSrácok.hu-val, miután közzétették a 2015-ös nemzetközi és hazai kompetenciamérések eredményeit. Az oktatási államtitkár leszögezte, a három mérés teljesen különböző kritériumok alapján határozza meg a teljesítményt. Ettől függetlenül azt látni kell, hogy a PISA felmérésen a természettudományok terén 2015-ben még a korábbiaknál is gyengébben teljesítettek a magyar gyerekek. Ebből pedig le kell szűrni a tanulságot, a hiányosságokat fejleszteni és a hiányzó eszközrendszert pedig be kell építeni a készülő új Nemzeti alaptantervbe.
Az európaiak azt mondták, elég a liberalizmusból és az elitből - Csenger vs. Fodor Villámvita!PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 december 6. A liberális nyugati elit nép általi elsöpréséről, a Trump-hatásról, a vasárnapi osztrák választás és az olasz népszavazás európai következményeiről villámvitáztunk a parlamentben Csenger-Zalán Zsolt fideszes országgyűlési képviselővel, az Európai Tanács migrációs bizottságának alelnökével és Fodor Gáborral, a Magyar Liberális Párt elnökével.
„Azt mondták, úgy bánjunk el veled, mint egy bűnözővel” – A dinnyetermelők „garázdasága” zavarja a rendőrséget, Dopemané nem Magyar ugar 2016 december 6. Még júliusban számoltunk be a budaörsi Tesco előtt tartott demonstrációról, amelyen a dinnyetermelők tiltakoztak az áruház által megszabott dömpingár ellen. A tüntetés során egy fiatal dinnyetermelőt megbilincseltek és előállítottak civil ruhás férfiak, valószínűleg rendőrök. Az esettel kapcsolatban három embert – az előállított fiatalt, az egyik barátját, valamint egy további férfit – vontak eljárás alá garázdaság vádjával. A PestiSrácok.hu ott járt az ügy tárgyalásán, ahol rendhagyó dolgok is kiderültek.
A parlamentben is szóba került a tizenkét évvel ezelőtti népszavazásSMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2016 december 5. Egyetlen „gyűlölködő, antiszemita, cigányellenes vagy éppen a katolikus pápát ócsároló" embert sem lehet a nemzet nevében közös kitüntetésre terjeszteni, „akkor sem, ha a maga haverja" – támadt az MSZP-s Harangozó Tamás Semjén Zsoltra az Országgyűlés mai ülésén, amelyre a miniszerelnökhelyettes úgy reagált, az MSZP inkább húzza meg magát a Gulág 60. évfordulóján. A szocialista Tóth Bertalan az elsüllyedt Titanichoz hasonlította hazánk gazdaságát, Tóth Bertalan pedig arról érdeklődött, miért nem tűnt fel egy több napos holttest egy budapesti kórházban.
A nap, amely a magyarság szégyenévé váltJurák Kata Magyar ugar 2016 december 5. Durva kampány előzte meg a 2004. december 5-i népszavazást, amelyben a határon túli magyarok állampolgárságáról dönthettek a választópolgárok. Az élénk közéleti vitát kiváltó népszavazás mindkét kérdésben eredménytelen volt az alacsony részvétel miatt, ez pedig a magyarországi és a határon túl élő magyarság kapcsolatát hosszú időre beárnyékolta.
Mészáros "Gój Motoros" Imre a Polbeat vendége - Élő adás kedden este hétkor!HGHuth Gergely Magyar ugar 2016 december 5.
Emberségből jeles a magyar civileknek!Jurák Kata Magyar ugar 2016 december 5. Futótűzként terjed hazánkban az a kezdeményezés, amelyben hajléktalan, rászoruló embereknek segítenek civilek kisebb adományokkal. Először csak néhány budapesti kerületben, majd pedig több vidéki városban is feltűntek a fák törzsére csavart sálak, melléjük pedig egy-egy papírlapra írt üzenetet is írtak a segítő szándékú emberek.
Egyre több oka van félni az elszámoltatástól Érpatak polgármesterénekPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 december 5. Az érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán gyakorlatilag családi vállalkozásként vezette a rá bízott települést. Legalábbis ez derül ki az általunk összegyűjtött tényekből és a megkérdezett tanúk beszámolóiból, akiket a folyamatban lévő nyomozások során már kihallgattak. Az érpataki önkormányzat és az Orosz által vezetett Beneficium egyesület pénzügyei összefolytak. Miközben Orosz ezt tagadja, egyre több zavaros ügyletre derül fény: hiányzó elszámolások, közpénzből gyarapodó magánvagyon, 15 millió forint könyveletlen tétel a végtelenségig lepusztult településen. Második rész.
Gebinbe vette Érpatakot a Jobbik-közeli botránypolgármesterPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 december 4. Az érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán gyakorlatilag családi vállalkozásként vezette a rá bízott települést. Legalábbis ez derül ki az általunk összegyűjtött tényekből és a megkérdezett tanúk beszámolóiból, akiket a folyamatban lévő nyomozások során már kihallgattak. Az érpataki önkormányzat és az Orosz által vezetett Beneficium egyesület pénzügyei összefolytak. Miközben Orosz ezt tagadja, egyre több zavaros ügyletre derül fény: hiányzó elszámolások, közpénzből gyarapodó magánvagyon, 15 millió forint könyveletlen tétel a végtelenségig lepusztult településen.
Sok kérdésre várnak választ a pedagógusokMKMiklós Kata Magyar ugar 2016 december 4. December közepén ül össze újra az EMMI és a Pedagógusok Sztrájkbizottsága. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a PestiSrácok.hu-nak a részletekről szólva elmondta, több olyan probléma is van, amire megoldást kell találni. Az egyik legégetőbbnek nevezte a pedagógusok munkaidejével kapcsolatos jogszabályváltozásáról való egyeztetést.
Ezért is rosszabb ma, mint a Kádár- vagy a Horthy rendszerbenPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 december 3. Alámerültünk és elmentünk a "Kívánjuk a sajtó szabadságát!" című szombati konferenciára, ami két balos álérdekvédő szervezet, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés jóvoltából jött össze. A műsor alaphangját a jobbára idős közönség tapsvihara adta meg, amellyel azt a tény jutalmazták, hogy a finn közszolgálati média megjelent az eseményen, a magyar viszont nem. Ez azért is fontos volt, mert a nap nagy részét a magyar közmédia becsmérlésével töltötték. Abból a szempontból történelmi jelentőségű volt az esemény, hogy kiderült: a volt fideszes Tölgyessy Péter beiratkozott a "hard clubba" és immár Vásárhelyi Máriával aggódik együtt a legsötétebb időket idéző elnyomás és cenzúra miatt.
Máig nem állt helyre az MSZP-SZDSZ-kormány által szétzúzott pszichiátriai ellátásJurák Kata Magyar ugar 2016 december 3. Papíron szétosztották a betegeket 2007-ben, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), közismert nevén a Lipót bezárása előtt, de hogy hány beteg nem jelentkezett az új ellátóhelyén, azt senki sem tudja megmondani. És köztük több olyan is van, aki nem csupán önmagára, hanem a társadalomra is veszélyt jelent.
Még a jobboldaliak is beleszólhatnának a baloldal előválasztásába – Az MSZP tervezetével betart a mikropártoknakPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 december 2. Az MSZP nem hagyja magát a baloldali mikropártok által zsarolni, ezért bár odaáll a baloldalon már régóta lebegtetett előválasztás mellé, saját hét pontos tervezettel állt elő. A javaslatban szerepel e közös erkölcsi ideológiai alap meghatározása, és az is, hogy akár jobboldaliak is beleszólhatnának a baloldali jelöltek előválasztásába. Az MSZP ráadásul minden képviselőt egyénileg mérettetne meg, nem lennének különleges még a pártvezérek között sem. Az elképzelés azért is érdekes, mert olyan pártok kezdeményeznek most előválasztást, akik korábban egy népszavazás elszabotálására buzdítottak.
Demszky közvetlen utasításokat adhatott az Alstom-ügybenPDPámer Dávid Magyar ugar 2016 december 1. Bízom benne, hogy az Alstom-ügyben jogszolgáltatás helyett igazságszolgáltatás lesz és valaki felelni fog ezért a korrupciógyanús beruházásért - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Borbély Lénárd, a metrókocsik 2006-os közbeszerzését vizsgáló ideiglenes fővárosi bizottság elnöke. Borbély hangsúlyozta, hogy Aba Botond volt BKV-vezér a bizottsági meghallgatásán korábban elmondta, hogy az akkori városvezetés, köztük Demszky Gábor nagyon erős befolyást gyakorolt a metrókocsik beszerzésére.
Lázár: Nem tudom, hogy Simicska mozog-eSzarvas Szilveszter Magyar ugar 2016 december 1. Nem tudom, hogy mozog-e Simicska - így válaszolt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a PestiSrácok.hu azon kérdésére, hogy figyelemmel kísérik-e, hogy melyik ellenzéki politikai párt felé kacsingat Simicska Lajos milliárdos nagyvállalkozó. A kancelláriaminiszter megmosolyogta, amikor portálunk ismertette a DK-s Debreczeni József Simicskáról szóló portrékönyvéből azt az idézetet, miszerint "Orbán Viktor a befőtt, Simicska pedig a nagymama". Lázár János elárulta, Debreczeninek csak az Antall Józsefről szóló könyvét olvasta, ezen túl messze elkerüli a DK-s politikus irodalmi munkásságát. "Kár neki reklámot csinálni" - tette hozzá a tárcavezető.
A Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei olyan tanárok, akikről mindenki álmodikMKMiklós Kata Magyar ugar 2016 december 1. Szerdán adták át a másfél millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. A Kossuth-díjjal felérő elismerésre évről-évre olyan természettudományos tárgyat tanító pedagógusokat terjesztenek föl, akik kiemelkedő munkát végeznek az iskolákban. Idén kilencen részesültek benne, egytől egyig olyanok, akiket minden szülő, gyermeke tanárának kívánhat. A szakma iránti elhivatottságuk, szenvedélyük, a gyerekek iránti rajongásuk és nem utolsó sorban az juttatta őket a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott átadó ünnepségre, hogy legyenek bármilyenek is a körülmények, sosem szűnt meg bennük az adni és tenni akarás a gyerekekért.
Így Simicskáznak a régi Hír tévések - Kisberk Szabolcs a PS-Polbeatben!PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 november 30. Huszonnégy óra sem kellett egyes Hír tévés műsorvezetőnek, riporternek, hogy végrehajtsa Simicska Lajos 180 fokos fordulatát, átálljon az ellenzéki oldalra és minden fronton ekézze a kormányt és Orbán Viktort - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Kisberk Szabolcs, a Jobbikhoz közel álló N1 TV főszerkesztője, műsorvezetője, a Hír TV korábbi oknyomozó riportere. Kisberk a műsorban azt is kiemelte, hogy a G-nap után a baloldal keblére ölelte Simicska Lajost, azért mert a nagyvállalkozó megtámadta Orbánt, és ma már politikai alapon, politikai szándékoktól vezérelve elkezdték szeretni és imádni a korábban általuk gyűlölt Simicskát.
Első fokon Gyurcsány nyert portálunkkal szemben, a bírót nem érdekelték a bizonyítékainkPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2016 november 30. Első fokon Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek adott igazat és helyreigazításra kötelezte a PestiSrácok.hu-t a bíróság abban a sajtóperben, amelyet azért indított Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke portálunk ellen, mert a 2006-os rendőrterrorról szóló egyik cikkünkben úgy vélekedtünk, a volt miniszterelnök a rendőri vezetők perében hamisan tanúskodott a bíróságon. A Fővárosi Törvényszék egyébként úgy marasztalta el portálunkat, hogy figyelembe sem vette az általunk csatolt bizonyítékokat, ezért mindenképpen fellebbezünk a döntés ellen.
"Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát" - Kesztyűt dobott a baloldali törpepártok arcába az MSZPSzarvas Szilveszter Magyar ugar 2016 november 30. Hivatalosan egyelőre nem reagáltak az ellenzéki törpepártok az MSZP ma bejelentett baloldali előválasztási javaslatára, és a PestiSrácok.hu által megkérdezett ellenzéki politikusok szavaiból is inkább az derül ki, hogy a baloldalon továbbra is a marakodás, egymás kiszavazása és háttérbe szorítása a napi rutin. Ellenzéki forrásaink véleménye szerint a tét most az, hogy mely baloldali párt vezesse az esetleges 2018-as választási összefogást, miközben Gyurcsányék, Szigetváriék és Bokrosék is a szocialisták kárára kívánják elfogadtatni és lehetőséghez juttatni a jelöltjeiket. Az MSZP ma éppen ennek tett keresztbe, miután deklarálta, a parlamentbe jutási küszöböt átlépni akaró pártnak ki kell tudnia állítani 106 jelöltet, amelyre csak egy-két ellenzéki párt lenne képes. Portálunk úgy tudja, a háttérben a baloldali nanopártok nekiestek az MSZP-nek. "Minket vádolnak, miközben Karácsony Gergely előválasztásról szóló javaslata egymilliárd forintba kerülne, így a PM ötlete anyagilag és szervezéstechnikailag is életképtelen. Nehogy már az MSZP problémája legyen, hogy egyes pártok nem tudnak mind a 106 egyéni képviselői helyre jelöltet állítani. Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát" - szögezte le egyik szocialista forrásunk.
Vona megvédte a muszlimokat és elítélte Toroczkai rendeletét, aki ellen Orosz Mihály fatvát igyekszik kiprovokálni (VIDEÓVAL) Magyar ugar 2016 november 30. Belső törésvonalat sejtet a Jobbikban éleződő feszültség Toroczkai László ásotthalmi és Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester között. A migrációs hullám elleni védekezésbe nagy erőkkel beleálló Toroczkai nemrég elfogadtatott a képviselő-testülettel egy rendeletet, amely megtiltja a településen a mecsetépítést, a burka viselését, valamint hozzácsapták a melegházasság és a homoszexuális kapcsolatok propagálásának tilalmát is. Orosz Mihály Zoltán viszont az iszlám vallás védelmére kelt, és nem érti, miért kellett a muszlimokkal egy lapra keverni az általa is ellenzett homoszexualitás-propagandával. A Jobbik részéről egyelőre titkolózás övezi a két karakteres polgármester közti komoly nézeteltérést, és már Vona Gábor is megjelent a színen. Frissítés: Közben kikerült az N1 TV honlapjára a tegnapi találkozóról készült videóbeszámoló, amiben Vona megvédi a muszlimokat és felelőtlennek minősíti az ásotthalmi rendeletet.
A tiszások halk segélykiáltásai Vezércikk szeptember 10. A Való Tiszavilágban tényleg a lét a tét. Itt tényleg csak egy maradhat a végén, a különbség csak annyi, hogy az elején, és egész végig csak egy ember volt: Magyar Péter