Pesti Srácok

Újabb, kizárólag a kormányellenes megmozdulásokon látható diák-gittegylet tüntetett

Újabb, kizárólag a kormányellenes megmozdulásokon látható diák-gittegylet tüntetett

Maroknyi érdeklődővel és nagyszámú sajtómunkás kíséretében tartott tüntetést a kormány oktatáspolitikája ellen a Független Diákparlament (FDP) nevű kamuszervezet péntek este. A saját működése helyett inkább a politizálással foglalkozó szervezet valami zavaros performanszot adott elő, amiből annyi sejlett ki, hogy aggódnak a CEU-ért, és túl vannak terhelve a középiskolások.

A nagyjából húsz résztvevő többnyire fiatalokból állt, akik a CEU épülete elől az Emmi elé vonulva elénekelték a Pink Floyd ­Another Brick in the Wall című számát, politikailag aktualizált szöveggel, és kevésbé élvezetes gitárjátékkal. A 444.hu tudósításából a koncertélményen túl elképesztően kimunkált véleményeket is megismerhetünk a tüntető fiataloktól. A minisztérium előtt aztán cipősdobozokból építettek valami általuk fontosnak ítéltet, ami elmondásuk szerint a diákokat a döntéshozóktól elválasztó falat jelképezi. Békés Gáspár, az FDP kommunikációs vezetője – akire a szemfülesebbek a CEU-tüntetésről, a májusi „civil” „gigatüntetésről” és a BKK-tüntetésről emlékezhetnek esetleg – szerint a középiskolások embertelen terhelésnek vannak kitéve, de nehezményezte Putyin díszpolgári címét is a Debreceni Egyetemen.

A szervezet weboldalán olvasható bemutatkozás szerint az FDP teljesen transzparensen és demokratikusan működik. Nem tartják magukat Soros-bérencnek, de a Soros György által tízmilliókkal finanszírozott Krétakör alapítójától, Schilling Árpádtól elfogadják a támogatást. A honlapjukon az áll, hogy minden tanév elején online választáson dől el, kik képviselhetik a diákok érdekeit a Független Diákparlamentben, és Magyarország összes diákja szavazhat. Már aki egyáltalán tud róluk, a szervezet komolyságát ugyanis jelzi, hogy a honlapjuk büszkén hirdeti:

PestiSracok facebook image

Két héttel a 2017/18-as tanév kezdete után. Úgy tűnik, a sok politikai magamutogatás mellett kevés idejük marad a saját dolgukra. A biztonság kedvéért rákerestünk a „Független Diákparlament” és „választás” kifejezésekre, de a túlnyomórészt az internetről tájékozódó diákokat képviselő szervezetről semmi hír azon kívül, hogy folyamatosan részt vesz a kormányellenes megmozdulásokon. Persze, ahogy a honlapjukon is olvasható, elsősorban olyan kommunikációs csatornákon keresztül működnek, mint a Facebook, a Skype és a Google, csak kérdés, hogy ha az ország diákjaihoz nem jut el a szervezet híre, akkor mi biztosítja, hogy nem egy belterjes kis baráti csapat szervezgeti a politikai előadásait az akolmelegben.

PS, magyaridok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?