Magyar ugar
A Czeglédy-sztori II. - Pókhálóként fonja át az MSZP-t a letartóztatott politikus hálózata
Oknyomozó háttérírásunk első részében bemutattuk: Czeglédy Csaba egy bő évtized alatt miként vált a „minden lében kanál” szombathelyi titánból az MSZP kampányfőnökévé, Gyurcsány és egy sor más baloldali politikus ügyvéd-bizalmasává, szocialista királycsinálóvá; és miként használta fel politikai karrierje és háttérországa felépítéséhez az MSZP-s ifjúsági szervezetekkel összefonódó diákmunka-közvetítő hálózatát. Cikkünk második részében bemutatjuk: bár az előzetesben ülő Czeglédy tagadja kapcsolatát az egymásból kinövő, hatalmas tartozást felhalmozó ügynökségekkel, az általa szőtt háló könnyedén felrajzolható.Akár tizenkét évre hűvösre kerülhet a korrupcióval vádolt volt Pest megyei rendőrkapitány
Október végén kezdődik a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Ármós Sándor rendőr dandártábornok és több társa pere a Fővárosi Törvényszéken – értesült a PestiSrácok.hu. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) többek között vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja a korábbi Pest megyei rendőrkapitányt, akit az ügyészek tavaly nyáron több millió forint átvételekor értek tetten. Ha a főrendőrt bűnösnek mondja ki a bíróság, akár tizenkét év szabadságvesztésre is ítélhetik.Németországban véget ért a demokrácia korszaka - Kiszelly Zoltán a Polbeatben (videó!)
Németországban már nem beszélhetünk valódi demokráciáról, a politikatudomány az ottani berendezkedést posztdemokráciának nevezte el, ahol multicégek vezetői, üzletemberek és politikusok szűk klikkje hozza meg a döntéseket - mondta Kiszelly Zoltán politológus, Németország-szakértő a Polbeatben Stefka István és Huth Gergely kérdéseire válaszolva.Metrókorrupció: Többeknek a vádlottak padján a helye, Gyurcsányékat terheli a teljes erkölcsi és jogi felelősség
A 4-es metró beruházása közvetlen szocialista-liberális befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig, a szabálytalan és korrupciógyanús szerződések miatt övék a teljes felelősség - jelentette ki a beruházáshoz kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport elnöke csütörtökön, a testület jelentéséről beszámoló budapesti sajtótájékoztatón. Borbély Lénárd szerint több embernek is a vádlottak padján lenne a helye.Már tízezerre becsülik a Czeglédy-károsultak számát - Az MSZP ügyvédje kiakadt a bíróságon
Felnőtt károsultjai is vannak a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-nek, a becslések szerint már tízezerre tehető azok száma, akiket átvert az MSZP előzetesben ülő ügyvédje – jelentette ki Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője csütörtökön a Szegedi Törvényszék épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján. A bíróságon ma tárgyalták volna az egész országot behálózó Czeglédyhez köthető iskolaszövetkezet-ügy szegedi, makói szálát. Az MSZP ügyvédjének Angliában is jövedelmező vállalkozást kiépítő emberét bilincsben hozták a tárgyalása, amit végül nem sikerült megtartani, mert Arthoffer Zoltán védője durva hasmenésre hivatkozva nem jelent meg. Szabó Bálint bejelentette, Fiák István ügyvéddel közösen kormányzati beavatkozást kérnek a kártalanításba, a lefoglalt vagyon terhére. Czeglédy a bíróság épülete előtt kiakadt Szabó Bálintra, és minősíthetetlenül azt vetette oda neki, hogy "Te meg mi a f....t keresel itt?"Puzsér: „A hatalmas melleiért meg az elképesztően szexi lófejéért szerettem Demcsák Zsuzsát”
Puzsér Róbert szerint Demcsák Zsuzsa azért bukott meg, „mert bódultságában elfelejtette, hogy ő nem riporter, csak egy beszélő baba”. A Magyar Nemzet publicistája internetes bejegyzésében azt fejtegette, hogy sosem az eszéért szerette Demcsákot, „hanem a hatalmas melleiért, a gyönyörű, hosszú combjaiért meg az elképesztően szexi lófejéért”.A Czeglédy-sztori I. - Szélhámossággal és ügyeskedéssel az MSZP élvonalába
A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok idején olyan diákmunka-kölcsönző rendszert épített ki Czeglédy Csaba, a szocialisták fenegyereke és néhány bizalmasa, ami egy évtizeden át ontotta a pénzt. A be nem fizetett adókból, majd később a gyerekek béréből lefaragott összegből finanszírozták az akkor kiépülő szoci ifjúsági tagozatot: táboroztattak, bulikat szerveztek, magyarán hálót fontak, toboroztak. A pályát pedig úgy állították át - régi jó szocialista szokás szerint - hogy feléjük lejtsen: átszabták a diákmunka törvényi szabályait, így versenytárssal sem nagyon kellett küszködniük. A multik olcsón kaptak munkaerőt, a később alpolgármester, kampányfőnök, bizalmas ügyvéd és helyi pártvezér Czeglédy pedig gyarapodott és biztosította pozícióját a pártban. Dübörgött a Xénia Láz. Egészen addig, amíg a kormányváltás után be nem zárták a törvényi kiskapukat. A végeredmény ismert: a politikus és nyolc társa milliárdos csalás gyanúja miatt nézheti búsan a börtönablakot, egykori pártbeli cimborái - élükön Botka Lászlóval - pedig leprásként igyekeznek levakarni magáról lebukott elvtársukat.Kivándorlás és irodalom – Megihlette a Jobbik fantáziáját az elhunyt Rozi néni
A Jobbik nyugdíjasokhoz fűződő ambivalens viszonyának kielemzésére talán nem vállalkoznánk, annál is inkább, hogy a párt ezúttal szintet lépett a „szennyvíz folyik a szájukból” szöveghez képest: most már inkább halottgyalázással igyekszik előmelegíteni a terepet a béruniós kampányához. Az csak hab a tortán, amilyen örömittas lendülettel kapott rá a témára a balliberális sajtó, hogy még az eredeti cikket sem olvasta el rendesen.Ismerkedjen meg egy ma is élő kommunista vérügyésszel, aki megbánta két fiatal forradalmár halálba küldését
A honvédek nem voltak hajlandóak végrehajtani a halálos ítéletet a 19 éves Mányi Erzsébeten és a 28 éves Farkas Mihályon, az 1956-os szabadságharc két gyulai vezéralakján, ezért a helyi pufajkások géppisztoly-sorozattal gyilkolták meg őket. A halálbüntetést kommunista ügyészként az a Sajti Imre kérte a fiatalokra, aki ma is él. Sajti – egykori kommunista funkcionáriusoktól merőben szokatlan módon – megbánta tettét – derül ki Békés Márton történész Látószögblogon közölt cikksorozatának ötödik részéből. A sorozat olyan, ma is élő vérbírákat és vérügyészeket mutat be, akik az 1956 utáni megtorlások során mindösszesen 25 szabadságharcost küldtek a halálba.Elkészült a jelentés: Demszky Gáborig és a szocialistákig érhetnek a metrókorrupció szálai
A 2010 előtt regnáló MSZP-SZDSZ koalíció pártjaihoz kerülhetett a 4-es metró beruházáshoz kapcsolható korrupciós pénzek jó része – ez derül ki abból a jelentésből, amit várhatóan csütörtökön fog megtárgyalni és elfogadni a metrókorrupciót tárgyaló fővárosi munkacsoport – tudta meg a PestiSrácok.hu. A munkacsoport vezetője, Borbély Lénárd szerint az ügyben minden szál Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármesterhez, egykori pártjához és az MSZP-hez vezethet.Merkel Mutti pávatánca, Soros-terv és Szilvásyék öröme - Kiszelly Zoltán a Polbeatben (ÉLŐ 19 órától!)
Kiszelly Zoltán "celeb-politológus" és Németország-szakértő lesz Huth Gergely és Stefka István vendége a mai Polbeatben. Az élő közvetítést a szokott módon este 19 órától kezdjük itt, a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből, az egy órás adás alatt és előtt várjuk hozzászólásaikat, kérdéseiket, amelyeket vendégünkkel is megtárgyalunk!Bitófa a fideszeseknek: nyomoznak a Jobbik által támogatott polgármesterjelölt fenyegetése miatt
Zaklatás gyanújával indított nyomozást a rendőrség a Jobbik által támogatott nagykőrösi polgármesterjelölt internetes ámokfutása miatt – értesült a PestiSrácok.hu. Mint arról beszámoltunk, Ábrahám Edit néhány napja akasztással fenyegette meg a város fideszes polgármesterét és párttársait. Ábrahám Edit testvére egyébként az övéhez hasonló, „irodalmi” stílusban szokott gyalázkodni az interneten.Korszerűsítenéd otthonod? Ezt a lehetőséget imádni fogod!
Az MFB első lakossági hitelprogramja több tízezer lakás, illetve családi ház korszerűsítését teszi lehetővé, ráadásul mostantól még könnyebben igényelhető az energiahatékonyság növelésére fordítható, nulla százalékos hitel!Jogerősen felmentette a bíróság Szilvásyt és társait a Gyurcsány-kormány brutális kémbotrányában - PS Mozi
Jogerősen is felmentette a kémkedés és más bűncselekmények vádja alól Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, illetve Galambos Lajost és Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóit és egy civilt a Fővárosi Ítélőtábla, ezzel Szabó Éva alezredes, tanácselnök helybenhagyta a tavalyi elsőfokú döntést, amely bűncselekmény hiányában mentette föl Szilvásyékat a vádak alól. Az ítélet alapján Gyurcsány Ferenc egykori legfőbb bizalmasa és kalandos múltú társai nem bűnösök az MSZP-SZDSZ-kormányzat példátlan titkosszolgálati játszmái és visszaélései miatt.A kilencvenes évek balhés vidéki diszkóinak hangulatát idézte az összellenzéki összeborulás (PS-videó)
Magyarország Alaptörvényét tagadó bekiabáló zavarta meg Gulyás Marci Közös Ország Mozgalmának rendezvényét tegnap este az Agórában. Az eseményen részt vett a DK, az Együtt, az LMP, a Korszakváltók, a Liberálisok, MSZP, a Momentum valamint a Párbeszéd is, hogy "fapados körülmények között" írják alá az "új és igazságos választási rendszerről" szóló memorandumot, amely lehetne akár valaminek a kezdete is, de mégsem az.Kösz, ne! - Tüntettek a fonyódiak a panorámát kitakaró, senki által nem kért zajvédő fal ellen
A 7-es főút legszebb szakaszán, a Fonyódi-hegy alatt veszi el a panorámát az a vasútfelújításhoz kapcsolódó zajvédő fal, amit a helyiek legnagyobb megdöbbenésére úgy kezdtek el felhúzni a napokban, hogy a létesítmény korábban semmilyen tervben nem szerepelt. Az építkezés alaposan felpaprikázta az embereket, tegnap a város fideszes polgármestere és az ellenzék együtt döntögette ki egy demonstráció keretében a leendő fal oszlopait.Egy éve robbantottak Budapest szívében - Heteken belül vádat emelhetnek a Teréz körúti merénylő ellen
Pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. szeptember 24-én brutális támadás érte a magyar rendőrséget: egy házi készítésű bomba robbant a fővárosi Teréz körúton. A merényletben két rendőr súlyosan megsérült, de túlélték a támadást. A gyanú szerint az elkövető egy huszonéves fiatalember, P. László volt, aki máig nem adott pontos magyarázatot a tettére. Legutóbbi vallomásában azt hangoztatta, csupán az egyenruhások fegyverét akarta megszerezni, de a járőrökkel nem akart végezni. Információink szerint P. László ellen heteken belül vádat emelhet az ügyészség."Provokátor nagyvezér" érkezik Budapestre, aki szereti felgyújtani apu és anyu holmijait, és ettől lett ő lázadó sztár
Október közepén érkezik Budapestre Joe Corre, az antifások egyik ideológiai "hőse", akit a "provokáció" kiválóságaként tartanak számon a mozgalom hívei, mivel "érzelmekre is képes hatni", kedvelt eszköze pedig a különböző igen értékes, aputól és anyutól örökölt tárgyak nagy nyilvánosság előtt való elégetése a kinőhetetlennek bizonyult pubertáskori lázadás jegyében. Minderről a PestiSrácok.hu-nak egy neve elhallgatását kérő antifás bizalmi ember mesélt, aki titkos feljegyzéseket is átadott portálunknak, bár van egy olyan érzésünk, hogy ebben az esetben is keveredhetnek a vágyak a valósággal, mint amikor a romkocsmák forradalmi tüzét akarták kivinni az esős utcákra, az Agórára, de végül inkább otthon maradtak.Kész Zoltán a Czeglédy-ügy árnyékában
Elképzelhető, hogy Veszprém baloldal által támogatott független országgyűlési képviselőjének köze lehet Czeglédy Csaba bűnszövetkezetéhez és az iskolaszövetkezet-botrányhoz, ezért Kész Zoltánnak tisztáznia kell, milyen kapcsolatban áll az MSZP, Gyurcsány és Botka ügyvédjével - állítja a Fidelitas. A Fidesz társszervezetének veszprémi vezetői felidézték, hogy 2015-ben, Czeglédy Csaba személyesen irányította Kész Zoltán kampányát, sőt a választások napján egy busznyi aktivistával a mozgósításnak is élére állt. „A térségben élő diákok védelmében is elvárjuk, hogy Kész Zoltán haladéktalanul álljon ki a nyilvánosság elé, valljon színt, részt vett-e, szerepet vállalt-e bármilyen formában a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezet hálózat szervezésében, kiépítésében, működtetésében, akár diákok toborzásában” – mondta Bóka Bence és Ihász Norbert, a Fidelitas veszprémi elnöke és alelnöke.#Je suis Apey
Radics Tivadar, a kecskeméti jobbikos képviselő úgy járt, mint az Indiát kereső Kolombusz Kristóf: le akart tiltatni egy zenekart – mondván, ha én sem hallgathattam a kedvenc kopaszmuzsikámat a zsinagógában, akkor nektek se legyen jó –, de helyette felfedezte a gerillamarketinget. Soha ekkorát nem pörgött még egy nem éppen habkönnyű metalzenében utazó underground zenekar a magyar nyilvánosságban, mint manapság az Apey and the Pea."Pörköltzabáló nyanya" - Nyugdíjasgyalázásban még Vonát is lenyomják az Index újságírói
Újabban semmi kétség afelől, hogy a Simicska-Vona-Index triumvirátusnak igencsak a begyében van az idősebb generáció. Ezúttal Előd Fruzsina, Sajó Dávid, valamint Fábián Tamás, az Index.hu három újságírója gúnyolódik idős néniken a Tumblr-oldalán a maguk megszokott, "kifinomult" stílusában. Az indexes Előd Fruzsina például azzal a szöveggel aláz egy, a vonaton étkező idős nénit, hogy "arcom, amikor az elsőosztályú kocsiban sem sikerült megúszni a pörköltzabáló nyanyát".Csillogó karrier, vagy család? Mind a kettő!
A XXI. század rohanó világában számos olyan fogalom kezdi elveszteni régi fényét, mint például a család. A csillogó karrier reményében egyre később vállalnak a fiatal párok gyermeket, ám van hazánkban egy olyan klub, amely igazán hisz abban, hogy a család az élet valódi értelme. A Fiatal Családosok Klubja nem csak tanácsadással, érdek képviselettel, hanem számos ingyenes rendezvénnyel igyekszik a családosok mindennapjait megkönnyíteni, örömmel és egészséggel megtölteni azokat. Király Nóra, Újbuda alpolgármestere ötgyermekes gyakorló édesanyaként vágott bele a klub megalapításába. A hétvégi EgészségPart esemény okán beszélgettünk a fiatal politikussal.Elmossa az eső az új választási törvényt
Válasz helyett gyónni küldte az Echo TV riporterét Gyurcsány, de azt se tudja, hol lehet olyat (VIDEÓVAL)
A volt miniszterelnök már akkor sem állt a helyzet magaslatán a kereszténység ismeretével, amikor rendszeres bérmálkozásairól számolt be, most pedig egy további szentséggel kapcsolatban lőtt nagyon mellé, amikor az Echo TV riporterével moralizálni és személyeskedni kezdett ahelyett, hogy válaszolt volna a feltett kérdésre. Az viszont rejtély, hogy ha Gyurcsány ennyire nincs képben a kereszténységgel, akkor miért égeti magát ilyen gyakran az arra való hivatkozással, és miért nem valami olyan ideológia jegyében kerüli ki a kényes kérdéseket, amelyben otthonosabban mozog.Ajánljuk még

































