Magyar ugar
Újra aktív a közösségi médiában az "efebofil" B. Zsolt, több fiatal fiú is felbukkant már TikTok-videóiban
A napokban dobta fel ismét a TikTok B. Zsolt egyik élő videóját, amelyben egy fiatal fiúval próbált beszélgetni. A videó technikai okok miatt nem úgy sikerült, ahogyan azt az "efebofil" egykori tanársegéd feltételezhetően szerette volna, azonban sok kérdést felvet az, hogy milyen megfontolásból bújt elő ismét a nyilvánosság felé a súlyos vádakkal illetett férfi. Az ügyben a rendőrséget is megkérdeztük a B. Zsolt ellen tett feljelentések kapcsán. Európában is irigykednek a magyar modellre – Hazánkban csökkent a gyermekszegénység a legnagyobb mértékben
A szegénység csökkentése minden közösség alapvető felelőssége – fogalmazott közösségi oldalán Szalai Piroska, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa. A szakértő szerint a baloldali és liberális szociálpolitika a gyermeket önálló individuumként kezeli, nem gondolkodik úgy, hogy családban él, így a gyermekek szegénységét segélyezéssel kívánják enyhíteni. Véleményük szerint a gyermekszegénység csökkentésének legfőbb eszköze a családi pótlék. Ellenzik az adókedvezményeket és a rezsitámogatást, mert szerintük túl sokat adnak a gazdagabbaknak, nemcsak a legszegényebbeknek szólnak. Azonban az ő idejükben, a politikájuk hatására ötből két gyermek szegénységben élt hazánkban, és ezzel Romániát és Bulgáriát tudtuk csak megelőzni, a 25. helyen álltunk a tagállamok között. Szerencsére napjainkra ez megváltozott. 2021-re a 16 évesnél fiatalabb, szegénység kockázatával élő gyermekek létszáma a 2010 körüli több mint hatszázezerről 272 ezerre csökkent, azaz már a felénél is kevesebb gyermek érintett. Potápi Árpád János a PS-nek: a magyarországi támogatások a Kárpát-medence vérkeringését és idegrendszerét működtetik
A határon túli pályázati rendszerek egyszerre jelentik a Kárpát-medence vérkeringését és ideghálózatát, hiszen a vérkeringés jelenti azt, hogy a pályázati rendszereken keresztül támogatást tudunk nyújtani a magyar szervezeteknek, az idegrendszer pedig azt, hogy ha egyik pillanatban történik valami, az a másik helyen már érzékelhetővé válik. Mind a kettő nagyon fontos. Egyik a másik nélkül nincsen – jelentette ki portálunknak Potápi Árpád János a Gondoskodó Nemzet Program pályázati eredményeiről szóló sajtótájékoztatóján. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a nemzetpolitika tekintetében "amikor egy intézményi struktúrában, fejlesztésben gondolkozunk, az lebeg a szemünk előtt, hogy mennyire lehet a magyar intézményrendszert egységesíteni a Kárpát-medencében", ahol a magyar szülő úgy érezheti, hogy szinte egy magyar világba került az ő gyereke; magyarországi minőséghez, magyarországi viszonyokhoz hasonló szolgáltatásokat, lehetőségeket kapnak a gyerekek. Civil összefogással a kommunista emlékezet ellen: Mecseknádasd megszabadult a Felszabadulás utcától (VIDEÓ)
A Baranya vármegyei Mecseknádasdon régóta küzdenek azért, hogy a kommunista időkben elnevezett Felszabadulás utcát átkeresztelhessék Patak utcává. Egy kitartó, helyi házaspárnak köszönhetően ez végre megtörtént, pedig időközben még azt is kitalálták egyesek, hogy a török alóli felszabadításnak állít emléket az utca, amit még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is elhitt. Bár öt évbe telt, hogy új nevet kapjon a közterület, a Patrióták közössége reméli, hogy a történet másokat is arra sarkall majd, hogy az országszerte fellelhető önkényuralmi elnevezések ellen fellépjenek. A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (II. rész) – Flipper Öcsi (Jeszenszky Béla)
Két héttel ezelőtt kezdtem el ezt a sorozatot, és előre szabadkoztam, hogy ki tudja, mikor lesz folytatás... hát erre tessék, máris itt van. Megtetszett a téma, jólesik néha egy kicsit kilépni a politika taposómalmából, és vissza-visszanézni a zene világába. Az előző rész Uhrin Benedekről szólt, aki a magyar popzene egyik legnagyobb anomáliája, akinek valójában meg sem kellett volna történnie, abszolút indokolatlan volt... és mégis megtörtént. Novák Katalin komoly ígéretet húzott ki Zelenszkijből, amelynek megvalósulásával fellélegezhetnek a kárpátaljai magyarok
Úgy tűnik, még Volodimir Zelenszkij is megenyhült, amikor látogatást tett nála Novák Katalin államfő, hiszen ígéretet tett neki arra, hogy a kárpátaljai magyarok is megkapják azokat a jogokat, amiket az ukránok kapnak Magyarországon. Erről azon az óvóhelyen beszélgettek, ahova a légiriadó miatt kellett menekülniük a politikusoknak. A bunkerban Novák Katalin a moldáv és a finn miniszterelnökkel is tudott váltani néhány szót a várakozás alatt, majd Ferenc pápához utazott. Kiderült, hogy a Szentatya nagy reményeket fűz a békéhez. Minderről az Indexnek adott interjújában beszélt az államfő, amelyből kiderült, hogy ő is kíváncsi arra, hogy a magyar kormány a családok lakhatása terén milyen ötlettel áll majd elő a jövőben.
Kövér László a PS-nek: Nem tudni, hogy az újbalos bűnbanda mit ígér az embereknek (Tranzit Tihany '23)
A kommunisták a mi időnkben nem mondták azt, hogy a férfiből lehet nő – emelte ki a tihanyi Tranzit fesztiválon, a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint nem lehet tudni, hogy amit ma az újbalos bűnbanda woke-ideológia címén hirdet, az mit jelent, és így azt sem lehet tudni, hogy mit ígérnek az embereknek, mi az a jövőkép, amit ők ideálisnak képzelnek el. Az Országgyűlés elnöke a magyar fiataloknak is üzent. Nézze meg a videónkat! „Megosztott, megzavart, kigúnyolt, űzött magyarságunk erőt gyűjtő, mély lélegzetvétele ez a találkozó...” – Harminc éve zajlott le a Püski Sándor által szervezett Szárszói Találkozó (II. rész)
Vannak a nemzeti oldalnak olyan kultikus eseményei, rendezvényei, amelyek történelemformáló jelentőségűvé nemesedtek, és megkerülhetetlenek akkor, ha a magyarság megmaradásáról van szó. Ilyen esemény a Szárszói Találkozó is. Balatonszárszó, ez a „magyar tenger” déli partján fekvő kedves kis település először nyolcvan éve, 1943 augusztusában adott otthont egy máig nevezetes konferenciának, amelynek történéseiről írásunk első részében már említést tettünk. Öt évtizeddel az első Szárszó után Püski Sándor ismét megszervezte a Szárszói Találkozót, amely teljesen más történelmi helyzetben – a rendszerváltozás utáni útkeresés időszakában –, de az eredeti céllal jött létre. Ez a cél továbbra sem volt más, mint irányt mutatni a magyarság számára és felhívni a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyek létében fenyegetik nemzetünket. Kétrészes írásunk második felében ezúttal az 1993-as szárszói találkozó történéseit idézzük fel. Nyugaton újraéled a marxizmus
Hogyan lehet, hogy 33 évvel a rendszerváltás után Magyarországnak újra a kommunista ideológiával kell megküzdenie, amely nem keletről, hanem nyugatról érkezik? A tihanyi Tranzit fesztiválon többek között erre kereste a választ Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Szijjártó Péter a Tranziton: egy európai ország sem rendelkezik olyan erős legitimációval, mint a magyar külpolitika
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kelet és Nyugat között címmel tartott előadást a Tranziton, ahol Magyarország és a magyar nemzet érdekeiről, céljairól, az eddig elért eredményekről és a jövő kihívásairól beszélt. A miniszter már az előadása elején leszögezte, hogy a magyar külpolitika célja a magyar érdekek érvényesítése, ezt pedig senki sem korlátozhatja, valamint a háború és a gazdasági kihívások is szóba kerültek, emellett pedig a saját lábába lövő Európai Unió elhibázott külpolitikáját is részletesen ecsetelte. Orbán Viktor: magyarnak lenni egy küldetés, valószínűleg a világ egyik legszebb küldetése (VISSZANÉZHETŐ)
Van egy Kárpát-medencei terület, amit mi művelünk. 1100 éve mi műveljük. Szó szerint mi rendeztük be. És az embernek a saját földjével vagy a kertjével szemben kötelessége van – fogalmazott Orbán Viktor a Tihanyban rendezett Tranziton. Mint hozzátette, magyarnak lenni egy küldetés, valószínűleg a világ egyik legszebb küldetése. Tranzit 2023 – Vízilabdázók sikerei a filmvásznon
Hogyan lehet filmre vinni a magyar férfi vízilabdázók sikereit? Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok és Eckhardt Balázs filmrendező a Magyarországon méltán sikeres vízipóló érdemeiről beszélt.
Márki-Zay az „erőszakolt, kizsarolt” összefogásról: Gyurcsányt is el kell számoltatni! (Videó)
Márki-Zay Péter szerint a Fidesz erkölcstelen, abban azonban nem sok kivetnivalót talál, hogy azokkal fogjon össze, akiket véleménye szerint el kell számoltatni. A Tranziton kérdezte a PestiSrácok.hu stábja az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltjét, aki a Gulyás Gergellyel folytatott vitában arról beszélt: az összefogás „erőszakolt, kizsarolt” dolog volt, de szükséges, hogy elszámoltathassa szövetségeseit. Ha a logikai ellentmondás némileg szemet szúrna, akkor csatolják be az öveket, mivel itt még nem ér véget a szellemi hullámvasút. Márki-Zay Péter közölte: a Mindenki Magyarországa Néppárt mellett a Mindenki Magyarországa Mozgalom is megmarad, önállóan viszi az önkormányzati kampányt, gyűjt adományokat, de semmi köze nem lesz a párthoz. Természetesen. Árnyékminiszter volt Horn Gyula az Antall-kormányban? – Közvita Trianon meghaladásáról
„Az egyoldalú, lemondó gesztusokra épülő 1990 utáni magyar külpolitika alig-alig tudott eredményt felmutatni az elszakított területeket illetően: a külhoni magyarok helyzete érdemben nem változott, közösségi önkormányzataikat nem hozhatták létre (sőt, az autonómiáról általában beszélniük sem szabad), jogaikat súlyosan korlátozzák, szimbólumaikat nem használhatják, az anyaországgal való kapcsolatukat pedig – lásd a kettős állampolgárság tiltása – több országban is gátolják” – írta Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke, a Nemzeti Összetartozás Alapítvány kurátora Huth Gergely vitát kavaró, A horvátoknak sikerült című cikkére reagálva. Csóti György, Antall József egykori titkára ugyanakkor védelmébe vette a rendszerváltoztatás utáni nemzetpolitikát, megdöbbentő módon azt is állítva, hogy az Antall József és Jeszenszky Géza nevével fémjelzett ukrán–magyar alapszerződésbe Horn Gyula körei csempészték be azt a négy szót, amivel úgymond örökre lemondtunk Kárpátaljáról. Hogy reális esély volt-e Kárpátalja visszaszerzésére, vagy legalább a területi autonómia kialakítására, szombaton délután, a balatonföldvári Kukorica Csárdába meghirdetett Somogyi Polgári Pikniken is szóba kerül, amelyen többek között Huth Gergely kérdezi Raffay Ernő történészt, az Antall-kormány honvédelmi államtitkárát. Tranzit 2023 – Nézze vissza Dömötör Csaba és Mesterházy Attila csörtéjét a PestiSrácok.hu-n!
Tihanyban Dömötör Csaba beszédével megkezdődött a Tranzit politikai fesztivál, amely az eddigi legnagyobb esemény a rendezvénysorozat tizennégy éves történetében. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az infláció csökkenését és a bérek növekedését jelölte meg a 2023-2024-es gazdasági év legfontosabb feladatának pénteken Tihanyban a Tranzit fesztiválon, Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták elnöke szerint gazdasági szerkezetváltásra van szükség. Orbán Viktor a magyar bérekről: Még, még, még, ennyi nem elég! (Videó)
Az inflációról, a bérek emelkedéséről, az elmúlt napok diplomáciai eseményeiről és az atlétikai világbajnokságról is kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt a Kossuth Rádiónak adott szokásos, pénteki rádióinterjúja során. Dél-Afrikába vitte Trianon üzenetét a magyar térképész (Videó)
Három előadással is szerepelhetett Jeney János, a Magyarságkutató Intézet térképész kutatója a Fokvárosban megrendezett 31. Nemzetközi Térképészeti Konferencián. A kutató, aki az eredeti trianoni térképek megtalálásával és Párizsban való bemutatásával vált ismertté, ezúttal Dél-Afrikába vitte el nemzetünk szétszakításának üzenetét. "A legfontosabb az, hogy tudjanak róla, a világ legtávolabbi pontján is, hogy van egy ország, amelynek karjait, lábait levágták, amelynek sebei nem gyógyulnak, s amely minden gáncs, nehézség ellenére, megrajzolt határokat átívelve igyekszik minden erejével egységes nemzetnek megmaradni" - mondta a PestiSrácok.hu-nak Jeney János. A Magyarságkutató Intézet munkatársa két videót is rögzített kifejezetten lapunk olvasóinak és küldte el technikai akadályokat leküzdve a messzi távolból. Visszakaphattuk volna Kárpátalját? – Raffay Ernő történésszel beszélget a Polgári Pikniken Huth Gergely, akinek cikke a témában nagy vitát váltott ki a Magyar Nemzetben és a PestiSrácok.hu-n
Nem sokkal a déli harangszó előtt veszi kezdetét a magyar hagyományokra és értékekre építő Polgári Mulató napja. Ezúttal Balatonföldváron, a híres a legendás Kukorica Csárdában rendezik a meglepetéseket is tartogató a „Polgári Piknik” elnevezésű összejövetelüket augusztus 26-án. Gulyás Gergely a PS-nek: Románia kétségtelenül kiugrott, történt már ilyen
Kétségtelenül Románia kiugrott. Ilyen már történt - kommentálta portálunk érdeklődésére Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón a hírt, amely szerint Románia kilépve az ukrán határ-menti uniós tagállami összefogásból, ami az ukrán gabonadömping ellen született, növelni készül a határain áthaladó ukrán gabona mennyiségét. Mint a kancelláriaminiszternek felvetettük, érdekes kérdés, miért állhat Romániának (és egyébként Horvátországnak is) egy, a saját mezőgazdaságuk elleni ilyen döntés az érdekében. Gulyás Gergely: számlákat már küldtünk, de Brüsszel még nem fizetett - Kövesse a PS-en az aktuális Kormányinfót (VISSZANÉZHETŐ)
"Továbbra is az inflációt meghaladó béremelést akarnak biztosítani, és még az idei évben is jó esély van a reálbér-emelkedésre" - jelentette ki Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel tartott közös csütörtöki sajtótájékoztatóján. Újságírói kérdésre Gulyás Gergely kiemelte, eddig 202 millió euró értékben küldött hazánk számlákat Brüsszelnek, azonban még nem fizetett az EU. Megjegyezte, Brüsszel még fizetési határidőn belül van. Az „ifjúmunkások” miatt nem tért vissza Szárszóra Németh László! – 1943-ban és 1993-ban is történelemformáló összejövetelt szervezett Püski Sándor Balatonszárszón (I. rész)
Vannak a nemzeti oldalnak olyan kultikus eseményei, rendezvényei, amelyek történelemformáló jelentőségűvé nemesedtek, és megkerülhetetlenek akkor, ha a magyarság megmaradásáról van szó. Ilyen esemény a Szárszói Találkozó is. Balatonszárszó, ez a „magyar tenger” déli partján fekvő kedves kis település először nyolcvan éve, 1943 augusztusában adott otthont egy máig nevezetes konferenciának, majd mindez megismétlődött fél évszázaddal később, 1993-ban is. Közös a két eseményben a szervező, Püski Sándor személye, aki nélkül egyik „Szárszó” sem valósulhatott volna meg. Két részes írásunkban az 1943-as és az 1993-as szárszói találkozókról emlékezünk meg. Ezt üzente Tucker Carlson az amerikai nagykövetnek (Videó!)
Tucker Carlson Orbán Balázzsal beszélgetett az MCC Feszt Afteren, ahol az intézmény kuratóriumi elnöke először azt kérdezte: milyen függetlennek lenni? Carlson jelezte, hogy a kollégáit is kirúgták, tehát mind szabadok. Világa nem sokat változott, a feleségével régóta együtt vannak, nagy és közeli családja van, és nem utolsósorban a kutyája továbbra is szereti - viccelődött. Carlson élvezte, hogy azt mondott a Fox Newson, amit akart, de tudta, hogy majd egyszer meghív egy magyar vendéget, és akkor vége lesz – viccelődött tovább. Szánthó Miklós az MCC Feszt Afteren: háború lenni rossz, béke lenni jó
„Háború lenni rossz, béke lenni jó” – jelentette ki az orosz–ukrán háborúról Szánthó Miklós, aki szerint a katonai konfliktus lokális maradhatott volna, ha Oroszország nem méri félre a katonai képességeit, és ha a Nyugat nem reagál ilyen „érzelemdúsan”. A háború azonban kitört, és felszínre hozott olyan folyamatokat, amelyek a pár évtizeddel ezelőtt a világban kialakult erőegyensúly megbomlását mutatják. Ami az LMBTQ-meséből kimaradt – Kegyetlen gyilkosok, pedofilok, csonkítók a szexuális kisebbségek világában
Bár a progresszívek előszeretettel mutatják be úgy az LMBTQ-közösséget, mintha ott mindenki kedves, becsületes jóember lenne, elfelejtik rendszerint megemlíteni, hogy a szexuális orientáció nincs befolyással arra, hogy ezekkel a jó tulajdonságokkal rendelkezik-e valaki, avagy sem. A Vitathatatlan című blog szerzője azonban lerántja a leplet róluk, és olyan hátborzongató történeteken keresztül mutatja be, hogy ehhez a közösséghez milyen emberek tartoznak, amelyeket tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlunk. Persze nem kell általánosítani, de a tisztánlátás kedvéért nem ártana, ha néha megpendítenének egy-egy olyan történetet is a balliberálisok, amely azt mutatja be, hogy az LMBTQ-közösség éppoly színes, mint minden más közösség, és bizony közöttük is szép számban megtalálhatóak az alkohol- és drogfogyasztók, a pedofilok, a gyilkosok vagy éppen a házasságtörők. Azt azonban hiába várjuk, hogy ezeknek az embereknek a képével vonuljanak fel a Pride-on. Pedig a következő emberek is egyek közülük.