Ps TV
GEOrgPOLITIKA – Új rakéták Zelenszkijnek és (mégsem) rasszista német rendőrök
Nagy-Britannia Brimstone 2 (Kénkő) típusú rakétákat szállít Ukrajnának. Minden egyes Brimstone 2 rakéta a jelentések szerint körülbelül 175 ezer fontba (több mint 82 millió forintba) kerül. Kétféle üzemmóddal rendelkezik: vagy lézerrel követve találja el a célpontokat, vagy radar segítségével, egy előre beprogramozott listából választ ki egyet. Bár eredetileg repülőgépekről történő indításra tervezték, ezeket a lövedékeket az ukrán csapatok jellemzően átalakított teherautókról lövik ki, és az ellenséges tankok és más katonai járművek megsemmisítésére használják őket. A VII. kerületben már ukrán zászló lobog – Parkoló Hobbista
A mai Parkoló Hobbista több szempontból is sokszínűre sikerült. Nyertesünknek nemcsak a neve, de az élettörténete is különleges. Fülöp Zoárd Attila még csak 20 éves, de már most aktívan foglalkozik a politikával. Emellett persze van egy igazán ritka szakmája is. A mai rész főleg Zoárdról és az aktualitásokról szólt. Megvitattuk az orosz–ukrán háborút és persze Majka legújabb számát is, Ábrahám Robi pedig hozta a formáját és keményen megmondta a tutit mindenről. Be kell fejeznünk a klímahisztériázást és erőműveket kell építeni, ha élni akarunk! – Járosi Márton energetikus járt Az Öregnél
Energiavészhelyzet van, ha nincs energia, megfagyunk. Ennek ellenére nincs vita arról, hogyan lássuk el magunkat elegendő energiával, a zöldpolitika véleményterrora nem engedi, hogy gondolkodjunk és számoljunk. Az ideológiai hadviselés szuperfegyvere pedig a média, a zöld maszlag célja pedig nem az, hogy a környezetünket megóvjuk a következő generációk számára, hanem a világkormányzás. Az Öreg, Dr. Járosi Márton energetikussal beszélgetett a vallássá vált klímavédelemről és arról, hogy a nap- és szélenergia nem oldja meg az energiavészhelyzetet, viszont már rövid távon is előidézheti Európa és Magyarország megsemmisülését. GEOrgPOLITIKA – Szivárványpropaganda a katari vb-n és rakéták a kurdokra
Dél-Korea Oroszországhoz és Kínához fordult, hogy hassanak rá Pyongyangra, mivel Észak-Korea rakétakísérletei veszélyeztetik az észak és dél közt fent álló tűzszünetet, valamint az egész térség biztonságát. Kim Gunn nukleáris megbízott hétfő reggel telefonbeszélgetést folytatott a szöuli orosz és kínai nagykövettel, Andrej Kulikkal és Hszing Haiminggel, és “aktív együttműködést” kért az észak-koreai kormány meggyőzésében, hogy tartózkodjon a “további provokációktól” és térjen vissza a párbeszédhez – áll a dél-koreai külügyminisztérium közleményében. Tóth Máté energiajogász a PS-nek: Magyarország sincs biztonságban ellátási szempontból – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Hiába van Magyarországnak szerződése a Gazprommal, mégsem vagyunk biztonságban, a jelenlegi háborús eszkaláció miatt ugyanis bármikor előállhat olyan helyzet, hogy leállhat a gáz- és kőolajszállítás hazánkba – nyilatkozta a PS TV-nek Tóth Máté energiajogász. A szakértő szerint Németország viszont már most nagy bajban van, hiába csúsznak-másznak ugyanis Olaf Scholzék megalázó módon a szaúdiak előtt, nem sikerült pótolni a szankciók miatt kieső kőolajmennyiséget. Az angolszász sajtó az utóbbi időben sokat cikkezett arról, hogy a teljes zöldfordulat véget vethetne az olaj miatt kirobbanó háborúknak. Tóth Máté a felvetésre úgy reagált: tévedés azt hinni, hogy a lítiumért nem robbanna ki ugyanúgy egy háborús konfliktus. A benzinárstopról szólva kifejtette: megérti Hernádi Zsolt Mol-vezér korábbi kifakadását, hogy ők nyelik le a különbözetet, ugyanakkor az energiajogász úgy véli, a Mol jelenleg jó pénzügyi kondícióban ahhoz, hogy legalábbis egy ideig tudja viselni az ezzel járó terheket. Érdemes megnézni a Tóth Mátéval készült teljes beszélgetést! „A Hold a következő kontinensünk” – Ferencz Orsolya a Grundban
A Grund legutóbbi részében Hoppál Hunor vendége Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos volt, akivel ezúttal a baloldal jogos püfölése helyett a szakmájára helyeződött a hangsúly – hiszen a Marsra kacsintgató emberiséget folyamatosan foglalkoztatja, mi is folyik a világűrben.
GEOrgPOLITIKA – ENSZ-vizsgálat indul a kivégzett orosz hadifoglyok miatt
Néhány napja került fel az internetre egy videó, amelyen az látható, hogy orosz hadifoglyokat végeznek ki ukrán katonák, annak ellenére, hogy a genfi konvenció értelmében kellene eljárni velük. A felvétel döbbenetes képsorokat tartalmaz: jól látható, ahogyan tarkóra tett kézzel a földre fekve megadja magát tíz orosz katona, akiket ezután agyonlőnek az ukránok. Az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, Dmitrij Medvegyev megígérte, hogy kézre kerítik és halálra ítélik az elkövetőket. Még Soros György is követi Magyarország legnépszerűbb konzervatív YouTube-csatornáját – The Fair Right
Hivatalosan is az Ultrahang lett Magyarország legsikeresebb konzervatív YouTube-csatornája. Király Tamás, az Ultrahang csatorna tulajdonosa az első olyan youtuber, aki konzervatív körökben elérte a 100 ezer feliratkozót. Ennek súlyát azok érzik csak igazán, akik maguk is készítenek videókat. Nem meglepő hát, hogy a Soros György bal fülének számító Lakmusz "tényellenőrző" csoport is felfigyelt a csatornára. Kendőzetlen keresztkérdésekkel azt próbálták meg kihúzni belőle, hogy közpénzzel kitömött ruszofil-e az Ultrahang tulajdonosa, de ezúttal (is) lyukra futottak. Ebből a rövid beszélgetésből megtudhatjátok, hogy Tamás miként kezdte a pályáját, mik a távlati céljai, és azt is, hogy mit válaszolt a Lakmusz kérdéseire. Nézzétek meg a teljes videót! Lassan már a lengyelek kérnek elnézést Ukrajnától – Különvélemény
A rakétaincidens – akárhogy is történt – lengyel állampolgárok életébe került. Ilyen esetben emberi és diplomáciai minimum a hivatalos részvétnyilvánítás volna Ukrajna részéről. Erre azonban mindezidáig nem került sor. Sőt, az ukrán vezetés retorikáját elnézve lassan már a lengyelek fognak elnézést kérni Ukrajnától a történtek miatt. A kárpátaljai magyarok nem érdeklik, de az ukránokért Rambóként harcol a momentumos politikus (Karanténvlog)
A Karantén újabb csemegéket talált ezen a héten is, hiszen Dobrevék képesek voltak az üres ígéreteiket még tovább fokozni, most az euró bevezetésével kínáltak újból földi paradicsomot a magyar embereknek - a hátulütőkről, áremelkedésekről és a több éves procedúráról azonban nem beszéltek. Ahogyan arról sem, hogy lenne-e egyáltalán értelme. Azonban nem is vártunk tőlük semmi mást, a fenyegetések és mézesmadzag elhúzása Gyurcsányéknál kötelező, a paletta nem szélesedett azóta sem. A Momentum szóvivője az ukrajnai Irpinyben járt, a Kijev melletti város sokáig frontvonal volt, így óriási pusztítás zajlott le a városban, Tompos Márton azonban szinte Rambóként pózolva fecsegett össze-vissza, tényeket, féligazságokat hajtogatva. Tompos egyetlen dolgot nem vett figyelembe: az ukránok dicsérete mellett egyszer sem jutott eszébe Kárpátaljára menni akkor, amikor a magyar kisebbséget nem csak verbálisan, de akár fizikailag is bántalmazták. Akkor nem volt fontos a jelenlét a Momentum számára, akkor nem emelték fel a hangjukat, hiszen úgy látszik, hogy mindenki fontos számukra, kivéve a saját nemzetüket. Az egyszemélyes hadsereg, Jakab Péter is feltűnik a Karanténban, aki röviden, ám annál nagyobb kamukkal hergelt tovább, de ezen sem lepődtünk meg, sőt, Jávor Benedek is szidja egy kicsit a magyarokat a nemzet pénzéből Brüsszelből. Végül egy meglepetés produkciót is hagytunk a műsor végére, ahol az egyik baloldali rikácsolóbajnok köpi ránk a fekete epét. Nézzétek most is a Karantént, megéri és iratkozzatok fel a PS TV, valamint a Karanténvlog YouTube-csatornájára! Magyarország 10 csodája – A legelnyomottabb portálok a legnépszerűbbek – Politikai Hobbista Hardcore
A Politikai Hobbista Hardcore mai részében három fő téma került terítékre. Megfejtettük az elnyomott, ellehetetlenített, kivéreztetett média legendás felemelkedésének okait, bemutattuk a legnagyobb csalókat, akik már téged is becsaptak igen, szó szerint), majd megvitattuk, hogy mit ünnepel a németországi KFC a német történelem egyik szégyenfoltjának napján. A második részben Tóth Máté energiajogász társaságában vitattuk meg az Európai Unió legújabb agymenéseit és azt, hogy miért hazudtak nekünk a szankciókról. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! A demokrata párt megbetegítette az amerikai fiatalokat – The Right Brothers
Az amerikai fiatalok jelentős része a demokratákat támogatta a félidős választáson. De miért vagyunk ezen meglepve, miközben éppen a haladó, liberális demokraták azok, akik az elmúlt években elhitették a fiatalokkal, hogy baj van velük? És hogy mi a baj? Az, hogy aggódnak a jövő miatt, ami a liberálisok szerint a republikánusok és a konzervatívok miatt teljesen megalapozott, a megoldást meg csakis a befogadó, mindig toleráns haladók oldalán lehet megtalálni. Természetesen a baloldal orvosilag is betegnek nyilvánítja a fiatalokat, akiknek a fele már napi szinten szed gyógyszert például az iskolai stressz ellen. Ennek a generációnak a terméke az az Oli London, aki brit férfiból fél éve koreai nő lett, de néhány hónap alatt megbánta döntését, megtalálta Istent, és szerinte a fiataloknak tanulniuk kellene az ő hibájából.
Nekik mindent szabad, ők fölötted állnak - nem áll le a Baranyi-ügy (videó)
Baranyi Krisztina ATV-s botránya futótűzként terjedt és ahhoz hasonlóan is perzselte fel a hazai közbeszédet. Mint azt korábban megírtuk, nem volt hajlandó válaszolni kollégánknak, Szalai Szilárdnak az ATV Szigorlat című műsorában. Ott ezt azzal indokolta, hogy Szilárd nem más, mint egy ócska, fizetett propagandista. A botrány azóta fokozódott és gyakorlatilag mindenki hozzátett egy keveset. Történt azonban egy váratlan fordulat is, amire senki sem számított. Jeszi bocsánatot kért a Baranyi Krisztinától valami olyasmiért, amit el sem követett, aki ezt elegánsan félresöpörte és tovább minősítgette a teljes jobboldali sajtót. GEOrgPOLITIKA – Ukrajna korrupciómentes (Zelenszkij szerint)
Az ukrán elnök a Bloomberg New Economy Forum előtt beszélt és bejelentette, hogy országából száműzték a korrupciót. „Senki sem fogja tudni megbocsátani a korrupciót a jövőbeni Ukrajnában” – mondta, kifejtve, hogy az orosz katonai művelet megindulását követő hónapokban az összes korrupt tisztviselő elmenekült az országból. Soros Györgyék magyar influenszerekre vadásznak? – Tóth Betti a Dezse Vűben
Influenszerek után kezdtek el szaglászni Soros György szervezetei. A közösségi médiából jól ismert Tóth Bettit az utóbbi időben különös kérdésekkel és kérésekkel keresték meg a milliárdos érdekkörébe tartozó, magukat újságírónak nevező, úgynevezett tényellenőrök, akik azokkal a feltételekkel már nem ragaszkodtak egy esetleges interjúhoz, amikor az interjúalany azt kérte, hogy válaszait szó szerint, pontosan hozzák le. Milyen meglepő? Lehet, hogy ez az egész csak egy nyomozás? Esetleg adatgyűjtés? Netán jobb belátásra szeretnének bírni olyan self-made közösségimédia-szereplőket, mint Tóth Betti, vagy az Ultrahang csapata? Na, erről beszélgettünk Tóth Bettivel a Dezse Vűben. Hetzmann Róbert a PS-nek: Élve sütöttek meg embereket a jugoszláv partizánok a magyarlakta Délvidéken – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Válogatott barbársággal pusztítottak a jugoszláv partizánok 1944–45 telén a magyarlakta Délvidéken. A kriminalisztika legsötétebb lapjaira tartozik, amit a partizánok műveltek – mondta a PS TV-nek adott interjúban a témát kutató Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke. Embereket élve sütöttek meg és válogatott módon kínoztak meg a partizánok, miután visszafoglalták a Délvidéket, magyarokat, németeket, horvátokat egyaránt. A rumai svábokat minden fantáziát felülmúló barbársággal mészárolták le. Egy 15 ezres közösség teljesen ki lett irtva. Összegyűjtötték a férfiakat, asszonyokat, gyerekeket a horvátház épületébe. Megjelent egy partizán csapat, volt köztük egy harmonikás. Intettek, mindenkinek meztelenül le kellett feküdnie a földre. A harmonikás elkezdett játszani egy népi nótát, a partizánok késeket erősítettek a csízmájuk talpára és elkezdték járni a körtáncot, amíg az áldozatok meg nem haltak – emelt ki egyet a vérfagyasztó esetek közül Hetzmann Róbert. További részletek a csodálatos délvidéki Szerémségről, magyarok helytállásáról, civilizációk összecsapásáról a videóban! GEOrgPOLITIKA – Az ukránok nem nyomozhattak a rakétaincidens helyszínén Lengyelországban
Zelenszkij ukrán elnök még mindig kitart annál a narratívánál, hogy orosz és nem ukrán rakéta csapódott be Lengyelországban, holott mind a Pentagon, mind a NATO szakértői egyértelműen megállapították, hogy a rakétákat Ukrajnában lőtték ki, és régebbi, szovjet gyártmányú, Sz–300 típusú légvédelmi föld–levegő rakétáról van szó. A vizsgálat szövegében egy rakétát említenek, míg az első hírek két ilyen fegyver becsapódásáról szóltak. Nincs tabu, ha a gyermekek védelméről van szó! – Libz of TikTok Hungary
A Libz of TikTok Hungary legújabb részében a múlt hétről Noryna Diamond botrányos live-videóját vettük újra elő. Sok negatív kritika érkezett ugyanis azzal kapcsolatban, hogy miért kell a Norynához hasonló botrányhősökről beszélni, miért kell őket bemutatni. Nos, a helyzet az, hogy attól még, mert a felnőttek ritkán találkoznak velük, a gyerekek sajnos napi szinten. Hogyan lehet a gyermekeket megvédeni ezektől a káros influenszerektől, és mit tegyen egy szülő, ha nincs ideje mélyebben megismerni a TikTok sötét oldalát? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Kövessetek minket YouTube-on és TikTokon is! Exkluzív – Deutsch Tamás a PS-nek: Vajon észbe kap Brüsszel és elkezd az emberek biztonsága érdekében a békéért dolgozni?! – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Azok után, hogy Lengyelországban becsapódott egy rakéta, érthető, hogy a magyar emberek fejében is megfogalmazódik; mi lesz velünk, ha kitör egy újabb világháború, vagy ha minket is megpróbálnak belerángatni az orosz–ukrán konfliktusba. Ha másért nem is, legalább az emberek miatt most igazán elkezdhetne a békéért dolgozni Brüsszel – nyilatkozta a PS TV-nek Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációvezetője. A politikus szerint nem jelent tudathasadásos állapotot a magyar kormány számára, hogy egyszerre vagyunk tagjai az Európai Uniónak, de közben nem értünk egyet egy csomó dologgal, amit Brüsszel gondol a világról, pláne erről a háborúról. Nézze meg exkluzív interjúnkat Deutsch Tamással! Amit tudnod kell a lengyelországi rakétatámadásról (videó)
Rakétatámadás érte Lengyelországot, de mi ilyenkor a teendő? Minket is elért volna a háború, vagy valami másról van szó? Ilyenkor lép érvénybe a baloldal által sokat gúnyolt és legkevésbé sem tanúsított stratégiai nyugalom. Higgadtan kell mérlegelnünk és fel kell tennünk a megfelelő kérdéseket. A rakéta becsapódott és bárki is lőtte ki, már nem vonhatja vissza. A rakéta szinte még ki sem hűlt, azonban Zelenszkij már felszólította a NATO-t (és mindenkit) az azonnali beavatkozásra. Majd jött a keserű igazság. Mi a szankciók célja, ha nem az, hogy lenyomjuk az oroszokat? – Hardcore Hobbista
Josep Borrell és az unió külügyminiszterei – mínusz Szijjártó Péter – már úgy emlékeznek, hogy a szankcióknak nem is az volt a céljuk, hogy az általuk okozott gazdasági sokk jómodorra tanítsa az oroszokat és ezáltal közelebb kerüljünk a háború végéhez. A magyar külügyminiszter fel is tette a költői kérdést, hogy akkor mi volt a célja a szankciós rezsimnek. Nem kapott rá választ, de a Hobbista stábja jó úttörő módjára most is segít. Megfejtettük, hogy az önsanyargatás a cél, hiszen Európát a német evangélikusok vezénylik, azok pedig hisznek az eleve elrendelésben. Akkor is, ha már vallástalanok. És mivel bűnösök, mert tönkretették a klímát a nagy jólétükkel, és a gázvásárlással megteremtették a gonoszt keleten, ezért pokolra fognak jutni. És a túlvilági sorsnak elvilági jelei is vannak a protestánsok szerint, ezért nyomorúságos sorsra kell jutniuk már most. GEOrgPOLITIKA – Rakétabecsapódás Lengyelországban – Kalapáccsal végezték ki az orosz zsoldost
Egyre több szakértő állítja, hogy nagy valószínűséggel ukrán Sz–300 típusú légvédelmi rakéták csapódhattak be arra a lengyel farmra, amely hét kilométer távolságra fekszik a lengyel–ukrán határtól. Sajnálatos módon ketten életüket vesztették egy terménysilónál, ahol éppen dolgoztak. Mind a Pentagon, mind a NATO nagy erővel nyomoz, hogy kiderítsenek minden részletet. A NATO-légteret ellenőrző AWACS repülőgépek érzékelik a rakéták radarszignatúráját. Amennyiben műholdfelvételek is vannak a rakéták kilövéséről, pontosan meg lehet állaptani annak helyét és a rakéták röppályáját. GEOrgPOLITIKA – Remek munkát végeztek a TEK-esek és a török kommandósok is
A TEK munkatársai gyors, precíz munkával kézre kerítették a rendőrjárőrökre tüzet nyitó iraki embercsempészeket. A két férfit, akik 21 migránst csempésztek be Magyarország területére, az Ecseri úti piac környékén vették őrizetbe. A lefoglalt lőfegyvert szakértők vizsgálják. Az elkövetők közfeladatot ellátó személy elleni emberölési kísérlet vádjával fognak bíróság elé állni. Magyarországon az embercsempészetet komolyan büntetik, az elmúlt hónapokban több külföldit, öt évi letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A felelőségre vonást több esetben már úgy akarták elkerülni embercsempészek, hogy tüzet nyitottak a határőrökre vagy a rendőrökre. Kecskés András a PS-nek: Elkerülhetetlenül csökkenni fog a magyarok életszínvonala - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A következő időszakban csökkenni fog a magyarok életszínvonala, csak az a kérdés milyen mértékben – állítja Kecskés András közgazdász. Nemcsak a háború okozza ezt, azt is látni kell, hogy az elmúlt évek kimagasló növekedését sem lehetett volna tartani. Már most látszanak azok a jelenségek, amelyek miatt megáll a bérek növekedése Magyarországon - teszi hozzá Kecskés András. Másrészt a bérek nem tudják lekövetni a magas inflációt sem. Az sem használ nekünk jelenleg, hogy túl közel vagyunk a háborús zónához. A béke úgy kellene Magyarországnak, mint egy falat kenyér, ugyanakkor bizonyos problémáinkat ez is csak tompítaná - állítja a gazdasági szakember. Nézzék meg a videót, amelyben tabuk nélkül beszélünk a problémákról! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.