Pesti Srácok

Ps TV

Gyurcsány hadiösvényre lépett, kőkeményen leosztotta a tehetségtelen baloldalt a nemzet szemkilövetője, csak magát felejtette ki a sorból (Karanténvlog)

Ps TV 2023 április 8.
Ritkán történik meg, hogy Gyurcsány Ferencnek igazat adunk, de ha már meg kell tennünk, legyünk méltányosak, ezt pedig a Karanténvlog némi kaján vigyorral az arcán ezt meg is tette. A szemkilövető egy fiatalos – cseppet sem erőltetetten megszervezett – bolsevik fórumon fakadt ki és osztotta ki a baloldali térfélen található szinte összes politikust, aki nem a szektájában képzeli el az életét. Gyurcsány tehetségtelennek, gyengének és középszerűnek festi le a többi baloldali próbálkozót, amivel nehéz vitatkozni, saját magát viszont tisztességesnek, becsületesnek és hazafinak, ami viszont bődületes hazugság. Az őszödi böszme ugyanakkor rátapintott a lényegre, amit a Karantén hosszasan ki is beszélt, miszerint teljes a káosz a baloldalon, azonban minden normális gondolkodású ember tudja, hogy Gyurcsány, az erkölcsi nulla, az országromboló valójában nemcsak, hogy nem alternatíva, hanem az apokalipszis elszabadulásának alapköve. Így hiába van részben igaza, ezáltal mindenki számára megvilágosította, hogy miért nem szabad támogatni a jelenlegi baloldalt, ahol versenyre kelnek a tehetségtelenek a rosszindulatúakkal, építkezésre azonban senki sem alkalmas. A nihilt a Karantén a Momentum kordonbontó zsúrfiúival és Szabó Tímea újabb primitív és hergelő rikácsolásával támasztja alá, mindenképpen nézzétek meg adást és iratkozzatok föl a csatornánkra!

Mátyás király életének misztikus sorsfordulói – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 április 7.
Mátyás király személyét és uralkodását talán minden királyunkénál több legenda és hiedelem övezi. Az ő uralkodását fémjelző magyar nagyhatalmi státusz, majd a középkori Magyar Királyság Mátyás halála után mindössze egy emberöltővel bekövetkező teljes bukása drámai ellentétben áll egymással, az ilyen magasról ilyen mélybe zuhanásunkat nehéz visszafogott érzelmekkel tudatosítani. Alighanem ezért él még mindig a népi emlékezetben nagyon sok mesés történet főhőseként Mátyás király, ám nagy királyunk születése, trónra kerülése, megkoronázása és halála is bővelkedik a sorsszerűnek tűnő egybeesésekben, már-már misztikus „véletlenekben”. Uralkodásának eme ritkábban emlegetett összefüggéseiről Varga Tibor jogtörténészt kérdezte Vésey Kovács László.

Így csinált a TikTok (és Kína) bohócot az USA kongresszusából – The Fair Right (videó)

Világugar 2023 április 7.
Az USA azzal vádolja a TikTokot, hogy kémkedésre használja az appot, és eladja az amerikai állampolgárok adatait. Beidézték hát a TikTok fejét egy kongresszusi meghallgatásra, ami inkább hasonlított egy kommunista koncepciós perre. Shou Zi Chew azonban kiválóan állta a sarat, miközben az Egyesült Államok vezető politikusai által feltett kérdések arról árulkodtak, hogy nem végezték el rendesen a házi feladatukat. Látszólag fogalmuk sem volt, hogy miről beszélnek, de cserébe nem hagyták Chew-t szóhoz jutni. A mai videóban összeszedtem neked az öt órás meghallgatás legmeghatározóbb pillanatait – némi kommentárral fűszerezve. Fontos, hogy ne kezeljük félvállról a TikTokot. Ma még csak egy vicces közösségi app, de egy nap arra ébredünk, hogy ők irányítják a trendeket, vele együtt a jövő generációját.

GEOrgPOLITIKA – Izrael bombázta Libanont és Gázát

Ps TV 2023 április 7.
A Libanonból és a Gázai övezetből kilőtt rakétákra válaszul az izraeli légierő csapásokat mért libanoni és gázai célpontokra. Jeruzsálem szerint a rakétákat a radikális Hamász (Harakah al-Muqáwamah al-ʾIslámijah), azaz az Iszlám Ellenállási Mozgalom lőtte ki. Az izraeli válasz várható volt, hiszen a múltban minden hasonló akciót a zsidó állam légiereje órákon belül megtorolt. Tegnap délután Benjámín Netanjáhú már bejelentette, hogy megtalálják a támadások felelősét és a légierő parancsot fog kapni a támadásra. A libanoni kormány tiltakozott a bombázások miatt.

A TikTokon már tűzszünet van, a fiatalokat nem érdekli a háború – Libz of TikTok Hungary

DDDezse-Zelenka Dóra Ps TV 2023 április 7.
Valóban akkor tudod csak meg, hogy milyen is a valódi élet, ha háborúba kell menned, embert – ugyanolyan egyébként ártatlan embert, mint amilyen te magad is vagy – kell ölnöd, jobb esetben a hazád védelme érdekében? Valóban az a valódi élet, ha világhatalmak vezetői miatt a fiatal pároknak évekre, vagy akár egy életre külön kell válniuk, fiatal feleségek maradnak otthon imádkozva, hogy a férjük jöjjön haza vagy legalább "kegyes" haláluk legyen? Ha gyermekek maradnak árván, soha nem ismerve apjukat, a csonka családok milliós nagyságrendbe emelkednek? Ez lenne a valódi élet?

GEOrgPOLITIKA – Iráni rakéták az izraeli vadászgépek ellen – Nyolc évet kért Németországban az ügyészség az Antifa egyik vezetőjére

Ps TV 2023 április 6.
Irán helyettes védelmi minisztere bejelentette, hogy Teherán segít Bassár el-Aszad kormányának légvédelmük megerősítésében. Szíriát az elmúlt időben rendszeresen támadták izraeli harcigépek; volt, hogy az Iránból érkező humanitárius segélyszállítmányt bombázták le, amely a földrengés sújtotta régióba ment volna. Az izraeli légierő a napokban ismét támadta Damaszkusz nemzetközi repülőterét, a szír hadsereg és az Irán által támogatott Hezbollah milícia állásait. A támadásokban két civil és meg nem nevezett számú katona vesztette életét. Teherán Szajjad–4B és Bavar–373 típusú légvédelmi rakétarendszereket ad át Damaszkusznak. Az eszközök rakétáinak hatótávolsága 300 km.

Szánthó Miklós: Magyarország nagyon is ott van a porondon! – The Right Brothers

Dezse Balázs Ps TV 2023 április 6.
2023. május 4-én és 5-én második alkalommal rendezi meg az Alapjogokért Központ a CPAC Hungary-t, vagyis a konzervatívok legfontosabb fórumát Budapesten. Ennek apropóján a The Right Brothers vendége ezúttal Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója volt, akivel természetesen sokat beszélgettünk a közelgő rendezvényről, de nyilván elkalandoztunk, és rengeteg egyéb dolog is szóba került, mint például Donald Trump, a nyugati őrület, a transzneműek, de még a gyomorforgató pedofilok is.

Visszatértek a kecskék a Hardcore Hobbistába!

HGHuth Gergely Ps TV 2023 április 5.
Persze nem kezdhetünk rögtön kecskézni, előbb az aktualitásokról is szót kell ejteni! Például arról, hogy válaszolhat-e a neki feltett kérdésre Szijjártó Péter a sajtószabad Hollandiában, vagy helyette inkább ezt a saját tudósítójukra bízzák, ha az eredeti válasz liberális szempontból nem sikerült megfelelőre? És ezután visszatérnek a kecskék, hogy a hülyéknek meg a Média1-nek is dobjunk valamit. Végül bepillantást nyerhetünk a kanadai női erőemelők tesztoszteronszagú világába, hogy aztán a második részben Lóránt Károly mérnökkel utánaszámoljunk a belvárosi "humánéttermiség" szent gráljának, a globális felmelegedésnek.

Ha a belügyekbe való beavatkozásra keresnek példát, ott a guruló dollárok esete – Menczer Tamást kérdeztük

SSSzalai Szilárd Ps TV 2023 április 5.
"Az egész világ akkumulátorokat akar, csak az ellenzék nem. Nem lehet, hogy némi köze van ehhez a guruló dollároknak?" – tette fel a költői kérdést Menczer Tamás. A külügyi államtitkár szerint számos ponton megmutatkozik, hogy az ellenzék nem a magyar, hanem külföldi érdekeket szolgál; ezt mutatja meg az akkumulátorvita, de a guruló dollárok ügye is. Az orosz–ukrán háború kapcsán úgy vélekedett, hogy bár az euroatlanti régió szélsőségesen háborúpárti, emiatt is kerülhet Magyarország külföldi és belföldi támadások kereszttüzébe. Az egyik ilyen vitás kérdéseként a szankciókat nevezte meg az államtitkár, amelyek kapcsán kiemelte: Magyarország számára adottságai miatt kulcsfontosságú, hogy mentesüljön azok (közvetlen) hatásai alól. Mint mondta, ezért ratifikálta ezeket hazánk az EU-ban olyan feltételekkel, hogy Magyarország mentesül az energetikai korlátozások alól.

Kocsmai igazságok – Amerikában Trumpot akarják lecsukni, a belga rendőrség meg az Európai Néppártot vegzálja

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 április 5.
Trumpot "rabosították" az éjjel – szerintünk senki nem tudja előre, hogy ebből mi fog kisülni: Trump újabb elnöksége, polgárháború, egy újabb demokrata elnök? Amerika belső válsága egyre fenyegetőbb a világ számára – tárgyalóképes marad-e az USA, vagy a háborúval akarja majd elterelni a figyelmet a belpolitikai káoszról, esetleg a háborús vereség elfedésére kell az otthoni balhé? Az Európai Néppárthoz látogatott a belga rendőrség. A tűrhetetlen magyarországi korrupció miatt bekövetkező esemény nem tántorítja el az európai értelemben vett konzervatívokat attól, hogy mindent megtegyenek a magyaroszági demokrácia megmentése érdekében. Szabó Gergő és Bálint Botond a kocsmában beszéli ki a mélyen a kocsmai szint alatt található eseményeket.

A baloldalnak egy polgárháborúhoz sincsenek meg a tömegei – Dézsy Zoltán és az Öreg

Stefka István Ps TV 2023 április 4.
Dézsy Zoltán filmrendezővel azt latolgattuk, hogy a rendszerváltás után 33 évvel sem dőlt el véglegesen, hogy az ország marad-e nemzeti elkötelezettségű, polgári és a hagyományos európai keresztény értékeket felvállaló ország, vagy jön egy nem kívánt „fordulat”, amely Magyarországot áttolja a balliberális, globalista térfélre? A külföldi érdekek köztünk járnak – az Öreghez ezúttal Dézsy Zoltán látogatott el.

Háború, szankciós infláció, háromnegyedes Fidesz-többség? – Mráz Ágoston Sámuelt kérdeztük

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 április 3.
A politológia-tankönyvek szerint valóban erodálódnia kellene a kormány népszerűségének egy ilyen nehéz időszakban, de a választás óta eltelt egy év beigazolta, hogy a Fidesz és a KDNP szavazói nem tankönyvszerűen gondolkodnak és kitartanak elhatározásuk mellett, miszerint a válságos helyzet kezelésére Orbán Viktor kormányát tartják alkalmasnak – mondta el a Mi kérdezünk című videóműsorunkban Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője. Huth Gergely kérdéseire hozzátette azt is: az egyéves évfordulóra készített kutatásuk szerint most nem is kétharmados, hanem akár háromnegyedes többséget szerezhetne a Fidesz–KDNP, ennek azonban az az oka, hogy a baloldaltól még a baloldali szavazók is elfordultak; 36-ról 26 százalékra zsugorodott az összesített népszerűségük a biztos választók körében.

Puzsér majd eldönti, hogy ki miről beszélhet – Különvélemény

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 április 3.
Puzsér Róbert a Spirit FM-en futó műsorában vette rossz néven, hogy kollégánk, Ábrahám Róbert kritizálni merészelte a jakobinus diktatúrát. Hogy miért nem kritizálhatja Ábrahám Robi a történelem ezen szakaszát? Mert cigány! Legalábbis erre jutott a kritikus és asztaltársasága, persze sokkal finomabban és körülményesebben kifejezve a lényeget. Az érintett pedig most válaszol erre a meglehetősen furcsa (és a XXI. században meglehetősen divatjamúlt) felvetésre.

Fegyverkeznek a transzneműek és gyűlölik a világot – Dezse Vű

Dezse Balázs Ps TV 2023 április 3.
Rainbow Reload. Így hívják azt a lövészklubnak álcázott transznemű fegyveres egységet, ami azért jött létre, hogy fegyverrel védekezzen azok ellen a "ciszheterók" ellen, akik "veszélyt jelentenek" a transzneműekre. Vagyis azok, akik nem hódolnak be az új világvallás előtt. Ne gondoljátok, hogy sok kell ahhoz, hogy bárki "veszélyt jelentsen", elég csak egy őszinte rácsodálkozás egy színes hajra, egy véletlen elszólás, egy rosszul mondott "hölgyem" vagy "uram"... tulajdonképpen bármi, amit annak vesznek. Úgy tűnik, eljött az idő, amikor tényleg véget kell vetni annak, hogy bátornak, gyönyörűnek nevezünk mentálisan beteg embereket, akik depresszióval küzdenek, a mindennapjaik a zavarodottságról szólnak, akik nem érzik otthon magukat a testükben, ennek következtében pedig szoronganak és ugyanakkor nagyon dühösek is a világra... ezeknek az embereknek segítségre van szükségük. Nem babusgatásra, hanem komoly orvosi segítségre, és nekünk, a társadalomnak is meg kell nekik adni a megfelelő támogatást, de nem úgy, hogy belehazudjuk a szemükbe azt, hogy úgy tökéletesek, ahogy vannak, és hogy jó úton járnak a boldogság felé.

Mi lesz a lengyel-magyar barátság sorsa? – Rosonczy-Kovács Mihály a Grundban

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 április 2.
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Rosonczy-Kovács Mihály Olaszország- és Lengyelország-szakértő, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója volt. A műsorban szót ejtettünk a lengyelek és az amerikaiak kapcsolatáról – II. János Pál pápa aljas megvádolásával vajon elvész az a diplomáciai közeledés, ami a két ország között látható volt az utóbbi időszakban? Lengyelország esetében szemlátomást kollízióba kerül az érték- és az érdekközösség dolga, hiszen bár a pillanatnyi háborús politika tekintetében egyezik Varsó és Washington, mégis az örök értékek (így a kereszténydemokrácia, a hagyományos családra épülő társadalom és a nemzetállami eszme) a magyarokhoz és a visegrádi országokhoz kötik a lengyeleket. Harmonizálható ez a plurális érték- és érdekvilág? Hogyan találhat vissza a minden elemében kedvező kapcsolatokhoz Magyarország és Lengyelország? És jelen állás szerint mi várható az őszi lengyel parlamenti választásokon? Ezekre segített választ találni a Lengyelország-szakértő a legfrissebb Grundban.

A baloldal kettészakította a kultúránkat – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2023 április 1.
Nem minden hős visel köpenyt. Néhányuk egyszerűen csak nők jogait, meg hokikapukat véd. Mások meg megpróbálnak ott ártani a jóemberkedő cégeknek, ahol a legjobban fáj nekik: a pénztárcájuknál. Mindannyiukban közös viszont, hogy az LMBTQ-lobbi bármelyiküket meglincseli, ha szembe merészelnek szállni vele. A második részben vendégünk Giró-Szász András, aki elárulja, hogy milyen az élet a kormányszóvivőség után.

A liberálkommunista "kultúra" lényege, hogy mindig valaki más a hibás

Dezse Balázs Ps TV 2023 április 1.
A neomarxista, haladó média azonnal védeni kezdte a transznemű iskolai lövöldözőt, szerintük a gyilkos maga volt az áldozat, mivel a társadalom kirekesztette és hergelte őt, ezért nem látott más kiutat, csak azt, hogy kiterjesztett öngyilkosságot követ el, de előtte magával visz néhány teljesen ártatlan embert, köztük 9 éves gyerekeket. A haladók viselkedése nem meglepő, napjaink liberálmarxista kultúrájának az alapja, hogy mindig valaki más a hibás, de nem csak a transzneműek hibáztatják és gyűlölik a normális embereket, de például a vegánok is a húsevőket hibáztatják, a túlsúlyosak pedig azokat, amik sportolnak. A lényeg, hogy a baloldal soha semmiért nem akarja vállalni a felelősséget, és eszük ágában sincsen fejlődni és tenni valamit azért, hogy jobb emberek legyenek.

Határtalan pofátlanság: hiába kótyavetyélték el pont Gyurcsányék a repteret, szerintük Orbánék akarják ellopni (Karanténvlog)

Ps TV 2023 április 1.
A Gyurcsány-szekta úgy gondolta, hogy a vaskos demagógia és hazugságok nem elegendőek, még egyet emeltek tehát a téten, a Karanténvlog pedig résen állt és meg is mutatja nektek az újabb ocsmányságukat. Volt bátorságuk beleharsogni az éterbe, hogy az Orbán-kormány el akarja lopni a repteret, amikor most vissza akarják vásárolni. A pofátlanság határtalan, legalább csöndben maradtak volna, hiszen 2010 előtt pont Gyurcsányék voltak azok, akik fillérekért elkótyavetyélték külföldi kézbe a repteret, amely így kikerült a nemzeti vagyonból és külföldre vitte a hasznot. Azóta nincs magyar kézben, a jelenlegi kormány azonban évek óta óriási erőfeszítéseket tesz, hogy vissza tudja vásárolni magyar kézbe, hogy végre nekünk, magyaroknak hozza a hasznot, ne idegeneknek. A saját bűnük azonban annyira nem nyomja a lelküket, hogy képesek másra fogni, amit tettek és még ők fenyegetőznek. Ezen kívül azt is megtudtuk a gyurcsányistáktól, hogy ők az összmagyarság érdekét tartják szem előtt, amit biztos a 2004-es kettős népszavazás szégyenére, és a határon túli magyarok elleni hergelésre alapoznak. Dobrev pedig azt is tudatta a magyarokkal, hogy az árnyékszék csapata a mérvadó, Orbán Viktort és a kormányt pedig külföldön nem tartják komoly tárgyalópartnernek, át is lépnek rajta. Számos ellenpélda van az újabb méretes hazugságra, elég a legutóbbi, francia elnökkel történt találkozóra gondolni, amikor az amúgy baloldali Macron meghívta Orbán Viktort, hogy Európa jövőjéről beszélgessenek. Végül Cseh Katalin újabb vastag hazaárulása is helyet kapott a Karanténvlogban, hiszen a Momentum EP-képviselője megint rikácsolva könyörgött Brüsszelben, hogy büntessék már meg a magyarokat, miközben nagyokat hazudott a kivéreztetett ellenzéki önkormányzatokról. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!

Mi kérdezünk – Horváth József: inoghat a talaj Zelenszkij alatt, aki már személyében válik akadályává az oroszokkal való tárgyalásoknak

Ps TV 2023 március 30.
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője volt a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorának vendége, aki az energiabiztonság ügyében, a geotermikus energia jövőjét illetően és természetesen az orosz–ukrán háború témakörében osztotta meg gondolatait. Horváth elmondta, hogy Magyarország adottságai valóban nagyon jók a geotermikus energiát illetően, ezt vétek lenne nem kihasználni, ugyanakkor ezzel kapcsolatban az állam szerepe is meghatározó lehet a jövőben. Az energiabiztonság rendkívül fontos, ezt az orosz–ukrán háború mutatta meg, azonban a sokkal drágább és környezetszennyező amerikai LNG, azaz cseppfolyósított gáz hosszabb távon pont ezért sem jó megoldás. Láthatóan a zöld szlogeneket hangoztató baloldal ilyenkor elfelejti, hogy az elvekben miért is harcol, hiszen rendkívül környezetszennyező technikákra adják az áldásukat. Az orosz–ukrán háború témakörében a biztonságpolitikai szakértő kiemelte, hogy az oroszok lassan, módszeresen igyekeznek felmorzsolni az ukrán erőket, és a hidegháborúból maradt tartalékok miatt, a nyugati híresztelések ellenére vélhetően nem fenyegeti őket lőszerhiány. Horváth egyetértett azzal a gondolattal is, hogy az ukránoknak egy nagy dobásuk maradt a végső kimerülés előtt; amennyiben ez az ellentámadás sikertelen lesz, az az egész háború sorsát megpecsételheti. A tárgyalásoknak azonban pont Zelenszkij válhat az akadályává, aki az oroszokat illető múltbeli kijelentései miatt vállalhatatlan tárgyalópartner. Szóba került természetesen a Bahmutért és Avgyijivkáért zajló csata is, az oroszok ugyanis igyekeznek teljesen bekeríteni ezeket a városokat, amelyek a második ukrán védvonal utolsó erős bástyái. Ezt követően már csak egy védelmi vonaluk maradna, amelynek kiiktatásával egészen a Dnyeperig szabaddá válna az út az oroszok előtt.