Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Teherán és Baku közt nő a feszültség, Irán új drónokat tesztelt

Iráni lapok szerint egyre nő a feszültség az Iszlám Köztársaság és szomszédja, Azerbajdzsán között. Az azeri médiumok – feltehetően a kormány utasítására – napi szinten kritizálják az iráni kormányt és ez a feszültség már érezhető a diplomáciában is. Az azeri külügy már négy iráni diplomatát minősített persona non gratának és kiutasította őket az országból.

Baku azzal vádolja Iránt, hogy támogatja Örményországot az Azerbajdzsán elleni fegyveres konfliktusban. Nasszer Kanaani, az iráni külügyi szóvivő durvának és érzelmektől túlfűtöttnek nevezte Baku lépéseit – számolt be erről a Teherán Times. Kanaani felszólította a bakui kormányt, hogy mutasson több tiszteletet a szomszédja iránt. Iránban a perzsa után az azeri a második legnagyobb népcsoport.

Az Iráni Forradalmi Gárda (Szepah Paszdaran) tesztelte a legújabb Meraj 532 típusú öngyilkos drónját, amelynek 450 km a hatótávolsága. Ali Kouhestani tábornok, a gárda fejlesztésekért felelős parancsnoka jelentette be a sikeres tesztet. A drónt egy kisteherautó platójáról is indíthatják és három órán át képes a levegőben maradni. A robotrepülőgép a célba csapódva semmisíti meg azt.

A Pentagon és az FBI még mindig a sötétben tapogatózik és nem találnak gyanúsítottat a kiszivárogtatott titkos dokumentumokkal kapcsolatban. Az iratok nemcsak a fegyverszállításokról tartalmaznak pontos adatokat, hanem az ukrán csapatok lőszerfelhasználásáról, ukrán pozíciókról, a frontvonal helyzetéről, valamint lelepleztek amerikai hírszerzőtevékenységet is Oroszországban. John Kirby, a Pentagon szóvivője kénytelen volt beismerni, hogy a kikerült dokumentumok valódiak és valaki egy megbeszélés előtt fotózta le a „top secret” iratokat. Az igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy az FBI nyomoz és az elkövető nagyon komoly büntetésre számíthat.

PestiSracok facebook image

Az egyik legérdekesebb részlet, amely nyilvánosságra került, az, hogy az USA lehallgatja Zelenszkij ukrán elnököt – legalábbis ez derül ki a kiszivárgott titkos dokumentumokból. Kijev természetesen azt állítja, hogy az orosz hírszerzés megmásította az iratok tartalmát, és nem hiszi el, hogy az CIA vagy az NSA lehallgatja a politikust. Ennek kissé ellentmond az a tény, hogy Zelenszkij február végén, egy zárt ülésen az ukrán vezérkarral arról beszélt, hogy meg kellene támadni az oroszországi Rosztovban található katonai támaszpontot. Washington erre bejelentette, hogy nem ad át nagyobb hatótávolságú HIMARS rakétákat és más hasonló tüzérségi eszközöket Kijevnek.

Emmanuel Macron francia elnök sok amerikai és európai politikusnál kiverte a biztosítékot, mivel azt nyilatkozta, hogy a Kína-Tajvan konfliktusban Európának nem kellene mindenképpen az amerikai álláspontot képviselnie. Macron úgy véli, hogy Európának egy saját „Kína-politikára” van szüksége, és nem szabad, hogy az USA vazallusává váljon ebben az egyre jobban kiélesedő konfliktusban. Manfred Weber azonnal beleállt Macronba és azzal érvelt, hogy ha valaki kiáll a szabadságért és a demokráciáért, abból nem lesz vazallus. Norbert Röttgen német kereszténydemokrata politikus úgy véli, hogy Macron egy „puccsot” hajtott végre az európai értékek ellen Kína érdekében.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.