Pesti Srácok

Ps TV

A miniszterelnök a hadügy tudta nélkül ígért vadászgépet Ukrajnának – Politikai Hobbista Hardcore

Ambrózy Áron Ps TV 2023 március 19.
Hogy is volt pontosan Jamie Lee Curtis beszéde az Oscaron? Milyen F/A–18-asokat adományozott Ukrajnának a finn kormányfő, és kik fogadták Indiában a repülőtér betonján Annalena Ribbenbrockot? Miért vette vissza a BBC a politikai állásfoglalása miatt kirúgott Gary Linekert? Ezekre mind válaszokat kapunk a Hardcore Hobbista első részében. A másodikban pedig negyedik Áronként Máthé Áronnal kiegészülve azt is megtudjuk, léteznek-e a hangzatos ügynöklisták, és mi a helyzet az ügynökakták kutathatóságával.

Ezt még mi sem hisszük el: Dobrev az 1990 előtti pártfejesek meggazdagodása ellen szólalt fel (Karanténvlog)

Ps TV 2023 március 18.
1848. március 15-e minden magyar szívbe vért pumpál, minden magyar lelket fellelkesít. Egyedül a mai magyarországi baloldal nem tud mit kezdeni a forradalom és szabadságharc eszméjével és emlékével. Idén is megmutatták, hogy semmit sem jelent nekik a nemzet, hiszen csak másokat ócsároltak, szélsőbaloldali szlogeneket hangoztattak és nem a magyar szabadság volt fontos a számukra, hanem az ukránokat említették példaként, akik folyamatosan gyalázzák a magyarságot. Így árulták el ismét a magyar nemzetet, így tettek nyíltan hitet amellett, hogy minden fontos, csak a hazájuk nem az. A Karantén össze is szedett egy szép kis csokrot a rettenetes beszédekből, a lézengő maradék hívek előtt megtartott, jellegtelen és gyűlölködő zagyvaságokból. Természetesen nem maradt ki az ukrán kokárdát dicsőítő Karigeri, de a Gyurcsány-szekta sem, hiszen Gyurcsány és felesége is beszédet mondott. A szokásos demagóg fröcsögés mellett Dobrev még egy lépéssel tovább ment az eddigi lenini úton, hiszen képes volt azzal példálózni, hogy együtt küzdöttünk 33 éve a rendszerváltásért, és olyan országban akar élni, ahol nem az 1990 előtti pártfejesek haverjai kerülnek pozícióba. Mindezt belemondta saját hívei arcába, akik minimális gondolkodási hajlammal észrevehették volna, hogy saját vezetőik hazudnak pofátlanul az arcukba. Végül Tordai Bence is képbe került, aki a zöld halandzsa mellett putyinozott és orbánozott egyet, az ünneppel azonban ő sem tudott mit kezdeni. Nézzétek ti is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra is!

Süveg Anna a PS-nek: Az akkumulátorgyárakról szóló pozitív hatástanulmányok a kormány megrendelésére készülhetnek (Videó!)

Gulyás Áron Magyar ugar 2023 március 17.
Ahogy korábban a Momentum a magyar rendezésű olimpia megakadályozását, most az LMP tekinti szívügyének a magyarországi akkumulátorgyártás elleni fellépést. Annyira komolyan veszik, hogy már Győrben is tüntetést fognak tartani a szerintük káros beruházás ellen. Süveg Anna, az LMP szóvivője stábunk kérdésére úgy fogalmazott, hogy azok a hatástanulmányok, amelyek szerint az épülő akkumulátorgyárnak nincs környezetkárosító hatása, a kormány megbízásából készülhettek. Szerinte a magyar kormány a profitjukat féltő multik érdekeit nézi, nem a magyar emberekét. A szóvivő úgy tudja, minden zöld szervezet és civil szakértő azt mondja, hogy környezetkárosító az épülő akkumulátorgyár. Érdekes módon, szerinte ezek objektíven, mindenfajta politikai szándék nélkül készítenek hatástanulmányokat az ügyben. Részletek a videóban.

GEOrgPOLITIKA – Kilenc orosz ügynököt vettek őrizetbe a lengyelek

Világugar 2023 március 17.
A varsói belügyminisztérium információja szerint kilenc személyt vettek őrizetbe, akik állítólag az orosz SZVR-nek végeztek ügynöki tevékenységet. Mariusz Kaminski belügyminiszter szerint a gyanúsítottak szabotázsakciókat készültek végrehajtani Lengyelországban. A hatóságok megerősítették a vasútvonalak védelmét, mivel elképzelhetőnek tartják, hogy a fegyverszállítmányok voltak az ügynökök célpontjai. A hatóságok GPS-jeladókat és egyéb elektronikai eszközöket találtak, amelyekkel nyomon lehetett volna követni a nyugati fegyverszállítmányok útját.

Meddig lesz rab Európa? – The Right Brothers

Dezse Balázs Ps TV 2023 március 17.
Vajon a magyar emberek ma megtennék-e azt a hazáért, amit annak idején a márciusi ifjak? – tette fel a kérdést Georg Spöttle, akivel március 15-én a forradalomról, a lehetséges európai forradalmakról beszélgettünk. De természetesen hoztunk furcsa történeteket is a nagyvilágból, például egy olyat, amiben egy nő azért lett híres és sokan azért utálták meg, mert hagyományosan csinos volt, és ehhez mérten öltözött. Igen, jól hallottátok: úgy néz ki, a nyugati társadalomban furcsának és kivetendőnek számít, ha valaki nem vulgáris. Ezen kívül szóba került az Oscar-gála, ahol idén semmi különösebb balhé nem történt, mégis lett egy kis közünk hozzá nekünk, magyaroknak is.

Ebben az országban már egy rossz gondolatért is elvihet a rendőr – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 március 16.
Az abortusz nyugaton reneszánszát éli. Nyugaton, a szólásszabadság, a demokrácia fellegvárában, ahol csupa színes-szagos moráltörvény őrzi a jogállamiságot és egyenlőséget. Azon a nyugaton, ahol precedens értékű ítélet született. Azon a nyugaton, ahol egy nőt elvihet a rendőrség, amiért némán imádkozik. Azon a nyugaton, ahol az abortusz alapjog, a gondolat viszont nem az. Erről az egyben felháborító és vészjósló esetről beszélgettünk Kulifai Mátéval, a Hetek lapszerkesztőjével. Nézd meg a teljes beszélgetést!

Nagy Feró: Az EU megpróbálja megmondani, hogy hogyan legyek szabad! – Mi kérdezünk! (videó)

Dezse Balázs Ps TV 2023 március 15.
Egészen máshogy zajlottak a március 15-ék a szocializmusban. A 70-es években például el kellett rejteni a kokárdát, ha az ember kirakta, akkor pedig olyan helyen kellett lennie, ahol nem látta meg a rendőr, mert levetette. Sőt, ha az ember sokat kekeckedett, akkor még a gumibottal is kaphatott egyet-kettőt. Erről Nagy Feró mesélt a PS-nek a Mi kérdezünk március 15-i különkiadásban. Feró mesélt nekünk arról a március 15-i koncertjükről, aminek a rendőrök vetettek véget a 80-as évek elején, de arról is beszélgettünk, hogy miért panaszkodik a baloldali fiatalság elnyomásról, miközben tulajdonképpen fogalmuk sincsen, hogy mi az. Feró kifejtette, annak idején nagyon élt bennük még a szabadság utáni vágy, ami annak idején a Nyugatban öltött testet számukra, de szerinte becsaptak minket, mert ma az a helyzet, hogy megpróbálják megmondani Brüsszelből, hogy az ember hogyan legyen szabad.

GEOrgPOLITIKA – Emlékezzünk az 1848-as és a mai hősökre!

Ps TV 2023 március 15.
A katonákra, a világ összes országában, mint bátor hazafiakra és mint hősökre tekintenek. High-tech hadsereg, drónok, lézervezérlésű bombák... mára megszokott szavak lettek mindenki számára. Ám képzeljük magunkat bele a Habsburgok ellen lázadó 1848-as fiatalok, mint Petőfi Sándor helyébe. Kardal és szuronnyal ember-ember ellen küzdeni gyalogosan vagy lóhátról. Belerohanni az osztrák ágyútűzbe, hogy elfoglald az ellenség állásait Pákozdnál vagy Segesvárnál. Petőfi mindössze 26 éves volt, amikor hősi halált halt. Mindenki szálljon kicsit magába és gondolkodjon, hogy lenne-e bátorsága mindehhez. A Jóisten szereti ezt a Nemzetet, hogy ilyen Hősöket adott nekünk, becsüljük meg nagyon emléküket és legyünk büszkék magyarságunkra, mert az egyik legnagyszerűbb nép vagyunk a világban.

GEOrgPOLITIKA – Titkosszolgálatok, fedett akciók és az új iráni diplomácia

Ps TV 2023 március 13.
Komoly krízis alakult ki a német Kereszténydemokrata Párton belül (CDU) a Hans-Georg Maaßen ex-titkosszolgálati vezető kizárását kezdeményező eljárás miatt. A német Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi elnökét még Angela Merkel távolította el posztjáról, miután Maaßen kritizálta a kormány migrációs politikáját 2015-ben. A titkosszolgálati szakember előre látta, hogy terroristák és bűnözők érkeznek az országba, és ez komoly gondokat fog okozni a bűnüldözési szerveknek és a német lakosságnak is. Maaßennek mindebben igaza lett, és több tucat talkshow-ban beszélt a németországi merényletekről és a növekvő iszlamizmusról a német nagyvárosokban.

Melyik városban történt valójában az 1848-as pesti forradalom? – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 március 13.
Mindenki fejből tudja, hogy Petőfi, Pilvax meg Nemzeti Múzeum, ha az 1848-as forradalomról van szó, hiszen mindenki túlvan már jó sok, igencsak egyforma iskolai megemlékezésen. De azon túl, hogy a fellelkesült fiatalok körbejárták Pestet, közhírré tették a 12 pontot, és közben senki sem sérült meg, tulajdonképpen mi és hogyan változott meg 1848-ban? Egyáltalán forradalom volt-e ez, ha senki nem sérült meg benne? Szigorúan véve nem volt az, hiszen nem eredményezett törvénytelen hatalomváltást, a pesti megmozdulások után még minden maradt nagyjából a régiben. Még... Közben azonban a pozsonyi országgyűlésen zajlott egy alkotmányos forradalom, amely 1848. április 11-én valódi rendszerváltásba torkollott – nem erőszakos, hanem teljesen törvényes módon. Az erőszak csak utána következett, amikor a bécsi Udvar megszegte a megegyezést. Az 1848-as magyar rendszerváltás kevésbé közismert valódi története a Honi felderítés első adásában, ahol Vizi László Tamás történész volt Vésey Kovács László vendége.

A transznőket felköszöntötték, a valódi hölgyek hoppon maradtak – Grund a nőnapi genderizmus jelenségéről

PPestiSrácok.hu Ps TV 2023 március 12.
A Grund legutóbbi részében Hoppál Hunor Kurmai Kornéllal és Varga Ádámmal járta körbe a nőnap társadalmi jelentőségének és napjainkban tapasztalható genderesedésének a kérdését. A három srác hölgyek nélkül próbálta megfejteni azt, hogy minek tudható be ennek az ünnepnek a szélsőséges feminista elit alakulatok általi kiforgatása.

Az ember-robot szerelem egy kiberszexuális katasztrófa – Dezse Vű

Dezse Balázs Ps TV 2023 március 12.
Egyre többen szeretnek bele a gépekbe, és ez egyre nagyobb probléma lesz a jövőben. Nemcsak szerintem, hanem mindenki szerint, aki ért hozzá. És ez a szerelem nem az, mint amikor az ember imádja a MacBookját, vagy ragaszkodik az iPhone-jához. Hanem rendesen. Szerelemből. Szexuális vonzalmat is érez iránta és randizni akarja vinni. És haza is viszi. Ez a kiberszexuális katasztrófa, ez a Replika, amely alapvetően egy mentális egészséget célzó alkalmazásnak indult, de elszabadult a pokol. Ez nem meglepő, hiszen ahelyett, hogy átalakítanánk a társadalmunkat, leülnénk és elgondolkodnánk magányunk okain, alkoholizmusba menekülünk, drogozni kezdünk, iskolai lövöldözők teremnek a semmiből, vagy éppen egy robottól kérünk "meztelen" képeket. És van annál gusztustalanabb, mint amikor egy cég a legkiszolgáltatottabb emberekre vadászik megtévesztő eszközökkel? Korábban már beszélgettünk a mesterséges intelligenciáról, ezt IDE kattintva nézhetitek meg.

Ilyen, amikor a németek "MEGVÁLTOZNAK" – Politikai Hobbista Hardcore

Ambrózy Áron Ps TV 2023 március 11.
Az elmúlt adásunkban azután kutakodtunk, hogy szivárog be Európába kerülőúton az orosz olaj, ma pedig megpróbáljuk megtippelni, kiknek a szene léphetett az orosz szén helyére. Utána megint meglepődünk azon, hogy a németek már megint annyira megváltoztak, hogy ismét a Göring által régen elrabolt festményeket helyezték legújabb agressziójuk fókuszába. Végül a második részben Koskovics Zoltánnal, az Alapjogokért Központ elemzőjével azt próbáljuk megtippelni, hogy mi lesz a szankciók világkereskedelemre gyakorolt hatása.

Cseh Katalin magyargyűlölő barátja szerint a Gyurcsány-korszak élénk liberális demokrácia volt gazdasági fellendüléssel – Karanténvlog

Ps TV 2023 március 11.
Erős hetet zárt a baloldal, hiszen Gyurcsány 4 ezrelékes ölelése egyértelműen elvitte a prímet, de azért többen is igyekeztek felzárkózni az öblögetés és a katyvaszkeverés bajnokához. Gyurcsány azonban nemcsak az ízléstelen és erőszakos öleléssel hívta föl a figyelmet magára, hanem a borgőzös magyarázkodásra az ATV-ben, amit senki sem hitt el, miszerint ez egy megrendezett jelenet volt Ráczné Földi Judittal. A Karantén nem ment el szó nélkül az események mellett, a vlogban természetesen megemlítjük a feddhetetlen Ráczné offshore ügyeit, valamint sztriptízbár-érdekeltségét is. A DK nem bírt magával Ferin kívül sem, hiszen Arató Gergely kommunista fröcsögését sem hagyhattuk ki a Karanténból, aki hazaárulásról merészelt beszélni az Országgyűlésben, ahol pont ő beszélt Moszkvához való kötődésről, aki évtizedekig szolgai módon kiszolgálta a szovjet gazdáit. Cseh Katalin is nagyot ment a héten, hiszen a magyargyűlölő Daniel Freunddal, a német zöldek egyik zavaros fejű vezetőjével enyelgett, ostobán vihogva, Freund pedig képes volt azt mondani Cseh kérdésére, hogy a Gyurcsány-korszak alatt élénk liberális demokrácia volt Magyarországon és hatalmas gazdasági fellendülés. A magyarok egészen másképp emlékeznek erre az időszakra, az indokolatlan áremelésekre, a devizahitelekre, a 2006-os rendőrterrorra és a nemzeti vagyon elkótyavetyélésére. Nézzétek most is a Karantént, megéri!

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

PPestiSrácok.hu ‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Ezt a szakmát és a vele járó kritikát az ember vagy élvezi, vagy figyelmen kívül hagyja – Portrébeszélgetés Varga Ádámmal (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2023 március 10.
Kárpátalján, egy barátjával beszélték meg, hogy szerencsét próbálnak az általuk csak Londonisztánnak becézett szigetországi fővárosban, de végül egyedül vágott neki az útnak. Ott fogalmazódott meg benne, hogy munkája mellett vlogot készít. Voltak ugyanis arab munkatársai, akik felháborodtak azon, hogy özönlenek a bevándorlók az országba, miközben korábban ők komoly feltételek mellett tudtak csak jönni és maradni Európában. Már az első videója is nagy népszerűségnek örvendett, de visszagondolva már cikinek tartja. Azóta viszont számos, már profi anyagot készített, és ezeknek köszönhetően hívta fel magára főszerkesztőnk, Huth Gergely figyelmét is. Az egymásra találást követően Magyarországra költözött és azóta a PestiSrácok.hu csapatát gazdagítja vlogjaival, a Politikai Hobbistában való szereplésével és mint a portálunk közösségimédia-felelőse. Habár Kárpátalján nőtt fel, de saját bevallása szerint gyűlöli Ukrajnát, nem akar oda visszamenni. Londonban pedig rájött, hogy megint egy olyan országban van, ahol nem tud az anyanyelvén beszélni, ami közrejátszott abban, hogy Magyarországra költözött. Ennek ellenére sokszor kapja meg, hogy ukrán, de nem foglalkozik vele, mert úgy gondolja, hogy aki ezt a szakmát űzi, annak vagy bírnia kell a kritikát, vagy azt figyelmen kívül kell hagynia. Varga Ádámmal, a The Fair Right vlog megalkotójával beszélgettünk.

GEOrgPOLITIKA – Vérengzés Hamburgban

Ps TV 2023 március 10.
A német rendőrség közlése szerint korábban a Jehova Tanúi Egyház tagja volt az a fegyveres, aki csütörtök este hét embert lőtt le, majd önmagával is végzett a Jehova Tanúi Egyház hamburgi templomában. Egy, a szomszédban lakó nő szerint durván egy percig lehetett lövéseket hallani, majd rövid szünet után még egy hallatszódott az épület felső emeletéről. Helyi lapok szerint a tettest kizárták a vallási közösségből és ezért gyilkolt.

GEOrgPOLITIKA – Prigozsin és a Wagner zenészei

Ps TV 2023 március 9.
Napi szinten hallani a Wagner-csoport katonai specialistáiról és szerepükről az ukrán fronton, valamint részvételükről afrikai konfliktusokban. Ki is Jevgenyij Prigozsin, aki létrehozta a világ legnagyobb magánhadseregét? Egy német tényfeltáró cikk szerint nem véletlen, hogy a Wagner börtönökből is toboroz, mivel Prigozsin kiismeri magát a rácsok világában. Állítólag még a Szovjetunióban 9 évet ült börtönben rablásért és csalásért.

"Az igazság előbb-utóbb utat tör magának" – mondta a PS-nek Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet új főigazgatója

HGHuth Gergely Vesztegzár 2023 március 9.
Nagyon sok izgalmas archeogenetikai, régészeti és nyelvészeti kutatás vár a Magyarságkutató Intézetre, amely eddig is nemzetközi tudományos fórumokon elismert, páratlan eredményeket ért el – mondja videointerjúnkban Kásler Miklós onkológus professzor, korábbi miniszter, aki mostantól főigazgatóként irányítja az általa alapított intézetet. A PestiSrácok.hu a magyarság identitását megerősítő, eredetét hitelesen igazoló kutatások eredményein túl azt is megkérdezte a nemzeti sorskérdéseinkkel régóta foglalkozó professzortól, hogy szerinte meddig tartható a magyar kormány különutas, békepárti álláspontja a háborúval kapcsolatban.