Pesti Srácok

Sport exkluzív

Továbbra is a brit vonal a nyerő, ír szakember az Üllői úton! – Robbie Keane lett a Ferencváros vezetőedzője!

KAKovács Attila Sport 2025 január 6.
Nem sokáig maradt üresen a Ferencváros labdarúgó-csapatának kispadja. Amint azt nemrégiben hivatalosan is bejelentették, a korábbi 146-szoros ír válogatott, Robbie Keane veszi át a Ferencváros labdarúgó-csapatának szakmai irányítását. Az új tréner rögvest munkába is áll: holnap Spanyolországba utazik, ahol csatlakozik a tavaszi felkészülését ma megkezdő csapathoz.

Büszke vasiként a Haladás volt a második családja – Halmosi Zoltán (1947-2025) emlékére

KAKovács Attila Exkluzív 2025 január 4.
Életének 78. évében elhunyt Halmosi Zoltán, a Haladás VSE korábbi válogatott labdarúgója. Az egykori ragyogó középpályás nemcsak játéktudásában, de a klubhűség tekintetében is kiemelkedett, hiszen Magyarországon soha nem játszott más csapatban. Hat és fél évvel ezelőtt, Kű Lajos születésnapi ünnepségén életút-interjút készíthettem a vasi zöld-fehérek legendájával, a mostani tragédia apropóján ennek segítségével idézzük fel Halmosi Zoltán pályafutását.

„Kis Puskásként” indult, Varga Zoliként vonult be a magyar futballtörténelembe – Nyolcvan éves lenne a Ferencváros legendája (PS-exkluzív!)

KAKovács Attila Exkluzív 2025 január 1.
A magyar labdarúgás történelmének egyik legzseniálisabb játékosa volt, majd legkevésbé megértett edzője lett. Azon kevesek egyike, akinek még életében sikerült legendává válnia, s akinek őszinte, szókimondó személyiségét a mai napig tisztelettel és megbecsüléssel idézik fel a magyar foci szerelmesei, klubhovatartozás nélkül. A Ferencváros olimpiai bajnok csillaga, Varga Zoltán éppen ma volna 80 éves, írásunkkal rá emlékezünk.

Szoboszlai Dominik parádéja: focicsillagunk góllal és két gólpasszal hangolódott Karácsonyra!

KAKovács Attila Sport 2024 december 22.
Szenzációs teljesítménnyel rukkolt elő Szoboszlai Dominik a Premier League mai, londoni rangadóján, ahol a listavezető Liverpool a Tottenham vendége volt. A vörösök szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy melyik csapat nyeri a derbit, időnként osztálykülönbség volt a két csapat között a Liverpool javára. Honfitársunk, Szoboszlai Dominik oroszlánrészt vállalt a kiütéses, 6-3-as győzelemből: pompás, kötényes góllal és két remekbe szabott gólpasszal járult hozzá a nagyarányú diadalhoz.

Az Afrikai Aranylabda-átadón szakértőként és díjátadóként szerepelt a Fradi új igazolása, Naby Keita, aki maga is megnyerné a trófeát

PPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2024 december 18.
December 16-án, hétfőn Marokkóban osztották ki az Afrikai Aranylabdát, ahol szakértőként és díjátadóként is ott volt az eseményen a Ferencváros új igazolása, a Bajnokok Ligája- és Premier League-aranyérmes Naby Keita, aki előbb a Ferencvárosnál töltött első hetéről beszélt.

Varga Barnabás egyéni villanása döntött a szabolcsi idényzárón – Labdarúgó NB I: Nyíregyháza – Ferencváros 0–1 (0–0)

KAKovács Attila Forró drót 2024 december 15.
Küzdelmes és kiegyenlített mérkőzésen egy ragyogó Varga Barnabás-villanással nyert a Ferencváros a nyíregyházi idényzárón. A hazaiak végig egyenrangú partnerei voltak a bajnokcsapatnak, összességében rászolgáltak volna egy pontra, azonban nem tudtak eredményesek lenni, így Varga gólja három pontot hozott a Fradi karácsonyfája alá.

MEGVAN AZ ÉREM! A lányok feltették a koronát az egész Eb-n mutatott csodálatos teljesítményükre! - Női kézilabda Eb-bronzmeccs: Magyarország–Franciaország 25–24 (13–12)

KAKovács Attila Sport 2024 december 15.
Kiélezett mérkőzésen, hatalmas izgalmak után az elképesztő szívvel és lélekkel küzdő magyar női kézilabda-válogatott legyőzte az olimpiai ezüstérmes Franciaországot a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság bécsi bronzmeccsén. A lányok elképesztőt teljesítettek az egész kontinenstorna során így megérdemelten érték el ezt a világra szóló bravúrt!

Egy nagyágyút és két verhető ellenfelet kaptunk a foci vb-selejtezőire - Marco Rossi Dániát választaná (Frissítve!)

KAKovács Attila Sport 2024 december 13.
Lezajlott a 2026-os labdarúgó-világbajnokság európai selejtező-csoportjainak sorsolása Zürichben. Válogatottunk a második kalapból várta a sorsolást. Csapatunk a tizenkét csoport közül az F-jelűbe került, amelyben ellenfeleink a Portugália-Dánia Nemzetek Ligája párharc győztese, Írország és Örményország lettek. Minden csoportból az első helyezettek jutnak ki rögtön a világbajnokságra.

Ötöt kapott a PAOK otthonában a meccset jól kezdő, de a végére összeomló Fradi

Sport exkluzív 2024 december 12.
Jól kezdte az Európa Liga újabb mérkőzését a Fradi, akik három győztes meccs után érkeztek Szalonikibe. A görög közönség csak hüledezett az első tíz percben, amikor a Ferencváros dominált a mérkőzésen, jól hozták ki a labdát, pontosan és gyorsan passzoltak, a PAOK pedig nem találta a meccs ritmusát. A Fradi fáradtságát jelezte egy csúnya Ramirez hiba, aztán a semmiből gólt szereztek a görögök, amit a félidőben meg is dupláztak. A második félidő pedig egy vesszőfutás volt, ahol a Fradi még beszedett három gólt és csúnya, 5-0 arányú vereséget szenvedett, ezzel a Debrecen elleni 4-5 után ismét öt kapott gólt jegyezhettek fel a zöld-fehérek. Az őszi szezon végére elfáradt a rengeteg meccs után a Fradi, a statisztikák alapján nem volt öt gól különbség a két csapat között, mégis, súlyos vereség lett a vége.

Nem tudtuk elkapni a gallokat, Norvégia következik az elődöntőben - Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország – Franciaország 27–30 (13–13)

KAKovács Attila Sport 2024 december 11.
Nem sikerült a hatalmas bravúr, nem tudtunk pontot szerezni az olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában. Csapatunk ma is jól játszott, de a franciák nálunk is jobbak voltak, így a mérkőzés összképét tekintve megérdemelten nyertek ellenünk. Ezzel az eredménnyel az is eldőlt, hogy pénteken, az elődöntőben az olimpiai aranyérmes Norvégia ellen lépünk majd pályára a döntőbe jutásért.

Egy gól és más semmi, így nyerte meg a bajnok a forduló zárómérkőzését... - Labdarúgó NB I: Ferencváros-Zalaegerszegi TE 1-0 (1-0)

KAKovács Attila Forró drót 2024 december 8.
Nem igazán vívott emlékezetes meccset egymással a Ferencváros és a Zalaegerszeg a labdarúgó NB I 16. fordulójának zárómérkőzésén. A Ferencváros hozta az utóbbi időben megszokott "bajnoki" formáját, a ZTE pedig bár a második félidőben küzdött, próbálkozott a gólszerzéssel, teljesítménye ehhez ma kevés volt. Így a mérkőzés elején szerzett Varga Barnabás-góllal a Fradi visszafogott játékkal is otthon tudta tartani a három bajnoki pontot.

Klujber Katrin nem tudott hibázni, csapatunk ellenállhatatlan volt: ott vagyunk az elődöntőben! - Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország–Románia 37–29 (20–15)

KAKovács Attila Sport 2024 december 8.
Bejutott a legjobb négy közé a magyar női kézilabda-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon, miután a mai, kulcsfontosságú középdöntős mérkőzésen a szenzációsan játszó Klujber Katrin vezérletével legyőzte Romániát. Csapatunk a fergeteges hangulatú, teljesen telt házas Főnix Arénában egyetlen pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy jobb, mint a román válogatott. Lányaink ezzel továbbra is százszázalékosak az Eb-n, és ma az is eldőlt, hogy ott leszünk Bécsben, a kontinenstorna elődöntőjében!

Továbbra is százszázalékosak vagyunk, Románia ellen már az elődöntő lesz a tét! - Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország–Lengyelország 31–21 (17–9)

KAKovács Attila Sport 2024 december 6.
Ismét kiváló játékot produkált válogatottunk a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének mai játéknapján. Ennek eredményeként a vártnál is simábban, 31-21-re győztünk Lengyelország ellen. A mai siker azt jelenti, hogy csapatunk gyakorlatilag egy lépésre került a legjobb négy közé kerüléstől. Legközelebb vasárnap este, Románia ellen lépnek majd pályára lányaink.

Járomcsonttörést szenvedett a Fradi ellen mesterhármast jegyző Bárány Donát

KAKovács Attila Sport 2024 december 6.
Amint arról tegnap este portálunkon is beszámoltunk, a Debrecen fordulatos, kiváló meccsen 5-4-re legyőzte a címvédő Ferencvárost a labdarúgó NB I-ben. A mérkőzés hőse egyértelműen az alig negyedóra alatt klasszikus mesterhármast jegyző Bárány Donát volt, aki számára azonban a rendkívüli teljesítménye ellenére is borzalmasan zárult a mérkőzés. Egy brutális leütközés után még a szünet előtt le kellett cserélni, majd később kórházba is szállították. Mostanra megvan a diagnózis is: a kiváló támadó járomcsonttörést szenvedett.

Bárány fantasztikus mesterhármasa és Domingues duplája három pontot ért a Lokinak! - Labdarúgó NB I: Debreceni VSC-Ferencváros 5-4 (3-3)

KAKovács Attila Sport 2024 december 5.
Ritkán látható, izgalmas, gyönyörű gólokat és különleges fordulatokat hozó mérkőzést játszott egymással a Debrecen és a Ferencváros a labdarúgó NB I mai, nyárról elhalasztott mérkőzésén. A klasszikus mesterhármast szerző Bárány Donát kényszerű kiválása sem zavarta meg a Lokit, amely nagy bravúrral legyőzte a bajnokságban továbbra is döcögősen teljesítő címvédőt.

Szenzációs győzelemmel úton vannak a lányaink Bécsbe! - Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország-Montenegró 26-20 (16-11)

KAKovács Attila Sport 2024 december 5.
A hibátlanul megvívott csoportmérkőzések után ma Montenegró várt lányainkra a részben hazai rendezésű kézilabda Európa-bajnokság középszakaszában. Az első tíz perc visszafogott játéka után ugrásszerű javulás állt be csapatunk teljesítményében, amely csodálatos győzelmet aratott ezen a nagyon fontos középdöntős meccsen. Holnap Lengyelországgal mérkőznek majd a lányok.

Görcsös kezdés után örömjáték! - Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország-Észak-Macedónia 29–19 (11–10)

KAKovács Attila Sport 2024 december 2.
Amilyen nehézkesen indult, olyan könnyed lett a vége! Ellentétes félidők után, a második játékrészre feljavuló magyar női kézilabda-válogatott magabiztosan megnyerte utolsó csoportmeccsét is az Európa-bajnokságon, így – ahogyan az már korábban eldőlt – csoportelsőként jutott tovább a kontinenstorna középdöntőjébe.

Közel hat év után csentek ismét pontot a lilák a zöldektől! – Labdarúgó NB I: Újpest FC-Ferencváros 0–0

KAKovács Attila Sport 2024 december 1.
Jó hangulatú, de inkább küzdelmes, mintsem magas színvonalú mérkőzést vívott egymással az Újpest és a Ferencváros a labdarúgó NB I 15. fordulójának zárómeccsén a Megyeri úton. A Fradi valamivel több helyzetet dolgozott ki, de ezúttal nem tudta bevenni a lilák kapuját, így 2019 februárja óta először nem is nyerte meg a nagy rangadót.

Szoboszlai Liverpoolja hatalmas lépést tett a Premier League megnyerése felé! – Liverpool FC-Manchester City 2–0 (1–0)

KAKovács Attila Sport 2024 december 1.
Rendkívül fontos győzelmet aratott a Szoboszlai Dominikot is a soraiban tudó Liverpool az angol élvonal mai rangadóján. A címvédő Manchester City vendégeskedett az Anfield Road-on, ám a vörösök folytatták kiváló sorozatukat és ezt a rangadót is behúzták. Ezzel a Liverpool előnye immáron tizenegy pont a City előtt, s mindezt úgy, hogy nagy örömünkre Szoboszlai kezdőként végigjátszotta a mérkőzést.

Káprázat a Főnix Arénában: Szemerey, Kuczora és Klujber vezérletével kiütöttük a háromkoronásokat! - Női kézilabda Európa-bajnokság: Magyarország-Svédország 32–25 (16–13)

KAKovács Attila Sport 2024 november 30.
Lejátszotta második mérkőzését a magyar válogatott a részben hazai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon. A debreceni Főnix Csarnokban az olimpiai elődöntős Svédország volt az ellenfelünk. Válogatottunk régen látott, csodálatos játékkal rukkolt elő, amellyel esélyt sem hagyott a svédeknek. Szenzációs győzelmünk révén négy ponttal állunk, ami már biztos középdöntőt jelent, az utolsó, Észak-Macedónia elleni csoportmeccstől függetlenül!

Káprázatos kupaszereplés: zsinórban harmadszor is győzött a magyar bajnok! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros–Malmö FF 4–1 (2–1)

KAKovács Attila Sport 2024 november 28.
A Nice hazai és a Dinamo Kijev semleges pályán történő legyőzése után ma este a svéd bajnok Malmö FF várt a magyar bajnokra a labdarúgó Európa Liga csoportkörében. Pascal Jansen legénysége gyönyörű gólokat szerezve, olykor szemre is tetszetős játékkal magabiztos győzelmet aratott, így továbbra is él az esélye annak, hogy továbbjut a csoportkörből a tavasz elején kezdődő rájátszásba.

Orbán Viktor: Tartoztunk az Aranycsapatnak és kapitányának ezzel a múzeummal!

KAKovács Attila Magyar ugar 2024 november 25.
Stílszerűen november 25-én, vagyis a Magyar Labdarúgás Napján nyílt meg a Puskás Múzeum a Puskás Aréna toronyépületében. A földkerekség legismertebb magyarjáról igazán méltó helyen, a róla elnevezett aréna kultikus épületrészében nyílik állandó kiállítás, amely nemcsak Puskás Ferenc, de az egész Aranycsapat előtt is különleges emléket állít. A múzeumot Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel. Az ünnepségen köszöntőt mondott Emilio Butragueno, a Real Madrid igazgatója, Csányi Sándor az MLSZ elnöke és Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum igazgatója is.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.