Pesti Srácok

Sport exkluzív

Visszakaptuk csapatunkat! - A hangulat a régi volt és a válogatott is újra életjeleket mutatott

KAKovács Attila Sport 2024 szeptember 11.
A Németország elleni súlyos vereség után különleges mérkőzés várt a magyar válogatottra tegnap este, Bosznia-Hercegovina legjobbjai ellen. Ezúttal nemcsak a zöld gyepen történtek voltak érdekesek, de a körítés is. Kíváncsian vártuk a mérkőzést övező hangulatot, valamint a csapatot és a szövetségi kapitányt fogadó szurkolói hozzáállást. A Puskás Arénában szerzett tapasztalataink alapján elmondható: minden tekintetben átvészeltük a düsseldorfi sokkot.

Először rendez olimpiát Budapest: a magyar fővárosban mérik össze tudásukat a földkerekség legjobb sakkozói!

KAKovács Attila Sport 2024 szeptember 10.
Történelmi sporteseményt rendez hazánk az előttünk álló szűk két hétben, Budapest lesz ugyanis a házigazdája az idei sakkolimpiának. A rendkívül rangos sporteseményt 1926-ban egyszer már megrendeztük ugyan, ám miután azt az utókor nem tekinti hivatalos olimpiának, így elmondható: az idei lesz az első magyarországi sakkolimpia. A rendkívül gazdag magyar sakk-hagyományok folytatására is jó esély van, a férfiak mezőnyében ugyanis rendkívül erős első csapattal ülünk majd asztalhoz.

Álom és valóság, avagy mit oldana meg Marco Rossi távozása és mi várható el reálisan a magyar válogatottól? (PS-elemzés)

KAKovács Attila Sport 2024 szeptember 8.
Amint arról portálunkon is beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott tegnap este megkezdte szereplését a Nemzetek Ligája (NL) A-divíziójában. A bemutatkozás árnyaltan fogalmazva is nagyon rosszul sikerült, csapatunk súlyos, 5-0-s vereséget szenvedett Németország ellen. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, alig fél nappal a történések után az internetet ellepték a kommentelők seregei, akiknek nagy része most átkot szór mindenkire, akinek ehhez a vereséghez köze van. Anélkül, hogy felmentést akarnánk adni a tegnapi, valóban nehezen minősíthető játékra, nem árt árnyalni a képet, akár a csapat felé táplált várakozások, akár Marco Rossi szövetségi kapitány megítélése tekintetében. Elemzésünkben erre igyekszünk kísérletet tenni.

Ezúttal megszorítani sem sikerült a szenzációsan játszó németeket, így komoly pofont kapott válogatottunk - Labdarúgó Nemzetek Ligája: Németország-Magyarország 5–0 (1–0)

KAKovács Attila Sport 2024 szeptember 7.
Nem várt, nagyon súlyos vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott Düsseldorfban a Nemzetek Ligája A-divíziójának első fordulójában. Időnként bántóan nagy különbség volt a két csapat között, így a hazaiak nagy arányú győzelme megérdemeltnek mondható. Ugyanakkor nincs idő a nagy búslakodásra, nem lehet megzuhanni, mert kedden újabb megmérettetés vár nemzeti együttesünkre: Bosznia-Hercegovina érkezik majd a Puskás Arénába.

Nyíregyházi fölény, nyögvenyelős Fradi-győzelem - Labdarúgó NB I: Ferencváros-Nyíregyháza 2–1 (1–0)

KAKovács Attila Sport 2024 szeptember 1.
Bár a vendég Nyíregyháza veszélyesebben játszott és jóval több helyzetet dolgozott ki, mint a Ferencváros, végül mégis a bajnoki címvédő sikerével zárult a labdarúgó NB I hatodik fordulójának zárómérkőzése. A Fradi továbbra sincs jó formában, Tímár Krisztián csapata ugyanakkor bátor, élvezetes játékot produkált a Groupama Arénában.

A legendás hokiedző 75 évesen újra a szülőföldjén dolgozik! – Vendégségben Székelyföldön, Kercsó Árpádnál (Exkluzív PS-riport!)

KAKovács Attila Exkluzív 2024 szeptember 1.
Februárban ünnepelte hetvenötödik születésnapját Kercsó Árpád. Amikor a magyar jégkorongsportot alapjaiban újjáépítő székelyföldi szakembert megkerestem egy hosszabb lélegzetvételű születésnapi beszélgetésre, azt ajánlotta, hogy ne akkor készítsünk interjút, hanem nyáron, amikor szívesen vendégül lát régi-új állomáshelyén, Székelyföldön, ahol közel ötven évvel ezelőtt, 1976-ban elkezdte edzői munkáját. Elvisz egykori munkahelyére, megmutatja a híres, Maros-parti jégpályát és megnézhetjük, miként dolgozik manapság, újdonsült tanítványaival, mert jeges edzést is tart a gyergyószentmiklósi jégcsarnokban. Egy ilyen lehetőséget nem lehetett kihagyni. Következzen most egy születésnapi interjút helyettesítő nagyriport a Gyergyói-medencéből, ahol Kercsó Árpád vendégei voltunk.

Győzelmet érdemelt, de végül alulmaradt az olasz sztárcsapat ellen az NB I éllovasa - Labdarúgó Konferencia Liga: Puskás Akadémia-Fiorentina 1-1 (0-0, 1-1, 1-1), büntetőkkel: 4-5

KAKovács Attila Forró drót 2024 augusztus 30.
A múlt heti, firenzei csodát megismételte a Puskás Akadémia csapata, miután 1-1-es döntetlent játszott az olasz Fiorentina ellen a Konferencia Liga playoff-körének mai visszavágóján. A hatalmas bravúrhoz azonban ez is kevés volt, a felcsúti csapat végül büntetőkkel kikapott a topligás együttestől, ám szereplésére büszke lehet: nagyon kevés választotta el, hogy felkerüljön a harmadik számú európai kupasorozat főtáblájára.

Gyenge támadójáték és elképesztő izgalmak után mégiscsak sikerült: főtáblás a Fradi az Európa Ligában! - Borac Banja Luka–Ferencváros 1–1 (0–0, 0-0, 1-0), büntetőkkel: 2-3

KAKovács Attila Sport 2024 augusztus 29.
Küzdelmes meccsen továbbjutott a Fradi és ott lesz az Európa Liga főtábláján, miután hosszabbítás és büntetőpárbaj után legyőzte a bosnyák Borac Banja Luka együttesét. A zöld-fehérek támadójátéka ma is eredménytelen maradt, csak tizenegyesből tudott gólt lőni a magyar bajnok, de szerencsére ma végül ez is elég volt.

Csodálatos olimpiát rendezhetnénk a világnak – De magunknak milyet rendeznénk?

Sport exkluzív 2024 augusztus 29.
Valószínűleg teljesen igaza van Gyulay Zsoltnak, a MOB elnökének és mindenki másnak, akik szerint Budapest jobb olimpiát tudna rendezni, mint Párizs. Nem valószínű, hogy nálunk vízinövények kandikálnának ki a vízből a kajak-kenu pályán, és hínár tekeredne rá a hajókra. Még inkább kizárható, hogy híg fosban kényszerítenénk tempózni a hosszútávúszókat és triatlonozókat, csak hogy a közvetítésben jó képeket lehessen mutogatni a városról. Mi ezt amúgy megoldottuk a 2017-es világbajnokságon az óriástorony-ugrással, amelyet alighanem elirigyeltek a franciák. Szintén nem valószínű, hogy néha éhen maradnának Budapesten a sportolók, amikor meg nem, akkor ideológiai alapon vegán ételeket erőltetnénk rájuk. Büszkén mutogathatnánk, hogy milyen fantasztikus olimpiát rendeztünk a világnak. De milyen olimpiát tudnánk rendezni a saját sportunknak? Az elmúlt évtized nem igazán biztató ilyen szempontból.

Több újonc és több kimaradó Marco Rossi Nemzetek Ligája-keretében

KAKovács Attila Forró drót 2024 augusztus 27.
Nagy érdeklődés övezte a szurkolók körében a magyar labdarúgó-válogatott mai kerethirdetését, hiszen a szövetségi kapitány most először jelölt ki névsort a nyári Európa-bajnokság után. Amint azt Marco Rossi már előre jelezte, több újonc is meghívást kapott, és akadnak olyan játékosok is, akik eddig alapembernek számítottak, de most nincsenek ott a névsorban.

Gól nélkül nem lehet nyerni, a visszavágón kell kivívnia a továbbjutást a magyar bajnoknak... - Labdarúgó Európa Liga-selejtező: Ferencváros–Borac Banja Luka 0–0

KAKovács Attila Forró drót 2024 augusztus 22.
Továbbra is hadilábon áll a góllövéssel a magyar bajnok Ferencváros, így nem sikerült előnyt szereznie a labdarúgó Európa Liga playoff-körének első mérkőzésén a bosnyák Borac Banja Luka ellen. Borítékolható, hogy kemény visszavágó vár a mieinkre egy hét múlva Boszniában.

Idén is oda a BL-álom, az Európa Ligában folytatja a magyar bajnok... - Bajnokok Ligája-selejtező: Ferencváros-Midtjylland FC 1–1 (1–0)

KAKovács Attila Sport 2024 augusztus 13.
Bár összehasonlíthatatlanul jobban játszott ma a Ferencváros, mint egy héttel ezelőtt Dániában, nem sikerült ledolgoznia az első meccsen összeszedett kétgólos hátrányát. Ezzel a magyar bajnok sajnos elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától és az Európa Liga playoff-körében folytathatja majd nemzetközi kupaszereplését.

Nem Óz, hanem Michelle a csodák csodája! Gulyás Michelle olimpiai bajnok női öttusában! Guzi Blanka félelmetes hajrával negyedik!

KAKovács Attila Sport 2024 augusztus 11.
Szenzációsan zárul az olimpia nekünk, magyaroknak! A női öttusa-döntőben Gulyás Michelle elképesztő teljesítménnyel olimpiai bajnok lett! A magyar lány a második helyen kezdte az utolsó számot, ám csodálatos futó- és lövőteljesítménnyel lehajrázta francia riválisát és megnyerte az aranyérmet! Úgyszintén káprázatosan hajrázott a másik magyar induló, Guzi Blanka, aki tizenharmadik helyen állt az utolsó szám előtt, ám végül kis híján dobogós lett: a negyedik helyen zárt! Bravó Lányok!

Óriási harc végén hajszállal maradt le az éremről Muszukajev Iszmail

Sport exkluzív 2024 augusztus 11.
Tegnapi meglepetésszerű elődöntős veresége után bronzéremért birkózhatott Muszukajev Iszmail a szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjában, ellenfele az albán színekben versenyző csecsen, Islam Dudajev volt. Az első menetben váratlan hátrányba került, majd onnan visszakapaszkodott, a második menetben pedig hatalmas szívvel támadt fel már szinte reménytelen helyzetben. Végül minimális különbséggel szenvedett vereséget egy videózás következményeként, de minden elismerést megérdemel ezért a hatalmas akarásért, amivel küzdött.

Újabb gyenge játékkal elbukta a pólócsapat a bronzmeccset is

Sport exkluzív 2024 augusztus 11.
Eddig egyetlen alkalmat leszámítva mindig legyőztük az amerikaiakat vízilabdában, ha olimpián találkoztunk, most újra ezt kellett volna megtenni a bronzéremért. Az olimpia túlnyomó részében kilátástalan támadójátékot produkáló magyar válogatott ezen a meccsen is hozta a Párizsban megszokott szintet, a kínszenvedést az elvileg egyértelműen gyengébb amerikai csapat ellen. Amikor néha-néha felcsillant valami támadásban, akkor az addig magabiztos védekezés ingott meg. Az ismét elrontott meccs végén a siralmas büntetőpárbaj nemcsak egyszerű lezárása, de jelképe is volt a csapatunk olimpiai szereplésének.

Gyötrelmes győzelemmel ötödik a női pólócsapat

Sport exkluzív 2024 augusztus 10.
Fél jó meccset tudott játszani a magyar női pólócsapat, aztán érthetetlen módon megint nyom nélkül meghalt a támadójátékunk csaknem negyed órára, ami vízilabdában komoly időnek számít. Már elveszni látszott az olaszok elleni helyosztó az 5. helyért, amikor az utolsó másfél percben kiderült, hogy tudnak vízilabdázni a mieink, a döntetlen után pedig Magyari Alda lehúzta a rolót az ötmétereseknél.

Első két meccsét magabiztosan nyerte Muszukajev, az elődöntőben viszont simán kikapott – Bronzért birkózhat

Sport exkluzív 2024 augusztus 10.
Fantasztikusan sikerült Muszukajev Iszmail bemutatkozása a szabadfogás 65 kg-os súlycsoportjában, miután két meccsét is megnyerte ma délelőtt, ám az elődöntőben meglepetésszerű, sima vereséget szenvedett iráni ellenfelétől. A körülbelül 120 ezres lélekszámú kaukázusi türk nép, a balkár szülötte 2015 után cserélte magyarra az orosz színeket, 2019-ben már Magyarországnak nyert világbajnoki bronzérmet, tavaly pedig vb-aranyat, most pedig egy magyar olimpiai éremmel – gazdagíthatja a gyűjteményt, hiszen holnap még bronzéremért birkózhat.

Zárásként három érem a kajakpályán! – Varga Ádám és Kopasz Bálint a királyszámban végzett a dobogón, Csipes Tamara ezüstérmes K-1 500 méteren!

KAKovács Attila Sport 2024 augusztus 10.
Érmekkel, de sajnos aranyérem nélkül zárultak számunkra a kajak-kenu versenyek a párizsi olimpián. Az utolsó nap két kajakos döntőjében egyaránt magyar éremnek örülhettünk! Csipes Tamara ezüstérmes lett K-1 500 méteren, Varga Ádám és Kopasz Bálint pedig Tokió után ismét dobogóra állhatott K-1 1000 méteren, Varga ugyanis második, Kopasz pedig a harmadik helyen végzett. A női kenus sprinttávon döntőbe jutó Takács Kincső a nyolcadik helyen ért célba.

Méltó zárás női hétpróbában: mindkét indulónk hatalmas egyéni csúcsot futott 800 méteren! – Krizsán Xénia a roppant előkelő hetedik, Nemes Rita pedig a tizennyolcadik helyen zárt!

KAKovács Attila Forró drót 2024 augusztus 9.
Nagyszerűen zárták versenyüket női hétpróbázóink a párizsi olimpián. A zárószámban mind a világbajnoki negyedik Krizsán Xénia, mind pedig Nemes Rita ragyogó futással rukkolt elő saját futamában, amellyel Krizsán kis híján olimpiai pontszerző helyen végzett. Büszkék lehetünk Nemes Rita eredményére is, hiszen a tizennyolcadik helyen zárt. Mindkét indulónk a legjobb húszban végzett, ami a roppant erős és kiegyensúlyozott mezőnyben kiemelkedő szereplésnek minősíthető.

Márton Viviana feltette a koronát az éremnapra: történelmi magyar tekvandóarany

Sport exkluzív 2024 augusztus 9.
A vízilabdában elmaradt a magyar–szerb párharc a döntőben, az egész nap megállíthatatlan Márton Viviana viszont a szerb Aleksandra Perišić ellen lépett tatamira a nők 67 kg-os súlycsoportjának döntőjében. A mindössze 18 éves magyar lány bravúrosan küzdötte végig az egész napot, sorra besöpörve a meglepetésgyőzelmeket, és nem hibázott a döntőben sem, egyértelmű fölénnyel nyerte meg az aranyérmet.

Tűz nélkül nem megy – Elbukta az elődöntőt a férfi pólócsapatunk

Sport exkluzív 2024 augusztus 9.
Látványosan, magával ragadóan kezdett a magyar csapat az elődöntő kezdetén, magabiztosan járt a labda, és sültek a kezek, pillanatok alatt elhúztunk két góllal, aztán viszont érthetetetlen, mi történt. Visszatelepedett a magyar csapatra ugyanaz az önbizalomhiányos, fantáziátlan labdajáratás, ami az olimpia összes nehéz meccsét jellemezte. Mindenki csak tologatta, nem mertek vállalni a játékosaink, az első pár percet kivéve nem lehetett érezni a csapaton a „megfogom azt' beverem” jellegű eltökéltséget. A meccs közepére a horvátok át tudták fordítani a meccs menetét, onnantól mi futottunk az eredmény után, és hiába voltak meg a lehetőségeink még a végén is, ebben a csapatban itt Párizsban nem ég az a tűz, ami aranyérmet tud teremni.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.