Pesti Srácok

Sport exkluzív

Kovács Richárd az egyetlen magyar, aki aranyéremmel zárta a Bocskai ökölvívó emlékversenyt

Perutek János Sport 2021 február 12.
Három magyar döntősnek izgulhattak az ökölvívás szerelmesei péntek délután a Bocskai Emlékversenyen, ahol a hazai és a nemzetközi mezőny legjobbjai léptek szorítóba ezen a héten. A két férfi döntőn nagyon kinézett a két magyar arany, azonban Gálos Roland, olimpiai kvótás bokszoló nem tudta megismételni tavalyi sikerét, mivel ellenfele a francia Samuel ezúttal jobb formát mutatott. Szűcs Szabina egy nagyon színvonalas ellenféltől kapott ki, így a nemzetközi viadal egyetlen magyar aranyérmese a nyíregyházi Kovács Richárd lett.

A Ferencváros csapata nyerte a délutáni sárfocit – Dorogi FC–FTC 1–2

Perutek János Sport 2021 február 10.
A kilencvenegyedik Fradi-meccsére készült a mai délután Szerhij Rebrov tréner, de amikor a reggeli kávéját szürcsölgette, még nem gondolta, hogy foci helyett sárban dagonyázás lesz a program a dorogi stadionban. Ráadásul a mérkőzésen mindvégig derekasan küzdő Dorogi FC nem adta magát könnyen. A második félidőben szépíteni tudott a hazai csapat, azonban a Fradi lőtt több gólt a mérkőzésen, így 1–2-es végeredménnyel, ha nem is simán, de továbbjutott a Magyar Kupa nyolcadik fordulójából.

Kovács Richárd fantasztikus győzelmével indult a 65. Bocskai ökölvívó emlékverseny

Perutek János Sport 2021 február 9.
Remekül startolt tegnap a 65. Nemzetközi Bocskai Emlékverseny, amelynek ezúttal is Debrecen ad otthont. A nyíregyházi Kovács Richárd az egykori Európa-bajnok Pavlo Iscsenkot győzte le a nyitó fordulóban. A hajdúsági városban természetesen kiemelt egészségügyi biztonsági intézkedések mellett egészen péntekig tartanak az ökölvívó mérkőzések, ahol a férfiak mellett a női mezőny is képviselteti magát.

Az „aranygeneráció” legendájával célozza meg a rájátszást a DVTK Jegesmedvék – PS-interjú

KAKovács Attila Forró drót 2021 február 6.
A januári vereséghalmaz megpecsételte a sorsát a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata edzőjének, a kanadai Dave Allisonnak, akinek a vezetőség megköszönte a munkáját. Helyére a szapporói „aranygeneráció” egyik legendáját, az egykori kiváló hátvédet, Tokaji Viktort szerződtette a miskolci csapat. A játékosként A-csoportos hokis múlttal is rendelkező Tokaji első vezetőedzői megbízását kapta ezzel, ráadásul mindjárt egy olyan csapatnál, amely a rendkívül magasan jegyzett szlovák élvonal, vagyis a Tipsport Extraliga tagja. Munkavállalása hátteréről, a kilábalás tervezett forgatókönyvéről, valamint a játékosmúltjából fakadó előnyökről kérdeztük az újdonsült miskolci vezetőedzőt.

Bár jól játszott Dárdai csapata, mégsem tudott nyerni a Bayern München ellen

Perutek János Sport 2021 február 5.
Jó iramú, kifejezetten izgalmas mérkőzésen van túl a Hertha Berlin csapata, azonban a győzelemre még várnia kell Dárdai Pál tanítványainak. Bár a mai mérkőzésen tizenegyest hibázott a Bayern München, egy szerencsés találattal mégis ők nyerték meg a találkozót. A magyar tréner csapata azon kívül, hogy nem tudott győzni vagy pontot menteni, biztató jeleket mutatott. A cserék nagyon jól szálltak be a meccsbe és végig motiváltan, pontos passzokkal játszottak. Már csak a győzelem hiányzik! Erre a legközelebbi mérkőzésen, a VFB Stuttgart ellen reális esélye lesz a berlini csapatnak.

Sima Fradi-győzelem a Derbin! Újpest–Ferencváros 0–4

Perutek János Sport 2021 február 3.
Az idei szezont a vártnál gyengébben kezdte a Fradi, de a derbin feledtette az év eleji formát. Annak ellenére, hogy színvonalban voltak mélypontjai a mérkőzésnek, sok gól született, Rebrov csapata pedig újra belopta magát minden Fradi-szurkoló szívébe, hiszen négy góllal verni az Újpestet nem akármilyen tett az Üllői útiak táborában. A mérkőzést jól kezdte a Ferencváros csapata, de Isael találatát követően unalmasabb percek következtek, aztán a második félidőben beindult a gólgyár. Először az újpesti Tallo fejelt egy öngólt, majd Uzuni és Vécsei is betalált a vendégcsapat hálójába, így kialakult a sima, négygólos Fradi-győzelem.

Magyar válogatott szeretne lenni a tizenhét éves vajdasági Kerkez Milos, akiért az AC Milan különgépet küldött

PPestiSrácok.hu Sport exkluzív 2021 február 2.
Győrből szerződtetett tizenhét éves balhátvédet az AC Milan. Az olasz listavezető AC Milan a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrtől szerződtette Kerkez Milost. A klub honlapjának beszámolója szerint a vajdasági születésű játékost a lombardiaiak legendás játékosa, jelenlegi sportigazgatója, a százhuszonhatszoros olasz válogatott Paolo Maldini szemelte ki, és ahogyan a fotók is tanúskodnak róla, ő maga mutatta be. A játékosért az olasz sztáregyesület külön repülőgépet küldött.

Szerb csatárt és világbajnok középpályást igazolt Dárdai Pál csapata, a Hertha Berlin

Perutek János Sport exkluzív 2021 február 1.
Dárdai Pál túl van a bemutatkozáson a Hertha Berlin vezetőedzőjeként, igaz a 3-1-es vereség a Frankfurt ellen nem éppen a legjobb kezdet. Bár a Bundesliga alsóházában tartózkodó csapat jó képességű játékosokkal rendelkezik, de még egy ilyen különítményhez is jól jön, sőt, szükséges a megfelelő erősítés. Hétfőn egy szerb csatár, Radjonic és a német világbajnok Sami Khedira is a Herthához igazolt.

Ott vagyunk az olimpián, és ez még csak a kezdet - Exkluzív interjú Bíró Attila női pólókapitánnyal

KAKovács Attila Forró drót 2021 január 31.
Legfőbb vetélytársait, Olaszországot és Hollandiát legyőzve, megnyerte a trieszti olimpiai kvalifikációs tornát a magyar női vízilabda-válogatott, amely ezzel megszerezte a tokiói kvótát is. Ennek eredményeként idén is szurkolhatunk majd a női pólósainknak az olimpián. A tokiói kijutás sportszakmai értékét jól mutatja, hogy mindössze tíz kvótát osztanak ebben a sportágban, és ebből a tízből tudta a magyar válogatott megszerezni az egyiket. A nagyszerű siker hátteréről Bíró Attila szövetségi kapitányt kérdeztük.

Magyarország drámai küzdelemben, a hosszabbításban kapott ki a franciáktól a kézilabda-világbajnokságon

Perutek János Sport exkluzív 2021 január 27.
Drámai küzdelemben maradt alul a magyar férfi kézilabda-válogatott a negyeddöntőben, Franciaország ellen az Egyiptomban zajló világbajnokságon. A mérkőzést nagyon jól kezdtük, de az első tíz percet követően már kiegyenlített volt a játék és fej fej mellett haladtak a csapatok. A második félidőben kicsit kiengedtünk és több ízben vezetést szerzett az ellenfelünk, azonban a végjátékban sikerült egyenlíteni és jöhetett a hosszabbítás. Az extra játékrészben már kijött a franciák rutinja és jól hozták az utolsó perceket, így 35–32-re megnyerték a találkozót és bejutottak az elődöntőbe.

A fehérvári hokisok máris ott vannak az osztrák bajnokság rájátszásában (PS-interjú!)

KAKovács Attila Sport exkluzív 2021 január 27.
2007 nyarán csatlakozott a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong-csapata az osztrák bajnoksághoz, ahol azóta is folyamatosan szerepel. Bár a közel másfél évtized alatt rendszeresen akadtak remek eredmények, figyelemfelkeltő szereplések, olyan nagyszerű idénykezdetet, mint a mostani, még egyszer sem produkált a koronázóváros csapata. Szélig Viktor general managerrel a sikeres szereplés háttere mellett a koronavírus okozta nehézségekről és a szurkolók égető hiányáról is beszélgettünk.

Nyolc között a magyar válogatott a kézilabda-világbajnokságon! – Magyarország–Lengyelország 30–26

Perutek János Sport 2021 január 23.
Óriási iramban kezdett neki a lengyelek legyőzésének a magyar férfi kézilabda válogatott az Egyiptomban zajló világbajnokságon. Nehéz kiemelni egyéneket, de azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy Lékai Máté igazi vezére volt a csapatnak és nem engedtük egy pillanatig sem igazán szóhoz jutni az ellenfelünket. A végjátékban a sokgólos különbséget mindössze négyre szűkítették a lengyelek, de így sem férhetett kétség ahhoz, hogy Magyarország kerül a negyeddöntőbe elsőként ebből a csoportból.

Diósgyőri bravúrgyőzelem az Üllői úton! – FTC–DVTK 0:1

Perutek János Sport 2021 január 20.
Hatalmas meglepetéssel indult az idei esztendő a hazai NB1-es bajnokságban. Hazai pályán egy-nullra veszített a Ferencváros a DVTK ellen. A vendégcsapatban minden új volt: a tulajdonosi kör, a vezetőedző és a játékoskeret fele is. Azonban ez a miskolciakat nemigen zavarta és hiába játszottak végig alárendelt szerepet a találkozón, Suljic góljának köszönhetően elképesztően nagy bravúrt értek el az Üllői úton.

Nagy „Csonttörő” János: Évekig nem tudtam az ökölvívás közelébe menni!

Perutek János Sport 2021 január 18.
A PestiSrácok.hu sportrovata „előkerítette” a közélettől mostanában erősen távolságot tartó egykori ökölvívó klasszist, Nagy Jánost, aki boldogan vállalta az idei esztendő első exkluzív interjúját olvasóink számára. A Csonttörő becenéven megismert bokszoló őszintén és nyíltan beszélgetett kollégánkkal a múltról, arról, hogy miként került Győr városából Budapestre; természetesen a remek tréner, Klein Csaba is szóba került, valamint az utolsó, a bizonyos 49 másodperces világbajnoki ütközet.

Uruguay fölényes legyőzésével csapatunk máris középdöntős a kézilabda-világbajnokságon

KAKovács Attila Sport 2021 január 17.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar válogatott az Egyiptomban zajló férfi kézilabda-világbajnokságon. Ezúttal Uruguay volt az ellenfél, és jött a várt könnyed siker (44–18). Ezzel a mieink már biztosan ott vannak a középdöntőben – hogy hány ponttal, az a keddi, Németország elleni utolsó csoportmérkőzés után derül majd ki.

Magyarország győzelemmel mutatkozott be a férfi kézilabda-világbajnokságon

Perutek János Sport 2021 január 15.
A magyar kézilabda válogatott végig irányította a világbajnoki nyitómérkőzést és bár kétségtelenül nem játszottak a legjobb formában Gulyás István tanítványai mégis simán legyőzték a Zöld-foki-szigetek csapatát. Az afrikaiaknak voltak szép pillanatai, sőt, kiváló bombákat is lőttek, de mivel kevesebben is voltak, nem igazán mutatkozott győzelmi esély a számukra. A végeredmény hétgólos különbséget takart, 34–27-re nyert a magyar válogatott. Bánhidiék vasárnap Uruguay ellen folytathatják a jó szereplést.

A magyar válogatott Szalai Attila a török Fenerbahce játékosa lesz

PPestiSrácok.hu Sport 2021 január 15.
A magyar válogatott Szalai Attila a ciprusi Apollon Limasszol labdarúgócsapatától a török Fenerbahcéhoz igazol. A ciprusi klub honlapjának pénteki közleménye szerint a vezetőség megegyezett az isztambuli csapat illetékeseivel a magyar hátvéd átigazolásáról. Szalai hamarosan Isztambulba utazik, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és véglegesítse a szerződését.

Különleges férfi kézilabda-világbajnokság következik – A magyar válogatottól elvárás a középdöntőbe jutás

KAKovács Attila Sport 2021 január 13.
Ma kezdődik és január 31-ig tart a férfi kézilabda-világbajnokság, amelynek – a sportág történetében másodszor – Egyiptom ad otthont. Amint az felvezetőnkből is kiderül, minden korábbinál különlegesebb vb előtt állunk. Ami örömteli, hogy válogatottunk ezúttal is ott van a legjobbak mezőnyében, ami kevésbé, az az, hogy a koronavírus árnyékában sajnos nemcsak szakmai, de egészségügyi okok miatt is nagyon kell majd szurkolnunk legjobbjainknak...

Karakas Hedvig és Szoboszlai Dominik lettek a 2020-as Év sportolói

Perutek János Sport 2021 január 11.
Nézők nélkül, ennek ellenére kiváló szervezésben és hangulatban rendezték meg a hatvanharmadik Év Sportolója-díjátadó gálát. A hétfői eseményre több nemzetközileg elismert sportvezető, politikus és edző küldött videóüzenetet és köszöntőt, de a meglepetésvendégekkel is tele volt a program. Az Év sportoló hölgye Karakas Hedvig lett, aki Európa-bajnoki aranyéremmel gazdagította a hazai sportéletet, míg a férfi kategória győztese Szoboszlai Dominik lett, aki elsőként vehette át csapatsportág képviselőjeként az elismerést.

Életében jelen van az egész XX. század – A százéves Keleti Ágnes fantasztikus pályafutása

KAKovács Attila Sport 2021 január 11.
Százéves lett a legidősebb élő olimpiai bajnok, Keleti Ágnes tornász. A Helsinkiben, illetve Melbourne-ben megrendezett játékok magyar hőse – aki öt olimpiai aranyérmével mindmáig a legeredményesebb női olimpikonunk – 1956-ban elhagyta Magyarországot és évtizedeken keresztül Izraelben élt. Néhány éve hazatelepült, immáron ismét itt él közöttünk, szerencsére jó egészségben. A jeles évforduló alkalmából különleges életútja felidézésével tisztelgünk Keleti Ágnes előtt.

Győzelem! – A Ferencváros visszavágott a Bukarestnek a BL-ben!

KAKovács Attila Sport 2021 január 9.
A Ferencváros női kézilabda-csapata 31–27-re legyőzte a CSM Bucuresti csapatát a Bajnokok Ligája A-csoportjának mai csoportmeccsén az Elek Gyula Sportcsarnokban. Nem csupán a győzelemnek, de a csapat tartásának is örülhetünk, hiszen Elek Gábor lányai a mérkőzés nagy részében hátrányban voltak román riválisukkal szemben, ám a végén mégis képesek voltak a maguk javára fordítani a meccset.

„Olykor jobban akarta a sikert, mint a versenyzője” – Ludasi Róbert (1952–2021) mesteredző emlékére

KAKovács Attila Sport 2021 január 3.
Még alig kezdődött el az új esztendő, de máris hatalmas veszteség érte a magyar sportéletet. Életének 69. évében elhunyt a magyar kenuzás legendás személyisége, az olimpiai bajnokokat nevelő nagyszerű tréner, Ludasi Róbert. „Olyan típusú edző volt, aki tényleg mindenét beletette ebbe a sportba. Soha egyetlenegy edzésről nem késett el, szombat-vasárnap is mindig lent volt a telepen. Neki tényleg ez volt az élete. Olykor talán még jobban is akarta a sikereket, mint néhány versenyzője. Az ilyen mentalitású edzők nagyon hiányoznak a mai sporttársadalomból” – mondta egykori tanítványa, a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba portálunknak.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.