Sport exkluzív
Köszönjük fiúk! Ezt a két hetet már senki sem veheti el!
Csodára vár az ország, de az igazi csodát már átéltük: ilyen közösségi élményt még nem igen élt át egyetlen fiatal sem. Mi ma már nem veszíthetünk (akkor sem, ha a pályán vereséget szenvednénk): tudjuk, hogy Geráék ma is mindent meg fognak tenni. A tét a negyeddöntő (Magyarország-Belgium 21 ó). Legyen bárhogy, ez már a Mi Csapatunk. Egy magyar futballőrült (a két szóban a nehéz sors) vallomása: Ez még német foci, de magyaros beütéssel
Eljön ismét a mi napunk!
Horvátország kiejtette magát
Kettős leléptetés helyett walesi továbbjutás. Leendő ellenfelünk szenvedését láttuk?
Reméljük, nem kell több brit ’rangadót’ végigszenvednünk ezen az Európa-bajnokságon, már a Wales–Anglia is csalódást okozott, de a walesiek Észak-Írország elleni meccse elképesztően alacsony színvonalú volt. A szinte nézhetetlen mérkőzést stílusosan egy észak-ír öngól döntötte el. Wales ünnepelhet, az, hogy ilyen teljesítménnyel továbbjutott, valóban kisebb csoda. Remek meccs, csodagól, lengyel továbbjutás
Emelt fővel mehet haza a svájci csapat az Európa-bajnokságról, mert az átaludt első félidő után remekül futballozott Lengyelország ellen. A mérkőzés végére látványosan elfáradó lengyel csapat fejben erős maradt, és tizenegyesekkel búcsúztatta Svájcot. Várják ellenfelüket a negyeddöntőben.
Geráé a csoportkör legszebb gólja!
Jár-e csárdást még egyszer C. Ronaldo? A horvát csapat szívesen húzná a nótát
Egyre jobb meccseket várhatunk ma, a Lengyelország–Svájc (15 ó), Wales–Észak-Írország (18 ó) nyolcaddöntők után a portugál–horvát rangadó (21 ó) lehet az első igazi csemege. Reméljük, hogy ma már mindenki a legjobbját nyújtja, mert egyelőre csak néhány válogatott - köztük a mienk - nőtt fel igazán a feladathoz. Tuti Eb-tipp: Sok pénzt hozhat az újabb észak-ír bravúr
Kezdődnek a nyolcaddöntők: a lengyelek Svájccal (15 ó), a walesiek Észak-Írországgal (18 ó), a horvátok pedig Portugáliával találkoznak (21 ó). Kétszeres pénzt érhet, ha valaki megfogadja, hogy az esti rangadón mindkét együttes beköszön! „A külföldi edzőktől semmi újat nem kaptunk”! Szurkoljunk a futball-rendszerváltásért!
Nem biztos, hogy mindenki örül a magyar sikernek a futballszakmán belül. Ugyanis: futballforradalom zajlik éppen. Százszorosan szurkolok a magyar válogatottnak, mert győzelmeik segítségével talán sikerült kisöpörni a labdarúgásunkat megmételyező híres 'a szakmát'. Őszinte véleménycikk következik: Partvonal: Ezt a csapatot nem kell félteni
A nap fogadója: ötszáz forinttal nyert négyszázezret
Természetesen a legtöbben a Magyarország-Portugália mérkőzésre fogadtak tegnap a Tippmixen, közel egymillióan választották csodameccsünket. Dzsudzsák Balázs góljaira mindenki számított, az eseményre fogadók 99 százaléka bízott ebben - s ez 6,50-szeres oddsot ért.
Napi Eb-vicc: Ronaldo a csárdáskirálynő (video)
Üzenjük Párizsnak: Gera gólja a legszebb! (szavazás)
Gera Zoltán gólja zseniális volt, nem véletlen, hogy ez a villanás is bekerült a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének tíz legszebb találata közé az európai szövetség (UEFA) szavazásán. Őrület Lyonban – magyar továbbjutás egy szurkoló szemével (videók)
Felébredtünk, de mégsem ébredtünk fel. 3–3, egy döntetlen, amely felért egy győzelemmel, amely megőrjített és a Mennyekbe repített egy egész nemzetet. Következzen négy rövid helyszíni PS-videó, amivel feleleveníthetjük a nagy pillanatokat. Felszabadult energiák (Galériával!)
Henry, Gera góljáról: Ez varázslatos volt!
Belgium vár a mieinkre – a titkos esélyest kell megverni a negyeddöntőért!
Azért jó volt látni a szakállas, már rég visszavonult Roy Keane örömét. Írország legyőzte a biztos csoportelső Olaszországot, és továbbjutott a nyolcaddöntőbe. És ami minket érint: ebből a csoportból a második helyezettet, a svédeket legyőző belga válogatottat kaptuk. Nem hinnénk, hogy örülnek a magyar fiúknak. Csodameccsünk után jöhetnek a belgák! A legjobb nyolcért!
Mintha visszatért volna az Aranycsapat: Gera Zoltánék hihetetlen, zseniális mérkőzést játszottak Portugáliával. A vége döntetlen, 3–3 lett, csoportelsők lettünk, és várhatjuk a belgákat a nyolcaddöntőben! (Izland–Ausztria 2–1). „Bátornak kell lennünk, a játékosaim tudják, mire számíthatnak”
Ronaldo rosszkedvű
Partvonal: A portugálok ellen nekünk dolgozik majd az idő
’Lepkekirálytól’ a nemzeti hősig – ríkassátok meg Cristiano Ronaldót!
Kikerültünk a Purgatóriumból, és már most a Mennyekben érezzük magunkat. Hátradőlve várjuk a Portugália elleni meccset (18 óra), megbocsátva a magyar futball árulásait, bűneit. Köszönjük Dárdai, köszönjük Storck, köszönjük fiúk! Tuti-Eb-tipp? Háromszoros pénzt ér a magyar csoportgyőzelem!
Nincsen óriási nyereményszorzó a magyar csoportgyőzelemre most már az Európa-bajnokságon, de ezt nem bánjuk. Sokat tett azért a válogatott: a Tippmix háromszoros pénzt fizet akkor, ha Magyarország a Portugália elleni meccs után első helyen végez. Ajánljuk még
Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze. Szappanos Péter győzelemmel búcsúzott a címeres meztől – Barátságos mérkőzés: Magyarország–Finnország 2–1 (2–0)
Szappanos Péter győzelemmel és kapott gól nélkül búcsúzott a címeres meztől, Yaakobishvili Áron bravúrokkal debütált a magyar kapuban. Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron. „Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.