Pesti Srácok

Sport expressz

Döntetlenekkel „araszolnak” Benedekék: a görögök a végén egyenlítettek

Sport 2016 augusztus 10.
Egyelőre félig teli, de inkább félig üres a pohár: a magyar férfi vízilabda-válogatott Szerbia és Ausztrália után Görögországgal sem bírt: három meccs, három döntetlen, eddig ez a mérlegünk. Ezúttal a védekezésünkre nem lehetett panasz, de Benedek Tibor szövetségi kapitánynak is látni kell, hogy fejben – vagy taktikailag – nem bírjuk a meccsek hajráit. Ezen – is – javítani kell, ha érmes álmainkat valóra akarjuk váltani az olimpián.
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.