Pesti Srácok

Úszás: Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna egyaránt elődöntős 200 m vegyesen

null

Mindkét magyar úszó továbbjutott női 200 m vegyesen, így bőven lesz miért szorítanunk a ma éjjeli elődöntőkben.

Hosszú Katinka bemelegítésként eltüntette Je Si-ven négy évvel ezelőtti olimpiai csúcsát, és 2:07,45-ös idővel, jókora előnnyel nyerte az előfutamok összesítését. A vele egy futamban úszó Jakabos Zsuzsanna harmadik helyen ért be, összesítésben pedig a 9. időt úszta 2:11,69-cel. „Ez most sokkal jobb volt, mint az első nap során, valahogy így kellett volna négyszázon is. Megpróbálok este még jobbat úszni. Remélem, hogy tudok javítani ezen az időn, mert szükséges lesz” – értékelt Jakabos. A két elődöntő lesz a mai versenynap utolsó programja, éjjel 4.36-kor rendezik őket.


A két magyar, Kenderesi Tamás és Cseh lászló az első két helyen jutott elődöntőbe 200 m pillangón.

PestiSracok facebook image

Kenderesi Tamás úszott hamarabb, az első két táv után egyaránt negyedik helyen fordult, az utolsó távot már harmadikként kezdte, majd jókora hajrába kezdett, és végül élete legjobbját megúszva, 1:54,73-mal megnyerte az előfutamát, amelyben a mellette lévő pályán Michael Phelps harmadik lett. Cseh László is az utolsó távon gyújtotta be a rakétákat, és egy nagy hajrával, 1:55.14-el megúszta az előfutamok második legjobb idejét Kenderesi mögött. A két magyar az első két helyen elődöntős, Phelps az 5. helyen lépett tovább.

Cseh Laci és Kenderesi Tamás (kép: barcsihirek.hu)
Cseh Laci és Kenderesi Tamás (kép: barcsihirek.hu)

„Többször beleesek ebbe a hibába, hogy kicsit erősen megyek. Bízom benne, hogy most nem úgy lesz, mint az Európa-bajnokságon. Első úszásra azt hittem, ez olyan 1:56-os idő lesz, de megláttam Michaelt, és úgy éreztem, menni kell. Úgy gondoltam, akkor inkább megverem, persze ez akkor lenne komoly, ha ő is erősen úszott volna. Remélem, ez nem vett ki belőlem túl sokat. Nem érzem most ezt. Ha ilyen érzésekkel életem legjobbját tudtam úszni, akkor ezen még lehet javítani” – értékelt Kenderesi. Az elődöntő hajnali 4.09-kor jön.


Verrasztó Evelyn és Késely Ajna sem jutott tovább a 200 méter gyors hétfői előfutamaiból a riói olimpia úszóversenyein.

Mindkét magyar elmaradt egyéni legjobbjától: a Kőbánya SC mindössze 14 éves tehetsége, a 400 méteren 21. Késely 1:59.20 perccel 25., míg a Jövő SC 27 esztendős versenyzője, Verrasztó 1:59.44 perccel 28. lett. „Szerettem volna 1:58-as időt úszni, a kanadaival akartam menni, de már az első hossz után láttam, hogy ez nem fog menni. Nem vagyok elégedett ezzel az idővel, nem értem, hogy olimpián miért nem jön kis soha a lépés. Úgy jöttem ide, hogy »last one fast one« (a legutolsó a leggyorsabb), de nem sikerült” – mondta Verrasztó. „Boldogabb vagyok, mint a négyszáz után, nagyon el voltam keseredve tegnap, de rengeteg motivációt kaptam a családomtól és a pszichológusomtól. Tegnap rosszabbnál rosszabb gondolatok jártak a fejemben, de végül is egy olimpián vagyok, ez is nagy dolog, hogy elértem. Úgy érzem, most mindent beleadtam, mindent megtettem” – mondta Késely, a magyar csapat legfiatalabb tagja, aki hozzátette, vannak még kisebb kijavítandó hibák, amiken ha sikerül túllépnie, akkor egyéni csúcsot jelentő 1:57-es idővel tudja majd segíteni a 4x200 méteres gyorsváltót.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.