Pesti Srácok

Sport expressz

Így kell bemutatkozni: Szoboszlai remekül játszott és gólpasszt adott a Napoli ellen! (videóval)

Sport expressz 2019 március 14.
Remek futballal mutatkozott be Szoboszlai Dominik az Európa Ligában: a fiatal magyar kezdőként játszott a Napoli elleni nyolcaddöntő visszavágóján, és harcos labdaszerzése után gólpasszt adott. A Salzburg győzött, de végül a Napoli jutott tovább. Szoboszlai bekerült a szlovákok elleni válogatott keretbe is, ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, hamar klasszis-játékos válhat belőle.

A Barcelona korrigált, a Bayern otthon égett – Négy angol klub a BL-negyeddöntőben

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 március 14.
A Barcelona szurkolóinak izgalma hamar elmúlhatott az idegenbeli gólnélküli meccs után, hiszen a csapatuk erősen bekezdett, és aztán nem is kegyelmezett a Lyonnak. A Bayern és a Liverpool is gól nélkül végzett az első fordulóban az angolok otthonában, így elvileg a münchenieknek állt a zászló, ám a vendégek felborították az esélyeket. Ahogy az angol klubok általában is ezt tették, hiszen a negyeddöntő nyolcas mezőnyének felét ők teszik ki.

Megvan a harmadik hely a Fradinak, jöhet a Rosztov-na-Donu a BL-negyeddöntőben!

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 március 10.
Négy győzelemmel és két döntetlennel – mindkétszer a címvédő Győr ellen – zárta a Ferencváros női kézicsapata a Bajnokok Ligája középdöntőjét. A magyar csapat a szlovén Ljubljanát győzte le vasárnap, a fiatal válogatott duó megint eredményes volt, Klujber Katrin 9, Háfra Noémi 8 gólt szerzett. A negyeddöntőben a bivalyerős Rosztov-na-Donuval találkoznak, de a Fradiban benne van a bravúr a Final Four eléréséhez!

Elátkozott csapat a PSG: vitatható büntetővel, a semmiből jutott tovább a United

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 március 6.
Újabb Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, újabb elképesztő meccs, ezúttal nem a színvonala miatt. A PSG az idegenbeli 2–0 után toronymagas esélyesként várta a Manchester United elleni visszavágót, és bár az angol csapat szinte végig győzelemre állt, ennek ellenére sem aggódhatott a francia együttes. Egészen a hosszabbításig. Akkor a bíró megadott egy nagyon-nagyon véleményes büntetőt, amellyel a United 3–1-re nyert, és kiejtette a bombaerős párizsi csapatot.

Politico: Három újabb tagpárt kérte hivatalosan a Fidesz kizárását az EPP-ből

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 február 28.
Három újabb tagpárt indítványozta hivatalosan a Fidesz kizárását a konzervatív erőket tömörítő Európai Néppártból (EPP) - jelentette csütörtök este a Politico. Az előző héten két svéd konzervatív tagpárt, a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokrata párt nyújtott be hasonló indítványt a magyar kormány legújabb plakátkampánya és a jogállamiság magyarországi helyzete miatt.

Nagy meccset játszott Fucsovics Márton a tenisz legnagyobb legendájával

Sport expressz 2019 február 28.
Másodszor találkozott Roger Federerrel Fucsovics Márton, és most már igazán szoros meccset játszottak. Az első szett megnyeréséhez elképesztően közel volt a magyar teniszező, de Federer végül behúzta, ahogyan a svájci nagy küzdelemben a második játszmát is megnyerte végül. Jó volt látni, hogy Fucsovics felvette a versenyt Federerrel, aki a legfontosabb pontoknál sokadszor is bizonyította, hogy fejben továbbra is nagyon erős.

Hiába játszott jól a Real, a Barcelona sima győzelemmel jutott be a kupadöntőbe

PPestiSrácok.hu Sport expressz 2019 február 28.
Igazi gyémántot talált a Real Madrid, de legfeljebb ezzel vigasztalódhat, miután hazai pályán sima, 3–0-ás vereséget szenvedett a Barcelonától. Bár a madridi együttes több gólt szerezhetett volna az első félidőben a zseniálisan futballozó ifjú Vinícius révén, minden kimaradt, és a nagy rivális a szünet után kegyetlenül kihasználta a helyzeteit. Így a Barcelona jutott be a spanyol kupadöntőbe, szombaton jöhet a „visszavágó”, azaz a Real–Barcelona bajnoki.
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?