Vezércikk
Akció a demokráciáért – ahogy ezt odaát a Hegedűs Istvánok és a Korányi Dávidok elgondolják
Van már szuverenitásvédelmi törvényünk és nemsokára a Szuverenitásvédelmi Hivatal is megkezdi működését, illetve a titkosszolgálatok, az ÁSZ és a sajtó tisztességes része is odafigyel arra, hogy ne történjen meg ismét az a szégyen, hogy a hazai baloldal – kikerülve a törvényeket – külföldi politikai célok érdekében pénzt fogadjon el külföldi érdekcsoportoktól. De valóban felkészültünk mindenre? A kisördög ugyanis ott ül a helytartók vállán és ismét győzködi a hazai legyőzötteket, a magyar zombiszervezeteket, hogy legyenek kreatívak, mert a beavatkozási szándék továbbra is erős, az Orbán-kormány megbuktatása pedig stratégiai cél maradt. Ha nem pártfinanszírozással, akkor politikai nyomásgyakorlással, zsarolással, az ország kiéheztetésével. 2024-ben három szereplős politikai küzdelem várható: a kormánypártok, az ellenzék és a birodalmi érdekcsoportok között – remélhetőleg nem áll be a sorba és lesz önálló törekvése a Mi Hazánk Mozgalomnak, a viccpártnak és esetleg az LMP-nek is. A baloldali pártok egymással, a kormánypártok pedig a nemzetközi ellenfelekkel, a Biden-adminisztráció nyúlványaival, a Soros-hálózat helyi sejtjeivel és a brüsszeli progresszív kulturális-politikai erőkkel fognak megmérkőzni. Az ellenzéki harcszíntér már forrong, helyosztó harc zajlik, ütik-vágják egymást, Korányi Dávid minapi véleménycikke pedig felér az első csatakiáltással. Elstartolt a 2024-es választási kampány, megkezdődött a politikai verseny!
Kit érdekel, csaltak-e Vucsicsék, nekünk a status quo jó
Érdekes kísérlet zajlott az elmúlt hetekben, nem is messze határainktól, nem tudom, mennyire kísérték figyelemmel: megpróbálkoztak egy újabb Majdannal. Szerbiában a közelmúltban tartottak országos, autonómiai és önkormányzati választásokat, ezeken pedig nem valami nagy meglepetésre, de a Vucsics-féle Szerb Haladó Párt győzött. Országosan abszolút többséget szereztek, de így is folytatják a koalíciós kormányzást az egykor Milosevics nevével fémjelzett, egyre inkább jelentéktelenné váló Szocialista Párttal, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséggel. A magyar párt az előző választáson is kiemelkedően jól szerepelt, az akkori szavazatszámlálás korai szakaszában még arra is mutatkozott esély, hogy Szabadka polgármesterét ők adják, de most sincs miért szégyenkezniük, sőt: a Vajdaságban harmadikok lettek a Haladó Párt, illetve a balos ellenzék után, országosan pedig eggyel több képviselőt küldhetnek Belgrádba, mint eddig. Ez pedig különösen jó eredmény egy olyan időszakban, amikor, mint sajnos mindenhol máshol is, a magyarság száma csökken. Eddig az MTI-közlemény.
Jönnek az uniós pénzek, bajban a magyarországi baloldal
Kicsit furcsa szalagcím lenne ez egy olyan országban, ahol a politikai paletta minden tagja értelemszerűen azért harcol, hogy minél jobb legyen a polgárainak és egyben magának az adott pártnak is. Mert normális helyeken nem kérdés, hogy bár mindenki más utakon, más eszközökkel, de a saját nemzetének a boldogulását szeretné. A régi mondásnak azonban igaza volt: nekünk kommunistából is a legrosszabb jutott, hát még liberálisból.
Miféle vírus tombol már megint?
Ma nyolcadik napja, hogy rettentő rosszul vagyok. Konkrétan: életemben nem voltam még ilyen pocsékul... és most valahol, egy sarokban reménykedve felsóhajt egy kedves, toleráns balos, egy csupaszív szeretetharcos. Mit felsóhajt, mindjárt ide is böfögi egy kommentben, hogy remélhetőleg megdöglök. Hát, sajnálom, Mario, de a hercegnőd egy másik kastélyban van! Mert ha nagyon lassan is, de azért kifele jövök belőle.
Az akarat diadala, avagy győztünk, csak az oroszok még nem fogták fel, mert buták
Öreg és bölcs barátom szerint az irodalom akkor született, amikor az ősemberek beszámoltak a tűz körül egymásnak a vadászat dicső izgalmairól, és az egyikük hazudott. Nem eltagadva például Tom Cooper vagy Rácz András munkásságának irodalmi értékét, lassan fel kell tennünk a kérdést: közelebb kerültünk a céljainkhoz, Ukrajna totális győzelméhez és Oroszország összeomlásához azzal, hogy hazudtunk egymásnak?
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kommunisták elvették az ünnepeinket is
Rákosiék el kívánták törölni a karácsonyt, mert féltek mindentől, ami felett nem volt hatalmuk. Kádár felmérte, hogy az eltörlés még korai, sokkal hatásosabb, ha egyszerűen deszakralizálja, kiüresíti azt, és az ünnep fényét beszorítja a családok zárt ajtaja mögé. A kommunisták számára az egyházak és az emberekben élő hit a legádázabb ellenségnek számítottak. A totalitarizmus ugyanis a teljességre törekszik, így a lélek kisajátítása legalább olyan fontos számukra, mint az anyagi javak elvétele.
Furcsa egy év volt – példátlan események és magyarszomorító baloldali politikusok borzolták a kedélyeket
2023 a rekordok éve volt – legalábbis az erőlködő ellenzéki pártok számát illetően. Soha ennyi baloldali szervezet és ilyen sok ellenzéki (társ)elnök nem versengett még a választópolgárok bizalmáért. Megdőlt továbbá egy politológiai törvényszerűség: a magas infláció és a dekonjunktúra ellenére az ellenzék nem erősödött meg, a kormány pedig nem veszített népszerűségéből. Ismét Gyurcsány Ferenc lett az ellenzék vezére – ami talán csak a momentumosokat lepte meg. Kiderült az is, hogy a hazai baloldal – példátlan módon – külföldi anyagi támogatásban részesült, amitől a rendszerváltoztatás óta minden tisztességes politikai közösség tartózkodott. Aztán olyat sem láttunk még (az SZDSZ sem merészkedett el ilyen messzire), hogy magyar uniós képviselők azért küzdöttek volna Brüsszelben, hogy Magyarország ne jusson hozzá a jogosan járó uniós forrásokhoz. Végül: ami Budapesten történik, amit a Karácsony Gergely vezette városháza produkált, olyat még a Demszky-éra végóráiban sem láttunk.
Úgy kibabráltak velünk, hogy nem lopják el a pénzünket – Még sok ilyen győzelmet kívánunk Brüsszelnek!
Misztikus, döbbenetes, megmagyarázhatatlan, ugyanakkor bizonyára véletlen egybeesés: miután nem tudnak tőlünk mégsem lenyúlni 30 milliárdot, már sosem akartak 50-et, mindig is csak 20-at akartak adni az ukránoknak a bőkezű európai támogatóik.
Karácsonykor pont úgy muszáj politizálni, mint bármikor máskor
Minden további nélkül rágyújtja Rómát a keresztényekre a woke vallás
Miután a legtöbben kellőképpen teleették magukat a karácsonnyal, megtapasztalták a „szeretetünnep” lényegét, talán többekben felötlött jóllakottan a kérdés: jó, de mit ünneplünk december 26-án, karácsony második napján? Ez Szent István ünnepe, de nem az államalapító királyunké, hanem a kereszténység első vértanújáé. Őáltala rögtön Krisztus születése, a nagy ünnep után az üldöztetés kerül előtérbe. Ez persze kétezer évvel ezelőtt, teljesen más körülmények közt volt, ma már nem ilyen világot élünk – gondolhatjuk a bejgli mellé. De nézzünk csak szét, hogy tényleg így van-e!
Miért nem merünk keresztények lenni?
De frankón: miért nem? Félünk tőle? Vagy a libsiktől félünk? A gúnyolódó megjegyzéseiktől? Vagy már mi magunk is bátortalanná, szkeptikussá, agnosztikussá, horribile dictu: hitetlenné váltunk? Azt látjuk, hogy rendes emberek, barátaink, ismerőseink közül jó páran kulturálisan ugyan egyértelműen kereszténynek vallják magukat, de a hitüket már nem igazán merik felvállalni. Saját maguk előtt sem. Van, aki kifejezetten ateistának mondja magát.
Az igazi ajándék az összetartozás biztos tudata, a kapcsolat Istennel és egymással
Szerintem a karácsony valódi ünnepi hangulatát akkor lopták el az emberektől, amikor elhitették velük, hogy a meghitt pillanatokat akár meg is vásárolhatják. Igen, talán ott hibáztunk, hogy az üzletek árucikkek tömegétől roskadozó polcaira figyeltünk és nem egymásra.
Mit érez egy újdonsült apa karácsonykor, egy egyhetes gyermekkel a kezében?
Az élet egy kicsit mindig megváltozik minden év végén, amit amúgy mindig nagyon várunk. Hiszen az év vége a várakozásról szól, várakozni meg szeretünk. Valaki az ajándékokra vár, valaki a céges bulikra, valaki Jézusra és a megváltásra, valaki az új évre és az azzal járó változásokra, rosszabb esetben az ember a régi év hibáit akarja maga mögött hagyni és új lapot kezdeni, vagy csak le akar szokni a cigiről. De bármelyikről is van szó, a karácsonyi időszak, kiegészülve a naptári év végével, az új életről szól, ami néha például egy gyermek formájában érkezik meg – esetenként nem váratlanul, de hirtelen.
Karácsony Kárpátalján (vagy bárhol)
Ezen sorok első olvasója, nevezetesen a karácsonyt ismét szerencsétlen módon kifogó lapszerkesztő valószínűleg mást vár, mint amit végül kap. Ez azonban a karácsony része, mind másra számítunk, mint ami a fa alá kerül. Így van ez Magyarországon, Kárpátalján, Erdélyben, mert a fa alá mindig kerül valami, bárhol is legyünk, és bárkivel is ünnepeljünk.
A karácsonyi hó
Hol van a tavalyi hó? Bocsánat, hol vannak azok a húsz, harminc, negyven, ötven évvel ezelőtti nagy havak, ilyenkor szenteste, karácsonyi ünnepnapokon, amikor itt, a Svábhegyen a méteres havat kellett ellapátolni a kertben és a járdán. Mondanom sem kell, élveztem, jó levegőn voltam, fizikailag jót tett, hogy vagy százötven méteren keresztül utat vágtam a Kútvölgyi útig.
Itt karácsony lesz, nem fenyőünnep, az iszlám térhódításból pedig nem kérünk!
Európa missziós területté vált. A karácsonyt az ateisták és a haladárok is legszívesebben feladnák, csupán a mértéktelen fogyasztást, illetve a hedonista összejöveteleket hagynák meg Jézus születésének napján. A migrációs paktum elfogadásával ráadásul – amivel szerintem az önsorsontó progresszív elit lábon lőtte Európát – még nagyobb veszélynek tesszük ki a keresztény és persze egyben a zsidó kultúrát. Új evangelizációra van szükség, aminek egy új jobboldali kultúra(védelem) és nemzetépítő politika adhat csak lehetőséget, pontosabban cselekvési keretet. Olyan politika, amilyet az Orbán-kormány – nem állítom, hogy hibátlanul –, de legjobb tudásával és őszinte igyekezetével, soha nem látott széles társadalmi támogatottsággal a családok, a nemzet és a vallási közösségek érdekében, a normalitás határát átlépő szabadossággal szemben képvisel. (Ezt nevezzük illiberális demokráciának.) Mi pedig előléphetünk és bátran kimondhatjuk: nem lesz itt semmiféle profán fenyőünnep, nem kérünk Európa lakosságcseréjéből, ellenállunk az iszlám térhódításának, s akkor is karácsonyt fogunk tartani, méltón fogunk ünnepelni, ha egy hangos kisebbség nyugaton és itthon is gáncsoskodik. A végén úgyis mindig nekünk lesz igazunk…
Milyen választások lesznek 2024-ben?
2024-es év politikai szempontból mindenképp egy fontos év lesz. Magyarországon önkormányzati választások lesznek, Európában uniós választások, 2024-ben pedig a világ vezető hatalmai, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország is elnököt választ. A szomszédainkban, Romániában és Ausztriában is változásokra lehet készülni.
Hogyan lett Trump az USA utolsó esélye?
Amikor Coloradóban bírói úton megtiltották, hogy Trump induljon a republikánusok előválasztásán, egy dolog bizonyosan eldőlt, jelesül az, hogy a demokratáknak minden maradék eszük is elment. Minimum harminc éve már nem volt sok nekik, de ez most a csúcs. Persze a republikánusok sem bántak kesztyűs kézzel a demokrata elnökökkel és elnökjelöltekkel, de ilyesmire azért soha nem vetemedtek. De ha Trumpot az összes előválasztásból és a rendes elnökválasztásból is kizáratják a kezükben lévő jogrendszerrel a demokraták, akkor az USA életében nagyon új korszak kezdődik.
Farkasházy Tivadar érdemtelen bírósági ítélete
Nem szép dolog Farkasházy Tivadartól, hogy beperelte azokat, akik azt híresztelték, hogy a magyar válogatott ellen drukkol. Egy haladó, demokratikus, européer közegben ennek nem ez a módja, hanem az, ahogy Horn Gábor rendezte el a közelmúltban az antiszemitizmus-vádat. Az agresszív érzelmeskedés helyett Teddy bácsinak is be kellett volna érnie annyival, mint a hazug módon megvádolt magyaroknak.
„Nem mindig szerelem az, ha pillangót érzel a gyomrodban”
(Hanem lehet az kés is.) Az elmúlt hetek Wilde-, Poe- és Madách-idézetei után ezúttal egy borsodi bölcs mondás adta az inspirációt a vezércikkhez. Mert tényleg: időnként átver minket a valóság, s hagyjuk is, hogy átverjen. Legalábbis az emberek egy része hajlamos erre. A ballibsik és az „igazikonzervatívok” különösen.
Antall József három éve – Harminc éve halt meg az első szabadon választott miniszterelnök (III., befejező rész)
Még ma is nehéz erről írnom. Vasárnap volt. 1993. december 12-t írunk. Nahlik Gábor, az MTV teljes jogkörrel megbízott alelnöke felkért, hogy mint a Híradó és A Hét főszerkesztő-helyettese, aznap vegyem át az egész televízió ügyeletes főszerkesztői feladatát. Vártam Juhász Judit, az Antall-kormány szóvivőjének hívását, mert már előző este bizalmasan közölte velem, hogy a miniszterelnök úr állapota rosszabbodik, bármi megtörténhet.
Áldott, terrortól és rettegéstől mentes karácsonyi ünnepeket!
Közeleg a karácsony. Budapesten és környékén mindenki rohan ajándékot vásárolni, szépen ki vannak világítva a házak, lakások és közterületek egyaránt. Az emberek vidámak és áthat mindent a karácsonyi hangulat. A karácsonyi vásáraink tele vannak turistákkal, mindenki biztonságosan és békésen szürcsölheti a forralt bort, eheti a lángost. Mindenfelé szabadtéri szilveszterezésekre készülnek az országban, senki nem tart erőszaktól vagy terrorfenyegetettségtől.
Aki az emberiséget szereti, az mindig gyanús – forduljunk inkább felebarátunk felé az örömvasárnapon!
Az elmúlt évszázadban, a nyugat-európai társadalmakban, azaz az úgynevezett liberális demokráciákban egy olyan negatív előjelű szabadságfogalom logikája érvényesült, amelynek következménye az ember elidegenedési folyamata. A nagy materialista progresszió során az egyén először a természetes közösségektől, majd a másik embertől, utána az Istentől, legvégül pedig önmagától is elidegenedik. Nemhogy jobb és boldogabb élet lett osztályrészünk, hanem egyfajta magányos tévelygés, a szorongás és a civilizációs lelkibetegségek fenyegetése vár ránk, amely – a tapasztalatok szerint – drámaian rontja a nyugati ember életminőségét. Advent harmadik vasárnapja lehetőséget ad arra, hogy megálljunk és elgondolkodjunk magunkról, a felebarátunkról, a szeretetről, a kereszténységről, a szabadságról és Jézus Krisztus útjáról.
Egy nyílt levél margójára – Engedjünk az UMDSZ kérésének, és támogassuk Ukrajna uniós integrációját?
Ha nem válaszolsz, az is egy válasz. Régi bölcsesség, és újságíróként gyakran kötelező útmutatás is. Valószínűleg a Telex munkatársainak is megvan a véleményük az elszabott budapesti közlekedésről, de nem bolygatják a kérdést. A jobboldalon is meglehet a véleményünk néhány, velünk egy csapatban evező hírportál szakmai minőségéről és a csöcskontentekről, de nem rúgunk beléjük. Mivel viszont nálunk van lehetőség véleménynyilvánításra, vannak kínos kérdések, amikor mégis megszólalunk. Essünk tehát neki egy-két Ukrajnával kapcsolatos felvetésnek, és könnyítsük meg a 444 számára a címadás problematikáját, íme: "A PestiSrácok propagandistája szólt be a kormányzati narratívának", hajrá, srácok, használjátok egészséggel.Ajánljuk még
Pincér tette helyre Magyar Pétert Münchenben
Magyar Péterre és sleppjére végül ki kellett hívni a rendőrséget.
Közzétette a Fidesz a pártlistát, ők kerülhetnek be az Országgyűlésbe
A listán vannak meglepetések is.
Szijjártó megüzente a horvátoknak, ne emberkedjenek az Adria kőolajvezetékkel, hanem teljesítsék a kötelességüket
Szijjártó kiemelte, hogy Horvátországnak jelenlegi esetben uniós kötelezettsége biztosítani az orosz kőolaj szállítását az Adria vezetéken keresztül.
Hajrá Klára! Előre az 5 %-ért!
A kampány hajrájában a Demokratikus Koalíció vasárnap Budapesten tartotta nagygyűlését, ahol Dobrev Klára egyértelmű üzenetet küldött: április 12. után a DK lehet a „valódi változás” garanciája. Hajrá Klára!
