Pesti Srácok

Sajnálatos, ha a művészetben elsősorban már nem a tehetség számít, hanem egy ideológia

Sajnálatos, ha a művészetben elsősorban már nem a tehetség számít, hanem egy ideológia

Sajnálatos, hogy egy művészeti ágat felhasználva bizonyos országokban különböző kvótarendszerek alkalmazását szabják meg többi között a filmiparnak, így elsősorban már nem a művész tehetsége számít akkor, amikor valaki megkap egy szerepet – hangzott el az M1 és a hirado.hu közös hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás csütörtök esti adásának első felében, amelynek vendégei ezúttal Kálomista Gábor producer, a Thália Színház ügyvezető igazgatója, Bayer Zsolt író, publicista, valamint Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója volt.

A hirado.hu tudósítása szerint a premier előtt tiltotta le Martin McDonagh A nagy kézrablás című művéből készült előadást a szerzőt képviselő ügynökség, arra hivatkozva, hogy az afroamerikai szereplőt egy elmaszkírozott fehér színész viszi színre, a Thália Színház ugyanis az előadást felújítva kívánta műsorra tűzni.

A cikk szerint Kálomista Gábor az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a színház valóban kapott megkeresést, amelyben az ügynökség kiemelte: Martin McDonagh elfogadhatatlannak tartja, hogy a darabban Toby karakterét egy elmaszkírozott fehér színész játssza, és egy színes bőrű színészt szeretnének a szerepre. Mint írták, Kálomista Gábor meglepődve fogadta az ügynökség levelét, ugyanis McDonagh darabját a Thália Színház 2016-ban kezdte el játszani, amelynek előadásmódját hét évvel ezelőtt az ügynökség nem kifogásolta – olvasható a cikkben. A tudósítás alapján Kálomista Gábor "nagyon sajnálatosnak tartja", hogy egy művészeti ágat felhasználva bizonyos országokban különböző kvótarendszerek alkalmazását szabják meg többi között a filmiparnak, így elsősorban már nem a művész tehetsége számít akkor, amikor valaki megkap egy szerepet. A hirado.hu azt írta, hogy Fodor Gábor is egyetértett a színház igazgatójával, és hangsúlyozta: a világ 2016 óta megváltozott, azonban szerinte a művészi szabadságba nem szabad kvótákkal belenyúlni.

PestiSracok facebook image

– mondta Bayer Zsolt, aki arról beszélt, hogy a napokban nagy felháborodást keltett az a hír, amely szerint az észak-amerikai jégkorongligában csak fehér sportolók játszanak.

A hirado.hu szerint arra a kérdésre, hogy Heisler András, a Mazsihisz elnöke Budaházy György szabadon engedése miatt a magyar zsidók biztonságát félti, Fodor Gábor úgy válaszolt: a magyar zsidó közösségnek nem kell félnie, ugyanis Magyarországon a zsidók békében élhetnek, szervezeteik komoly támogatásban részesülnek, a zsinagógák pedig szépülnek.

– mondta Fodor Gábor, hozzátéve: persze minden társadalomban felbukkan, azonban inkább az a kérdés, miként viszonyul a hatalom ehhez a kérdéshez, kihasználja, felhasználja, vagy sem.

– jelentette ki.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.