Pesti Srácok

Semjén Zsolt a PS-nek: Magyarország a törvényeknek, a józan észnek, a humanista szempontoknak megfelelően járt el!

Semjén Zsolt a PS-nek: Magyarország a törvényeknek, a józan észnek, a humanista szempontoknak megfelelően járt el!

Magyarország az orosz-ukrán háborúban soha nem vett át hadifoglyot, soha nem őrzött hadifoglyot, erre se szándékunk, se lehetőségünk nincsen – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak a tusványosi szabadegyetemen adott interjújában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a hazánkba orosz fogságból érkező menekültek kapcsán. Mint kiemelte, ha az ukránokat bevonták volna, az oroszok nyilvánvalóan abban a pillanatban megszakítottak volna minden párbeszédet az ügyben.

Semjén Zsolt elöljáróban portálunknak arról beszélt, a magyar államnak alkotmányos kötelessége minden magyar állampolgárról, magyarról gondoskodni. Hozzátette, a konkrét részletek ismertetése nélkül – hiszen ezek mind az ügynek, mind az érintett embereknek ártanának – több félreértést is fontos eloszlatni. A miniszterelnök-helyettes kifejtette, az első félreértés, hogy a sajtóban hadifoglyokként hivatkoztak az említett emberekre, holott ők, az orosz ortodox egyház segítő körébe kerültek, és Magyarországon már nem voltak hadifoglyok, az orosz állam őket mintegy elengedte.

- hangsúlyozta. Semjént Zsolt arról is beszélt, jellemző félreértés, hogy az említett emberek valamiféle felügyelet, vagy kontroll alatt álltak volna hazánkban, holott szabad emberekként érkeztek, mint más menekültek. Róluk a Máltai Szeretetszolgálat humanitárius alapon gondoskodott, enni adott nekik, helyet, ahol alhattak, egészségügyi ellátást, azonban nem állnak a magyar állam kontrollja alatt.

PestiSracok facebook image

-jelentette ki. Mint megjegyezte, ehhez képest az ukrán propaganda azt állította, hogy fogságban tartjuk őket. Ha ez igaz lenne, hogyan mehetett volna néhányuk vissza Ukrajnába? - tette fel a kérdést a miniszterelnök-helyettes, aki kitért arra is: azért nem vonták be előzetesen az ukránokat,

Semjén Zsolt kifejtette azt is:

A vezető képet a Tusványos'23 szabadegyetemen és fesztiválon az MTI készítette Semjén Zsoltról. Fotó: Veres Nándor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.