Pesti Srácok

Skót duda – Németországban karácsony helyett faünnep van, Angliában pedig a húsvéti tojásból lett gesztustojás (VIDEÓ!)

Ha úgy érzed, nem vagy elég művelt, a tárgyi tudásod hiányos vagy lenne még hová fejlődnöd, nyugodj meg: a Momentumban még lehet jövőd. Igen nagy a valószínűsége ugyanis annak, hogy a történelemmel, földrajzzal, fizikával hadilábon álló delikvenseket ez a pártformáció tömöríti. Ennek egyik ékes bizonyítéka lehet a legutóbbi eset, amikor Tompos Márton a legnagyobb meggyőződéssel jelentette ki a parlamentben, hogy a magyarok Malawiba és Réunionba mennek egy szebb jövő érdekében. Félreértés ne essék, nem az a fő probléma, hogy Tompos hazudik, hanem az, hogy egy előre megírt beszédet olvasott fel, amit annyira nem sikerült ellenőriznie, hogy az abban megnevezett területek a világ melyik pontján találhatóak. Meggyőződésünk ugyanis, hogy nem Délkelet-Afrikába járnak a magyarok a jobb élet reményében. Erről is beszéltünk az e heti Skót dudában, de arra is kitértünk, hogy Gyurcsányék heves adománygyűjtésbe kezdtek, pedig lenne mit a tejbe aprítaniuk. A műsorban górcső alá vettük a német faünnep után az angol gesztustojást is, ami a húsvétit helyettesíti, míg Gav Duncan arról beszélt, miként élte meg gyermekként a húsvéti ünnepet – Angliában.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

„Sok zenekar szeretne ekkora szubkultúrának játszani” – Petrás János és Bäck Zoltán, a Kárpátia tagjai a Polbeatben

‎Polbeat 2023 január 24.
Petrás János, a zenekar énekes–szövegírója, és Bäck Zoltán gitáros már régi vendégek a köreinkben. Petrás a PestiSrácokon osztotta ki a Gyurcsánnyal szövetkező Jobbikot, itt méltatta a koronavírus-járványban hősként helytálló ápolókat és szintén a PS-en követelte, hogy fosszák meg magyar állampolgárságuktól a hazát eláruló momentumosokat, míg Bäck a Halhatatlanok napja című megemlékezésünkön szólalt fel korábban, az ’56-os hősök bátorságát hangoztatva. Vésey Kovács László és Ambrózy Áron most a csapat körül kialakult „k*rva nagy szubkultúráról”, a készülő lemezükről, az ún. nemzeti rockról és a környező államokban támadt nehézségeikről beszélgetett a két zenésszel, de persze a politikai kitekintés is belefért a programba.