Pesti Srácok

Atomvillanás a Groupama Arénában – Ferencváros–Paks 0–3

null

Bognár György paksi Darth Vaderként aratott hatalmas sikert a Groupama bolygón – és valóban, sci-fi jelenetnek is simán elment volna ez a mai másfél órás mozi, amiben azért volt öröm, hiszen a magyar harcosok arattak nagy diadalt. Komolyra fordítva: a Paksi FC – csupa magyar játékossal a keretben – fantasztikus futballt bemutatva, simán nyert a nemzetközi porondot megjárt játékosok ellen. Csercseszov csapata egyáltalán nem találta a góllövő cipőt, ráadásul az első félidőben csapnivalóan játszottak. A második játékrészre már kétgólos paksi előnnyel vonultak ki a csapatok a pályára, de hiába gyakorolt nagy nyomást a Fradi az atomvárosiakra, Bognárék még egy gólt találtak. Kilenc év után tudott valaki három–nullára nyerni a Fradi otthonában. Csercseszovnak lesz még dolga a csapatával!

Nem kezdődött eredményesen a Csercseszov-éra a Fradi csapatánál, hiszen a DAC ellen 2–0-ra kikaptak, míg a hazai bajnokságban a Puskás győzte le a Pancho Arénában az orosz mester által irányított fővárosiakat. A múlt héten aztán a harmadik meccsüket is idegenben vívták meg, ráadásul az Újpest ellen, ami Magyarországon a nagybetűs derbi. Ezt viszont már sikerült győzelemmel abszolválnia Csercseszovnak, annak ellenére, hogy az Afrikai Nemzetek Kupája miatt hiányzókkal kellett számolnia. Laidouni és az Mmaae fivérek azóta visszatértek, míg a hajthatatlan támadófutballt játszó Paks meggyengült, mivel Bognár edző fia, aki remekül játszott majd minden meccsen, Ciprusra igazolt – Bognár István nemcsak a gólszerzésben, de a gólpasszok tekintetében és a támadójáték felépítésében is óriási segítségére volt az atomvárosiaknak. Lehetett tőle tartani, hogy az ő hiánya a csupa magyar játékosokból álló Paksi FC-ben érezhető lesz a mostani meccsen, de a budapesti csapat sem tökéletes, hiába érkeztek vissza az afrikai tornáról a játékosok. Civic és Tokmac sem egészséges, így az ő játékukra nem számíthat Csercseszov. Ugyanakkor a Fradi kerete jóval erősebb, így Bognár mester volt nehezebb helyzetben, aki ráadásul a saját fia szerepkörére kellett, hogy megtalálja a megfelelő embert a múlt heti edzéseken.

Az első félidőben hatalmas volt az iram, de a paksiak akarata érvényesült. Fotó: fradi.hu

EGY BOGNÁRRAL IS ZÚG AZ ATOM

PestiSracok facebook image

Ha már az edzőkkel kezdtük, akkor az első félidő történései előtt egy apró gondolatot engedjenek meg: a két legnagyobb presztízzsel és rajongótáborral bíró NB1-es tréner összecsapása is kezdődött ma el negyed hatkor (nyilván Hornyák Zsoltot is meg kell említeni a jelenkor legjobbjai között – a szerk.) Az első kapura tartó lövés Botka nevéhez fűződött a negyvenedik Fradi–Paks találkozón, és mindjárt a harmadik percben tette próbára vele Rácz kapust. Aztán a hatodik percben jött Ádám Martin, aki egy bődületes lövéssel, minimum huszonöt méter távolságból vette be Dibusz kapuját. Fantasztikus volt a hozzáívelt labda is, amit mellel levett és úgy indította a lövést. 0–1. Óriási meglepetés volt ez a nem várt gól, és a paksiaknak fel kellett kötni azt a bizonyos nadrágot, mert több védő is hiányzott a csapatból, és úgy tűnt, hogy az új hátvédek óriási nyomás alatt lesznek a következő percekben. Alig tíz perccel később jött is az a bizonyos nyomás, aminek egy Zubkov-féle közeli lövés lett a vége, ami annak ellenére mellément, hogy egyértelmű helyzetnek nézett ki. A tizenkilencedik percben Marin labdája aztán behullott Rácz kapujába, de les volt. A következő pillanatokban pedig a Paksi FC parádézott és elképesztő passzjátékokkal jutott el több ízben is a Fradi kapuja elé, de gólokat nem láthattunk. Pedig később, a harmincadik percben Ádám Martin ismét helyzetbe került, azonban Dibusz ölébe hullott a fejese. Mindössze egy perccel később a Bognár István helyén játszó Szabó Bálint azonban már nem hibázott és növelte a paksi előnyt. Egészen elképesztő volt, ahogy a tizenhatoson belül nem tudták tőle elvenni a labdát a lövése előtt. 0–2. A további percekben a Fradi megpróbált nyomást gyakorolni az ellenfélre, de csak a labdabirtoklásban voltak jobbak. Ráadásul Ádám Martin a negyvenhatodik percben ismét kellemetlen lövéssel izzasztotta meg Dibusz Dénest, utána pedig Szabó Bálint került óriási helyzetbe. A Fradi-drukkerek szerencséjére ezekből nem született gól, de akár három- vagy négygólos különbséggel is simán öltözőbe vonulhatott volna a Paks.

Zubkov hiába játszott lelkesen, nem tudott minőségi játékot lerakni a pályára Fotó: Fradi.hu

TÁMADÁS!

A Fradi orosz mestere változtatott a szünetben és Ryan Mmaee került Cabraja helyére, ami azt jelentette, hogy háromvédős rendszerre állt át a budapesti csapat és növelte támadóinak a számát. Ennek köszönhetően is jócskán megváltozott a meccs képe és a második játékrész első perceiben óriási nyomást gyakorolt a Fradi, a Paks teljesen beszorult a saját kapuja elé. Az ötvenharmadik percben Marin csúsztatott fejese tévesztett célt, aztán egyre paprikásabb lett a hangulat a pályán, Laidouni ugyanis az eladott labdák miatt kezdte elveszíteni a fejét, amit egy sárga lappal „jutalmazott” a bíró. Az ötvennyolcadik percben szép összjátékot követően Ryan Mmaee lőhetett kapura, de simán védte a paksi portás. A hatvanharmadik percben Ryan Mmaee egy százszázalékos ziccert lőtt kapufára, majd jött egy újabb csere: Boli váltotta Basseyst. A találkozó összképe a második félidőben továbbra sem változott: rohamozott a Fradi, továbbra is gól nélkül. Persze a paksi csapat aztán nagy nehezen összeszedte magát és jött néhány kontra, majd Haraszti távoli lövése a hetvenkettedik percben, ami óriási meglepetésre gól lett. 0–3. Ilyenre azért nagyon régen volt példa, hogy ennyire kellemetlen helyzetben legyen egy hazai bajnokin a Fradi. Az Újpest elleni meccshez képest volt változás a kezdőcsapatot illetően, de a legnagyobb különbség, hogy ma este egyáltalán nem mutatott igazi, összeszokott csapatképest a Ferencváros. Egyetlen dolognak örülhettek őszintén, hogy Bognár György a nyolcvankettedik percben pályára küldte Böde Danit, aki meg is kapta a méltó üdvözlést. A Fradinak az utolsó percekre sem lett jobb a támadójátéka és nem tudtak szépíteni. Ez azt jelentette, hogy egy 2013-ban megvívott, a Haladás elleni meccset követően, kilenc év elteltével újra 3–0-ra kapott ki a Ferencváros az Üllői úton. Ezzel a tabella első helye is odalett, amit így a Puskás Akadémia őriz.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.