Pesti Srácok

Stefka István apjától még a zakót is elvették a kommunisták - Őszintén a Hír TV-ben (videóval)

Több, mint negyven éve újságíró, dolgozott a Magyar Televízió A Hét című műsorában is, műsorvezető, majd később főszerkesztő lett. Számtalan újságba írt és ír ma is. Munkájáért a Kádár-korszakban is kapott elismerést, emiatt pedig többen úgy gondolják, hogy akkor ő kommunista, pedig sohasem volt az. Jelenleg a PestiSrácok.hu internetes újság lapigazgatója és bloggere. Turda Adrienn ezúttal Stefka István egy napját mutatta be a Hír TV Őszintén című műsorában.

Stefka Istvánnak a Magyar Hírlappal történt szakítás után egy ideig nem volt munkája, majd jött a PestiScrácok, ahol elkezdte „Az Öreg” című blogot. A szerkesztőségben nem lehet nem észre venni két ismerős arcot: a Gyurcsány-, valamint a Kádár-posztert a falon.

– mondta Stefka István.

PestiSracok facebook image

Turda Adrienn kérdésére, hogy mi a PestiSrcácok.hu szerepe ma a médiapiacon, a lapigazgató elmondta: hiánypótló, mert karakteres, őszinte, és azokat a korlátokat, amelyeket minden újságíró magára nézve „kötelezőnek” vesz, a munkatársak szétfeszítik, vagyis a lap nevén nevezi a dolgokat, még akkor is, ha az sokaknak nem tetszik.

Stefka Istvánnak – bár polgári családból származik – fiatalon munkásnak kellette kiadnia magát ahhoz, hogy felvegyék az egyetemre. Csak így szerezhetett magyar-történelem szakos diplomát és kerülhetett be a rádióba, ahol később a ranglétra minden fokát bejárta. Az újságíró nem volt tagja a kommunista pártnak, és semmilyen más szervezetbe sem lépett be soha. Hírhedt mondat volt a diktatúra évei alatt, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”. Stefka István közlése szerint a ’70-es, ’80-as években mindenki tudta, hogy a riporterek, újságírók között sok tisztességes magyar ember dolgozott a Magyar Televízióban, a Magyar Rádióban.

– tette hozzá.

Akkoriban a fiatal Stefka István politikai riportokat nem készíthetett, hanem dokumentarista riporterként dolgozott, évekig járta az országot, hogy interjút készítsen állami gondozottakkal, lecsúszott emberekkel, rabokkal. Munkájának meg lett a gyümölcse, mert ki is tüntették. Stefka István elmondta: a Magyar Rádió és a Magyar Televízió javaslatára nemcsak ő, hanem számos újságíró kapott jutalmat az akkori Belügyminisztériumtól. Megkapta a Kritikusok Díját is, amiért semmi mást nem tett, csak dolgozott. Az elismerésekért szokták napjainkban kommunistának bélyegezni.

A lapigazgatónak nagyon rosszul esik, hogy ismeretlen emberek kommunistának nevezik. A lekommunistázásért rágalmazási pert is indított egy újság ellen.

Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.