Ambrus István független jelöltet választották polgármesternek vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Mártélyon. A Hódmezővásárhely melletti mintegy 1300 lakosú községben azért kell időközi választást tartani, mert április 27-én a képviselő-testület a feloszlásáról döntött. Az érvényesen szavazók közül a függetlenként, de a Fidesz-KDNP támogatásával induló Ambrus Istvánra 407-en, a települést 2019 óta irányító, szintén független Putz Anitára pedig 199-en voksoltak. Putz mellett Márki-Zay Péter is erősen kampányolt, de a mozgalom- és pártalapító tüntetésszervező megbukott.
Szegény Putz Anita – Márki-Zay Péter kampányolt mellette, beleadott mindent, de nem sikerült. Pedig kijátszották az ütőkártyát: a nyertes Ambrus Lázár János sofőrje volt. Emlékezzünk: április 3-án Lázár verte tönkre az egyéni választókerületben MZP-t. Meg arról is regélt az immár volt polgármester, hogy milyen harmonikusan tudott együttműködni Hódmezővásárhely polgármesterével. Aki per pillanat Márki-Zay Péter.
Hogy hogy nem, éppen az időközi választás előtt rendezték meg – 17 év után először újra – a Mártélyi Kavalkádot, amelyen a település újjászületését ünnepelték. Ez se jött be.
Erről MZP is tudósított Fb-posztban. Például így dicsérte Putz Anitát:
https://www.facebook.com/markizaypeter/posts/610967200389756
Mártély települése is részt vesz a fejlesztésekben: a polgármesternek köszönhetően például a nyári szezonban minden héten gyérítik a szúnyogokat. Mártély és Hódmezővásárhely kapcsolata kiváló. Ennek egyik gyakorlati példája, hogy a mártélyiak is kiválthatják a vásárhelyi városkártyát, amellyel számos kedvezményt vehetnek igénybe. Erről is beszéltem a Mártélyi Kavalkád megnyitóján.
Hát hiába irtotta a szúnyogokat Putz Anita – de azért, kedves MZP, csak felfelé!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS