Drog- és műkincs-kereskedelem, fegyverkereskedés – néhány apróság a magyar állambiztonság portfóliájából. A háttérből persze Moszkva irányított, ha a nagyhatalomnak nem tetszett valaki, akkor eltüntette az útból. Így járt a Nyugat és Izrael felé nyitó egyiptomi elnök, Szadat is, akit látványosan vadásztak le 1981-ben. Az elkövetők iszlám terroristák voltak, de a szálakat a KGB mozgatta.
A hivatalos verzió szerint 1981-ben iszlám terroristák gyilkolták meg Anvar Szadatot, Egyiptom elnökét, de azt azért sejthettük, hogy ennél bonyolultabb a kép. Bár korábban a KGB egyik korábbi alkalmazottja arra utalt, hogy Szadat kiiktatása mögött a szovjet titkosszolgálat állt, ennél tovább kevesen jutottak. Ezért is unikális Orbán-Schwarzkopf Balázs a Hamvas Intézet Arc és Álarc című folyóiratában most megjelent tanulmánya, amely a magyar állambiztonsági iratokra támaszkodva járta körül a témát, és az írásból egyértelmű:
a szálak tényleg a KGB-hez vezettek.
Az Izraellel kötött béke volt az utolsó csepp
Szadat 1978-ban válhatott a Moszkva által irányított kommunista blokk egyik fő célpontjává, amikor megkötötte a Camp David-i különbékét Izraellel. Ezt a lépést a legtöbb arab ország természetesen elítélte, és mivel a Szovjetunió is el akarta tenni az útból, közös érdekük volt likvidálni.
Szadat közben hazájában bonyolult játszmát folytatott a fundamentalista Muzulmán Testvérekkel, akiket eleinte támogatott a baloldaliak elleni küzdelmükben, de aztán megpróbálta kisöpörni őket. Az iszlamista szervezetet – ahogyan a többi hasonló csoportot is – a háttérből Moszkva irányította. (Ezzel kapcsolatban csak ajánlani tudom Hankiss Ágnes: Terrorista hálózatok A C-79-es dosszié című tanulmányát – itt olvasható). Bár a titkos műveleteket még ma sem lehet teljesen tisztán látni, Orbán-Schwarzkopf szépen összerakta a képet. Részinformációkból, különböző jelentésekből, titkos iratokból, apró mozaikdarabkákból. Szadat túlságosan magabiztos volt, ez lett a veszte.
Drog, fegyver, műkincs, terror – a magyar katonai szolgálat titkos arca
Az Egy elnök halála című tanulmány már a bevezetőjével lehengerli az olvasót, olyan kijelentések vannak benne, amelyeket olvasva nyilvánvaló:
sokkal komolyabb, sötétebb volt a magyar állambiztonság (főleg a katonai vonal) annál, amit gondoltunk. Illegális műkincs-kereskedelem, terroristák felfegyverzése, drogkereskedelem – így működött a kommunista diktatúra titkos maffiája.
„Az eddigi adatok alapján a magyar szolgálatok aktívan részt vehettek az illegális műkincs-kereskedelemben, elég talán a Seuso-kincsek rejtélyére utalni. >Valószínűleg a Seuso-kincsek egy részét vitték ki Bécsbe az akkori magyar katonai titkosszolgálat egyik fedőcége, a Shell-Interag közreműködésével.< Felbukkantak nyugat-európai, távol- és közel-keleti terrorszervezetek törvénytelen felfegyverzésében és kiképzésében. Sőt maguk is szerepet vállalhattak terrorakciók megszervezésében.
Erre utal, hogy a II. János Pál pápa elleni merényletet követően az olasz hatóságok bolgár, szovjet, líbiai és magyar állampolgárokat utasítottak ki. Nem mellesleg Magyarországon bujkált a pápa fejére kiírt vérdíj kezelője is. A helyzetet még érdekesebbé teszi, hogy a terroristáknak nyújtott segítséget államközi szerződés alapján tették”
– írja Orbán-Schwarzkopf Balázs tanulmánya elején felütésként. –
Az újabb kutatások eredményeképpen a magyar szolgálatok feltűntek az illegális drogkereskedelemben, előfordult, hogy nyugat-európai fedővállalkozáson keresztül, a mexikói drogkartell segítségével csempésztek a ma már dizájnér drogként számon Captagont az Amerikai Egyesült Államokba, ami ráadásul nem Captagon volt, hanem Pemolin, mert nem elég, hogy csempészték, még hamisították is.
Heroinfogás 1989-ben /Fotó: MTi
Részt vettek háborús övezetbe történő tiltott fegyverszállításban, de találunk nyomokat számítógépes bűnözésre is, melyekhez az eszközöket sok esetben illegális úton, a technológia ellopásával szerezhették be. Ehhez, a gyanú szerint, bűnözőket is felhasználtak.
És miután a demokratikus országokat elárasztották bűnözőkkel, droggal és terrorral, magabiztosan kommunikálták, mennyire pusztul ez a nyugati társadalom. A szálak azonban alapvetően nem a belügyi, hanem a katonai titkosszolgálatokhoz mutattak, és sok esetben a Szovjetunió nyugatellenes operatív műveletéhez kapcsolódtak.
Bár ezek csak kiragadott példák, mára a téma iránt érdeklődő laikus számára is világossá vált, hogy az említett terrorizmus és szervezett bűnözés főbb vonalai mögött alapvetően olyan államok álltak, amelyek képesek voltak a technikai, pénzügyi, infrastrukturális és szakmai hátterét adni egy ilyen típusú tevékenységnek.
A felsoroltak együttesen egy összehangolt hadművelet képét vetítették elénk. Ennek a rendszernek az irányítására és vezetésére csak az igazán nagy országok voltak képesek, olyanok, mint például a Szovjetunió.”
Szadat látványos meggyilkolásával üzentek
Orbán-Schwarzkopf Balázs tanulmányában részletesen bemutatja a Muzulmán Testvérek felépítését, hátterét, az állambiztonsági szálakat és a szervezet különháborúját Szadattal. Az is világossá válik, hogy az egyiptomi elnök megdöntésére törekvő Testvérek mögött már Szíria és Líbia, valamint a szocialista országok álltak.
A Nyugat felé nyitó Szadat halálával Moszkva mindenkinek üzent: életveszélyes átlépni egy határt. Meggyilkolását szándékosan látványosra tervezték:
„1981. október 6-án egy katonai bemutató során lelőtték Szadatot. A gondosan megtervezett támadás éppen akkor következett be, amikor a bemutató részeként repülők szálltak el a felvonulás felett, és óriási hangzavart keltettek. Ekkor az egyik felvonuló teherautóról leszálltak az elkövetők, és a dísztribün felé indultak. Szadat azt hitte, ez is a bemutató része, még üdvözölte is őket. Az alig két percig tartó tűzharc során összesen tizenegyen haltak meg, köztük a kubai nagykövet, egy ománi tábornok és egy kopt püspök. A sok sérültből négyen az amerikai biztonsági személyzetből kerültek ki, de megsérült Mubarak alelnök is. A merénylők közül egy ember halt meg és hárman sérültek meg, őket elfogták.
Az amerikai hírszerzés a merénylet előtti két hétben szokatlanul élénk forgalmat érzékelt a szovjet nagykövetség megfigyelése során, amit jeleztek is az egyiptomi biztonsági szervek felé, de Szadat alábecsülte a helyzet súlyát, mert úgy értékelte, a szeptember eleji letartóztatásokkal az összes potenciális összeesküvővel leszámolt.
1978. szeptember 6-án készített kép Jimmy Carterrõl, az Egyesült Államok akkori elnökérõl, aki Anvar Szadat egyiptomi elnök és Menahem Begin izraeli miniszterelnök kézfogását nézi /MTI/EPA/Fehér Ház
Mubarak nem védte meg elnökét?
A Szadat helyére lépő Mubarak szerint a merényletet a Muzulmán Testvérek hajtották végre. Egy másik jelentés a Takfir wal-Hijrát említi elkövetőnek, de hozzáteszi, hogy egy kis szervezet önmagában nem képes ilyen precíz támadás végrehajtására, ehhez legalább valamelyik fegyveres testület támogatása kellett.
Az egyiptomi helyettes ENSZ-képviselő furcsának találta, hogy Mubarak a támadás során, bár közvetlenül Szadat jobbján állt, le tudott bukni, de nem húzta magával az elnököt. >Szadat legyilkolása várható volt, mert túlbecsülte saját hatalmát, belügyminisztere félretájékoztatta, ellenzékét kis méretűnek és csak a fanatikusokra kiterjedőnek jellemezte…<
Alig két nappal a merényletet követően készült jelentés a szovjet társszerv információira alapozva állította, a Muzulmán Testvérek egyik ága volt az elkövető. El-Shazly Egyiptomi Hazafias Frontjának vezetése saját állítása szerint pontosan ismerte a merénylet tervét, ők úgy tudták, egyidejűleg Mubarakot és a hadügyminisztert is likvidálják.
A merénylet kidolgozásában hozzájuk kötődő tisztek vettek részt. Még azt is pontosan tudták, az akció helyszíne úgy lett kiválasztva, lehetőleg látványos legyen, és elterelje a gyanút róluk és külföldi támogatóikról.
Az is kiderült, hogy nem az államcsíny volt a cél, annál is inkább, mert Szadat menet közben eltávolította az utódként szóba jöhető személyeket.”
Kairó, 1981. október 6., a merénylet után /
Fotó: MTI/UPI
Orbán-Schwarzkopf Balázs végkövetkeztetése szerint a Szovjetunió nem akart totális káoszt Egyiptomban, „mindössze” bizonytalanságban kívánta tartani az országot. Szadat utódjának, Mubaraknak el kellett fogadni a játékszabályokat:
„Úgy látszik, hogy a Szovjetunió okult korábbi hibáiból. A nigériai vezetést például azért vesztette el, mert nem volt képes tartósan támogatni egy akkora méretű országot.
Egyiptomot csak szimplán bizonytalanságban akarták tartani, hogy a mindenkori vezetés tudja, ha nem működik velük együtt, vagy túlságosan eltolódik a hangsúly, akkor bukni fog. Korábban a Szovjetunióban katonai tanulmányokat folytató Mubarak megértette a leckét.”
Az Egy elnök halála a Hamvas Intézet Arc és Álarc folyóiratának tavaszi-nyári duplaszámában olvasható el (több más, hasonlóan érdekes írással együtt). A folyóirat a nagyobb könyvesboltokban megvásárolható, az intézet honlapján megrendelhető.
Az Arc és Álarc tavaszi-nyári számának tartalomjegyzéke
A vezető kép forrása: Rarehistoricalphotos.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS