Irányított csődbe kerülhet jövő őszre a Karácsony Gergely vezette főváros – számolt be a Magyar Nemzet. A lap arról ír, hogy Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint a valós pártpolitikai támogatás nélkül álló főpolgármestert egy sajátos Fekete Péter-játékba vitte bele a Demokratikus Koalíció, amely már a 2024-es önkormányzati választási stratégiáját készíti elő.
Ilyen csődközeli állapot soha nem volt még a fővárosban. Nehéz helyzetek mindig is voltak, a BKV-t egyszer a Medgyessy-kormány idején kellett már konszolidálni, majd 2011-ben minden önkormányzatot konszolidáltak. De ezek a helyzetek nem jelentettek csődközeli állapotot Budapest életében. Még a 2008-as nagy gazdasági válság utóhatásai miatt sem került ilyen helyzetbe a város, sőt, folyamatos fejlesztések voltak Tarlós István első főpolgármesteri ciklusában is
– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Wintermantel Zsolt. A Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerint nehezen hihető, hogy eltűnt az a kétszázmilliárd forintnyi többlet, amivel Tarlósék átadták a fővárost, de tény, hogy 57 milliárd forintos hiány lesz a jövő évi fővárosi költségvetésben. A lap arról ír, hogy a DK-s Élő Norbert legutóbbi nyilatkozata egyértelmű üzenet: másra akarnak mutogatni, ki akarják jelölni a felelőst azért, hogy jövő őszre irányított csődbe viheti a fővárost a Gyurcsány-párt.
Ugyanis egyáltalán nem magától értetődő, hogy a DK Karácsonyt fogja támogatni 2024-ben. Erre sem volt még példa, hogy egy városvezető koalíción belül ilyen Fekete Péter-játékba kezdenek
– fogalmazott Wintermantel.
Karácsony Gergelyre és a kormányra egyszerre akarnak majd mutogatni, két legyet ütnének egy csapásra
– világította meg a frakcióvezető a költségvetés kapcsán a baloldali koalíción belül zajló hatalmi intrikákat.
Forrás: Magyar Nemzet, Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS