Pesti Srácok

Szekunder szégyen, hogy kik pózolnak civilként

Szekunder szégyen, hogy kik pózolnak civilként

Életmódblogger, celebfikázó, reakcióvideós, anyablogger, énekes, ugye? Hát persze. Inkább baloldali aktivista úgy pozicionálva, hogy elhidd. Ne vigyük persze túlzásba az összeesküvés-elméleteket, lehet, hogy nem mindannyian egyből a megtévesztés és politikai indoktrináció céljával indultak. Viszont naivak se legyünk, és lássuk meg azt a nyilvánvaló trendet, ahogy a balliberális propaganda – egyébként nagyon előrelátóan és ügyesen – beszervezi maga alá a civileket, és még azután is civilként adja el őket, amikor már réges-rég nem azok! Mit ad ég, megint ilyen „civilek” támadják tüntetéssel a kormányt.

– ezzel a rettenetesen gagyi és átlátszó maszlaggal hülyítik a hülyítésre fogékony követőiket a péntekre szerveződő tüntetést nevükre vevő online tartalomgyártók. Igen, csak a követőiket hülyítik, de az nem kevés, hiszen nekik éppen az a dolguk, hogy sok követőjük legyen; sokkal több, mint amennyit a politikai iszapbirkózás folyamatos és kényszeres művelésével tudnának szerezni. Celebek így meg úgy, Youtube-videók így meg úgy, anyasztorik, közbe' egy kis kormánynak beszólás ballib sorvezető szerint. Nagyon kilóg a lóláb, de ha a baloldal politikusai 14 éve csak vert seregként kullognak az események után, akkor valami más csapatot kell bevetni a siker reményében.

Ebben pedig elég termékeny a globalista erők hazai képviselete, és bár a kormánybuktatás egyelőre ebben sem látszik, a jobboldal részéről óriási mulasztás csak a nettó politikán pörögni.

PestiSracok facebook image

A kulcspillanatokban a politika érdekében mozgósított, egyébként viszont ritkábban, vagy legalábbis nem folyton politizáló tartalomkészítők, influenszerek egyre fontosabb elemei lesznek a globalista-woke hatalmi gépezetnek. Hétköznapi témákkal, celebfikázással, bulváranyagokkal szólítják meg a szélesebb közönséget, hogy aztán oda célozhassák azokat az üzeneteiket is, amelyekért valóban csinálják a műsort. A baloldal ugyanis már régebben felmérte, hogy épeszű és éplelkű embert csak a legritkábban érdekel kizárólagosan a tömény politika. A sűrűn és nagy szervezettséggel sulykolt woke-propagandával szemben a jobboldal inkább még csak a jelszavaknál tart ahelyett, hogy aprópénzre váltva is átadná a konzervativizmust.

Most pedig lássuk, mit akarnak ezek a buzgó globaloalkalmazottak!

Mindenekelőtt rögtön tisztázzuk, hogy akármit arcoskodnak a youtuberek, instások meg a mulatósénekes, civilségben soha, de soha nem vehetik fel a versenyt a legeslegvérbelibb civillel, Lendvai Ildikó cenzor nagyasszonnyal!

Aztán… oldalaktól függetlenül? Na, ne vicceskedjünk már! Miféle oldalak? Hát ti egy oldal vagytok, sőt egy haveri kör.

Jólvanezígy/Fókuszcsoport, a vele személyi átfedésben is levő Nemakarokbeszólni, régi jó videógyártó kollégáik, akik a DK hoppmestereként, illetve a Momentum kommunikációs trénereként is őrületesen civilek; továbbá a mindannyiukra Benjamin Franklin alakú árnyékot vető, slejmes tapintású Partizán. Ők egészültek ki a mulatós zenét ismét csúcsra járató, '20-as évek Lagzi Lajcsijával, aki most már Bródy János is szeretne lenni. (Ha már így felmerült, az mondjuk biztosan jót tenne a magyar könnyűzenének, ha Bródy írná Azahriah szövegeit, és cserébe Azi gitározna Bródy akkordjai helyett.)

Szóval ők az oldalaktól független civilek, akik őszinte társadalmi párbeszédet szorgalmaznak. Amúgy a társadalmi párbeszédnek már pártja is van jó ideje. Igaz, szavazói nincsenek, de ebbe a viszonylag sikertelen szolgálati műveletbe most ne menjünk bele!

A lényeg, hogy amikor a baloldal társadalmi párbeszédről prédikál, akkor azon szűköl, hogy a társadalom nem szavazza be a hatalomba.

Ha viszont ez így megy, arra gondoltam, hogy mi Kurtzcal, Megadjával, Ambrózyval, Jeszyvel, Ábrahám Robival, Varga Ádámmal civil emberként felemeljük a hangunkat, és oldalaktól függetlenül elutasítjuk a külföldet kiszolgáló baloldali ügynöktevékenységet. Még Huth Gergely is egyetért velünk civilként, oldalaktól függetlenül. Ez aztán a barikádokon átívelő, össznemzeti történet!

Kampányüzemmódba kapcsoltak a kiszolgáltatott gyerekek hátán

Be is ment hát az ATV-be a tüntetést promózni ennek a civil csapatnak a két legpártotjártabb szóvivője, Osváth Zsolt és Pottyondy Edina. Vagyis a DK meg a Momentum. Jó független lett ez is. Pottyondy – akit Osváth Zsolt a tüntetés ötletgazdájaként jellemzett – azt mondta, most kritikus ponthoz érkezett a rendszer, és leleplező pillanatnak vagyunk tanúi.

Osváth Zsolt hozzátette:

Lefordítom magyarra: vérszagot érez a baloldal (tkp. a DK és a Momentum), és megpróbálnak ebben az ügyben több embert mozgósítani, mint amennyit önmagukban sikerülni szokott nekik. Ezért nem visznek pártzászlókat.

Tagadhatatlan, hogy bennünk is maradtak kérdések, mert az, hogy a baloldal semmiért nem szokta vállalni sem az erkölcsi, sem a személyi felelősséget, az tény, viszont nem válasz arra, hogy mégis mi történt. De ezt biztos nem a woke szálláscsinálóival fogjuk megbeszélni.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.