Pesti Srácok

Szellemi honvédő díjat adott Varga Juditnak a CÖF-CÖKA

null

Szellemi honvédő díjjal köszönte meg a CÖF-CÖKA közössége azt az áldozatos és eredményes munkát, amelyet hazánk szolgálatában miniszterként és az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökeként végzett Dr. Varga Judit. A családanyaként és politikusként egyaránt elismerésre méltó tevékenységét Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a civil szervezet szóvivője méltatta. A laudáció szövegét most Önök is elolvashatják.

– írja a civilek.info, amely beszámolt a díj átadásáról. A cikkben felidézik, hogy Varga Judit amellett, hogy három gyermekes édesanya, jogász is, akinek tehetségét már egészen fiatal korában felfedezték. Volt köztársasági ösztöndíjas, tanult Németországban, majd az Európai Parlamentben dolgozott évekig. A Brüsszelben és Strasbourgban eltöltött évek alatt részletes ismeretekre tett szert az európai uniós intézményrendszer és jogalkotás működése terén. Ennek kapcsán csalódottan úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor – amint azt hozzátette – mégis hasznosnak tartja ezeket az éveket, mert megtanították számára, hogy az uniós munka a magyar érdekek érvényesítéséről szól, számára pedig „a haza becsületének védelme belülről fakad”.

2018-ban európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárrá nevezték ki. E megbízatásában részt vett a magyar jogállamiságot kétségbe vonó, politikailag elfogult Sargentini-jelentés állításainak megcáfolására törekvő kormányzati jogi érvrendszer kidolgozásában, majd később képviselte a magyar kormányt a 7-es cikk szerinti eljárás vitáiban. Munkájának elismeréseként 2019 júliusában Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára igazságügyi miniszternek nevezték ki.

A Magyarország szuverenitását és megítélését aláásni törekvő támadásokkal szembeni folyamatos szellemi ellenállás mellett nevéhez fűződik – többek között – az igazságszolgáltatásban végrehajtott, történelmi méretű bírói és ügyészi illetményemelés. Elvitathatatlan eredményeket ért el a családjogi jogalkotás terén, a gyermekek és a családok jogainak erősítése érdekében, mindezt a civil szférával és a jogalkalmazókkal szorosan együttműködve. Vezetésével szinte teljesen kiépült az áldozatsegítés országos hálózata. Végül, de nem utolsósorban irányításával a kondicionalitási eljárásban is nagyot tudott előre lépni Magyarország.

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) 2016 óta ítéli oda a Szellemi Honvédő Díjat azoknak a civil és közéleti szereplőknek, akik kiemelkedő munkát végeznek nemzeti érdekeink védelme és érvényesítése érdekében.

Forrás: civilek.info; Fotó: videókivágás