Nyilván nagyon kedvelem Józsefa Tillát – apám kisgyermekként azt hitte egy ideig, így kell helyesen mondani –, ebben nincs meglepetés. Verset azért most nem posztolok tőle. Emlékszem, milyen sajátságosan tragikus volt, mikor róla tanulva megtudtam, rájöttem, rávezettek – nem annyira túlzottan emlékszem már a mikéntre –, szóval az, hogy mindig késve érkezett meg. Ha egy-egy korszakát megnézzük, amit köteteiből levezethetően láthatunk, általában szabályszerűen az, hogy amikor adott gyűjteménye megjelenik, hozzáférhető, akkor Józsefa Tilla már nem az, akinek gondolhatták a legfrissebbnek gondolt írásai alapján.
Jó példa erre a Döntsd a tőkét, ne siránkozz kötet. Mire elkezdődik a hatóságokkal a cécó a könyv körül, nagyjából azzal egyidőben az illegális mozgalom is elkezdi kivetni magából, az ő kiábrándultsága is erősödik, és élete utolsó, költészetileg talán legérettebb éveiben a világon semmilyen kapcsolata sincs a komcsikkal. Attól se lenne rosszabb, ha lett volna, de nincs.
E téma miatt is érdemes elolvasni Garai László munkáját, a József Attila identitásait.
Hát nem? Önmagában az milyen meg nem értettség-élmény, hogy még mindig annak hisznek, aki már nem vagy. Sőt, kevesen lehetnek ezzel tisztában, de Józsefa Tillának volt egy rövid ideig tartó, kifejezetten jobbos időszaka is. Szántó Judit naplójából tudjuk, hogy megírt egy, „A nemzeti szocializmus” című programszöveget, ami arra reflektált, hogy egyes hazai, alapvetően komcsi korifeusok szerint a szocializmus nemzetközi dimenziója kifújt azzal, hogy a német munkások másfajta szocializmus mellett döntöttek, de Szántó elmondása szerint a költő ennek közlésétől az ő kérése miatt letett.
Fiatalos hevületében még az is érthető, hogy örökre béklyót tett Horger Antalra, az amúgy kiváló kutatóra, miközben Horger vele annak idején a saját véleményét közölte, nem professzori minőségben. Mindenki változik persze, a maga lineáris tragikumában kevesen alkotják meg úgy az életművet, mint a szenzációs Radnóti, aki első kötetének első versében beszél arról, hogy ahol hevertek, eldőlt a szár, majd az utolsó razglednicában sárral kevert vér szárad a fülén, miután mellézuhant.
Ez megint zárójeles: tizenvalahány éve vagy talán régebben kiadták a Bori noteszt, egy az egyben. A kiadványban ott volt a másolat, abban a formában, ahogy az exhumálás közben előkerült. Akkor meg is vettem, ma talán csak antikváriumokban hozzáférhető. Ha van kereskedelmi forgalomban, érdemes beszerezni.
Mi a tanulság? Jó lett volna, ha valaki életében úgy igazán, nagyon szereti Józsefa Tillát. És persze nem ártott volna, ha – ahogy azt egyre többen pedzegetik – Gyömrői Edit nem kezeli félre, ami lassan 100 év távlatából nehezen róható fel neki, de mégis.
Azt amúgy tudtátok, hogy Kozmutza Flóra nevét, aki később Illyés felesége lett, Illyés soha nem írta le a verseiben, Józsefa Tilla iránti tiszteletből? Meglehet, ez csak legenda, nincs előttem az Illyés-összes, de nagyon tetszik.
Ma néhány pirulával kezelni lehetne a betegségét. Lehet, akkor nem alkotna ilyeneket. Lehet, akkor boldog volna. Szerintem az utóbbira szavazna.
Vezető kép: Budapest, 1937 József Attila (j) költő beszélget 1937. év elején Thomas Mann-nal (b). MTI Fotó: Reprodukció
Mosolygó Miklós
2023-04-14 at 16:20
Kedves Szövérdi Péter!
Nagyon kedves Horger Antal professzortól, hogy fizette a maga osztályfőnöke és a barátnője színházjegyét. Kicsit olyan véleményalkotás ez, amikor egy politikus szépen felöltözik és akkor már biztosan igazat mond és kifogástalan erkölcsű is. Azért József Attilába ne kössön bele, de tényleg. Ez a dúsgazdag sógorozás meg a legrosszabb acsarkodását idézi a nemzetünk karakterének. Ezt ne.
László54
2023-04-13 at 21:07
Nem kell szépítgetni a dolgokat,mint költő nagyot alkotott,de egyébként mint a zsenik többsége egy elmebeteg ember volt!
Ühüm
2023-04-13 at 09:41
Irysz: Bolyongok 1921-ből:
Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol szeretnek, és csak reám várnak,
És csak reám várnak.
Merrefelé menjek? Balra-e vagy jobbra?
Fönn csillagok vannak, fölnézek azokra,
Fénylő csillagokra.
Merre nincs csillagfény – arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet szeretni,
Igazán szeretni.
Édesanyja korán elment, nem tudott vele eleget foglalkozni, ami az elhagyatottság érzését csak tovább növelte. Nyilván szerette, de Attila nem érezte ezt teljesen a gyermeklelkével. A nővérei szerették, de nem vették magukhoz, ha ott is volt, jó szándékból elküldték tanulni ide-oda. Elhagyatottság, nem kellek érzés ugyanúgy ott van. Egy magányosan bolyongó embernek ez nem szeretet, úgy éli meg, hogy SENKINEK SEM KELL, hiszen mindig vagy láb alatt van, vagy elküldik. Ha lett volna mellette őszinte szerelem, család a mindennapokban felnőttként, talán depresszió nélkül is megúszta volna, és tovább élhetett volna. Szerintem te látod rosszul őt, a lelkét és a körülményeit… a semmi ágán ült a szíve, kis teste hangtalan vacogott… szeretetlenség, érintésmentesség, a nagyon mélyről jövő szegény ember megszenvedett nehéz életéből fakadó komor érzésektől az ember állandóan fázik, ő is fázott, ezért is tudott “beleszeretni” a pszichológusába, mert ő foglalkozott végre a lelkével, amit tévesen úgy képzett le magában érzésként, hogy KELL a nőnek. A szeretetlenség, nem kellek érzése, a biztos pont és biztonság hiánya (hol a ház, ahol igazán szeretnek, írja ő) kísérte végig az egész életét, a depresszióból nem kifelé jött, hanem talán a félrekezelésének hála, csak mélyebbre zuhant benne. Ha ma élne, meg lehetne gyógyítani annyira, hogy képes legyen teljesértékű életet élni, elsősorban önmagát megtanulva végre nagyon szeretni.
Gakka
2023-04-13 at 00:20
“Hesslerezredes2023-04-12 at 09:02” – tényleg szavam sincs. Túl van mindenen…….
vidar
2023-04-12 at 18:25
A szerző tökéletesen eltalálta József Attila költészetének s létének igazságát: csak boldog szeretett volna lenni.
…..
Íme kész a leltár
Magamban bíztam eleitől fogva –
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam –
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán – hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset – mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem – és ebbe más is belehalt már.
Zolee
2023-04-12 at 09:06
Szerintem a XX. század legnagyobb,legtehetségesebb magyar költője volt (Ady mellett).
“Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.”
Hesslerezredes
2023-04-12 at 09:02
Gakka2023-04-12 at 01:09
Akkor ehhez mit szólsz:
TŰNŐDŐ
Vihar
Mint gyerek a páncélos bogarat,
két ujjal megfogtam hóna alatt,
imígy morogván: Ez hát a vihar!…
S kapálódzott kis villámaival.
Aki ilyet – ILYET!!! – ki tud találni, az mi????
Zseni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megvilágosodott szabadkőművész
2023-04-12 at 08:58
Vannak tehetségek, nagyon tehetségesek – és vannak zsenik.
Ha a tehetség – ezüst, a nagyon tehetséges – arany, akkor a zseni – platina.
Nos, a XX. században Juhász Gyula, Illyés Gyula, Pilinszky János és még sokan mások – ezüstök.
Ady, Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád – aranyak.
József Attila pedig – platina. Platina – hatalmas gyémántokkal kirakva.
Részemről – ennyi.
Gakka
2023-04-12 at 01:09
“Ühüm2023-04-11 at 18:07
Ha valaki az élete során egyszer is àtélte József Attilànak azt a sorát, hogy a semmi àgàn ül szívem, kis teste hangtalan vacog” – egyik kedvencem, úgy látom, másnak is: https://www.facebook.com/photo/?fbid=559363385168487&set=a.126719551766208
TS
2023-04-11 at 18:59
Nagy költőnk és nagy filozófusunk volt. Ez utóbbit verseiben kódolta, így sokkal érthetőbb és teljesebb!
Herr Hessler írta a legszebben!
“Ennél jobban össze sem lehetne foglalni, mit jelent József Attila nekünk.
TalEle
2023-04-11 at 18:55
Jó lenne, ha Orbánék “fehérek között európaiak” tudnának maradni nem engedve az őrült Nyugat háborús eszkalációjának.. Sajnos a finnek NATO tagságának ügyében ez nem sikerült! (A NATO-ba való felvételüket már másnap meg is “hálálták”, amikor Magyarország ellen csatlakoztak a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos EU-s bírói keresethez…) Vélhetőleg, a svédek esetében, többet ilyen kapitális hibát nem csinálunk…
Írysz
2023-04-11 at 18:22
Bocsánat, nem Jolán (Jocó), hanem Etus, aki nagyon sok hülyeséget írt össze
“visszaemlékezés” gyanánt.
No, persze, “aranyos, kedves néni volt”, szerette is a rendszer,
aminek behódolt szegény, azért élt kendőfestésből és rongybabák készítéséből.
“Saját akaratából” lemondott József Attila jogdíjairól a “magyar költők javára”…
Szegény asszony…
Irysz
2023-04-11 at 18:18
Ühüm2023-04-11 at 18:0
Tévedsz. A zsenik, sajnos nem hagyják magukat “feltétlenül” szeretni.
Nem csecsemők. Annál tágabb a horizontjuk. Szerették őt, feltétlenül,
az anyja és halála után a nővérei. Gondoskodtak is róla. (Jolán aztán
összeírt mindenféle sztálinista-rákosista blődséget.)
.
J.A.
“Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.”
.
És akkor jöjjön Pilinszky:
“Visszafogad az ősi rend.
Kikönyöklök a szeles csillagokra -”
.
Dr.Bodó Pálné
2023-04-11 at 18:14
Nekem minden könyv megvan,ami József Attiláról szól,vagy a költővel kapcsolatos.
Meglàtogattam József Etelkát is.
Örömmel vettem kézbe a költő életében megjelent köteteit.
Kedves emlék az Etus nénivel készült közös fotó és a Tőle kapott levél.
Irysz
2023-04-11 at 18:09
“az illegális mozgalom is elkezdi kivetni magából”
.
A fenét!
Ő kezdte rövid úton kivetni magából az illegális mozgalmat, ahova Szántó
fírolta be. Lásd pl. a: Világosítsd föl.
.
Szántó Juditka egy bolsi libanc volt.
József Jolánnak, aki könyvben hosszan laudál Szántónak, miszerint Attila mindent neki köszönhet, nem hiszek. Mert akkor azt is el kellene hinnem, hogy Attila öngyilkos lett: nem lett.
De még inkább azt is el kéne hinnem szegény kőbolsi József Jolánnak, hogy Rákosi elvtárs már az illegalitásban, titokban náluk járt, az öreg József meghívására (sic!) és jól megsimogatta a kisfiú Attila buksi fejét, és mesélt is neki,
amitől Attila megvilágosodott, és később, felnőttként “halkan belelépett”.
.
József Attila zseni volt, nem keverte a szociális érzékenységet
a kommunizmussal és az internácizmussal.
1945-től József Attila könyvei csak “kritikai” kiadásban jelenhettek
meg. Magyarul: kőkeményen cenzúrázták. Sorokat, szakaszokat hagytak el,
verseit írták át, vagy tüntették el.
.
Aztán nemrég A szabad ötletek jegyzékét prédára bocsátották, hogy egy beteg
lélek beteg asszociációit mint valós vágyakat tárjanak a korlátolt,
buta, műveletlen csürhe elé, akik persze kaptak az alkalmon, hogy szaftos-nyálas
gusztustalan módon: “no, lám, ő is…” Hát nem. Ő NEM.
Mert ugye, a költészetét, az életművét felül kell írni, be kell kenni az alkotót valamilyen mocsokkal.
Amúgy ma már állítólagos “konzervatív/jobboldalról” támadják
Illyés, Kodály, József Attila, Németh László stb. életművét, de Latinovits Zoltánra is rásütötték a “tehetségtelen volt” billogot. Nofene, azért anno ezt még
Aczél sem engedte meg magának.
.
És akkor megérkeztünk: ugyan, kik azok, akik a magyar kulturális örökséget,
azokat a személyiségeket, akik egy adott korban kényszerű párbeszédet
kellett folytassanak a hatalommal, el akarják törölni a föld színéről, az életművüket is érvénytelenítenék,
és ennek alapján szabályos kultúracserével gyakorlatilag a magyarságot, az örökségünket lenéző (persze rá hivatkozván), féltehetségeket állítanak be,
emelnek fel a mai érdemesek helyett is: közepes, vagy az alatti írókat, költőket, képzőművészeket, rendezőket, stb. hoznak helyzetbe, tömnek pénzzel, paripával, fegyverrel…
Akik ügyesen lavírozva sugallják: mától én vagyok a magyar, mától én nemzet párti vagyok, én vagyok a tehetség, mától én fogom a magyar filmet, darabot megrendezni, megírni: elgányolni. DE TE NEM JUTHATSZ SZÓHOZ. EZÉRT NEM SZÜLETHET HITELES MAGYAR TÖRTÉNELMI FILM.
.
EZ FOLYIK MOST. IS.
Ühüm
2023-04-11 at 18:07
Ha valaki az élete során egyszer is àtélte József Attilànak azt a sorát, hogy a semmi àgàn ül szívem, kis teste hangtalan vacog, s ugyanolyan reménytelenül s kegyetlenül fàzott belül, az tudja, hogy rövid, küzdelmekkel teli életében akkora lelki fájdalommal élhetett, ami elviselhetetlen lehetett, s csak egy valami gyógyította volna: a feltétlen szeretet. Ezért is csapódott ide-oda, de az űrt semmivel sem tudta pótolni. Ma kapna egy antidepresszánst és egy diagnózist, és legalább a fájdalmat nem érezné. Nem volt ő sem komcsi, se jobbos. Egy végtelenül tehetséges, szorongó, mélyen szerető, hatalmas lelkifàjdalommal élő, fogát összeszorítva küzdő művészember. Akkor maradt volna életben, ha tudta volna valaki úgy szeretni, ahogy senki sem addig, hogy soha többé ne vacogjon a szíve, és ne legyen szüksége a világ összes télikabàtjàra a lelkének.
Orientál
2023-04-11 at 18:06
Zseni ,az is marad mindörökké ,látta is hogy az emberiség nem jó úton halad.
Siheder nyikoromban
2023-04-11 at 17:36
Ez a “Tilla” is olyan, mint amikor a fiam 8 éves volt,
s jött haza az iskolai, november 7-i ünnepség után,
s megkérdezte, hogy: Apa, mit jelent a nyikoromban?
Nem értettem: Semmit, fiam. Nincs olyan szó, hogy nyikorom,
tehát nyikoromban sincs.
-De a kórus énekelte- erősködött.
Kiderült, hogy a Bunkócska-dalról volt szó:
“Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót, amilyet sihedernyi koromban.”
A gyerek a “siheder” szót még értette, de a “nyikoromban”-t
már nem.
😀
PG
2023-04-11 at 17:31
Mivel gyermekkoromban elég sokat szenvedtem én is, József Attila verseit és életét egy kicsit a magaménak is éreztem. Kevés embernek van meg József Jolán könyve, amiben József Attila életéről ír.
Netta
2023-04-11 at 17:29
“Nyilván nagyon kedvelem Józsefa Tillát”
Én meg azt hallottam ki belőle: Fatilla.
De a lényeg az, hogy először a szüleim adták a kezembe Petőfi, Arany, Fekete István, Gárdonyi, Mikszáth, Jókai, Móra, Kölcsey, Berzsenyi, stb. műveit.
Szóval, nem mindegy, hogy nagyjainkkal kik által kerülünk jó ismeretségbe először, s lesznek aztán “családtagok”.
vidar
2023-04-11 at 16:49
Nem való Attilázni őt. Maga József Etelka mondta el utolsó éveiben, hogy nem szereti mikor bárki Attilának nevezi őt. Attila a családjának volt az aki. Mindenki másnak József Attila.
József Attila lefordíthatatlan, csak magyar ember érti és érzi. Minden fordítás csak halovány árnyéka lehet az ő zsenijének.
Hesslerezredes
2023-04-11 at 16:33
Az a helyzet, hogyha az ember József Attilát olvas, akkor konkrétan úgy érzi, hogy a világ összes eddig megírt és ezután megírandó költeményét (is) olvassa.
Az összeset.
Minden eddigi verselőét és minden jövőbeniét.
És olyan nyelvi leleményei vannak, amelyek – túl azon, hogy lefordíthatatlanok – sajnos – más nyelvekre, a magyar nyelv olyan mélységeit világítják meg és bontják ki, amelyeket egy magyar anyanyelvű talán csak érezni tud, de tudni nem tudja tudatosan.
Ha egyszer – mondjuk – az ENSZ megrendeli a költő, mármint: A KÖLTŐ, szobrát, azt csakis József Attiláról szabad és kell megmintázni.
Garullus
2023-04-11 at 16:06
Érdekes, nekem meg sokáig Józse Fatilla volt.
Hesslerezredes
2023-04-11 at 16:05
VILÁGOSÍTSD FÖL
Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák – kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.
És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.
S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg –
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.
1936. okt.
Külön figyelmükbe ajánlom a “fasiszta kommunizmus” – szó-fordulatot.
Szövérdi Péter
2023-04-11 at 16:00
Osztályfőnökömet a Szegedi Egyetemen megállította Horger professzor azzal, hogy a színházban este értékes darab megy, okvetlenül nézze meg. Egyik lábáról a másikra állt, hiszen 192o körül, nincstelen diákként a betevő is nehezen került az asztalára. Az öreg kapcsolt és 20 pengőt nyomott erővel a kezébe, “Vigye el a kislányt is!” mosollyal. “Honnan tudja, Professzor úr?” -csak ennyit tudott kinyögni zavarában. “Nem tudom, mikor tudom megadni!” “Majd apránként!” – búcsúzott az öregúr. Ő szerzett félidős állást az Egyetemen a diákjának. Attila Pesten nyugodtan elvégezhette volna az egyetemet, vagy akár Párizsban, ahová dúsgazdag sógora küldte.