Ne félj kicsi független sajtó, mutasd a tenyered!
Régi kocsmai bölcsesség, hogy annak piros a tenyere, aki szellentett. Persze tudjuk, hogy nincs ilyen élettani összefüggés, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ebben az esetben mindenki röhögve csapja ki a tenyerét az asztalra – kivéve azt, akinek van mit takargatnia. Takargatnivaló pedig bőven akad – legalábbis ezt mutatják a reakciók. Mert láss csodát: mindenki tenyerét az asztalon látjuk, kivéve azokat, akik „szabad” feliratú pólóban pózerkednek nap mint nap. Ábrahám Róbert: Az árulás alkímiája
Tudom, hogy a habzó szájú „O1G-szekta” nem kedveli a tiszta beszédet – pláne nem a valósággal való szembenézést. Ezért őket most arra kérem: nézzenek félre! Helyette – napi feladatukat teljesítve, amelyre főpapjaik predesztinálják őket – írják le ötvenszer, hogy: „Árad a Tisza, meg hazudik a tévé.” Közben pedig halkan, magukban kántálják is. A határon túli magyarság egy olyan kincs, amit meg kell becsülnünk
Meghívásra érkeztünk Nagyváradra, ahol egy magyar kultúrkocsmában láttak vendégül, és ahol nagy tanítások szemtanúi lehettünk. Bár egyesek – mint például Pottyondy asszonyság – veszik a bátorságot, hogy lekezelően odavessék: "mi visszük a kultúrát Erdélybe és a Partiumba", a valóság az, hogy az anyaországból leginkább tanulni érdemes odakívánkozni. Rövid úti beszámoló következik.
Globalista tavasz
Megváltozott a világ - A tavasz már nem virágokat, hanem globalista zászlókat bont. Az áprilisi szél sem elégszik meg a bolondsággal – őrültséget kíván. A nagyváros pedig, amely a nemzet fővárosának hívatik, ismét idegen felségjelzésekkel tarkított. Egykori vörös rongyait most ukrán és pride-lobogók idézik meg. Meddig tűrjünk még?
Cherchez la femme!” – mondják a franciák. Vagyis mondták, mielőtt még arabok lettek volna. A mondat nagyjából annyit jelent: ha elég mélyre ásol, mindig találsz egy nőt, aki kiváltója valami veszedelmesnek, valami békétlenségnek, valami fájdalmasnak. A mi esetünkben azonban kicsit más a helyzet. Itt nem kiváltója, hanem felfedője volt valami keservesnek az asszony. Az asszony, aki a Tisza nevű cringe-párt szürkeállományát képviseli. A többiek hozzá képest együgyűek és bárgyúk. Ő a teteje ennek a formációnak – ami már önmagában is beszédes. Talán nem véletlen, hogy a hegyi szatír agyhalottnak nevezte őket. Utólag be kell látni: volt némi igazsága. Úgy tűnik, mégis egy aberrált, belterjes közösség tartja kezében az amerikai szórakoztatóipart
Hosszú évek óta mondogatják egyesek, hogy egy beteg, pedofil, aberrált banda tartja kezében az egész amerikai showbizniszt. Ahogy ilyenkor szokás, idiótának és futóbolondnak tituláltak mindenkit, aki ezekről az ügyekről, akár csak sejtelmesen is szót ejtett. Most viszont olybá tűnik, hogy mégse voltak bolondok, a P. Diddy-botrány után ugyanis sorra esnek ki a csontvázak a szekrényből. Különvélemény: milyen változást hozhat az amerikai választás a Közel-Keleten?
A Különvélemény e heti vendége Megyeri Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztője volt, akivel a Közel-Keletről és Izraelről beszélgettünk. A 2024-es amerikai elnökválasztás túlzás nélkül a XXI. század eddigi legfontosabb eseményei közé tartozik. Az okokat mindenki ismeri. Biden alatt lángba borult a Közel-Kelet, és Európában európaiak ölik egymást amerikai fegyverekkel. Lesz fordulópont? Stabilizálódik a világ, vagy esetleg méginkább eszkalálódik a helyzet? Ezek mind olyan kérdések, melyre a világ a választás kimenetelétől várja a választ. Szóba került továbbá, hogy a legutóbbi elnökjelölti vita során Trump tett egy erős kijelentést. Szerinte ha Kamala nyer, az egyben Izrael végét is jelentheti. Hogy mennyire komolyan vehető, vagy épp mennyire túlzó ez az állítás, hogy mennyire erős az amerikai médiabefolyás Európában, és hogy mi várható a Közel-Keleten, mind fontos kérdések. Mi pedig ezekre a fontos kérdésekre próbáltunk választ találni a műsorban.
Különvélemény: újabb botrány rázta meg az amerikai szórakoztatóipart
A legendás producer, Diddy a rácsok mögé került, az amerikai zeneipar pedig forrong. Lehet, hogy a rapper-producer csak ez első dominó a sorban. Pressman finoman megfenyegette Magyarországot
Nyilván senki nem ismeri fejből a német, a francia, az ausztrál, az orosz, vagy a kínai nagykövet nevét. Pedig ezek ám nem törpe országok, s lám, mégsem tudja szinte senki egyik nagykövet nevét sem. Pressman úr mellé azonban nem szükséges odabiggyesztenem, hogy mi a titulusa, tudja azt mindenki. Ennek pedig egyszerű oka van. A nagykövet úr nem a nagykövetek szürke hétköznapjait éli. Ha nem tudnám, hogy ő egy távoli ország diplomatája, még azt is hihetném, hogy a kormányellenes erők hazai vezéregyénisége, megszervezője, és felügyelője, aki a nagy birodalmat képviseli, mely cinikus mód szövetségeseinek gúnyolja gyarmatait. Természetesen nem így van, hiszen nem lehet így. Különvélemény: jó ötlet volt Trumptól, hogy nem vállalt egy újabb vitát?
Egy olyan világban, ahol minden instabil és képlékeny, és a világ nemzetei az Amerikai Egyesült Államoktól várják el, hogy végre egy erőskezű vezetővel az élén rendet teremtsen, jó stratégia-e egy bizonyos szinten gyengeséget sugározni azzal, hogy Donald Trump kijelentette, nem vállalja a következő vitát Kamala Harris-szel? Megtapi Atya kálváriája
Tóta W. Árpád hétpróbás Isten- és vallásgyalázó is sietve kért magának szót Megtapi Atya ügyében. Lásd még: Be se. De, hogy a gangbang ne szóló legyen, olyan neves megszólalók is társultak mellé, mint Osváth "Junior kedvelő" Zsolt, lásd még: Zsola, Zshowtime, George Lyukas. Meg egy halom egyéb barom, kiket őriz az alom. A gyarmatosítók reneszánsza
Mily nagy szerencséje van a világnak, hogy az angolszász hatalmak oly sokat törődnek a gyengébbek gyámolításával és az igazságtalanságokkal szembeni fellépéssel. Noha nekik is meg van a maguk baja, lám mégsem vonják meg a fényt a világ nemzeteitől, melyek a homályban bukdácsolnak, hanem segítenek, ahol csak tudnak. Ilyen ez a jó szív, az angolszász szív, amely minden más létező felett áll és minden más nemzetért lüktet. Vagy, ahogy az ukránok mondják, heart full of gold. Mark Zuckerberg beismerő vallomása átírja a játékszabályokat
Fel szeretném hívni a figyelmet, hogy napjaink legkárosabb elmeblokkolója nem más, mint a vélt tudás mítosza. Ezt a mítoszt úgy építették fel, hogy megalkották a felsőbbrendű, másokhoz csak leereszkedni képes, és a köznépet mélyen megvető embertípust, amit egy kommersz marketing termékké silányítottak.És a marketing ötvözése az emberrel lehetővé tette, hogy a delikvenseket anélkül gátolják a gondolkodásban, hogy ahhoz fizikai kényszerítést alkalmaznának. Elég a kör! Lakatos Márkkal mi van, csókolom?!
Itt a nagy melegben, meg a nagy kapkodásban mintha elfelejtkeztünk volna Márkóról. Noha Márkó szereti magára felhívni a figyelmet. Amikor csak teheti, szinte fürdőzik a rá irányuló figyelemben. Persze neki is vannak kivételek, olyan napok, hetek, hónapok, amikor picit eltűnik. Legutóbb akkor élte ilyen visszahúzódó korszakát, mikor lebukott azzal a kiskölyökkel. A kis lurkóval, aki többször visszautasította a szexuális töltető közeledését, majd besétált a Bors szerkesztőségébe és büntetőjogi felelőssége tudatában, névvel, arccal, - tehát nem úgy, mint a liberális tollfarmok névtelen profiljai - személyes adatait hátrahagyva ismertette Márkó egy - talán - átlagos ragadozását 18 év alatti heteroszexuális fiúcskákra. Különvélemény: Magyar Péter jött, az Öt ment
Nyilván a világon semmilyen összefüggés nincs Magyar Péter ATV-s megjelenése, - ahol a műsorvezető tudta a helyét, és nem zaklatta az alternatív köztársaság führerét kínos kérdésekkel - és az Öt című műsor elnémulása között. Az arcátlanság, mely nem ismer határokat
Az arcátlanságnak, a pofátlanságnak is vannak fokozatai. No, de mégis! Az ember legmélyen valahol mégis azzal áltatja magát, hogy azért vannak le nem írt, ki nem jelölt, mindenki által elfogadott határok, ami alá már senki nem mer becsusszanni, bármennyire is vastag bőr legyen az arcán. Aztán jön a rideg felismerés. Van az az arcátlanság, ami már márványba kívánkozik. Történelmi idők kapujában
Azt talán senki sem vitatja, hogy egy totális tudatipari háború zajlik mindamellett, hogy a valós, fizikai síkon zajló háborúk is egyre másra az életünk részeivé válnak. Korszakváltás, világrendváltás zajlik, jegyzik meg néhányan és igazuk van. A kérdés csak az, hogy felfogjuk-e mivel jár ez, és tisztában vagyunk-e a saját feladatunkkal? Különvélemény: egy férfinak a ringben férfi a párja
Éppen eleget vitatkoztak a napokban arról, hogy az algír bokszoló, akkor most fiú, vagy lány. Ahogyan arról is, hogy ki tehet miről, ki vétlen, ki áldozat, ki haszonélvezője a helyzetnek, pedig a válasz egyszerű. Ha a sportból eltűnik a sportszerűség, akkor az egész nem ér többé egy fillért sem. Márpedig a sportszerűség szempontjából teljesen mindegy, hogy ki okolható a kialakult helyzetért. Mindegy, hogy a versenyző, a természet, vagy a döntéshozók. Egyszerűen az egész úgy ahogy van, sportszerűtlen, és amíg a világ a pro és kontra érveket egymásnak feszíti, addig a sportszerűtlen helyzetet senki sem szünteti meg. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.