Valójában az emberek nem gyűlölik egymást, kivéve a transzformereket – Hardcore Hobbista Fehér Bertalannal
A Hobbista eheti vendége, Fehér Bertalan olyan emberekkel dolgozik együtt Irakban, egy kínai tulajdonú olajipari cégnél, akiknek hivatalból gyűlölniük kellene egymást. De semmilyen etnikai és/vagy vallási konfliktussal nem találkozik a mindennapokban. Illetve a mindennapokban, a cégen kívül igen, a Katarban dolgozó vendégmunkásokat tényleg nem igazán veszik emberszámba az őslakosok. Egy társaságot pedig nagyon utálnak, őket még a rendkívül toleráns kurdok sem viselik el. Ők a transzformerek. Hogy azok mégis kicsodák, és mi a bajuk velük a kurdoknak, az kiderül az adásból. A következő brit miniszterelnök legyen egyből a saláta! – Hardcore Hobbista
Liz Truss dicsőséges 44 nap után lemondott, még arra sem volt ideje, hogy a fogkeféjét kipakolja, de legalább bedöntötte a fontot. II. Erzsébet első miniszterelnöke Churchill volt, az utolsó Liz Truss. Nehéz nem látni a Birodalom leépülését ebben. Ami viszont nem leépül, hanem eszkalálódik, az a háború. De mi is az az eszkaláció? A Hobbista az amerikai polgárháború példáján mutatja be, hogy miben hasonlít a rossz lapokkal játszott póker és a háború eszkalálódása. A németek meg akarják változtatni annak a klubnak a szabályait, amibe beléptek
Most éppen az egyhangú döntéshozatallal szemben merültek fel kifogások Berlinben (és a Berlin elé brétakaró fügefalevélként odarajzolt Brüsszelben); zavarja őket, hogy nem mindenki követi az utasításaikat.
Gazdag ember Dredd bírója nyomoz, ítél, lop – Hardcore Hobbista
A cím nem a fantázia műve. A PayPal tényleg úgy döntött, Dredd bírót játszik, és aki álhíreket terjeszt, azt megvágja 2500 dollárra. Fellebbezési lehetőség nincs, azt meg, hogy mi az álhír, a tényellenőrök döntik el. A fejlett nyugaton ez lassan mindennapos; nagyvállalatok privatizálják az államot, hogy nevelhessék, büntethessék a polgárokat az általuk helytelennek tartott gondolatokért. Hardcore Hobbista – A három szépségfolt, ami miatt Amerika már nem a világ csendőre
Az USA mindig csak akkor avatkozott be, amikor az érdekei úgy kívánták, ilyen esetekben viszont mindig. Amerika ugyan háborúkkal tartotta fenn a befolyását és nagyhatalmi státuszát, de ezt sokáig Európától távol tette, és ezzel az elmúlt évtizedekben soha korábban nem tapasztalt békét, nyugalmat, fejlődést hoztak a nyugati világba. Mindez egy pillanat alatt megváltozott Ukrajnában. Emellett Kína felemelkedett, a nem nyugati világ pedig nagy ívben tesz a nyugati morálra, szankciók helyett békésen kereskednek Oroszországgal és Kínával. Az USA az ukrán proxyháborúval az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, az új Selyemúttal Kína az amerikai haditengerészeti fölényt is kikerülné a szárazföldön. Nemsokára megtudjuk, mennyit ér az amerikai jogállam, avagy lesz, vagy nem lesz nyomozás Korányi Dávid ellen az USA-ban?
Már az FBI is tud Korányi Dávid illegális kampányfinanszírozási botrányáról, miután Szabó Balázs, újpesti önkormányzati képviselő fogta magát, és az FBI tippadó oldalán bejelentette, hogy Korányi Dávid nemcsak a magyar, hanem az amerikai törvényeket is megsértve (feltételes mód) gyűjthetett adományokat a magyar választások befolyásolására. Érdeklődve várjuk a Szövetségi Nyomozó Iroda válaszát. Kadirov lefokozná és a frontra küldené az orosz parancsnokot, Lapin vezérezredest - Atomot "a kijevi sátánistákra és fasisztákra!"
A népszerű csecsen tiktokker, Ramzan Ahmadovics Kadirov, aki nem mellesleg a kvázi független Csecsenföld elnöke és a Putyin mellett pretoriánus gárdaként működő Ahmat-hadosztály főnöke, teljesen kiborult, amikor hírét vette, hogy az ukránok Limanból is kiszorították az oroszokat.
Parkoló Hobbista – II. Erzsébet alatt a birodalom szűnt meg, III. Károly alatt a monarchia fog (PS-videó)
A Brit Birodalom ugyan csak egy kirakatmonarchia, a valódi hatalom pedig a parlamenté és a parlament többsége által támogatott kormányé, de II. Erzsébet legalább valódi uralkodó volt. Nem olyan paródiauralkodó, mint Európa többi monarchiájában szokás. Akik néha lemondanak, néha simán csak hülyék, de szinte egyik se veszi komolyan a szerepét. II. Erzsébet ugyan komolyan vette, de mégiscsak az ő uralkodása alatt esett szét a Brit Birodalom, ami egy nevetséges, a volt gyarmatok gyermekei által megszállt skanzenné lett. Olasz meló és Dopeman – Az újjáéledt, hardcore Politikai Hobbista első adása
A hosszúra nyúlt szünet után ismét van Politikai Hobbista a Ps TV-n. Csupa-csupa olyan dumával, amit televízióban még sípszóval sem lehetne kitakarni. Nagyobb, hosszabb, vágatlanabb – az utóbbi nem teljesen igaz, mert Dopeman az adás közben hívta fel Jeszyt. Az olaszok döntöttek az egységes európai birodalom jövőjéről: se nem egységes, se nem európai, se nem birodalom
Volt már ilyen, a végén az is milyen jól alakult. A vesztfáliai béke nyugodt évszázadot és gyarapodó nemzetállamokat hozott az örök polgárháborúba zárt Német-Római Birodalom romjain. Az a kérdés persze nyitva maradt, hogy csak elnapoltuk az önmegsemmisítést, vagy tartósan más irányt vesz a kontinens történelme. A kezdet mindenesetre biztató. Az orosz hadsereg hálás a nyugati pénzügyi segítségért
Az orosz propaganda teljesen troll üzemmódba kapcsolt: nem mulasztják el sokszor megköszönni a Nyugatnak, hogy ők állják a 300 ezer frissen mozgósított katona zsoldját. Klára asszony árnyékolt egyet, de minek
Dobrev Klára szintet lépett az árnyékminiszterelnöki beszédével. Innentől nem tehetjük meg, hogy nem vesszük komolyan. Már nem zsákon gyakorol, hanem árnyékol. A zsák ugyanis könnyű ellenfél: mozdulatlan. Bár be lehet gyakorolni vele az ütéseket, de nem készít fel az élő, mozgó ellenfélre. Orbán pedig – mint az közismert – előre megy, nem hátra, ezért Gyurcsány Ferenc edző úgy döntött, ideje a lábmunkát meg a ritmusérzéket is fejleszteni. Klára asszony pedig kiállt a szőnyegre és árnyékolt egyet. Dobrev megfejtette, hogyan lehet megbuktatni Orbánt: a sok kis elégedetlenségnek Bolygó Kapitányként össze kell állnia egy hatalmas elégedetlenséggé!
Orbán egy ragadozó, aki kiválasztja a magányos áldozatát, aztán elharapja a torkát. A színművészek után a rokkantnyugdíjasokat is egyesével vadássza le – állapította meg Dobrev Klára az árnyékminiszterelnöki székfoglaló beszédében. Talán ez volt az egyetlen újszerű gondolata, amit korábban nem sütött el a ‘22-es országgyűlési választásokat megelőző előválasztás során. Az élet nagy kérdése: hány százalékot teljesít Vágó István egy saját maga készítette politikai kvízen?
Megint nevet vált a kazah főváros – Keleten már a személyi kultusz sem a régi
Kis posztszovjet komédia egy percben. 1997-ben Kazahsztán első elnöke, Nurszultan Nazarbajev a fővárost Alma-Atából Akmola városába helyezte át, amelyet 1998-ban Asztanára neveztek át. 2019. március 23-án Tokajev jelenlegi államfő aláírta azt a rendeletet, amely Nazarbajev tiszteletére Asztanát Nur-Szultán városává nevezte át. Ez most elmúlt. Az álszent Verhofstadt szerint az európaiaknak is szenvedniük kell a szankciók miatt
A Renew Europe európai parlamenti frakció képviselője (Cseh Katka és Donáth Anna frakció- és levezelőtársa) az európai emberek szenvedését várja az Oroszország elleni szankciós politikától. Miközben közpénzből újíttatja föl luxusházát. Úgy tűnik, nem a szankciók elől futottak el az oroszok Harkovnál
Tegyünk rögtön egy merész állítást! A szankciók nemcsak, hogy nem működnek, hanem feleslegesek is voltak. Harkov környékén egészen biztos, hogy nem a szankciók kezdték el végre kifejteni áldásos hatásukat, hanem az ukrán hadsereg. Kifejtős fogalmazás az orosz és az európai inkompetenciáról. Jelentések a fotelfrontról