Pesti Srácok

Londonból üzenik Brüsszelnek: megbukott a politikátok!

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 június 23.
Egész Európa feszülten és lélegzet-visszafojtva várja, hogy hogyan döntöttek a britek a mai EU-tagságról szóló népszavazáson: Nagy-Britannia kilép-e az Európai Unió kapuján. A brexit politikailag és geopolitikailag is megváltoztathatja Európát, az esetleges kilépés mindent felforgathat. A PestiSrácok.hu az ügyben Kovács Istvánt, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatóját is felhívta, hogy megtudjuk, pro és kontra milyen brutális következményekkel járhatna a brit "önállósodás". Kovács István elárulta, a kiugrásokra Brüsszel sincs felkészülve, az unió azt sem tudja, hogy milyen jogi procedúra mentén adhatná vissza uniós tagságát. Magyarország szempontjából azért sem mindegy, hogy a Nagy-Britannia kint, vagy bent marad, mert a brit miniszterelnök, David Cameron Orbán Viktor egyik szövetségese. "Az első számú politikai következménye az lehet az angolok kiválásának, hogy Cameron megbukik Nagy-Britanniában. A brit népszavazás ugyanakkor üzenet is Brüsszelnek, hogy központosító politikájuk a nemzeti szuverenitás rovására megy, és hogy bürokratáik, az EU jelenlegi vezetése elszakadt a választók akaratától" - nyilatkozta portálunknak Kovács István. A két fő kérdés, hogy ezeket az üzeneteket egyáltalán meghallja-e a süket Brüsszel, és hogy milyen Európában, Európára ébredünk péntek reggel.

Tényleg molesztálják a fótiakat a fiatal migránsok? (VIDEÓ)

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 június 20.
Amikor korábban a kísérő nélkül érkezett gyermekek sorsáról forgattunk a fóti Károlyi István Gyermekközpontban, az intézmény igazgatója, Kádas István azt mondta: nem zavarják a helyieket a központból kijáró menekült fiatalok. A PestiSrácok.hu ugyanakkor úgy értesült, hogy azóta több incidens, illetve molesztálás is történt a városban. Ezért ismét ellátogattunk Fótra.

Még tíz évig is eltarthat az őssejt-botrányként elhíresült büntetőper

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 május 31.
Meg kell ismételni az őssejt-botrányként elhíresült büntetőeljárást, amelyben a bíróság első fokon többek között az ismert üzletembert és műgyűjtőt, Pákh Imrét 10 millió forint, a mulatós cigányzene Kozsóját, Fásy Ádámot 7 millió forint, a kaposvári orvost, Seffer Andrást 5 millió forint pénzbüntetésre, valamint felfüggesztett börtönre ítélte. A vád emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése, emberi test tiltott felhasználása és kuruzslás volt. A másodfokú bíróság kedden azonban hatályon kívül helyezte a döntést.

Bayer Zsolt a PS-nek: Semmit nem változott a véleményem!

AMApáthy Melinda Forró drót 2016 május 19.
A mainstream európai politika végképp elveszítette az egyébként a Föld minden élőlényére jellemző és minden élőlényében meglévő alapösztönének egy részét: ez pedig az önfenntartás és az önvédelem ösztöne - így reagált Bayer Zsolt publicista, a Magyar Hírlap főmunkatársa a PestiSrácok.hu-nak a médiahatóság elmarasztaló döntésére. Leszögezte: ha lehetséges, fellebbeznek a határozat ellen, amely pénzbírságot rótt ki a Magyar Hírlapra a migránsokat potenciális gyilkosnak nevező vezércikke miatt.

Valóban nyomoznak Medgyessy Péter kétszázmilliós kenőpénzügyében

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 május 18.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda a Medgyessy Péter családi cégénél landolt Alstom-milliók ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. Portálunk úgy tudja, ezúttal is Tényi István, a közügyekben számtalan feljelentést tevő jogász bejelentését vette komolyan a nyomozó hatóság. Bizonyítottság esetén az üzletszerűen elkövetett vesztegetés lehetőségét is vizsgálhatják.

A Kulcsár-ügyben is megemlített Bodnár szerint Matolcsy belenyúlt a közpénzbe és kivett belőle

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 május 8.
Nem hozhatott volna létre alapítványokat a Nemzeti Bank közbeszerzés nélkül - mondta az ATV Híradójának tudósítása szerint Róna Péter közgazdász, a liberális KARD egyesület által a „Törvényes lopás és korrupció országa” címmel a közpénzek felhasználásáról rendezett vitán. Róna kijelentette, a cégbíróságnak sem lett volna szabad bejegyeznie a Pallas Athéné Alapítványokat.

"Senki nem halt éhen a régi időkben, amikor nem volt nyitva hétvégén a bolt!" (VIDEÓ)

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 április 13.
Vajon mit szólnak a napi 11 órát plázákban dolgozó eladók, hogy újra kinyitnak az üzletek vasárnap? Eddig mit csináltak szabadnapjukon? Van olyan eladó, aki örül a vasárnapi boltzár eltörlésének? Őket megkérdezte valaki, mi a véleményük erről? Mi megkérdeztük! A Westend City Centerben jártunk, ahol nem csak az eladók véleményére voltunk kíváncsiak, hanem a vásárlókéra is. Érdekes válaszokat kaptunk tőlük...

A PestiSrácok.hu-t perelő Havas Henrik munkatársunknak: „Te nem tudod kivel állsz szemben!”

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 április 7.
Egyetlen pont kivételével elutasította a bíróság Havas Henrik tizenkilenc pontos sajtó-helyreigazítási keresetét, amelyet a PestiSrácok.hu-n februárban megjelent "Havas és Forró: a rendszerváltó újságírók hamis legendája" című cikkünk miatt adott be. Az elsőfokú bíróság szerint cikkünkben túlnyomozórészt véleményt fogalmazott meg szerzőnk. A "tanár úrnak" mindez persze nem tetszett és a peresített írás szerzőjét a tárgyalóteremben azzal fenyegette meg feldúltan: "Te nem tudod kivel állsz szemben!"
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.