Pesti Srácok

Jogerősen is négy évet kapott a bűnözőket milliókkal lehúzó ügyvéd

AMApáthy Melinda Forró drót 2017 március 30.
Négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt az ügyvédet, aki magas rangú rendőri vezetők nevével visszaélve kenőpénznek szánt milliókat csalt ki bűnözőktől. A korábban hasonló bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt ügyvédnek így a korábbi büntetésével együtt legalább hat évet kell letöltenie.

Áldozatvédelmi központ nyílik a bulinegyed szélén

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2017 március 7.
Áldozatvédelmi krízisközpontot hoz létre az igazságügyi tárca Budapesten. Szakemberek napi 24 órában segítik majd a hozzájuk fordulókat - közölte az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden. Vízkelety Mariann elmondta: a VII. kerületi Wesselényi utcába tervezett központ az áldozatvédelmi stratégia része, amelyet részben azért alakítanak ki, mert januártól a tárca gyakorolja a szakmai irányítást az áldozatvédelem felett, illetve november 16-áig egy uniós irányelv alapján a tagállamoknak is jelezniük kell, milyen intézkedéseket tettek a területen. Kiemelte, a stratégia célja, hogy minél több ember számára elérhető legyen az áldozatvédelem, az ezzel foglalkozó intézmények és a civil szféra közötti együttműködés hatékonyabb legyen, ennek érdekében szakmai programokat, képzéseket is szerveznek. A még az év elején megnyíló központot a januárban megszűnt Igazságügyi Hivatal egyik épületében alakítják ki. A központban a tanácsadáson túl jogi és pszichológiai segítségnyújtással is foglalkoznak majd, szociális munkásokat is alkalmaznak, és a hozzájuk fordulóknak egyénre szabottan igyekeznek segítséget adni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy leginkább a kiszolgáltatottak válnak áldozatául erőszakos cselekményeknek: az idősek mellett, a gyerekek és a fogyatékkal élőkkel szemben elkövetett cselekmények száma emelkedett az elmúlt években.

Életfogytiglant is kaphat a lúggal csonkoló gyermekorvos

AMApáthy Melinda Forró drót 2017 február 25.
Hosszasan ismertette Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője pénteken a Fővárosi Ítélőtáblán, hogy miért is kerülhetett volna életveszélyes állapotba az az altató és ketamin kombinációtól elkábított nő, akit a vádhatóság szerint egykori gyermekorvosként praktizáló volt szeretője kábított el, majd lúggal locsolta le a sértett nemi szervét - ezzel pedig egy örök életre tönkre tette szerelmi életét-, miután megkötözte és elvitte telefonjait, illetve laptopjait. Az ügyész perbeszédében indítványozta, hogy életveszélyt okozó testi sértést állapítson meg az ítélőtábla, hozzá pedig az aljas célt is, és ennek megfelelő súlyú büntetést szabjon ki. A maradandó károsodást szenvedett nő ügyvédje a bűncselekmény helyes minősítése előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete. Ezért akár életfogytiglan is járhat.

Nincs hiteles adat Vizó szórakozóhelyeinek bevételeiről

AMApáthy Melinda Az alvilág titkai 2017 február 13.
Teljes a káosz Vizoviczki László az ellene és harminckét társa ellen bűnszervezetben, különösen nagy vagyon hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult büntetőper tárgyalásán, mivel a kirendelt könyvszakértők alig tudják kibogozni a szórakozóhelyek könyveléséből, milyen összegű adót nem fizetett be az államkasszába az éjszaka császárának tartott vádlott. Például kiderült, hogy nincs olyan könyvelési adat, amely alapján megállapítható lenne, mely vendéglátóegységnek mennyi bevétele volt, és mennyi adót nem fizettek meg a bevételeik után. A tárgyalás úgy fejeződött be, hogy 495 millió forint kárt okozhatott Vizó, de ez korántsem biztos.

Eredeti útleveleket hamisítva nyithattak számlát Simon Gábornak

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2017 február 1.
Miközben a szakértő szerint eredeti útleveleket hamisítva nyitottak számlát Gabriel Derdak néven, addig a bankfiók vezetői szerint szokatlan módon maga a bankbiztonsági főnök intézte az ügyfélazonosítást a volt szocialista politikushoz köthető bankszámla nyitásakor. Simon továbbra is tagadja, hogy más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból több százmillió forintnak megfelelő devizát helyezett el, amelyek után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást.

Egyelőre nem tudni, ki kell-e fizetnie a volt Quaestor vezetőjének a 20 milliós bírságot

AMApáthy Melinda Forró drót 2017 január 30.
Tarsoly Csaba felperesként vesz részt abban a polgári peres eljárásban, melyben kérésére hétfőn üzleti titokra hivatkozva zárt tárgyalást rendelt el a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. A közigazgatási perben, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatának bírósági felülvizsgálatára indított a volt Quaestor-vezér, a bíróság a Tarsoly kérésére megtiltotta a kép- és hangfelvétel készítését, valamint a hallgatóságot is távolmaradásra ítélte.

"Minden szinten loptak" - Az ingatlanpanamáért csak felfüggesztettet kaptak Fürst Györgyék

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2017 január 24.
Nem jogerősen, de két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden a volt szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt a Fővárosi Törvényszék a belvárosi ingatlanpanama ügyében. Mivel az ügyészség súlyosbításért, a vádlottak védői pedig felmentés reményében nyújtották be fellebbezésüket, a Fürst Györgyékkel szemben született ítélet egyelőre nem jogerős.

Bugyipénzekről beszélt Vizoviczki a bíróságon

AMApáthy Melinda Az alvilág titkai 2017 január 9.
Vizoviczki László felszólalásával folytatódott hétfőn a diszkópápa mellett további 32 vádlott ellen bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult büntetőper a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületében. A milliárdos vállalkozó előre megírt, többszáz oldalas felszólalásában a tulajdonában volt szórakozóhelyeken begyűjtött borravalókról, "bugyipénzekről", valamint vádlott társairól beszélt több órán keresztül. Várhatóan a következő tárgyalási napon is Vizoviczki felszólalásával, azon belül is a szórakozóhelyek bevételi adataival folytatódik a büntetőper.

Hazugságot állított, mégsem ítélték el rágalmazásért a jobbikos Staudt Gábort

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 december 16.
Felmentette Staudt Gábort a rágalmazás vádja alól pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A jobbikos képviselőt Balajti László altábornagy, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt főigazgatója jelentette fel, mert a politikus 2010-ben egy sajtótájékoztatón azt állította róla, hogy az ügyészség hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az ítélet indokolásában elhangzott, akkori ügyvédje, Józsa Edina tájékoztatta úgy Staudtot, hogy a volt főigazgatót meggyanúsították, így a képviselő nem tudhatott arról, hogy valótlanságot állított Balajtiról.

Neves bírókra hivatkozva húztak le egy bűnözőt Oszter Sándorék - Megkezdődött a per

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 december 13.
A vádirat ismertetésével megkezdődött Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, valamint hat társának büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken kedden. A vádlottak között Oszter Sándor mellett három ügyvéd is van. A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetés és befolyással üzérkedés bűntettével vádolja őket.

Tovább pörög a „Száraz November”, aminek köszönhetően sokan a decembert is alkohol nélkül töltik

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 december 9.
Azoknak egy része, akik „szárazon” töltötték a novembert feltehetően továbbra is absztinensek maradnak - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Dávid Ferenc. A Kék Pont Alapítvány projekt koordinátora arról is beszélt portálunknak, hogy azért érezték fontosnak a „Száraz November” elnevezésű kezdeményezést, mert az alkoholbetegség a magyar társadalom egyik fontos és jelentős, széles tömegeket érintő kezeletlen problémája.

Nem az vagy, amit megeszel, hanem az, amit eléd tesznek

AMApáthy Melinda Forró drót 2016 november 22.
Az Élelmiszergazdasági Stratégián és a mezőgazdasági ágazat szereplőin múlik majd, hogy milyen élelmiszereket teszünk asztalunkra az elkövetkező évtizedekben – mondta Feldman Zsolt a Nézőpont Intézet konferenciáján, a Stratégia társadalmi vitájának záró-rendezvényén. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezetője portálunknak elmondta, az egyik legfontosabb szempontnak tartja, hogy az élelmiszerpazarlás visszaszorítása, és a „minőségi” (!) terméket előállítókba vetett hite, az ami a leginkább megindítja a magyar fogyasztókat.

Csak két évet kapott a korrupcióval vádolt NAV-os alezredes

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2016 november 11.
Két év börtönre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék azt a volt NAV-os bűnügyi osztályvezetőt, aki a vád szerint kenőpénzért elintézte a vagyonosabb adósoknak, hogy ne induljon büntetőeljárás velük szemben. Tizenhét társából három felfüggesztett börtönt kapott, a többieket, köztük a milliárdos áfacsalással összefüggésbe hozott, jelenleg is szökésben lévő F. Attilát pedig felmentették.