Tovább bonyolódnak Geréb Ágnes ügyei
Újabb vádpontban rendelt el perújítást a Fővárosi Törvényszék a Geréb Ágnes ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult büntetőperben kedden. A szakértői nyilatkozatok nyomán ugyanis elvi lehetőség van arra, hogy más ítélet szülessen az apákat a szülőszobákba elsőként „becsempésző”, azóta foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyásszal szemben. Ezúttal az az eset okoz fejtörést a bíróság mellett az ügyészségnek is, amelyben egy ikerterhességben másodikként megszületett gyermek oxigénhiányos állapottal érkezett a világra, és maradandó egészségkárosodásának korai halála vetett véget. Budaházy a PS-nek: Nem én vagyok a terrorista
Levélben kereste meg Budaházy György a PestiSrácok.hu szerkesztőségét, írásában pedig kifejtette saját meglátásait a Fővárosi Törvényszék keddi ítéletével összefüggésben. Mint ismert, az elsőrendű vádlott Budaházyt és 14 társát mások mellett terrorcselekmény elkövetése miatt ítélte több évi fegyházbüntetésre a bíróság. Budaházy portálunknak nyomatékosította, az ártatlanság vélelme még most is megilleti. "Az ügyészek és a bírók süketek és vakok, sokan találják koncepciósnak a keddi ítéletet" - fakadt ki Budaházy. Völgyesi Miklós: "Budaházyhoz hasonlóan Gyurcsány is terrorcselekményt valósított meg"
Gyurcsány Ferenc és a 2006-os rendőrterror döntéshozói, annak résztvevői is terrorcselekményt valósítottak meg a törvényi tényállás szerint - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság korábbi bírája Budaházy Györgyék perének mai ítéletére reagálva. Nyomatékosította, ami 2006-ban történt a rendőrség részéről, az egészen biztos, hogy a lakosság megfélemlítését célozta, ez pedig terrorcselekmény. Portálunk a terrorcselekmények egyik sértettjét, Csintalan Sándort is megkereste, aki kérdésünkre elárulta, szerinte az elhúzódó eljárás a szükséges katarzist nem hozta meg senkinek. Az ex-szocialista kifejtette, a politikában az erőszaknak nincs helye.
Tizenhárom évet kapott első fokon a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György
Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte első fokon Budaházy Györgyöt a Fővárosi Törvényszék. Az ítélet szerint Budaházy bűnszervezetben társtettesként követte el terrorcselekményeit, testi sértés és kényszerítés is a rovására írható. A bírói tanács Budaházy társaivalszemben sem volt elnéző: a másodrendű vádlott 12 év fegyházbüntetést kapott, és a legtöbben is tíz év körüli büntetést kaptak. Valamennyiük esetében kizárta a bíró a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét is. A német sajtó már keleti veszedelemként ír Orbán Viktorról
Angela Merkel német kancellárt védi, Magyarországot és szövetséges partnereit pedig keményen és durván bírálja a német sajtó a visegrádi országok kormányfőinek mostani találkozója után - derül ki a PestiSrácok.hu külföldi hírösszefoglalójából. A Handelsblatt című német üzleti lap például ma odáig ment, hogy keleti veszedelemnek nevezi hazánkat, Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát, amely kvartett a lap szerint iszlámellenes is. A Handelsblatt megdöbbentő módon oda lyukad ki mai kommentárjában, hogy az EU jövője éppen a V4-ek miatt nem volt még soha ilyen bizonytalan. A V4-es csúcs után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma leszögezte, a bevándorlást illetően Közép-Európa képviseli az ésszerű álláspontot. A lengyel külügyminiszter-helyettes eközben éppen Angela Merkelt tette helyre. A vörös főpropagandista exbelügyes fia elvtársozta le Stefka Istvánt
Azok a liberálisok az igazi kirekesztők, akik most a Bayer Zsolt Lovagkeresztje körüli botrányt gerjesztik - vélekedik Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, aki Lakatos András ellene intézett kirohanásáról is elmondta sarkos véleményét. - Lakatos András éppen annak a Lakatos Ernőnek a fia, aki az MSZMP KB. Agitációs és Propaganda osztályának a vezetője volt, s így a kádári diktatúrában a teljes magyar médiát is felügyelte. Innentől kezdve végképp érthetetlen, hogy éppen az édesapja jóvoltából belügyi karriert befutó Lakatos András ne tudná, mivel járt volna egy a rezsim által felajánlott médiadíj visszautasítása - világított rá Stefka István. Ahol megjelent a tűcsere, nőtt a drogosok, a drogszemét és a bűncselekmények száma
Nemrég egy kőbányai játszótéren drogosok által használt injekciós tűbe nyúlt bele egy öt éves kislány, napokkal ezelőtt pedig a józsefvárosi Ludovika téren találtak használt fecskendőket az arra járók. A tűcsereprogramok leállításával elvileg biztonságosabb lett a helyzet a főváros érintett városrészeiben, azt azonban a fenti példák is mutatják, a probléma közel sincs még megoldva. A józsefvárosi szakember szerint míg a tűcsere program a drogosok számát emeli, a kerület saját programja a visszailleszkedéshez is segítséget nyújt.
Novák honvéd megmutatja, ki a fasza gyerek! - PS-Mozi
Az „állapotváltozás iránti igény mellett” a határvédelemben való részvételi szándék, hazafias küldetés és férfias kihívás ösztönözte az Önkéntes Tartalékosok kiképzésében való részvételre Novák Elődöt, aki Vona Gábor elnök akarata szerint távozott a Parlamentből. A Jobbik volt alelnökének kiképzésére, a Magyar Honvédség püspökszilágyi lőterére a PestiSrácok is ellátogatott. Riportunkban Novák mellett más önkéntes tartalékosok is megszólaltak, meglepetésünkre több nő is részt vett a katonásdiban. A lányoknak azért okozott némi fizikai problémát a felkészülés, de kitartásukkal bizonyították: megállják a helyüket a férfiak között is. Kiderült az is, hogy több mint száz önkéntes tartalékos kiképzése zárul augusztusban. Az Önkéntes Tartalékos rendszerhez elsőként, 2012-ben főleg a katonai képzettséggel rendelkező szolgálati járandóságban részesülő önkéntes műveleti tartalékos katonák (volt hivatásos katonák és rendvédelmi dolgozók) csatlakoztak. Jelenleg öt és fél ezer önkéntes tartalékos mozgósítható rövid időn belül. Egy részük – az Önkéntes Védelmi Tartalékosok ‑ fegyveres biztonsági őrként védik a Honvédség kijelölt objektumait, másik részük, az Önkéntes Műveleti Tartalékosok pedig katonai szolgálatot teljesítenek a honvédség katonai szervezeteinél, de különleges vészhelyzetekben – például árvíz esetén – a tartalékosok egységesen elláthatnak speciális katonai alapfeladatokat. Azt a PS videójában megszólalók is alátámasztották, hogy a tartalékos szolgálat a munkával, tanulással vagy akár a családdal is könnyen összeegyeztethető. Ön befogadna menekülteket az otthonába? - Így válaszoltak a fővárosiak! (VIDEÓ)
Ezzel a kérdéssel mentünk ki Budapest belvárosába és meglepő válaszokat kaptunk. A kérdés aktualitását az adta, hogy a Demokratikus Magyarországért Civil Mozgalom nevében, annak vezetője, Büki Zoltán július 15-én felhívást tett közzé, miszerint olyan településeket keresnek, amelyek hajlandók lennének önként és az EU-tól kapott 6000 euróért cserébe menekülteket befogadni. Abban a környezetben, amikor az ellenzék a kormányzat őszi kvótanépszavazásra buzdító hirdetéseit ekézve azt állítja, hogy az csak a gyűlöletet és az idegenellenességet szítja, a főváros lakóit kérdezve ez egyáltalán nem igazolható. Sőt. A fővárosiak igazi európaiakként nyilatkozva egyáltalán nem tűntek idegenellenesnek, volt aki egy egész családot is befogadna, akadt, aki inkább pénzzel segítené a bajba jutottakat. Egy hölgy például igen karakánul kerülte meg a kérdést: "A muszlimok nem nagyon szeretik a nőket, én meg ugye nő vagyok!" Vádat emeltek a magyar kamionos ellen, aki ráhúzta a kormányt a migránsokra Calais-nál
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhetik azt a magyar kaminost, aki tavaly novemberben ráhúzta a kormányt a leállósávban sétáló migránsokra Calais-nál, és mindezt videón rögzítette, majd közzétette az interneten - tudta meg a PestiSrácok. Ezek mellett a menekülteket szidalmazó sofőrt eltilthatják a vezetéstől is. Az ügyészség szerint a kamion előtt sétálgató, vagy arra rákapaszkodni próbáló migránsok is hibáztak, őket azonban nem lehetett beazonosítani, így felelősségre vonni sem. Vádat emeltek Portik egykori társa ellen
A Brazil néven is ismert F. Attila egy húsz évvel ezelőtti gyilkossági ügyben bizonyítottság hiányában felmentettek, de két éve egy cigarettacsempész bűnszervezet fejeként lekapcsolták, amikor egy franciaországi közúti ellenőrzés kiderítette: fekete tea helyett vágott dohányt rejtett egyik szállítmányuk. F. Attila öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat a 130 milliós kárt okozó költségvetési csalás miatt, amit az ügyészség szerint bűnszövetségben és üzletszerűen követett el három társával. Nem vizsgál a rendőrség videófelvételeket a Balaton Soundon eszméletlenül talált lányok ügyében
Nem készült kamera felvétel a Balaton Soundon, a DVBBS együttes öltözőjében történtekről, úgy tudjuk, a lányok telefonján sem találtak videofelvételeket – értesült rendészeti forrásokból a PestiSrácok.hu. Ismert, hogy a Balaton parti rendezvényen eszméletlen rajongó lányokra találtak a kanadai elektronikus zenét játszó duó öltözőjében. A zenekar tagjait és valószínűleg menedzserüket egyelőre kábítószerrel visszaéléssel gyanúsították meg, majd elengedték őket. A nyomozás azonban nemi erőszak miatt is folyik, igaz, egyenlőre ismeretlen tettes ellen. Elhunyt Vanek Béla, aki sosem bocsátotta meg a kommunizmus bűneit
Így reagált Volner János a bokorban csajozós paparazzi képekre (videó)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal segítségét kéri Volner János, az Jobbik frakcióvezetője, amiért valakik hetek óta "titkos információgyűjtést" folytatnak ellene - mai sajtótájékoztatóján mindössze ennyivel tudta le a politikus a Ripost.hu olvasójának fotósorozatát. A képek tanúsága szerint Volner egy Pécel-környéki bozótosba vitt pásztorórára egy ismeretlen hölgyet. A Jobbik közleménye szerint a hölggyel Volner hosszabb ideje "magánéleti kapcsolatban" áll. A párt és a képviselő azt az ellentmondást viszont nem oldotta fel, hogy Volner életrajzában ez áll: "nős, két gyermek édesapja." MSZP hátra arc!
Megvannak a tisztújítás hivatalos eredményei
Molnár Gyula és Tóbiás harcol az MSZP elnöki posztjáért
Botka bejelentkezett a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének