A húsvét üzenete kétezer éve ugyanaz: Jézus él
A húsvét üzenete kétszer éve ugyanaz: Jézus él! Nemes Csaba református lelkész szerint ennek tudatában kellene élni a mindennapjainkat, és így kellene kimennünk az elmúlás földi helyszíneire meglátogatni elvesztett szeretteinket, sőt, így kellene, hogy kimenjen a háborús övezetbe az az orosz vagy ukrán szenvedő fél, aki gyászt visel. A keresztény egyház legfontosabb tanítása tehát az, hogy mi az élő, feltámadott Jézusban hiszünk, és éppen ezért a keresztény ünnepkör csúcsa a húsvét. Ahogy az a sátoros ünnepeinkkel lenni szokott, a húsvétot is „terheli” sok olyan szekuláris szokás, ami elviszi a nagyközönség figyelmét a lényegről, az elmúlásból örökkévalóságba való átjárás lehetőségéről. Az ukrajnai migránsok nem vívják meg a „fehérek háborúját” – The Right Brothers (Videó!)
Egy tíz éve Ukrajnában élő kongói férfi kijelentette, nem akar harcolni azért az országért, ami őt befogadta és menedéket nyújtott neki, mert szerinte ez “a fehérek háborúja” – hangzott el a Pesti TV The Right Brothers című műsorának legutóbbi adásában. Érdemes ebből leszűrni a megfelelő következtetéseket, ahogy el kell gondolkodni azon is, hogy a háború okozta élelmiszerválság elindíthat-e egy, még a 2015-ben tapasztaltnál is nagyobb bevándorlási hullámot, amellyel esetleg olyan emberek kopogtatnak majd a kapuinkon, akik szintén nem akarnak majd soha, semmilyen körülmények között sorsközösséget vállalni értünk. A The Right Brothers hétfői teljes adását ITT tekintheti meg. Best of Budapest Patriot – "Kedvenc városomból gusztustalan Brüsszel lesz" (Dezse Balázs vlogja)
Budapesti patriótaként egész évben az idegroham, az agygörcs és a mély csalódottság kerülgetett, miközben végignéztem, ahogy kedvenc városomból egy gusztustalan Brüsszelt akar csinálni a teljesen életképtelen városvezetés Karácsony GeLgellyel az élén. Az új évre annyit üzenek: Ne aggódj, főpolgármester úr, jövőre is megmutatjuk, ha valaki valahova odapiszkít.
Hajléktalanszálló luxuskilátással – A Gellért-hegyen járt a Budapest Patriot (videó)
Kosz, bűz, igénytelen hajléktalan táborok luxuskilátással – ez lett a Gellért-hegyből, a budapestiek egyik legkedveltebb kirándulóhelyéből, ahova valamiért a fiatalok még mindig szívesen járnak fel iszogatni párban, de még ők is maguk után hagyják az ismeretlen eredetű mocskukat. A Budapest Patriot megnézte a helyet, ami nagy, feltűnő és jól áll neki a távolság. Ha tetszett iratkozz fel a Budapest Patriot YouTube-csatornájára! Budapest patriot: Dezse Balázzsal a Keleti környékén – Feles, apró, cigi a túlélőcsomagban
Budapest egyik kapuja a Keleti pályaudvar, elég ciki tehát, hogy az ideérkezők egy koszfészket látnak először hazánk fővárosából. Aki erre téved, mindenképp szerelkezzen fel némi apróval, tartalék cigivel és talán egy-két felessel is, hiszen megkönnyíti az átjutást, ha ezeket odaadjuk a kéregetőknek ahelyett, hogy beszédbe elegyednénk velük. A legjobb módszer talán mégis az, ha az ember a lehető leggyorsabban felpattan valamire, vagy teleportál innen a város egy másik pontjára. Heteroszexuálisként folytatja Milo Yiannopoulos, aki szerint a homoszexualitása egyfajta függőség
Heteroszexuálisként folytatná életét a jobboldal egykori ikonikus figurája, Milo Yiannopoulos. A vállaltan meleg, konzervatív megmondóember azt mondta, a jövőben Szent Józsefnek szenteli életét és a „konverziós terápia” jó hírének visszaállításáért kíván küzdeni. Yiannopoulos egy interjúban arról is beszélt, hogy a homoszexualitására függőségként tekint, és véleménye szerint az üdvösség csak a Jézus Krisztus iránti odaadással és az általa szentnek nevezett Katolikus Apostoli Egyház műveivel érhető el. A baloldal megint haragszik rá. Hasonló a baloldal, a libsi hülyegyerekek és a közösségi média: üresek, hazugok, értéktelenek
Pártállástól, világnézettől függetlenül foglalkoztatja legtöbbünket, hogyan lehet híressé válni a közösségi médiában, nekünk, konzervatívoknak pedig gyakran úgy tűnik, ez az egész egy liberális játszótér, ahol 17-18 éves gyerekek organikusan, kisujjból kirázzák azt, amit mi a jobboldalon nem tudunk: trendi tartalmakat gyártani, követők százezreit lekötni, vagyis befolyást szerezni. Mindeközben tudjuk, hogy nekünk van igazunk, és tudnánk is hasonlóan jók lenni, ha nem hallgattatna el minket rendszeresen az úgynevezett algoritmus, illetve ha hozzájuk hasonlóan nekünk sem lenne valódi életünk, és mi is olyan dolgokat képviselnénk, amik egy fotóban vagy egy posztban átadhatók. Persze semmi nincs veszve a közösségi térben, megszoktuk már, hogy nekünk sokkal több munkát kell belerakni mindenbe, hogy eredményt érjünk el, éppen ezért tudunk mi jobban fejlődni, a végén meg talán még ezen a területen is jobbá válni, mint ők. Ha pedig a harcok közepette kicsit kiábrándulni is akarunk az egészből, akkor érdemes megnézni az HBO GO legújabb filmjét, ami arról szól, hogyan lehet egy senkiből is egy fontos valaki az online térben, ha van mögötte pénz, stáb és/vagy egy mindenki számára vonzó üresség, ami a baloldal sajátja.
Lukácsi Katalin meztelenül pózol a holokauszt emléknapján, az Index a baloldali beégést megpróbálja a kormányra kenni
“Meztelen képet posztolt magáról a volt KDNP-s aktivista” címmel közölt a nem létező, a soha nem is létezett (de ha létezett volna, akkor is bezáratta volna a kormány) Index, amiből már csak azért sincs másik, mert nincs is. Szóval csak a szokásos. A lap nem említi, hogy Lukácsi a Magyar Hang újságírója, hogy erősen kormányellenes aktivista és azt sem, hogy azért adták az írásuknak ezt a címet, mert Lukácsi a baloldalnak is ciki. Jóslatok 2021-re: feloszlik a Jobbik, a Momentum és a DK pedig végleg összevesznek – Constatinovits Milán a Plebejus Polbeatben
Constatinovits Milán, a Mathias Corvinus kollégium szakmai vezetője volt Varga Ádám és Dezse Balázs vendége a Plebejus Polbeatben. Az R56 Sörözőben mi másról beszélhettünk volna, mint 2020-ról, melynek legemlékezetesebb pillanatai közül felidéztük Fekete-Győr András kamubarátnőjét, Gyurcsány Ferenc aljasságait, illetve az ellenzéki nagykoalícióról is ejtettünk néhány szót. Az MCC szakmai vezetője kifejtette: a jövőben szintlépés következik, mivel hamarosan már nem csak a megyei jogú városokban, hanem a külhoni régiókban is indítanak képzéseket. Járvány, migránsok, kommunisták, lángoló városok – Ez történt a világban 2020-ban. Szavazzanak az év külpolitikai PS-cikkére!
Mozgalmas éven vagyunk túl, és bár minden esztendőben ezt mondjuk, az idei azért is különleges, mert rendkívül nehéz lenne a tíz legfontosabb témát kiragadni, sokuk ugyanis szorosan összefügg, esetenként pedig egymásból szökkentek szárba. Mi mégis megpróbáljuk, hiszen igencsak szaftos a lista: felbukkant ugyanis idén a Covid-19, zavargások döntötték romba az Egyesült Államok normalitását, Joe Biden legyőzte Donald Trumpot, Fehéroroszországban szintén felizzott a forradalmi hangulat, illetve idén is voltak iszlamista merényletek, néhányuk hazánkhoz ijesztően közel, miközben rekordsebességgel meglett a vakcina az életünket romba döntő járványra, ja, és Brüsszel sem hagyott minket nyugodtan küzdeni a pandémiával. Belekezdeni is nehéz, a lista éppen ezért szubjektív, és ilyenkor illik kiírni, hogy a teljesség igénye nélkül készült, ami csak részben igaz. A PestiTV vendége volt a Justin Trudeau-t leégető orosz telefonbetyár (videók magyar szinkronnal!)
Orosz fiatalok telefonbetyárkodtak Justin Trudeau-val, a kanadai miniszterelnök pedig nagyon beégett. A The Right Brothers pénteki adásában a legújabb "jobboldali tesó" ezáltal egy Alekszej nevű orosz srác lett, aki Skype-on csatlakozott Varga Ádámhoz és Dezse Balázshoz, hogy elmesélje Trudeau lealázásának kulisszatitkait. Összetörjük a baloldali visszhang-buborékot – Lauren Chen csatornáján eredeti nyelven is látható a PestiTV-nek adott interjúja
Összetörjük a baloldali visszhang-buborékot (BREAKING The Leftist Media Echo Chamber) – ezzel a címmel tette ki a PestiTV-nek adott exkluzív interjúját Lauren Chen. A kanadai sztárvlogger Jeszenszky Zsoltnak és Dezse Balázsnak arról beszélt, hogy mindegy, hogy hol élünk a világban, az ellenség mindenhol ugyanaz, és fontos, hogy a konzervatív oldalon segítsük egymást a harcban. Addig nincs vége, amíg nincs vége – Magyarics Tamás és Szilvay Gergely a Plebejus Polbeatben
Az angolszász hagyomány szerint a republikánusoknak kell bebizonyítani, hogy milyen csalások történtek az Egyesült Államokban a választás során. Amíg ez nem történik meg addig a demokraták ártatlanok – mondta el Magyarics Tamás a Plebejus Polbeatben. Az ELTE tanára szerint lelkiekben fel kell készülnünk arra, hogy Joe Bidennek hívják majd az USA negyvenhatodik elnökét, bár Magyarics egy baseballjátékost idézve azt is mondta: „addig nincs vége, amíg nincs vége”. A műsor második felében becsatlakozó Szilvay Gergely arról beszélt, aggodalomra adhat okot az, hogy Biden elszólta magát nemrég, és hazánkat, valamint Lengyelországot Belarusszal említette egy kalap alatt. Az újságíró szerint valószínűleg egy újabb André Goodfriendet kaphat hazánk a nyakába, ha a demokraták jönnek ki győztesként a végén. Minden, ami Amerika – Magyarics Tamás és Szilvay Gergely lesznek a szigorítások előtti utolsó "rendes" Plebejus Polbeat vendégei az R56-ban
Donald Trump annak idején a bezárkózás politikáját hirdette, nem szólt bele az országok belügyeibe, ha azok nem voltak közvetlen hatással az USA-ra. Biden ezzel szemben nem csak a hazai konzervatívokat regulázná meg, de elővenné a világ "illiberális" vezetőit, hogy azokat is elszámoltassa. Az amerikai választásokat még soha nem figyelte hazánkban ennyi ember ilyen érdeklődéssel, ennek oka pedig az, hogy az egyelőre instabil végeredmény a mi életünket is befolyásolja majd. A Plebejus Polbeatben Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, illetve Szilvay Gergely újságíró, Amerika-szakértő lesz Ambrózy Áron és Dezse Balázs vendége. A mai műsor azért is különleges, mert ez az utolsó alkalom a szigorú járványügyi szabályok és kijárási korlátozások előtt, amikor a közönség is részese lehet a beszélgetésnek az R56 Sörözőben (19 óra, kedd, Bem rkp. 53.). Ahogy mindig, a közönség soraiból természetesen ezúttal is kérdéseket tehetnek fel a meghívott vendégeknek. Elbukott a gender kifejezés az EU-csúcson! – Kovács Zoltán, Szarvas Szilveszter és Dezse Balázs a Plebejus Polbeatben
Negyvenöt percig vitázott Európa vezetőivel Orbán Viktor a "gender" kifejezésről, amely végül a magyar miniszterelnök, illetve Andrej Babis cseh, és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő ellenállása miatt végül nem került bele az EU-csúcsról kiadott dokumentumokba. Közben egyre fogy az idő a közelgő amerikai elnökválasztásig, aminek hatalmas a tétje, hiszen a két ország viszonyára nem lenne túl jó hatással, ha Joe Biden nyerne Donald Trumppal szemben. Mindeközben az ukránok továbbra is keménykednek, amit mi magyarok nem hagytunk válasz nélkül. Többek között ezekről beszélget ma este hét órakor a Plebejus Polbeatben Szarvas Szilveszter és Dezse Balázs Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárral az R56 Sörözőben. A műsor második felében a szokásos módon a közönség is szót kap majd. Még mindig vannak jobbikosok, akik Vona Gábor második eljövetelét várják – Georg Spöttle a Plebejus Polbeatben (PestiTV-videó)
A világ mégsem veszett még el teljesen: Koncz Zsófia nyert a Borsodban megrendezett időközi országgyűlési képviselőválasztáson a korábban zsidózó Bíró László ellenében, a verseny azonban szoros volt, köszönhetően az ellenzéki összefogásnak, amely bár nem volt elég a győzelemhez, mégis érdemes beszélni róla. A Plebejus Polbeatben Georg Spöttlével, a Nézőpont intézet biztonságpolitikai elemzőjével és Molnár Dóra politológushallgatóval beszélte ki a nemzeti összefogással és az ellenzéki horrorkoalíció lehetséges sikereivel kapcsolatos kérdéseket Vincze Emília és Dezse Balázs. Georg Spöttle elmondta: a régivágású jobbikosok között még mindig van olyan, aki visszavárja Vona Gábort, illetve reménykedik abban, hogy újra lesz Magyar Gárda, mert még nem fogták fel, hogy ez a vonat már elment. Nemzeti összefogás VS ellenzéki kamuszövetség – Georg Spöttle a Plebejus Polbeat vendége
A világ mégsem veszett még el teljesen, Koncz Zsófia nyert a vasárnapi, Borsodban megrendezett időközi országgyűlési képviselőválasztáson. A verseny kiélezett volt, de végül a konzervatív értékek és a józan ész győzelmet aratott az agresszív, zsidózó Bíró László ellen, az ellenzék pedig természetesen dolgozik, magyarázzák az eredményt. Mi is megpróbáljuk megmagyarázni a történteket a Plebejus Polbeat keddi felvételén az R56 Sörözőben Georg Spöttlével, a Nézőpont intézet biztonságpolitikai elemzőjével és Molnár Dóra politológus hallgatóval, akiket Vincze Emília és Dezse Balázs kérdez. A műsor második felében a szakértők a közönség kérdéseire is válaszolnak majd. Lauren Chen konzervatív sztárvlogger a PestiTV-nek: irigylésre méltó, hogy Magyarország nem esett hasra a liberálisok előtt (videó)
Lauren Chen kanadai konzervatív sztárvlogger volt a The Right Brothers vendége hétfőn este. A BlazeTV-ről is ismert, milliók által kedvelt youtuber Dezse Balázsnak és Jeszenszky Zsoltnak arról beszélt: nem számít, hogy ki hol él a világban, az ellenfél mindenhol ugyanaz. "Nem normális dolog, hogy a konzervatívok nem merik elmondani a gondolataikat, mert attól félnek, hogy ez hátrányt jelent az életben" - érvelt, arra bátorítva a magyar konzervatívokat is, hogy hallassák a véleményüket a közösségi médiában. Lauren Chen azt is elárulta: nagyon érdeklődik Magyarország és Lengyelország iránt, irigylésre méltónak tartja Orbán Viktor kiállását a normalitás védelmében, sőt még a magyarul is tanult, de szembesülnie kellett vele, hogy a mienk a legnehezebb nyelv a világon. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.