Puzsér fajelmélete eldöntötte, hogy a PestiTV-nél ki a tetovált, ki a narkós
Puzsér Róbert a kritikus fajelmélet egy torz változatával személyeskedett ismét, amikor a PestiTV munkatársait nem is annyira burkoltan kábítószer-fogyasztással vádolta meg, arra alapozva, hogy akinek tetoválása van, az biztosan narkós. Nem tudom, hogy ez a rosszabb vád, vagy az, hogy szeretjük a kaviárt, bár ha kicsit haladóbb lennék, ebbe is simán beleláthatnám, hogy orosz kémkedéssel vádol, mert hát az oroszok szeretik a kaviárt. Ja, és azért tetováltattam magamra napocskát, mert szeretem a nagymamámat: a Nap sokat süt, a nagymamám is sokat süt. PestiTV közönségtalálkozó lesz szeptember 19-én, szombaton
Dezse Balázs, mint Leia hercegnő, Jeszenszky Zsolt, mint a Star Trek hőse, Ambrózy Áron, aki a Blair Witch Project boszorkányát keresi egy erdőben, mert az foglyul ejtette a független-objektív újságírást, illetve Bohár Dániel, aki továbbra is politikusokat vegzál. Ezekkel a felütésekkel indult el szeptember 14-én a PestiTV, amelynek célja, hogy egy egészen újszerű hangot hozzon a hazai televíziózásba. A csatorna arcaival szeptember 19-én lehet találkozni a Polgári Mulatóban egy kerekasztal-beszélgetés, illetve utána egy kötetlen szabadfoglalkozás keretein belül. Állítólag háborús uszításra készül az Alapjogokért Központ, fegyvereket az irodájukban mégsem találtunk (PS-videó)
Háborús uszítással vádolta meg az Alapjogokért Központot az ellenzéki sajtó; az állításaikat arra alapozzák, hogy a szervezet augusztus 20. alkalmából készült – egyébként nemzeti érzelmű és hazafias – videójában katonák fegyverekkel mászkálnak, ez az üzenet pedig – szerintük – egyértelműen egy fegyverbe hívás. Stábunk ellátogatott az Alapjogokért Központba, hogy megkeresse azokat a fegyvereket, amelyekkel a titkosszolgálati bekötéssel is vádolt Alapjogokért Központ a háborút el tudná kezdeni, de mivel nem találtunk semmit, ezért megkérdeztük Kovács István stratégiai igazgatót, hogy hol rejtegetik a veszélyes eszközöket. Kovács a PestiSrcácok.hu-nak elmondta: mivel nem robbant még be az őszi politikai szezon, ezért jobb téma híján az ellenzék most őket találta meg.
A hétfőn induló PestiTV volt a téma az utolsó hagyományos Polbeatben – Megújul a műsor az R56-ban és a tévében is! (videó)
Szeptember 14-én indul a PestiTV, ennek apropóján pedig a csatorna indulásáról, a felkészülést övező kulisszatitkokról, illetve a csatorna új műsorairól beszélgetett Szarvas Szilveszter a TV arcaival, Vincze Emíliával, Stefka Istvánnal, Jeszenszky Zsolttal és Dezse Balázzsal. Az e heti Polbeat azért is volt különleges, mert a műsor ebben a formában most volt utoljára látható: a G-nap után elindított legendás, underground beszélgetés-sorozat Plebejus Polbeat néven ezentúl a PestiTV vasárnapi műsorán lesz látható egy kicsit más formában. Mivel SOKAN KÉRDEZTÉK, már itt leszögezzük: a felvétel ugyanúgy keddenként este 19 órakor lesz a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben – ráadásként az olvasóink, nézőink is megszólalhatnak majd az adásban. A keddi Polbeatek tiszteletére aznap a PestiTV műsorán este tízkor a Polbeat Pankráció című vitaműsorral jelentkezünk a jövő héttől. A kocsmai és a stúdiós Polbeat házigazdája (kéthetes váltásban) továbbra is Huth Gergely és Szarvas Szilveszter lesz. Hétfőn indul a PestiTV! – A csatorna arcai a mai Polbeatben (Élő 19:30-tól)
Szeptember 14-én indul a PestiTV. A többek között a külföldi és magyar influenszerek világát, a nagyvárosi szellemi és egzisztenciális gerillaharcokat, a liberális agytekervények pokolszerű bugyrait és a normális fővárosi és vidéki Magyarország lázadását is bemutató, a PestiSrácok.hu oknyomozó, igazságkereső énjét továbbvivő csatorna egy teljesen egyedi koncepciót és világlátást hoz majd a hazai médiavilágba. Az új adó és a PestiSrácok.hu már megismert arcai, Vincze Emília, Stefka István, Szarvas Szilveszter, Jeszenszky Zsolt és Dezse Balázs magáról a televízióról, a hamarosan képernyőre kerülő műsorokról és a felkészülés kulisszatitkairól fognak beszélgetni a mai Polbeatben. Sokan kérdezik, ezért előre leírjuk: a PestiTV az egész országban (és reméljük hamarosan a határon túl) a Digin kívül az összes nagy és a legtöbb kisebb szolgáltató alapcsomagjában hétfőtől elérhető lesz, de egy egyszerű, pár ezer forinttól kapható digitális antennával előfizetés nélkül is befogható (akár a szőrös szívű Digi előfizetőinek is). A főbb műsorokat a PestiTV készülő oldalán és itt a PestiSrácok.hu-n röviddel az adás után vissza lehet majd nézni. Kolléganőnk halálát kívánják Osváth Zsolt PS-es szereplése után a szivárványos propaganda rajongói
Csak a szokásos: jobboldali nőket támadott meg az LGBTQIHSGZD-propagandát és Osváth Zsoltot támogató ellenzéki szurkolótábor, a rájuk jellemző vállalhatatlan stílusban. A PestiSrácok.hu munkatársa, Zelenka Dóra halálát is követelők ezúttal azt nem bírják elviselni – azon túl, hogy valaki nem olyan sérült, megkeseredett és kétségbeesett mint ők – hogy kollégánk beült múlt héten kedden arra a vitára, amelyben Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója és Osváth Zsolt vlogger “csaptak össze” a Pride-hónap körüli témák kapcsán. A “fulladj meg kis k+!va” csak egy a sok toleráns, befogadó, szivárványos vélemény közül. Kisgyermekeket is zaklatnak már Biden és a BLM neokommunista támogatói – Dezse Balázs videóblogja
Emlékeznek még Nick Sandmannre? A fiúra, akit a Trump-sapkája miatt támadott egy éven át a haladó média? A fiatalember most beperelte a CNN-t, a pert meg is nyerte. Beszélt a republikánusok szokásos konferenciáján is, ami ismét heves érzelmeket váltott ki azokból, akik tudják, hogy a konzervatív oldalnak van igaza. Mindeközben egy kisfiút is megtámadtak Joe Biden és a BLM támogatói az USA-ban, mert szintén egy piros sapka volt rajta; az édesanya videóra vette az esetet. Többek között ezekről is beszélgettünk Varga Ádám kollégámmal ezen a héten.
"A szivárványos lobbi arra törekszik, hogy gyengüljön a civilizáció" – Budaházy Edda és Osváth Zsolt a Polbeatben (PS-videó)
Ezen a héten is folytatódott az egyáltalán nem baráti vita az R56 Sörözőben az éppen zajló Pride-hónapról. Múlt heti vendégünk, Osváth Zsolt vlogger most Budaházy Eddával, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítójával csapott össze. Arról vitáztak, hogy egy meleg pár fel tudna-e nevelni egy gyereket, és ilyen környezetben egészséges emberként tudna-e felnőni az örökbefogadott. Budaházy Edda szerint ez abnormális, és a szivárványos lobbi arra törekszik, hogy gyengüljön a civilizáció. A műsort a PestiSrácok.hu két újságírója, Zelenka Dóra és Dezse Balázs vezették. Szivárványcsaládok és Pride-hónap – Budaházy Edda és Osváth Zsolt a Polbeat mai vendégei (Élő 19 órától)
Ma este Budaházy Eddával és Osváth Zsolttal folytatja a PestiSrácok.hu két újságírója, Zelenka Dóra és Dezse Balázs azt a vitát, amit a múlt héten a Pride-hónap kapcsán kezdtünk el Novák Előddel, a Mi Hazánk Mozgalom alelnökével. A résztvevőkkel ezúttal az azonos nemű párokról, örökbefogadásról, a feminizmusról, az LGBTQ-lobbiról, illetve azokról a Pride-dal kapcsolatos eseményekről fogunk beszélgetni, amelyek egyikére Budaházy Eddát nem engedték be, csak azért, mert mást gondol bizonyos kérdésekről, mint a programok résztvevői. A fiatalok szerint durván túl lett tolva a feminizmus – Dezse Balázs videóblogja
New York régen menő volt, ma már nem az; hála a balliberális vezetésnek, közel félmillió ember hagyta el a várost néhány hónap leforgása alatt. A polgármester mindeközben csak a BLM-et támogatja és engedély nélkül festeget az aszfaltra. Az amerikai nép azonban lassan talán magára talál; egy felmérés szerint a fiatalok többsége úgy gondolja, hogy a feminizmus túl messzire ment, és egyáltalán nem tud a "mozgalom" támogatókat szerezni a fiatal generáció körében. Ezen a héten arról is szó lesz, hogy milyen lenne egy korábbi önmagunknak elmondani, hogy mi vár majd rá 2020-ban. Radikális politikus és meleg vlogger csatája a Polbeatben – Novák Előd és Osváth Zsolt semmiben nem értett egyet (PS-videó)
Áll a bál az elfogadás hónapjában. Karácsony Gergely rejtélyes szándéktól vezérelve felrakta a szivárványos zászlót a Városházára, Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke pedig leszedte azt. A keddi Polbeatben Novák Elődöt és a vállaltan meleg vloggert, Osváth Zsoltot kérdeztük a történtekről, akik szinte semmiben nem értettek egyet. A politikus szerint a homoszexualitás egy gyógyítható betegség, amit a vlogger erőteljesen cáfolt. Osváth Zsolt kifejtette: csak azért, mert valamiből kevesebb van, még nem biztos, hogy az a valami nem normális. Szivárványos zászlóval provokál Karácsony Gergely - Osváth Zsolt és Novák Előd a Polbeat mai vendégei (Élő 20:00 órától)
Áll a bál az elfogadás hónapjában. Karácsony Gergely rejtélyes szándéktól vezérelve felrakta a szivárványos zászlót a Városházára, Novák Előd a Mi hazánk Mozgalom alelnöke pedig leszedte azt. Közben a TV2 híradósa azt sérelmezte, hogy miért is kerülhetett ki a szivárványos zászló a Városháza épületére. Kiemelte azt is: a klasszikus családmodell ellentettjét hirdetni talán mégsem olyan jó ötlet. Az eseményeket a mai Polbeatben Novák Előd és Osváth Zsolt vlogger beszélik majd meg, hogy vajon kinek is van igaza. A beszélgető feleknek Szabó Gergő és Dezse Balázs, a PestiSrácok.hu újságírói segítenek az R56 Sörözőben, ezúttal kivételesen 20:00 órától. A Mátrixból jöttek a transzneműek – Dezse Balázs videóblogja
Hogyan lett a Mátrix című film egy transznemű-hasonlat? Úgy, hogy a szereplők a filmben egy olyan világban élnek, ahol valójában nem érzik jól magukat, majd hosszas vívódások árán eljutnak oda, ahová tartoznak, ahol még akkor is jobb, ha nincs feltétlenül béke. Ezen a héten erről és ehhez hasonló őrületekről beszélgettünk Sayfo Omarral, a Demokrata szerkesztőjével, akivel megvitattuk az új orosz Covid-vakcinát is, de szóba került Fehéroroszország is. A fehér, heteroszexuális keresztények törölték el a rabszolgaságot – Dezse Balázs videóblogja
A libernyákok elfelejtik megemlíteni, hogy a fehérek törölték el a rabszolgaságot, ahogy arról sem beszélnek, hogy nem lettek transzneműek öngyilkosok csak azért, mert Donald Trump lett 2016-ban az Egyesült Államok elnöke. A múlt héten amúgy New York demokrata polgármestere nagy bajba került, mert kiderült: nem volt engedélye a "Black Lives Matter" feliratra a Trump Tower előtt. Az akció egyébként kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit Karácsony Gergely csinál Budapesten. Ezeket beszéljük ki ezen a héten Szabó Gergővel, a PestiSrácok.hu munkatársával. Illés Boglárka: A józan észt ne engedjük zárójelbe tenni – Dezse Balázs videóblogja
Mi marad a liberálkommunistáknak, ha már nem lesz mit felgyújtani, mert a városaik már porig égtek? Milyen hatással vannak Kelet-Európában a fiatalokra azok az eszmék, amelyek az Egyesült Államokban kirobbantották a káoszt? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Illés Boglárkával, a Fidelitas elnökével ezen a héten, és szokás szerint meghallgatjuk a tengerentúli influenszer barátaink véleményét is. RAJT Mozgalom: Bármit is kérdeznek a nemzeti konzultáción, ki kell lépnünk az EU-ból (PS-videó!)
Némi kihagyás után ismét felbukkant a politikai palettán a méltán híres RAJT Mozgalom. A világuralomra törekvő szervezet azért kereste fel stábunkat, mert egy gyanús csomag érkezett a postaládájukba; nagyon féltek tőle, hogy egy rosszakarójuk akar a házuk táján merényletet elkövetni. Kiderült szerencsére, hogy "csak" a Nemzeti Konzultációt kapták meg, amit a meglepetésen felbuzdulva azonnal ki is töltöttek. A kérdőívből a RAJT azt a következtetést vonta le, hogy bármi történik, ki kell lépnünk az EU-ból. Újabb szexista balliberális kirohanás: névtelenül mocskol női újságírókat egy ellenzéki portál
Erőtlenül, ismét jobboldali nőket próbál sértegetni egy baloldali portál. Ezúttal a PestiSrácok.hu munkatársai, Zelenka Dóra és Tisóczki Flóra miatt habzik a szája azoknak, akiket már az is feldühít, hogy nem kékhajú, enyhén túlsúlyos, a higiéniát és a nőiességet nyomokban sem tartalmazó libsi női archetípusokat látnak feltűnni a képernyőn. Az említett liberális ideállal ellentétben ugyanis a polgári oldalon nem csupán szép és okos, de családcentrikus nőket láthatunk, akiknek nem a kihalófélben lévő százlábú tűzposzáta túlélése a fontos, hanem a nemzeté. Persze már az is irigylésre méltó lehet számukra, hogy a konzervatív lányok tevékenysége nem abban merül ki, hogy dühödten fröcsögnek, gyűlölködnek, vagy ha úgy adódik, akkor zárt ajtóknak rohannak, sőt, még a helyesírás sem okoz gondot számukra. “Ha ránk ömlik a hülyeség, mi inkább kifordulunk a témából" – Gajdics Ottó, Jeszenszky Zsolt és Dezse Balázs a Polgári Mulatóban (PS-videó)
Miközben a független sajtóért tüntetett a Momentum az Index lelki üdvéért Budapesten, addig péntek este Jeszenszky Zsolt, Gajdics Ottó és Dezse Balázs a Polgári Mulató színpadán beszélgettek arról, hogy mi is történik valójában, és hogy lehet az, hogy egy politikai párt tüntet egy “független” médium mellett, miközben nagyon aggódik a pártatlanság miatt. Jeszenszky Zsolt szerint semmi meglepő nincs az egészben, hiszen az Index gazdasági működése egyre gyengébb lett az elmúlt időszakban, ezért a tulajdonos úgy döntött, hogy más csapattal szeretné folytatni a munkát, de ezek szerint egy ilyen kapitalista döntést a sajtóban nem lehet meghozni. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.