Novák Katalin: Az új kereszténydemokrácia küldetése, hogy megvédje az európai emberek szabadságát és identitását (PS-interjú)
A támadók éppen azt szeretnék leigázni, ami sajátja és gyökere Európának: a keresztény életformát - mondta Novák Katalin családügyi államtitkár, a Fidesz szövetségi politikáért felelős alelnöke a PestiSrácok.hu-nak, aki rendhagyó interjújában lefektette a Fidesz-KDNP európai törekvéseinek, az új kereszténydemokrata forradalomnak az alapvetéseit. Megmagyarázta, hogy Orbán Viktor a római Nemzeti Konzervativizmus konferencia főszónokaként miként mozgósította főként a fiatalokat a régi-új eszme, a keresztény szabadság gondolata mellett. Novák Katalin kijelentette: az európai embereknek elege van abból, hogy mindig van valaki, aki megmondja: mit és hogyan gondoljunk. "Nem kell a fiatalokra semmit ráerőltetni, nem szabad véleménydiktatúrát bevezetni. A magukat liberálisnak mondók csak egyféle ideológiát hajlandóak eltűrni, pedig a véleményterror helyett teret kell engedni az emberek alapvető, természetes értékrendjének" - érvelt az államtitkár, aki a washingtoni, Donald Trump elnök részvételével zajlott imareggeli, illetve a Fidesz és a republikánusok megerősített szövetségét megalapozó tárgyalások után adott telefoninterjút portálunknak. A szövetségi politikáért felelős alelnök hétfőn elkíséri Orbán Viktort az Angela Merkellel tervezett berlini találkozóra, ennek apropóján Novák Katalin kifejezte reményét, hogy a német kereszténydemokraták visszatalálnak a nevükben is lefektetett gyökereikhez.Nem szeretne több "civil" érzékenyítő tréninget engedélyezni az Országos Bírói Hivatal új elnöke (PS-videóinterjú!)
Az Országos Bírói Hivatal korábbi elnökének 2012-16 közötti beszámolóiban szerepel, hogy különféle társadalmi szervezetek tartottak továbbképzéseket bíróknak. A tudásalapú bíróság eszménye valóban nagyon fontos dolog, de én a bírók képzését kizárólag két módon tartom elfogadhatónak: ha az elöljáró, tapasztaltabb bírók által, vagy az egyetemek jogi fakultásain történik - mondta Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) decemberben megválasztott elnöke a PestiSrácok.hu kérdésére. Azt ígérte, néhány napon belül konkrét választ ad arra is, hogy a gyöngyöspatai botrányt kavaró kártérítésekről ítélkező bírók, jártak-e a Soros-hálózat érzékenyítő tréningjeire. Az elnök határozott fellépést ígért a szegedi bírói összeférhetetlenségek ügyében is, de nyomatékosította, hogy amíg nem zárul le az általa kezdeményezett vizsgálat, addig a törvényes kötelezettsége révén sem kommentálhatja a történteket. Senyei György a portálunknak adott villáminterjúban a hitvallását is lefektette: ez pedig a bírói függetlenség megőrzése és az Alaptörvény szabályainak maradéktalan betartása. "Csak a jogszabályok és a lelkiismeret befolyásolhatja a bírót" - nyomatékosította.Fehér, heteroszexuális keresztény vagyok! - PS-jelvények ajándékba az R56 Sörözőben!
A Niedermüller Péter és támogatói által képviselt kereszténygyűlölő rasszizmus ellen szervezett csütörtöki tüntetésen pillanatok alatt elfogyott az az ezer darab jelvény, amit munkatársaink osztogattak a helyszínen. Mivel sokan szerettek volna még kapni belőle, rendeltünk, s bármelyik kedves olvasónk elvihet egy-egy példányt a budai Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.Kérdezzen Raffay Ernőtől Trianonról, a szabadkőművesekről és a bolsevikokról a Polbeatben! - ÉLŐ 19 órától!
Raffay Ernő történész lesz Stefka István és Huth Gergely mai vendége a Polbeatben. A szabadkőművesek a világon kizárólag Magyarországon lefoglalt és kutatható levéltárát több kötetben feldolgozó Raffay Ernő, sosem volt bátortalan szembefordulni a marxista történelemszemlélet megtörhetetlennek tűnő dogmáival, és nyíltan beszélni a XIX. és XX. századi történelmünk eltussolt részleteiről. A Trianon Társaság és a Trianon Kutató Intézet alapítójával, a Magyarságkutató Intézet munkatársával, a megszokott módon kedden 19 órától beszélgetünk a Polbeatben. Várjuk Önöket a helyszínre, azaz a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, vagy ide a képernyő elé.Gyurcsány egykori csődbiztosa minta "cigányfalut" csinálna Gyöngyöspatából az adófizetők pénzén
Meglepő, vagy inkább a legkevésbé sem meglepő kijelentést tett Vértes András, a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikai főtanácsadója az ATV-n: szerinte Orbán Viktornak azonnal ki kell fizetnie a megítélt kártérítést a gyöngyöspatai roma családoknak. Sőt: még oda kell adnia mindent, hogy „Gyöngyöspata egy szörnyű faluból egy normális cigányfalu lehessen”.Olvasónk felrázó levele: a tanárok bére megdöbbentően alacsony, a fiatalok jó része egy év után otthagyja a katedrát
Egy nyugdíjas pedagógus hölgy, portálunk olvasója, a Hír TV nézője levelet küldött nekem. Úgy döntöttem, a legutóbbi pedagógustüntetésre rátapadó ellenzéki és álcivil hecckampány ellenére változtatás nélkül idemásolom, felhívva a figyelmet arra, hogy azokat az embereket, akik a legfontosabb értékünkkel, gyermekeinkkel foglalkoznak nap, mint nap, muszáj volna jobban megbecsülnünk. Azaz nekünk, szülőknek és adófizetőknek a méltó, középosztálybeli élet lehetőségét kell nyújtanunk már egy pályakezdő pedagógus házaspárnak is.Megszólal a Mi Hazánk munkatársnője, akit hetek óta zaklat levakarhatatlanul Gréczy Zsolt (PS-videó – frissítve!)
Itt a bizonyíték: Vágó István nem kultúrember, csak egy alpári prosztó a térről
Nagy öröm érte Vágó Istvánt, a DK házi tömegközlekedési járműszakértőjét, mert a bíróság kimondta: a Lokál megalapozatlanul idézte portálunk cikkét, miszerint ő fent lett volna Czeglédy Csaba "fizetési listáján". Vágó és szellemi (ha volna nekik olyan) tejtestvérei szerint mindebből az következik, hogy én, mármint a PestiSrácok.hu főszerkesztője édesanyámmal élek szexuális életet. Ez az utánozhatatlanul emelkedett színvonal új megvilágításba helyezi Vágó, Gyurcsány, Vicsek Ferenc és Karácsony Gergely, továbbá néhány nagyhangú színész kultúrharcát a fővárosi színházak állami támogatásának elköltési jogáért, és minden kétséget kizáróan, újfent bebizonyítja, hogy a kultúra egyedüli letéteményese ebben az országban kizárólag a fent nevezettek köre.A gonosz kormány hirdetésekkel való elhalmozással vérezteti ki az ellenzéki sajtót – mutatnak rá korunk "weyerbélái"
A magyar kormány példátlan koncentrációt hajtott végre a médiapiacon, elnémítja és kivérezteti a kritikus sajtót, ezáltal a sajtószabadság rendszerszintű lebontását hajtja végre – harsogja a mai Népszavában Halmai Katalin brüsszeli tudósító, többek között a saját maga által vezetett brüsszeli médiaszervezet, illetve két másik kollégája, Horváth Gábor és Hargitai Miklós (fel)jelentésére hivatkozva. Kissé aláássa ezen állítások hitelességét, hogy az ominózus cikket a kormány és állami cégek három hirdetése fonja gyűrűbe a baloldali lap online kiadásában.Az "alkalmas" Karácsony Gergely elismerte: bár tudtak a havazásról, de nem találtak hómunkásokat
A szükséges 3-400 munkás helyett csak 216-an jelentkeztek a fővárosban hóeltakarításra, emiatt maradt számos, a Fővárosi Önkormányzat kezelésében álló közterület kezeletlen a hétfői havazás idején – ismerte el nagy késéssel Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-üzenetében.A Fidesz üzenete a klímatüntetőknek: veletek vagyunk! (interjú)
Előre is köszönetet mondott a mai klímatüntetés résztvevőinek Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője, amiért tetteikkel és jelenlétükkel harcolnak a bolygónk megóvásáért és a környezetvédelemért. A PestiSrácok.hu villáminterjújában a politikus azt is elmondta: nehéz vitatkozni avval a ténnyel, hogy a Fidesz-KDNP-kormányzás a patrióta és környezetkímélő gazdaságot támogatja, miközben az MSZP-SZDSZ-kormányok kiszolgáltatták az országot a globalista köröknek, amelyek a környezetromboló politikát erőltettek az országra. A Fidesz az Európai Parlamentben azért harcol – mondta el Hidvéghi Balázs –, hogy sokkal több támogatás jusson a klímavédelmi és környezetbarát fejlesztésekre. A Fridays for Future nemzetközi mozgalom felhívására ma déltől a fővárosi Batthyány térről a Kossuth térre vonulnak a klíma- és ökológiai vészhelyzet kihirdetését követelő demonstrálók.Valójában Karácsony miatt rágott be Teddy, a gonosz kis SZDSZ-es nyugdíjas
Szívszorító drámának lehettünk szemtanúi az elmúlt héten: Farkasházy Tivadar az állítólag szatirikus hetilapja címoldalán üzent az "áruló" ATV-nek és az "áruló" 168 Órának, megfogalmazva a követelést is: kell egy tévé! A balos kollégák révén némi körtelefonálással kiderítettük, hogy a (Bencsik András sajtóklubos szavaival élve) "gonosz kis SZDSZ-es nyugdíjas" valójában Karácsony Gergelyt és csapatát próbálja prés alá helyezni, hogy a fővárosi adófizetők pénzéből végre televíziót kaphassanak a veterán liberálbolsevik megmondóemberek.Ahogy előre megírtuk, a lealjasodott Hadházy az édesapja múltjával próbálja befeketíteni Varga Juditot
Édesapja rövid SZT-tiszti múltja apropóján kommunistázta le ma Hadházy Ákos Varga Judit igazságügyi minisztert. Az ellenzék mocskos szájú botrányhőse szerint a miniszternek apja miatt nincs joga a posztkommunisták figyelmébe ajánlani az Emmy-díjjal jutalmazott Gulág-filmet, az Örök telet. Csakhogy Varga Judit már jó előre, miniszteri kinevezését megelőzően tisztázta édesapja történetét a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban. Hadházynak elég lett volna rákeresnie a témára az interneten, mielőtt újabb gyalázkodásba fog.Szily Laci és a többi morállóf@sz figyelmébe!
Nem lehet elég nagy hálával nyugtázni azt az egész ballib-kisnyilas médián végigsöprő aggodalmat, ami a PestiSrácok.hu kiadójának fizetőképessége körül bontakozott ki a hét elején! Jelentjük, ugyan a megegyezéses vasárnapi határidő után több órával, de hétfőn átutaltuk Juhász Péternek a jogerősen megítélt ötmillió forint sérelemdíjat. A számtalan írásból (és különösen Szily László a 444-en az ítélet tartalmát részletesen bemutató cikkéből) ugyanakkor kimaradt egy immár jogerősen is feltehető kérdés: miért is végzett "sajtófigyelést" és miért is tett szívességeket Juhász Péter a börtönben ülő, gyilkosságok és leszámolások megrendelésével gyanúsított egykori maffiavezérnek? Akkor tehát feltesszük mi: miért is?Stefka Istvánról szóló portréfilm-bemutatóra és a Kádár-korról szóló vitára invitáljuk olvasóinkat péntekre!
László Petra és férje, László Gábor úgy döntött, portréfilmet forgat Stefka István újságíró, portálunk lapigazgatója kalandos és tanulságokkal teli életéről. Az Öreg című filmet pénteken fél hattól mutatjuk be a Premier KultCafé (korábban Vörösmarty) moziban, a fővárosi Kálvin tér sarkán (a Baross utca 1. szám alatt). A bemutató után "Túléltük hát, bár igénybe vett" címmel pódiumvitát rendezünk a Kádár-kor légköréről és a diktatúrában való túlélés-etikus érvényesülés lehetőségeiről Selmeczi Gabriellával, a budaörsi Fidesz alapítójával, Alexa Károly irodalomtörténésszel, a diktatúrában meghurcolt Mozgó Világ szerkesztőség egykori helyettes vezetőjével és Horváth Attila alkotmánybíróval, egyetemi tanárral, a rendszerváltás ikonikus szervezete, a Független Jogász Fórum alapító tagjával. A moderátor Huth Gergely lesz; a beszélgetésben természetesen a bő háromszor negyedszázadot maga mögött tudó főhős, Stefka István is részt vesz.Halhatatlanok napja – Tisztelegjen velünk november 4-én, a szovjetekkel szembeszálló bátrak előtt! (ÉLŐ 18 ÓRÁTÓL!)
Wittner Mária és Varga János szabadságharcosok, illetve Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára beszédével, Varga-Bíró Tamás koncertjével, filmvetítéssel és a Magyar Tartalékosok Szövetsége '56-os Hagyományőrző Tagozatának díszlövésével tiszteleg a PestiSrácok.hu szerkesztősége a világ legnagyobb szárazföldi hadseregével szemben fegyvert fogó forradalmárok, a pesti srácok előtt november 4-én, hétfőn a II. kerületi Bem József téren és a közeli Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben. A szabadságharcosokat köszönti Bäck Zoltán, a Kárpátia gitárosa. Várjuk olvasóinkat és a velünk egyként gondolkodókat! Élő közvetítés itt, 18 órától!Polbeat helyett közös felvonulás és élő közvetítés 16:30-tól a budai rakparton! Jöjjön velünk!
Az R56 Söröző elől jól ismert, hatvanéves GAZ–69 katonai terepjáróval a PestiSrácok.hu csapata is ott lesz ma, azaz október 22-én a fél ötkor kezdődő fáklyás, forradalmi emlékmeneten, amely a Műegyetem elől indul és a Bem téren, Rétvári Bence beszédével és Csík János koncertjével ér véget. Jöjjön el, mondja el véleményét 1956-ról, a szabadságharcosok érdemeiről és az antikommunista küzdelem mai állásáról a PestiSrácok.hu élő közvetítésében, Szabó Gergő kollégánknak! Álljon be a menetbe velünk! A közvetítést terveink szerint fél ötkor indítjuk ITT. Az ünnep után pedig a Bem térhez közeli Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben találkozunk, ahol minden forradalmár hagyományőrző öltözetet viselő "pesti srácot" vendégül látunk egy korsó Csíki sörre!Ajánljuk még

























