Társadalmi igazságosság vagy legalizált cigánybűnözés?
Komoly indulatokat keltett a napokban az a bírósági ítélet, amelynek értelmében Gyöngyöspata önkormányzatának 100 milliós nagyságrendű kártérítést kell fizetnie néhány helyi cigány családnak, amiért az ottani iskolában állítólag szegregáció történt; vagyis a roma gyerekeknek külön osztályba kellett járni a magyaroktól. Amíg korábban számos vérlázító bírósági ítélet (Marian Cozma, vagy Szögi Lajos gyilkosaira szabott enyhe büntetés, idő előtti szabadon engedésük, stb.) visszhangja kimerült némi társadalmi puffogásban, ezúttal Orbán Viktor miniszterelnök is reagált az esetre. Sőt, a szikla tovább is gurult; az igazságügyminiszter is határozottan megnyilvánult a kérdésben. Jogszabályi változások lépnek életbe egyrészt annak érdekében, hogy ne lehessen veszélyes gyilkosokat idő előtt szabadon bocsátani, másrészt hogy megszűnjön az utóbbi évtizedekben kialakult „börtönbiznisz”, az, hogy különböző „jogvédő” szervezetek rendszeresen hatalmas összegeket perelnek ki az államtól amiatt, mert védenceiket „nem a megfelelő körülmények között” tartják fogva, a börtönben „megsértik a méltóságukat”, és hasonlók.
Apu odapörkölt egy pötit…
Na de ki az az apu? Jogos… Apu – vagyis eredetileg Daddy – Donald Trump elnök egyik beceneve, amit Milo Yiannopoulos adott neki, tiszteletteljes rajongása jeléül. Ha nem is vált az elnevezés általánossá, de egyes szubkultúrákban – így a hazai nem hivatalos Trump Fan Club-ban is – megragadt. Szóval „Daddy” most azt csinálta, amit az állampolgárok joggal várnak el tőle: megvédte őket.
Mit nekem te zordon Kárpátok? – Petőfi gargantuális tévedése
Persze, persze, gyönyörű, különleges, magával ragadó az Alföld – és a mienk. És persze, persze, Petőfivel szemben sem én leszek az első, aki szerint a költőnek nem volt igaza, amikor úgy vélekedett, hogy a hegyeink, melyek közül akkor még jóval több volt belőlük a mienk, nem érnek fel a síksághoz – mármint szépségükben. Született is egy adekvát válasz erre, tán még valamikor a hetvenes években: „Mit nekem te zordon Kárpátok?” „Ezt neked!” – és egy jókora nagy fügét mutatott ilyenkor a versmondó. (Azért nem merek lófaszt írni, mert a múlt heti, a liberálisok pöcsmutogatási kényszeréről szóló vezércikkem kapcsán több kommentelő is kifogásolta – komoly morállófasz-lóbálások közepette – a szóhasználatot.)
A pöcsmutogatás liberális kényszere
Egy gimnáziumi barátom jut eszembe… Pontosabban az érettségi után még vagy 15 éven át masszívan együtt bulizó csapatunk egyik meghatározó személyisége. Egy végtelenül aranyos srác, aki mellesleg egy bulizseni. Az, hogy az előző estére mindig csak addig emlékezett, hogy odamegy a bárpulthoz, és kér még egy felest, ez alap. De az is, hogy amikor hajnalban zárt a szórakozóhely, ő még egész biztosan ott volt (hacsak nem sikerült korábban valami csajt berángatnia egy közeli bokorba), és jobb híján a takarítónőnél próbálkozott, hihetetlenül buta részeg fejjel, de kitartóan.
Quimby, Lovasi, meg mindenféle csepűrágók
Nincs olyan, hogy konzervatív színház, a színház mindig liberális, tudtuk meg a múlt hétvégén lezajlott tüntetés során Galambos Péter, világhírű magyar politikafilozófustól szinkronszínésztől. Ezt persze eddig is tudtuk: a művészet (valamint a sajtó és a humor) mindig baloldali.
Mitől szavaz ma valaki balra?
Mindannyian szeretjük azt hinni, hogy döntéseinket (bármilyen területen, így a politikában is) mi magunk hozzuk, racionális gondolkodásunk, józan belátásunk, saját érdekünk szerint. Nem szívesen nézünk szembe azzal a lehetőséggel, hogy bizony manipulálnak bennünket. Ez esetben ugyanis saját énképünk sérülne. Úgy éreznénk, hogy nem vagyunk elég okosak, hogy esetleg rosszul dönt(ött)ünk, és hát hogy néz ez már ki… Pedig egyáltalán nem szégyen semmiben sem belátni, ha hibáztunk, sőt, ez a legnagyobb emberi tulajdonságok egyike. S különösen nem kell szégyenkeznünk – sem mások, sem magunk előtt – akkor, amikor a manipuláció sokszor olyan erős és alattomos, hogy tényleg a legjobb szándék mellett, önhibánkon kívül is sokan áldozatává válunk.
Gyújtsd fel az esőerdőt, és nevezd el klímaváltozásnak
Van-e esélye klímaügyben a józan észnek? A rövid válasz: nincs – legalábbis egyelőre úgy néz ki. Van egy mögöttes, valós természeti jelenség (ill. ennek tudományos vizsgálata), és van egy jogos és üdvözlendő törekvés, a környezetünk védelme, minél egészségesebb és jobb életkörülmények biztosítása az emberiség számára. Mindez azonban annyira átpolitizálódott, hogy sem a tudósoknak, sem az őszinte környezetvédőknek nem sok babér terem.
El kell-e tűrnünk a balos média aljasságait? (Levél Csányi Sándorhoz és az MLSZ-hez)
A rövid válasz a címben feltett kérdésre: Igen. El. A sajtó- és véleményszabadság elkötelezett híveként, ún. „szólásszabadság-fundamentalistaként” én is azt vallom, hogy írhasson, mondhasson bárki, bármikor, bármit. (Természetesen a gyilkosságra, pedofíliára, stb. való uszításon és egyéb büntetőjogi kategóriákon kívül – de ezek egyértelműen definiálhatók.) A baloldal persze nem ért ebben egyet velem: számos új kategóriát találtak már ki a közelmúltban, a gyűlöletbeszédtől kezdve a mikoragresszión át a különböző – vélt vagy valós – kisebbségek, társadalmi csoportok érzékenységéig, annak érdekében, hogy ezekre hivatkozva korlátozni lehessen a nekik nem tetsző, a választók általuk kívánatos befolyásolását akadályozó, azzal szembemenő véleményeket. Sőt, nem csak a véleményeket, hanem az ő narratíváikba nem illő híreket, konkrét eseményeket is rendre igyekeznek eltitkolni. Persze ezzel most semmi újat nem mondtam; mind az elképesztő mértéket öltő Facebook-cenzúra, mind a német sajtó napokig tartó hallgatása a 2015-ös kölni szilveszteri eseményekről mára már közismert példái a média, a tömegkommunikáció elfogultságának, korlátozottságának.
Puskás Aréna, Ismerős Arcok, libsi sivalkodás - A baloldal csak gyűlölködni tud
Elkészült, megnyitott, jó lett, örülünk neki, illetve örülnénk, de vannak, akik ebbe csakazértis belepiszkítanak. Erről talán majd írok egy külön cikket, mert érdemes: miért kell bizonyos politikai erőknek, és a velük – eufémisztikus kifejezéssel élve – szimbiózisban működő médiának folyton mérgeznie a közéletet, rontani a hangulatot, elvenni az emberek kedvét… Igen, ez egy tök jó téma, tényleg fogok róla írni.Ajánljuk még
A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.
Polbeat Szűcs Gáborral – Mi irányítjuk Washingtont?
Mi a különbség a hitel és a védőháló között? Mi a protokoll, ha két vezető találkozik és mit mondanak az összeesküvők a magyar-amerikai kapcsolatokról. Vendégünk Szűcs Gábor az Alapjogokért Központ elemzője mesélt a Polbeat-ben a Trump-Orbán találkozóról és arról, hogy mit is kell tudnunk a történelmi csúcsértekezlet eredményeiről.
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.
