Társadalmi igazságosság vagy legalizált cigánybűnözés?
Komoly indulatokat keltett a napokban az a bírósági ítélet, amelynek értelmében Gyöngyöspata önkormányzatának 100 milliós nagyságrendű kártérítést kell fizetnie néhány helyi cigány családnak, amiért az ottani iskolában állítólag szegregáció történt; vagyis a roma gyerekeknek külön osztályba kellett járni a magyaroktól. Amíg korábban számos vérlázító bírósági ítélet (Marian Cozma, vagy Szögi Lajos gyilkosaira szabott enyhe büntetés, idő előtti szabadon engedésük, stb.) visszhangja kimerült némi társadalmi puffogásban, ezúttal Orbán Viktor miniszterelnök is reagált az esetre. Sőt, a szikla tovább is gurult; az igazságügyminiszter is határozottan megnyilvánult a kérdésben. Jogszabályi változások lépnek életbe egyrészt annak érdekében, hogy ne lehessen veszélyes gyilkosokat idő előtt szabadon bocsátani, másrészt hogy megszűnjön az utóbbi évtizedekben kialakult „börtönbiznisz”, az, hogy különböző „jogvédő” szervezetek rendszeresen hatalmas összegeket perelnek ki az államtól amiatt, mert védenceiket „nem a megfelelő körülmények között” tartják fogva, a börtönben „megsértik a méltóságukat”, és hasonlók.
Apu odapörkölt egy pötit…
Na de ki az az apu? Jogos… Apu – vagyis eredetileg Daddy – Donald Trump elnök egyik beceneve, amit Milo Yiannopoulos adott neki, tiszteletteljes rajongása jeléül. Ha nem is vált az elnevezés általánossá, de egyes szubkultúrákban – így a hazai nem hivatalos Trump Fan Club-ban is – megragadt. Szóval „Daddy” most azt csinálta, amit az állampolgárok joggal várnak el tőle: megvédte őket.
Mit nekem te zordon Kárpátok? – Petőfi gargantuális tévedése
Persze, persze, gyönyörű, különleges, magával ragadó az Alföld – és a mienk. És persze, persze, Petőfivel szemben sem én leszek az első, aki szerint a költőnek nem volt igaza, amikor úgy vélekedett, hogy a hegyeink, melyek közül akkor még jóval több volt belőlük a mienk, nem érnek fel a síksághoz – mármint szépségükben. Született is egy adekvát válasz erre, tán még valamikor a hetvenes években: „Mit nekem te zordon Kárpátok?” „Ezt neked!” – és egy jókora nagy fügét mutatott ilyenkor a versmondó. (Azért nem merek lófaszt írni, mert a múlt heti, a liberálisok pöcsmutogatási kényszeréről szóló vezércikkem kapcsán több kommentelő is kifogásolta – komoly morállófasz-lóbálások közepette – a szóhasználatot.)
A pöcsmutogatás liberális kényszere
Egy gimnáziumi barátom jut eszembe… Pontosabban az érettségi után még vagy 15 éven át masszívan együtt bulizó csapatunk egyik meghatározó személyisége. Egy végtelenül aranyos srác, aki mellesleg egy bulizseni. Az, hogy az előző estére mindig csak addig emlékezett, hogy odamegy a bárpulthoz, és kér még egy felest, ez alap. De az is, hogy amikor hajnalban zárt a szórakozóhely, ő még egész biztosan ott volt (hacsak nem sikerült korábban valami csajt berángatnia egy közeli bokorba), és jobb híján a takarítónőnél próbálkozott, hihetetlenül buta részeg fejjel, de kitartóan.
Quimby, Lovasi, meg mindenféle csepűrágók
Nincs olyan, hogy konzervatív színház, a színház mindig liberális, tudtuk meg a múlt hétvégén lezajlott tüntetés során Galambos Péter, világhírű magyar politikafilozófustól szinkronszínésztől. Ezt persze eddig is tudtuk: a művészet (valamint a sajtó és a humor) mindig baloldali.
Mitől szavaz ma valaki balra?
Mindannyian szeretjük azt hinni, hogy döntéseinket (bármilyen területen, így a politikában is) mi magunk hozzuk, racionális gondolkodásunk, józan belátásunk, saját érdekünk szerint. Nem szívesen nézünk szembe azzal a lehetőséggel, hogy bizony manipulálnak bennünket. Ez esetben ugyanis saját énképünk sérülne. Úgy éreznénk, hogy nem vagyunk elég okosak, hogy esetleg rosszul dönt(ött)ünk, és hát hogy néz ez már ki… Pedig egyáltalán nem szégyen semmiben sem belátni, ha hibáztunk, sőt, ez a legnagyobb emberi tulajdonságok egyike. S különösen nem kell szégyenkeznünk – sem mások, sem magunk előtt – akkor, amikor a manipuláció sokszor olyan erős és alattomos, hogy tényleg a legjobb szándék mellett, önhibánkon kívül is sokan áldozatává válunk.
Gyújtsd fel az esőerdőt, és nevezd el klímaváltozásnak
Van-e esélye klímaügyben a józan észnek? A rövid válasz: nincs – legalábbis egyelőre úgy néz ki. Van egy mögöttes, valós természeti jelenség (ill. ennek tudományos vizsgálata), és van egy jogos és üdvözlendő törekvés, a környezetünk védelme, minél egészségesebb és jobb életkörülmények biztosítása az emberiség számára. Mindez azonban annyira átpolitizálódott, hogy sem a tudósoknak, sem az őszinte környezetvédőknek nem sok babér terem.
El kell-e tűrnünk a balos média aljasságait? (Levél Csányi Sándorhoz és az MLSZ-hez)
A rövid válasz a címben feltett kérdésre: Igen. El. A sajtó- és véleményszabadság elkötelezett híveként, ún. „szólásszabadság-fundamentalistaként” én is azt vallom, hogy írhasson, mondhasson bárki, bármikor, bármit. (Természetesen a gyilkosságra, pedofíliára, stb. való uszításon és egyéb büntetőjogi kategóriákon kívül – de ezek egyértelműen definiálhatók.) A baloldal persze nem ért ebben egyet velem: számos új kategóriát találtak már ki a közelmúltban, a gyűlöletbeszédtől kezdve a mikoragresszión át a különböző – vélt vagy valós – kisebbségek, társadalmi csoportok érzékenységéig, annak érdekében, hogy ezekre hivatkozva korlátozni lehessen a nekik nem tetsző, a választók általuk kívánatos befolyásolását akadályozó, azzal szembemenő véleményeket. Sőt, nem csak a véleményeket, hanem az ő narratíváikba nem illő híreket, konkrét eseményeket is rendre igyekeznek eltitkolni. Persze ezzel most semmi újat nem mondtam; mind az elképesztő mértéket öltő Facebook-cenzúra, mind a német sajtó napokig tartó hallgatása a 2015-ös kölni szilveszteri eseményekről mára már közismert példái a média, a tömegkommunikáció elfogultságának, korlátozottságának.
Puskás Aréna, Ismerős Arcok, libsi sivalkodás - A baloldal csak gyűlölködni tud
Elkészült, megnyitott, jó lett, örülünk neki, illetve örülnénk, de vannak, akik ebbe csakazértis belepiszkítanak. Erről talán majd írok egy külön cikket, mert érdemes: miért kell bizonyos politikai erőknek, és a velük – eufémisztikus kifejezéssel élve – szimbiózisban működő médiának folyton mérgeznie a közéletet, rontani a hangulatot, elvenni az emberek kedvét… Igen, ez egy tök jó téma, tényleg fogok róla írni.Ajánljuk még
Lengyel kísérettel érkezhettek az első migránsok Magyarországra
Névtelenséget kérő forrásunk kereste meg szerkesztőségünket azzal, hogy a jelek szerint minden félelmünk beigazolódott: máris elkezdték a migrációs paktum végrehajtását. Informátorunk szerint a kecskeméti légibázison ismeretlen gépek szálltak le, amelyekből közel-keletieket szállítottak ismeretlen helyre, méghozzá lengyel katonák kíséretében.
Boros Lajos, az "erkölcsi nulla", a "tégla" – Így lett a KISZ dalnokából a Hanglemezgyár cenzora
Boros Lajos, a ma is népszerű "Lali király" a Danubius Rádiónál, Bochkor Gábor társaként lett igazán ismert. A hetvenes években még politikai csasztuskákat énekelt, olyan gyengén, hogy azt még az akkori sajtó is kritizálta. A KISZ egyik kedvence eredetileg mérnök volt, de olyan jól helyezkedett, hogy 1973-ban már ő is kimehetett a berlini VIT-fesztiválra. Egy másik rendszerkedvenc duó szerint Boros feljegyzéseket írt róluk, ők ezért nem mehettek a következő VIT-re, Kubába, holott Fidel Castro öccse is rajongott értük. Ők egyszerűen "téglának" nevezték Borost. Tény, hogy Boros jól helyezkedett, mert a Hanglemezgyárnál folytatta, ahol Bors Jenő és Erdős Péter befolyásos munkatársa lett. Galla Miklós szerint Boros "erkölcsi nulla" volt, és szándékosan gyereklemezként adta ki az albumukat. A ma már kevéssé ismert, de akkor nagyon népszerű Névtelen Nulla szerint nekik is Boros tartott be, legnagyobb sikereik idején nem adta ki a lemezüket, és később is C kategóriásak lettek. Boros Lajos ismeretlen története.
Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.
