Pesti Srácok

Csőtörések sorozata éri Érdet, közben a polgámester a propagandába tolja a pénzt

KZKroó Zita Forró drót 2024 január 26.
Hónapok óta egymást érik a csőtörések Érden, rendszeresen családok százai maradnak folyó víz nélkül, előfordul, hogy napokra is. Legutóbb szerdán omlott össze a szolgáltatás. A Gárdonyi iskolából a gyerekeket, a polgármesteri irodából a dolgozókat kellett hazaküldeni – mondta el Facebook-videójában az érdi Fidesz elnöke. Mindeközben Csőzik Lászlónak úgy tűnik, fontosabb a polgármesteri kommunikáció, ugyanis egymilliárd forintot költött propagandára, a lakókat meg arra kérte, hogy takarékoskodjanak a vízzel.

Skót duda – A burka lehet a bűnözők új álruhája? (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 január 25.
A Momentum ezúttal nem ártatlan arcú diákokat, hanem Kajdi Csabát, alias Cylát vitte magával Strasbourgba, hogy bemutassák együtt az EP működését. Mindezt természetesen az adófizetők pénzén. Akik viszont nem használhatják az államkasszát saját malacperselyként, azoknak marad a munka. Legalábbis a jobb fajtának, a maradék viszont azon az elven működik, hogy elveszi, ami neki kell. Így tett egy nő Angliában, aki a burkája alá rejtett számos terméket, de a rendőrök lecsaptak. A bájakat eltakaró lepel tehát egyéb funkciót is szolgál, ráadásul, ha a tolvaj máskor is betér a boltba, nem tudnak az eladók felkészülni az esetleges incidensre, hiszen naponta 10-20 burkás ember is betér vásárolni. Úgy tűnik tehát, hogy a bűnözők új álruhája lehet a burka. Ha ez nem lenne elég furcsa, nézzük meg mi megy Ukrajnában, ahol az éhséget, éhezést "szimbolizáló" intézmény vezetője majd 130 kiló.

Újra lecsap a YouTube erkölcsrendészete: öt év munkáját dobták kukába magyarázat és figyelmeztetés nélkül

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 január 22.
Megvizsgáltuk a tartalmadat, és megállapítottuk, hogy az súlyosan vagy ismétlődően megsértette a következőt: gyűlöletkeltésre vonatkozó irányelv – írja a YouTube videómegosztó szombaton reggel küldött e-mailjében, hozzátéve, hogy emiatt az öt éve zavartalanul működő csatornámat eltávolították. Érdekes módon ez rögvest azután történt, hogy egy kommentelőnek válaszoltam a sértegetéseire, aki feltehetően bosszúból jelentette az oldalt. A magyarázat, hogy melyik videóban voltam/voltunk gyűlöletkeltők, természetesen most sem derült ki, ahogyan a figyelmeztetés is elmaradt. Az esélytelenek nyugalmával fellebeztem a döntés ellen, de miután a számos alkalommal letiltott PestiSrácok.hu újságírója vagyok, nem sok reményt látok arra, hogy valaha is visszakapom a csatornám. Úgyhogy irány a Rumble.

Baranyi a daganatos beteg gyermekeknek sem kegyelmezett – Támogatói is kiakadtak a kegyetlenségen

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 január 22.
Sokan találkozhattak már a különböző városrészeken megtalálható szív alakú kupakgyűjtőkkel, amiknek a célja, hogy a kupakokból befolyt összeggel támogassanak különböző alapítványokat, egyesületeket – jelen esetben a daganatos gyermekeket. Ferencvárosban a Jobbik képviselője, Szilágyi Zsolt kezdeményezésére helyeztek ki ilyen gyűjtőket, amivel az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatták, de Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere ezeket leszedette.

Vitézy Dávid üzent Lázárnak a Rákosrendező fejlesztése miatt: Itt elfér egymás mellett a luxuslakás, a közpark és a megfizethető lakhatás is

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 január 22.
A sajtóban csak mini-Dubajként emlegetett rákosrendezői fejlesztéssel kapcsolatban írt nyílt levelet Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár Lázár János közlekedési miniszternek arról, hogy szerinte mi az a minimum, aminek meg kellene valósulnia Budapest legnagyobb rozsdaövezetében. Egyelőre ugyanis annyit tudni, hogy új milleniumi városközpontot kíván a kormány egy, már Dubajban is bizonyító mérnökcsapattal létrehozni, ami miatt sokan arra asszociálnak, hogy felhőkarcolókat akarnak majd építeni. Lázár szerint ezt majd az emberek döntik el, ő nem híve a toronyépületeknek. Amit tudni lehet, hogy a tervek szerint a kisföldalatti vonalát meghosszabbítják, megvalósul a kötöttpályás vasúti közlekedés teljes rekonstrukciója, a kerékpáros-közlekedés integrációja, de része a tervnek egy 20–30 ezer fős parkoló megépítése is. Vitézy viszont azt javasolja, hogy épüljenek megfizethető lakások, kulturális intézmények, és legyen szociális, oktatási és egészségügyi ellátás is, de mindenekelőtt tisztázzák, hogy a magánbefektető mit akar. Mindeközben Karácsony Gergely csak annyit mond, hogy nem, nem és nem.

Káoszt okozott Karácsony Gergely járatritkító akciója, Vitézy Dávid felszólította, hogy tegyen rendet

KZKroó Zita Forró drót 2024 január 19.
Egyszer csinál valamit a főpolgármester, akkor is rosszat. Most éppen az otthoni- és a rugalmas munkavégzésre hivatkozva ritkított járatokat a reggeli órákban, aminek az eredménye a szokásosnál is nagyobb káosz Budapesten. Vitézy Dávid, korábbi közlekedésért felelős államtitkár Karácsony Gergely legújabb akcióján teljesen kiakadt, szerinte Hagyó Miklós és Demszky Gábor óta nem láttunk ennyi vonalat érintő járatritkítást, amiről a megfelelő tájékoztatást sem adták meg. Továbbá felszólította Karácsonyt, hogy állítsa vissza a rendet és vizsgálja felül a BKK akcióját.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: Az emberek nem értik a brüsszeli tolvajnyelvet (Visszanézhető!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 január 19.
Jó, ha van uniós pénz, de a magyar gazdasági méretéhez képest ez nem egy nagy összeg - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjúban. A kormányfő arról is beszélt, hogy mi az aktuális oka annak, hogy nem hazánk nem jut hozzá a nekünk járó brüsszeli forrásokhoz. Véleménye szerint ennek egyik oka az, hogy EP-s választás lesz, sok politikus pedig "túl akar élni". Az emberek azonban nem értik a brüsszeli tolvajnyelvet, ezért most az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kimondta, hogy a migrációs és LMBTQ-politikánk miatt nem fizetnek. Orbán Viktor viszont leszögezte, hogy az álláspontunk ezekben a kérdésekben nem pénz kérdése.

Skót duda – Kiderült, hogy a pubertásblokkoló szerek az agyat is blokkolják, nemcsak a mell- és szőrnövekedést (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 január 18.
Dacolva a hagyományokkal, egy 39 éves amerikai nő, miután volt egy sikertelen házassága, a saját kezét kérte meg Mexikóban. Nem is akár mennyiért, ugyanis az eljegyzési buli, amin még vendégek sem voltak, összesen átszámítva 1,7 millió forintba került. A válása annak idején azért volt kudarcos, mert az osztálykülönbség nagy volt közte és a férje között, de most önmagával nyilván egy szinten lesz. Erről is szólt az eheti Skót duda, de kitértünk az önkiszolgáló kasszákra is, amelyek már Magyarországon is rengeteg boltban fellelhetőek. A fiatalok kedvelik, az idősek kevésbé, de a pénztároson megspórolt pénzt vajon ki nyeli le? Végül a Nyugaton elterjedt egyik őrületre is kitértünk, ami nem más, mint a pubertás blokkoló szerek, amelyek megakadályozzák tinik kifejlődését, amíg nem döntenek arról, hogy férfiak vagy nők akarnak lenni. Azonban most kiderült, hogy nem csak a mell és a szőrnövekedést gátolja a szer, hanem az agyra is hatással van. Az IQ ugyanis csökken tőle.

Beer Miklós: Engedjünk be embereket és neveljük őket magyarrá!

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 január 18.
Engedjünk be embereket és neveljük őket magyarrá. Integrálni kell. Egy-két generációnyi időt igényel. Európában még élhetne 50 millió ember és nekünk is még marad levegő - válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére Beer Miklós, a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya és a KSH Könyvtár szervezésében megrendezett Népességfogyás és vándorlás című előadáson arra a felvetésre, hogy hogyan oldaná meg a magyar demográfiai helyzetet úgy, hogy közben ne legyünk egyre többen a Földön. A nyugalmazott váci püspök kitért arra is, hogy nemzetállamról badarság beszélni, hiszen az ő felmenői is a Monarchia területén éltek, mégis magyarnak tartották magukat. Azt pedig, hogy Magyarországon egyre kevesebben vallják magukat katolikusnak jól mutatja, hogy sokan kiábrándultak az egyházból és egy kis önkritikát megfogalmazva azt mondta: "valamit nem csinálunk jól".

Skót duda – Az USA-ban bokszolhatsz nővel, ha levágatod... Hát nem megéri? (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2024 január 11.
Újabb őrület ütötte fel a fejét az Egyesült Államokban, ugyanis az a férfi, aki levágatja a nemi szervét, bokszolhat nőkkel is. S bár a hímtag levágásával valóban csorbát szenved az erősebbik nem, de ettől még fizikálisan erősebb marad, amit úgy tűnik nem vesznek figyelembe a szabály alkotói. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az férfi, aki inkább nőként mutatkozik, általában az igazi nőket is túlszárnyalva akarja bizonygatni nőiességét, finomságát, gyengeségét, amivel szemben áll a boksz keménysége, de az a jövő zenéje, hogy hány férfi akar majd kiütni nőket. Erről is beszélgettünk az újév első Skót dudájában, de szóba került a német gazdák tüntetése is, ami a kormányuk kedvezőtlen döntései miatt nem csillapodik. Olaf Scholzék azonban, ha felcsapnák a magyar újságok archívumait, láthatnák, hogy Demszky Gábor, egykori főpolgármester Magyarországon a gazdák traktoros tüntetését egy "traktoroknak behajtani tilos" táblával elintézte. Az adás végén pedig a britek újabb őrületét hozta el nekünk Gav Duncan, ugyanis kiderült, már a tűzoltóknak is kurzusra kell járniuk, hogy tudják mi az a leszbikus, bináris, homoszexuális, queer stb.

Karácsony Gergely sikerként könyveli el az autósok kiszorítását a városból

KZKroó Zita Forró drót 2024 január 11.
Az európai nagyvárosok közül – Béccsel holtversenyben – Budapesten csökkentek leginkább a torlódások az előző évhez képest- örömködik Karácsony Gergely a közösségi oldalán. Tény, hogy a főpolgármester mindent megtett annak érdekében, hogy az autózás Budapesten bosszúságot okozzon, hiszen felemelte a parkolási díjakat, parkolókat szüntetett meg, lezárta az autós forgalom elől a Lánchidat, sávokat vett el és még sorolhatnánk. Most pedig nagyon örül, hogy bár mindenki dühös és elégedetlen, a statisztika alátámasztja, hogy eredményes volt az irtás.

CÖF–CÖKA: az új Tusk-kormány farkaséhséggel látott neki a valódi demokrácia és a lengyel keresztény hagyományok felfalásához

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 január 10.
A Tusk-kormány farkaséhséggel látott neki a valódi demokrácia és a lengyel keresztény hagyományok felfalásához – mondta Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke a mai rendkívüli sajtótájékoztatón a Bem József téren, kiemelve, hogy a szervezetük lélekben ott lesz a holnapi lengyelországi nagygyűlésen. Fricz Tamás politológus rávilágított: a lengyel helyzet jól mutatja, hogy a baloldal fenyegetését komolyan kell venni, hiszen ha kell, törvénytelenül, de végrehajtják terveiket. Ifj. Lomnici Zoltán pedig a 2006-os események és a Tusk-féle erőszakos cselekedetek közötti párhuzamról beszélt, kiemelve: ezzel Tusk azon politikusbűnözők közé süllyedt, akik jogszerűnek álcázott lépéseiket Brüsszel közönye mellett tudják végrehajtani.

Már azt hittük, hogy Karácsony Gergelynek lesz dolga az árvízzel, de úgy tűnik, megúszta (GALÉRIA)

KZKroó Zita Magyar ugar 2023 december 29.
Nagyon vártuk már, hogy végre újra fehér karácsonyunk legyen, amit a fővárosiak meg is kaptak, de ennek ára volt. A hetek óta tartó esőzést felváltotta a hó, de az egyik napról a másikra el is olvadt. A sok csapadéknak és olvadásnak köszönhetően pedig a Duna vize megáradt, turistalátványosságot okozva Budapesten. Mindeközben motorcsónakra pattant a főpolgármester kis segédjével Tüttő Katával és katasztrófaturistáskodnak a megáradt folyón. A látványpolitizálásban élen járó Karácsony Gergely bár úgy tesz, mint aki a helyzet magaslatán van, és okosan próbál vigyorogni, de tulajdonképpen nem tőle függ, hogy mi fog történni az árvízzel. Mázlista alkatának köszönhetően úgy tűnik megússza a feladatokat, hiszen a legfrissebb hírek szerint ma éjjel a budapesti rakpart szintje alá vonul vissza a Duna.

Skót duda – A DK szerint Orbán Viktor vagyona nagyobb, mint Madonnáé, Swarci pedig a kanyarban sincs (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2023 december 29.
Az argentin elnök egy bottal hadonászva kívánt boldog új évet az embereknek és arra figyelmeztette őket, hogy ne váljanak kommunistává. A szívmelengető tett bátor dolog tőle, hiszen Amerikában például úgy ácsingóznak a szocializmus után, hogy fogalmuk sincsen, hogy milyen az, mert ők sosem éltek benne. Lehet, hogy pont ezért olyan kecsegtető ideológia ez számukra. A Skót duda idei utolsó epizódjában beszélgettünk továbbá arról is, hogy Skóciában, akinek egyetemi végzettsége van 78 százalékos adót kell fizetnie, mindezt annak ellenére, hogy feltehetően az egyetemet is pénzért járta ki. Ezek szerint nem gazdaságos ma már felsőfokú végzettséggel rendelkezni vagy így akarják az embereket arra ösztökélni, hogy inkább kétkezi munkát végezzenek? Végül a DK sajátos kommunikációjára tértünk ki, hiszen propagandaanyagukból megtudhattuk, hogy Orbán Viktor és családja a legnagyobb világsztároknál is gazdagabb. Hát persze...

A karácsonyi magány akár a javunkat is szolgálhatja, csak rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle

KZKroó Zita Magyar ugar 2023 december 24.
A karácsonyt a közösségi média úgy mutatja általában be, hogy ezen a napon mindenki a családjával van és boldog, hemzsegnek a fa alatt az ajándékok, a lányok kezét megkérik, és degeszre eszi magát mindenki, miközben rivaldafényben pompázik az egész ház. A valóság viszont az, hogy sokaknál a karácsony maga a pokol, mert ekkor jönnek rá, hogy mennyire magányosak. Ennek oka lehet a sikertelenség a szerelemben, a barátok hiánya, családtagok elvesztése vagy a rossz kapcsolatok. Az élet velejárója viszont a változás, ezért a mai nap boldogsága lehet, hogy csak azon múlik, hogy képesek vagyunk-e felvenni a ritmust ezzel. Néhány személyes példán keresztül szeretném most bemutatni, hogy milyen szerencsétlen helyzetekből lehet egy életre szóló emléket varázsolni az ünnepek alatt és melyik az a hely, ami garantáltan találkozási pont lehet szenteste.

Skót duda – NoÁr erőszakhoz folyamodna, hogy megmutassa nekünk, ki a f@szagyerek, de ezzel csak azt bizonyítja, mennyire tehetetlen (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2023 december 21.
Nyakunkon a karácsony és van egy dolog, amire a nagy rohanásban bizony mi sem gondoltunk. Ez nem más, mint hogy milyen környezetszennyező ünnep is a kis Jézus születésének napja. Szerencsére van nekünk egy független, objektív médiánk, ami felhívta a figyelmet arra, hogy jobb, ha nem is veszünk ajándékot egymásnak, de ha mégis, akkor üvegbe, textilbe, fába, fémbe csomagoljuk vagy a természetesen újrahasznosítható csomagolóanyagot rakjuk el jövőre... Szinte a szemünk előtt látjuk, ahogyan egy csicskalángossal utasítjuk a gyerekeket arra, hogy izgalmukban véletlenül se tépjék szét a csomagolást, mert az ökolábnyumunk hirtelen megnőhet. Vagy inkább az egész karácsony felejtődjön el? Végülis kit érdekel a keresztények legnagyobb ünnepe? Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, de a lengyel "családügyi miniszter" is górcső alá került, aki szintén a kereszténységtől óvná meg a gyerekeket. A műsor végén nem mehettünk el szó nélkül Molnár Áron, azaz NoÁr, színművész, baloldali agitátor kijelentése mellett, miszerint egy bokszmeccset játszana le egy megafonossal vagy PestiSrácok-os újságíróval. Közeledve a szeretet ünnepéhez ez kifejezetten merész ajánlat, de főként a tehetetlenség jele, ha már valaki inkább a ringben, erőszakkal nyomná le mások torkán az igazát. Ez olyan liberális, olyan elfogadó tett lenne.

Kálmán Olga rezzenéstelen arccal hergeli az embereket a DK ordas hazugságaival, amúgy pedig "Orbán Viktor"

KZKroó Zita Magyar ugar 2023 december 20.
A "független médiától" elcsábított Kálmán Olga ugyanúgy folytatja kommunikációs tevékenységét Gyurcsányéknál, ahogyan tette azt az ATV-nél: furmányosan lódít. Csúsztatásokkal, hazugságokkal hergeli az embereket, és az sem hatja meg, hogy közeledünk a szeretet ünnepéhez, amikor a gyűlöletkeltés helyett most inkább talán mégis másra kellene helyezni a hangsúlyt. Mutatjuk a "kálmáni trükköt" a hanyatló gazdaságról és az orbáni megszorításokról, amit csak azok hisznek el, akik szalagcímeket olvasnak a 444-en.

Skót duda – Férfi politikusként nem aratsz sikereket a konzervatív oldalon? Menj át leszbikus nőként balra, és a lábad előtt hever a világ (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps TV 2023 december 14.
Angliában a konzervatív párthoz tartozott egy férfi képviselő-jelölt, de mivel nem ért el sikereket a pártban, felvett egy parókát, nőnek kiáltotta ki magát és átment a zöldekhez, akik tárt karokkal várták. Azóta több nőt szeretne a politikában látni és a női jogokért küzd. A témánál maradva egy ír történelemtanárról is beszélgettünk, aki azért ül a börtönben, mert nem volt hajlandó lányként hívni egy fiú diákot, majd ezért kitiltották a munkahelyéről, de ő mégis bement. Megtaláltuk tehát a közveszélyes munkakerülők ellentettjét. A témákba belemerülve megállapítottuk, hogy az LMBTQ kezd már-már vallás lenni, ezért saját vallásunkat, a Gavinizmust is megálmodtuk, de a Zitafília is újra értelmet nyerhet. Végül a Zara állítólagos gázai eseményeket gúnyoló reklámkampányáról is szót ejtettünk, amely állítólag a kézművesség iránt elkötelezettségüket kívánta bemutatni, de ebben a kiélezett politikai helyzetben már mindenben az ideológiát keresik az emberek.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.