Vádat emeltek a rendőrökre támadó ellenzéki tüntetők ellen, a füstgránátot dobáló Fekete-Győr ügyében még nyomoznak
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt három ellenzéki tüntetővel szemben emelt vádat a Budapest Regionális Nyomozó Ügyészség, miután a vád szerint üvegekkel és pirotechnikai eszközökkel dobálták meg 2018 decemberében a Parlament védelmére felsorakozott rendőröket. A másfél évvel ezelőtti ellenzéki tüntetésen egyébként több baloldali politikus is részt vett, köztük a Momentum-elnök Fekete-Győr András is, aki az ügyészek gyanúja szerint füstgránátot dobott az egyenruhások közé. Úgy tudjuk, ellene még nem emelt vádat az ügyészség. Az ügyészség több évre börtönbe küldené a Jobbik tunéziaiakkal balhézó, újpesti politikusát
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a rasszista bűncselekménnyel vádolt, elsőfokon felfüggesztettre ítélt jobbikos újpesti képviselőre, Szabó Balázsra a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyészség azért indítványozott jóval szigorúbb büntetést, mert a vád szerint társaival tunéziai fiatalokat megverő Szabóra túlságosan is enyhe ítéletet szabott ki az elsőfokú bíróság. Noha Szabó Balázsnak nem ez az egyetlen büntetőügye, mégsem hajlandó lemondani, de eddig Újpest momentumos polgármestere, Déri Tibor sem határolódott el tőle. Hadházy autós ámokfutása: közúti veszélyeztetés miatt nyomoz az ügyészség
Közúti veszélyeztetés gyanújával folytat nyomozást Hadházy Ákos múlt hét hétfői autós „akciója” miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A független országgyűlési képviselő a felvételek tanúsága szerint ugyanis el akarta ütni (vagy legalábbis rá akart ijeszteni) a Vadhajtások tudósítóját azután, hogy Bede Zsolt egy nyugtatót próbált elhelyezni a politikus autójának szélvédőjén.
Rémhírterjesztéssel gyanúsíthatják meg a Gyurcsány-párt Facebookon tajtékzó parlamenti képviselőjét
Rémhírterjesztés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást a mentelmi joggal védett személyek ügyében is eljáró Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjének egy hónappal ezelőtti Facebook-kirohanásával összefüggésben – tudta meg a PestiSrácok.hu. A szexbotrányba belebukó Gréczy Zsolt utódja, Varga Zoltán elszabadult indulatokról árulkodó posztot tett ki még márciusban a Facebook-oldalára a koronavírus-járvány kapcsán. A közösségi portálon többek között azt írta, hogy az „életéért fut az ország”, akár tízezer beteg is lehet, a kormány és az operatív törzs, meg amúgy mindenki hazudik, és meglepő, hogy az emberek nem ragadnak vasvillát és nem kergetik őket üvöltve a Dunának. Rendőrségi vizsgálat indult a Pesti úti idősotthon ügyében, de Karácsonyék miatt a BRFK-t ki kellett zárni az eljárásból
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendelt el vizsgálatot, ám Karácsony Gergely főpolgármester és helyettese, Gy. Németh Erzsébet személye miatt a BRFK-t végül kizárták az eljárásból. Újabb ingatlanmutyi Kispesten: A szocialista polgármester barátaira is lecsaphat a rendőrség?
A PestiSrácok.hu információi szerint hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azután, hogy nyilvánosságra került, Gajda Péter kispesti polgármester egyik barátja gyanúsan kedvező áron jutott hozzá egy telekhez a XIX. kerületben. Azt már szinte megszámlálni sem lehet, hogy a kispesti MSZP-t érintő ügyekben hány eljárás indult azóta, hogy tavaly októberben kiszivárgott egy hangfelvétel, amin korrupcióról, hatalmas ingatlanvagyonról, mutyigyanús ügyekről beszélt Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő. A hűtlen kezelés mellett jelenleg kábítószer birtoklás, költségvetési csalás, vesztegetés, okirathamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt nyomoznak a kispesti szocialista botránnyal összefüggésben a rendőrök. Demszkyék egy éve fellélegezhettek, de továbbra is rejtély, hová tűntek a metrómilliárdok
Egy éve szüntette meg a 4-es metró ügyében egy sor súlyos bűncselekmény - hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás, vesztegetés - gyanúja miatt indult nyomozást a rendőrség. Az eljárás megakadásán sokan megdöbbentek, hiszen az OLAF-jelentés szerint a ma már a Facebookon járványügyi szakértőként is jeleskedő Demszky Gábor volt főpolgármester regnálása alatt összesen 167 milliárdos kárt okozhatott a beruházás idején Budapest és az ország akkori, MSZP-SZDSZ-es vezetése. Egyedül az Alstom-botránnyal összefüggésben született vádemelés, de egyetlen egy politikusnak, baloldali döntéshozónak sem kell felelnie a bíróság előtt, azt ugyanis nem sikerült kideríteni, hogy kiknél landoltak a kenőpénzek. Persze a megvádolt embereknek sincs különösebb félnivalója, hiszen ügyüket az a Tóth Erzsébet tárgyalja, aki korábban már futni hagyta Gyurcsány volt miniszterét és a négyszázmilliós hűtlen kezeléssel vádolt korábbi terézvárosi szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt is.
Politikai gyilkosságok: MSZP-s leszámolás Csepelen, maffiával szövetkező miniszter, haragosát agyonlövető "gázkirálynő"
Nemrégiben a nemzetközi sajtót is bejárta az a hír, hogy a helyi hatóságok őrizetbe vették a volt ukrán külügyminisztert, Leonyid Kozsarát, aki a Moszkvába menekülő Viktor Janukovics elnöksége alatt vezette a külügyi tárcát 2012 decemberétől 2014 februárjáig. A közelmúltban több politikus is gyilkossági ügyekbe keveredett, Alsóhatár polgármestere például a rettegett Sátor Lajos bandájával likvidáltatta ellenfeleit, de a volt szlovák gazdasági miniszter is a maffiához fordult, amikor ki akarta végeztetni üzleti ellenfelét. A politikai gyilkosságok Magyarországot sem kerülték el, 2009-ben a csepeli MSZP egyik politikusa, Deme Gábor adott utasítást egy kettős gyilkosságra. Homályba veszett százmilliók: örökre rejtély maradhat Simon Gábor külföldre menekített vagyonának eredete
Az ügyészség befejezte a hat éve egy rendőrautóban elhunyt Welsz Tamás vállalkozó ügyében indult nyomozást – tudta meg a PestiSrácok.hu. Noha a Welsz-ügy hatalmas közéleti-politikai botrányként robbant be 2014 tavaszán, a hatóság által elővett emberek között nem található közszereplő, ismert vállalkozó vagy politikus. Ez alól egyetlen kivétel az MSZP egykori alelnöke, Simon Gábor, akinek a külföldön rejtegetett százmilliói miatt kellett bíróság elé állnia. Persze túlságosan neki sem kell izgulnia, hiszen a vádemelés után három és fél évvel még elsőfokú ítélet sem született, a koronavírus-járvány miatt pedig – a Fenyő-, a Vizoviczki-, vagy a Quaestor-ügyhöz hasonlóan – várhatóan ősszel fog folytatódni a pere. Arról nem is beszélve, hogy Simon már kicsengette a 120 milliós adóhátralékát, így büntetése korlátlanul enyhíthető. Külföldi vagyona forrását azóta is homály fedi, mivel a pénz eredetét nem sikerült felkutatnia az ügyészségnek. Simon pedig erről azóta is hallgat. Hadházyék megúszták a randalírozást: megszüntették a nyomozást az MTVA-székházban garázdálkodó ellenzéki képviselők ügyében
Megszüntette a közérdekű üzem működésének megzavarása és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az MTVA-székházba behatoló és ott randalírozó ellenzéki képviselők ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hadházy, Kunhalmi Ágnes, Bangóné, Varju László és több ellenzéki képviselő 2018 decemberében rendezett ámokfutást a köztelevízió épületében, ahol politikai követeléseiket akarták nyilvánosságra hozatni, majd felszólításra sem hagyták el a székházat, inkább dulakodtak a biztonsági őrökkel. Ezúttal egy tizennyolcmilliós telekmutyi miatt van a rendőrség a kispesti szocialisták nyomában
Újabb ügyben nyomoz a kispesti szocialistákat érintő gigabotránnyal összefüggésben a rendőrség, miután nyilvánosságra került, hogy áron alul értékesíthetett a szocialista önkormányzat egy csaknem kilencezer négyzetméteres területet, amit a Mr. Negyven Százaléknak nevezett, a kispesti vagyonkezelőt irányító Kránitz Krisztián ügyvédje vett meg – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a mutyigyanús ügyletet abban az eljárásban vizsgálják, ami azután indult, hogy tavaly nyilvánosságra került egy felvétel, amin Gajda Péter MSZP-s polgármesternek juttatott kenőpénzről, mesés külföldi ingatlanokról és százmilliós vagyonokról beszélt kólának nevezett zacskónyi fehér por társaságában Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő. A pszichológuson múlhat a testi sértéssel és szeméremsértéssel gyanúsított Donáth László sorsa
Pszichológus szakértő hallgatta meg azt a nőt, aki tavaly nyáron szexuális zaklatás miatt a hatósághoz fordult és feljelentette a momentumos Donáth Anna édesapját, Donáth László volt MSZP-s képviselőt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a szakértői véleménynek március végére kellene elkészülnie, de a koronavírus-járvány miatt valószínűleg ez csúszni fog. Donáth ellen azonban továbbra is folyamatban van a nyomozás, akit emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel gyanúsított meg a rendőrség. Hiába perelt minket, Gyurcsányék után Karácsony Gergely is padlót fogott a bíróságon
Gyurcsányék és Staudt Gábor után Karácsony Gergely is elbukta a PestiSrácok.hu ellen indított sajtó-helyreigazítási pert a bíróságon. A főpolgármester azt kifogásolta, hogy megírtuk, hivatali visszaélés miatt indulhat nyomozás egy olyan, portálunk birtokába került levél alapján, amelyben több százmillió forintos irreális követelés és pénzmozgás rajzolódott ki Karácsony Gergely volt zuglói polgármester korábbi hivatala és a kerület sportcentruma között. Karácsony cikkünk megjelenése után a Facebookon gyalázkodott és bejelentette, pert indít, ám a bíróság portálunknak adott igazat és lesöpörte a főpolgármester keresetét. Itt az újabb feljelentés: járványügyi szabálysértés miatt vehetik elő a Momentum kecskeméti képviselőjét
Járványügyi szabálysértés miatt újabb momentumos önkormányzati képviselővel összefüggésben fordult a hatósághoz Tényi István. A feljelentéseivel ismertté vált tanár ezúttal Bodrozsán Alexandrát, a Momentum kecskeméti önkormányzati képviselőjét, az újpesti önkormányzat titkos tanácsosát jelentette fel, miután kiderült, a képviselőnő brüsszeli útja után hazatérve a leginkább veszélyeztetett idősekkel ment koszorúzni március 15-én, holott a veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradtak az ünnepségek. Bodrozsán mellett, Tényi pár napja a Momentum paksi képviselőjét is feljelentette, mert Barnabás István olaszországi magánútja után senkinek sem jelezte, hogy a koronavírus európai gócpontjának számító országban járt, majd mintha mi sem történt volna, részt vett az önkormányzat munkájában, sőt, munkahelyére, a Paksi Atomerőműbe is bement. Fenyő-ügy: vádat emeltek Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész ellen
Vádat emelt a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség korábbi vezetője, Ihász Sándor ellen a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – közölte a PestiSrácok.hu-val Keresztes Imre főügyész. Ihász Sándor terhére azt rója a főügyészség, hogy 2017. októberében Gyárfás Tamástól egy Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, emiatt pedig hivatali visszaélést követett el. Adócsalás, hűtlen kezelés, vesztegetés: a rendőrségi ügyek lassan maguk alá temetik a kispesti szocialistákat
Már a hűtlen kezelés is felvetődhet egy feljelentés szerint a kispesti szocialisták gigabotrányában, miután kiderült, kifizetődő Gajda Péter polgármester barátjának lenni, egyikük például kedvező áron jutott telekhez a XIX. kerületben. A hatóság azután indított nyomozást a kispesti MSZP-t beárnyékoló ügyekben, hogy nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amin korrupcióról, százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról beszélt kólának nevezett zacskónyi fehér por és alkohol társaságában Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő. Az újabb botrány után úgy tűnik, a teljes büntető törvénykönyvet kimeríthetik azok a cselekmények, amik Kispesten folytak a baloldal áldásos tevékenységének köszönhetően, hiszen jelenleg költségvetési csalás, vesztegetés, kábítószer birtoklás, okirathamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt is folynak nyomozások. Feljelentették a karantént elsumákoló momentumost, akinek esze ágában sincs lemondani
Járványügyi szabálysértés gyanúja miatt fordult a Paksi Rendőrkapitánysághoz a momentumos Barnabás István ügyében a feljelentéseiről jól ismert Tényi István. Az önkormányzati képviselőről a napokban derült ki, hogy a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországban járt, ám otthonmaradás helyett részt vett az önkormányzat munkájában. Az elképesztő felelőtlenségen mindenki megdöbbent, Paks polgármestere pedig lemondásra szólította fel a képviselőt, aki erről hallani sem akar. A feljelentés ugyanakkor már a paksi rendőrkapitány asztalán van. Nyomozhatnak a koronavírusos tájékoztató honlap megtámadása miatt
Információs rendszer vagy adat megsértése vétség gyanújával fordult a hatóságokhoz Tényi István, miután kiderült, hogy a koronavírusról tájékoztató hivatalos honlapot, a koronavirus.gov.hu-t támadás érte. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.