Pesti Srácok

Kínába akarhatott szökni a Vizoviczki-ügy egyik főrendőre, a bíróság letartóztatta (Frissítve!)

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 június 17.
Az ügyészség indítványára letartóztatta a Vizoviczki László és társai korrupciós ügyében vádlottként szereplő korábbi főrendőrt, Gulyás Imrét a bíróság - tudta meg a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, egykori kollégájának, a szintén a vesztegetési ügyben vádlott H. Lajosnak pénzt fizetett volna azért, hogy helyette is vállalja magára a terhükre rótt bűncselekményt. Emellett felmerült az is, hogy az eddig szabadlábon védekező Gulyás Imre családostul Kínába akar szökni.

Meghalt a 90-es évek alvilágának egyik legismertebb alakja, Drobilich Gábor

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 június 17.
Meghalt Portik Tamás egykori mentora, az 1990-es évek alvilágának ismert alakja, Drobilich Gábor – értesült a PestiSrácok.hu. Drobilich a '90-es évek olajmaffia-botrányában elhíresült Energol Rt-ben volt üzlettársa Portiknak, de a cég vezetésében foglalt helyet az MSZMP KB Agitációs és Propagandaosztályát megjáró, majd a Belügyminisztérium adatfeldolgozó háttérintézményétől leszerelő Csikós József, illetve egy akkor még állományban lévő nemzetbiztonsági tiszt is. Portik és Drobilich sokáig elválaszthatatlan szövetségesnek tűnt, ám később elszámolási viták miatt megromlott a kapcsolatuk. Drobilich Gábort egyébként az összes, Portikot érintő leszámolásos ügyben meghallgatták tanúként, de egyszer sem vallott egykori barátja ellen.

A Jobbik volt szakértőjéhez és áfacsaló bűnbandájához vezetnek a háromszázmilliós droglabor szálai

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 június 10.
A Jobbik egykori rendvédelmi szakértőjéhez, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt alezredeséhez és milliárdos áfacsalási ügybe keveredett bandájához köthető az a két magyar férfi, akiket a napokban vett őrizetbe a rendőrség, miután a gyanú szerint egy háromszázmilliós droglabort működtettek Fejér megyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt NNI-s főrendőr által irányított, egy feljelentés szerint a Jobbik korábbi erős emberét, Staudt Gábort is a soraikban tudó bűnszervezet ellen már egy közös lengyel-magyar nyomozócsoport is vizsgálódik, de egyelőre még mindenki szabadlábon van a most megfogott két férfit kivéve. Cikkünkből kiderül, hogy ők miként kapcsolódtak az áfacsaló bűnbandához, de a történetben a Borkai-botrányból ismert ügyvéd, Rákosfalvy Zoltán, valamint a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje is felbukkan.

Folytatódik a Gyárfás-per, ahol Kuncze Gábor is magyarázkodhat a Fenyő-ügy eltüntetett bizonyítékairól

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 június 8.
Június végén folytatódik a koronavírus-járvány miatt egy ideig elnapolt Gyárfás-per a Fővárosi Törvényszéken – tudta meg a PestiSrácok.hu. Gyárfást azzal vádolja az ügyészség, hogy 1998-ban, Portik Tamás közvetítésével megölette legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő János médiacézárt. A tárgyalás-sorozat még mindig az egykori úszószövetségi elnök meghallgatásával fog folytatódni, ám később több prominens személy is meg fog jelenni tanúként a bíróságon. Köztük van az MSZP karitatív tagozatának volt vezetője, illetve az éjszakai életből jól ismert Tasnádi Péter is, aki azt állítja, őt is megbízta Gyárfás Fenyő likvidálásával, ám átverte a volt úszószövetségi elnököt és csak a pénzt rakta el, a megbízást nem teljesítette. Gyárfás szerint ez képtelenség, aminek a bíróságon hangot is adott, amire Tasnádi a videócsatornáján reagált és azt mondta, már bánja, hogy eddig mentegette a Nap TV volt urát, majd pikírten odaszúrta Gyárfásnak: ha valaki embert akar öletni, attól nem nagy bűn elvenni a pénzt. Hamarosan tanúként hallgatják meg a bíróságon Kuncze Gábort is, akiről Fenyő János bizalmasa azt állította, hogy Fenyő Gyárfás Tamás állítólagos gazdasági visszaéléseiről egy százhúsz oldalas dossziét adott át neki, ám mire a dokumentum Kunczétól eljutott a hatósághoz, hiányzott belőle legalább húsz oldal.

Romagyilkosságok: a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatának érintettségét is vizsgálják az új nyomozásban

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 június 3.
A szocialista kormányzat idején működő Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori munkatársainak szerepét is vizsgálja a rendőrség a romagyilkosságok elvarratlan szálai miatt indított nyomozásban – értesült a PestiSrácok.hu. A sorozatgyilkosság aktáit azután porolták le, hogy a halálbrigád életfogytiglani fegyházra ítélt vezetője megtörte a hallgatást és elkezdett beszélni az egykori támogatóikról és a finanszírozókról. Kiss Árpád állítja, jobbikos körök is segítették őket, de utalt arra is, hogy a Gyurcsány-kormány a káoszban volt érdekelt, ezért az akkori titkosszolgálat visszatartotta az információkat, emiatt pedig nem sikerült időben elfogni a sorozatgyilkosokat. Egyelőre nem tudni, hogy az újraindított nyomozásban végül mire jutnak a rendőrök, de az biztos, hogy még mindig rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Cikkünkben ezeket a homályban lévő szálakat gyűjtöttük össze.

Nagy bajban Donáth László: az elkészült szakvélemény is a volt MSZP-s politikus bűnösségét erősítheti

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 május 21.
Az ügyészség álláspontja szerint a megalapozott gyanút erősíti a volt MSZP-s politikus, Donáth László ügyében a nemrég elkészült pszichológus szakértői vélemény – tudta meg a PestiSrácok.hu. A momentumos Donáth Anna édesapjának zaklatási botrányában tavaly nyáron kezdett nyomozni a rendőrség, majd szeméremsértéssel és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg az egykori politikust, miután az egyik volt munkatársa feljelentette.

Újra keresi a rendőrség a romagyilkosságok felbujtóit - A halálbrigád vezetője állítja: jobbikos körök támogatták őket

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 május 20.
Újra nyomozást rendelt el a rendőrség a romagyilkosságok elvarratlan szálai ügyében, a PestiSrácok.hu információi szerint ebben az eljárásban az esetleges felbujtókat, finanszírozókat és tettestársakat keresik. Úgy tudjuk, a nyomozás megindítása összefüggésben áll azzal, hogy a gyilkosság-sorozat elsőrendű elítéltje, Kiss Árpád több információval segíthette a hatóságokat. A férfi egyébként szerdán levelet is küldött portálunknak. Ebben arról ír, hogy a Jobbikhoz közel álló körök tippekkel és anyagi támogatással segítették a halálbrigádot. Nem ez az első, amikor Kiss a politikát is belekeverte a hat áldozat halálával végződött bűntettbe. Emlékezetes, korábban arról számolt be, hogy a Gyurcsány-kormány idején szándékosan engedték megtörténni a bűncselekmény-sorozatot, abban a reményben, hogy polgárháborús helyzetet teremtve a szocialisták majd tovább maradnak hatalomban.

Fővárosi főügyész: Az, hogy megszüntették az eljárást a Momentum gyulai tagja ellen, bizonyíték a jogállam működésére

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 május 20.
Az ügyészség döntése nem más, mint bizonyíték a jogállam működésére – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a fővárosi főügyész azzal összefüggésben, hogy az ügyészség a gyanúsítottaknak adott igazat azokban a média által felkapott esetekben, amikor a rendőrség rémhírterjesztés gyanújával előállított egy-egy embert Szerencsen és Gyulán. Utóbbi a Momentum tagja, így a gyanúsítás után az ellenzék - meg sem várva az ügyészségi felülvizsgálatot - azonnal diktatúrát kiáltott. Az ügy még a német parlamentig is eljutott, pedig Ibolya Tibor szerint az a jogállamiságot bizonyítja, ha az állam egyik szerve esetleg hibásan dönt, akkor egy másik, ellenőrzésre hívatott szerve azt helyrehozza. A főügyész portálunknak elmondta azt is, hogy szerinte indokoltak voltak a veszélyhelyzetben kihirdetett büntetőjogi intézkedések, hiszen például a rémhírterjesztés igenis akadályozhatja az állam védekezését a világjárvánnyal szemben.

Újabb jogerős ítélet kerülhet a kukába - Perújítás elrendelését kéri az ügyészség Vizoviczki kidobói ügyében

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 május 18.
Perújítás elrendelését indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblánál a Hajógyári-szigeten 2011-ben meggyilkolt H. Géza ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Vizoviczki László kidobóit pár éve azzal vádolták, hogy ismeretlen társaikkal együtt összeverték és a Dunába dobták a 21 éves fiút, ám a bíróság –bizonyítottság hiányában – jogerősen felmentő ítéletet hozott. Az egyik eljáró bíró még meg is jegyezte, hogy ő jogot, nem pedig igazságot szolgáltatott. Most azonban több olyan tanú is előkerült, akiknek köszönhetően feltárulhatnak a rejtélyes haláleset eddig nem ismert részletei.

Felfüggesztett börtönre ítélte gyermekpornográfia miatt a volt perui magyar nagykövetet a bíróság

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 május 13.
Egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövetet a napokban a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben tárgyalást nem tartottak, a bíróság iratokból hozta meg a büntetővégzést, amely nem jogerős, hiszen mind a vádhatóság, mind a védelem kérheti a tárgyalás megtartását.

Gyurcsányék volt politikusával és bandájával akarta megöletni haragosát a budapesti ügyvédnő (Frissítve!)

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 május 11.
A PestiSrácok.hu információi szerint a Demokratikus Koalíció (DK) nyolc évre elítélt volt politikusa, Kőrös Gusztáv volt a kulcsfigurája annak a bűncselekménynek, amely miatt egy budapesti ügyvédnőt azzal gyanúsítanak, hogy bérgyilkost küldött rokona férjére. A gyanú szerint az ügyvédnőt végül a bérgyilkost ígérő társaság csúnyán átverte, az egész egy lehúzásról szólt, Gyurcsányék egykori párttársa és bandája csak pénzt akart szerezni.

Emberkereskedelemmel gyanúsítják Marian Cozma egyik gyilkosát, Sztojka Ivánt

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 május 4.
Emberkereskedelemmel gyanúsította meg a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottját, Sztojka Ivánt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Sztojka Marian Cozma meggyilkolása miatt ugyan tizenhárom évet kapott, ám kedvezménnyel már 2018 nyarán szabadulhatott a börtönből, mivel a bíróság azon az állásponton volt, hogy a férfi visszaengedhető a társadalomba. Tévedtek, Sztojka egy évvel később újra visszakerült a rácsok mögé, mivel a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített egy dunaújvárosi lányt. Ezt a cselekményt minősítették át hétfőn emberkereskedelemre.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.