Pesti Srácok

Bűncselekmény hiányában megszüntette a rendőrség a veronai buszbaleset ügyében indított nyomozást

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 július 22.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a veronai buszbaleset ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – válaszolta megkeresésünkre az ORFK sajtóosztálya. Korábban egy üzemorvost gyanúsítottak meg az ügyben a magyar rendőrök, akinek a terhére azt rótták, hogy vezetésre alkalmasnak találta a súlyos alvászavarral küzdő, Olaszországban nemrég tizenkét évre ítélt buszsofőrt.

Vizoviczki legnagyobb ellensége: a diszkópápa életfogytiglant érdemelne, a Belvárost terrorizáló rendőrmaffiózók pedig mindent megúsztak

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 július 22.
Ha komolyan górcső alá vették volna a Hajógyári-sziget korábbi urának ügyeit, hét év helyett életfogytiglani fegyházra kellett volna ítélni Vizoviczki Lászlót – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a diszkópápa legnagyobb ellensége, Surnyák Mihály. A belvárosi Tropical bár tulajdonosa szerint a Vizoviczki-ügy akkor lett volna teljesen feltárva, ha a Hajógyári-szigeten működő drogkereskedelmet lebuktatják, illetve a meggyilkolt és eltüntetett fiatalok ügyét is megoldják. Surnyák emellett elmondta: sajnálja, hogy a belvárosi rendőrmaffia tagjai nem kerültek a vádlottak padjára, pedig annak idején pénzért gátlástalanul terrorizálták a Váci utcát. A fő rivális hangsúlyozta azt is, hogy civil ruhás nyomozók eltüntették azt a drogaktát, amit egy volt ügyész segítségével rakott össze Vizoviczkiról, aki azért volt csaknem másfél évtizedig érinthetetlen, mert a "pénz hatalmával" bármit el tudott érni.

Potom pénzekért bérelték a lakásokat a balliberálisok a Várban - Nyomoz a rendőrség

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 július 21.
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a balliberálisok által potom pénzekért bérelt budai lakások ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyet Bayer Zsolt robbantotta ki, aki a blogján írt cikksorozatot az új I. kerületi polgármester, V. Naszályi Márta bizalmasa, valamint az Index egyik újságírója, illetve a volt MSZP-s miniszter, Baráth Etele olcsó lakásbérléséről, miután elege lett abból, hogy az ellenzéki sajtó a jobboldali közszereplőket vádolta meg visszaéléssel.

Egy gyilkos sem lehet nyugodt: aki bűnt követ el, az rács mögött végzi - PS-interjú a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetőjével

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 július 14.
Az elmúlt öt évben sikerült minden gyilkossági ügyet megoldaniuk és az általa irányított egység számára egy a fontos, hogy aki bűnt követ el, az rács mögött végezze – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Gál Sándor alezredes. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának vezetője portálunknak elmondta még, hogy a vádemelés ellenére tovább keresik VV Fanni holttestét, de beszélt arról is, hogy megölhették a szocialisták piszkos ügyeiről sokat tudó, négy éve eltűnt zuglói MSZP-s politikust, Sápi Attilát. Az alezredes szerint - noha még nincs nyomozás - idővel Sápi rejtélyes eltűnését is meg fogják oldani. Gál Sándort mindezek mellett a Deák téri kettős gyilkosságról, a szerb-montenegrói kábítószermaffia bérgyilkosának tartott Dér Csabáról és megbízóiról, illetve arról az ügyvédnőről is kérdeztük, aki a Demokratikus Koalíció volt politikusával és bandájával akarta megöletni haragosát.

Az éjszakai élet két hírhedt alakját kapcsolta le a rendőrség és a TEK

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 július 10.
Az éjszakai élet két ismert gengszterét fogta el a napokban a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével a rendőrség. A két bűnözőt most éppen önbíráskodással gyanúsítják, miután egy debreceni férfit azzal fenyegettek, ha nem rendezi tartozását, a „temetőbe teszik”. Egyikük korábban emberölés kísérlete miatt kapott hét évet, s amíg a rácsok mögött volt, "Vitathatatlan Harcos" néven töltött fel a Youtube-ra videókat a börtöncellában tartott „edzésekről”, amit becsempészett telefonokkal készítettek.

Vizoviczki-per: Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az elmúlt évtizedek legnagyobb rendőri korrupciós ügyében

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 július 7.
Napokon belül részítéletet hirdethet a bíróság az adócsalás miatt már jogerősen hét évre elmarasztalt diszkócsászár, Vizoviczki László és a volt főrendőrök, illetve társaik vesztegetési ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Igaz, úgy tudjuk, ez csak azokra a vádlottakra vonatkozik, akik a bíróság előtt beismerő vallomást tettek. Információink szerint korábban négyen éltek ezzel a lehetőséggel, köztük maga Vizoviczki is, így, ha a diszkópápa nem gondolta meg magát, számára elsőfokon lezárulhat a vesztegetési ügy. Az ugyanakkor megdöbbentő, hogy annak ellenére, hogy ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt, az eljárás már több, mint nyolc éve húzódik.

Tudomásul vette az ügyészség Kaleta Gábor ítéletét, nem kell börtönbe mennie a gyermekpornográfiával vádolt volt nagykövetnek

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 július 6.
Tudomásul vette a gyermekpornográfiával vádolt volt magyar perui nagykövetre, Kaleta Gáborra kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az ügyészség, így a volt diplomatának nem kell börtönbe vonulnia, igaz, ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ez a döntés megfelel a bíróságok korábbi gyakorlatának. Az persze nem kérdés, hogy a volt diplomata tette botrányos és gyomorforgató, de változást igazán a jogszabályok szigorításával lehetne elérni.

Egy alkunak köszönhetően találhatták meg a 2006-ban eltűnt szentesi nő holttestét (Frissítve!)

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 július 2.
Megtalálták és azonosították annak a szentesi nőnek a maradványait, akit 14 éve eltűntként kerestek. A rendőrség közleménye szerint a kisgyermekes édesanyát meggyilkolták. Volt élettársa ellen emberölés gyanújával adtak ki európai elfogatóparancsot, és nyomravezetői díjat is felajánlott korábban a rendőrség. A férfit külföldön fogták el, jelenleg az olasz hatóságok őrizetében van. D. Lajos környezetében azt beszélik, egy alkunak köszönhetően sikerült megtalálni K. Judit holttestét.

Újabb nyomozás célkeresztjében KGBéla: adócsalással gyanúsíthatják meg a Jobbik kémkedéssel vádolt volt politikusát

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 június 30.
Újabb ügyben került az ügyészségi nyomozás célkeresztjébe a már bíróság előtt álló volt jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) költségvetési csalás gyanújával indított eljárást Kovács ügyében, egy magánszemély feljelentése alapján. KGBéla jelenleg ugyancsak költségvetési csalás, illetve kémkedés miatt áll bíróság előtt, mert a vád szerint az egykori EP-képviselő az Európai Uniót elárulva, az orosz titkosszolgálatot segítette információkkal. Kovácsról korábban azt is megírtuk, hogy kiváló kapcsolatokat ápolt egy Varsóban lebukott kémmel, illetve egy vallomás szerint dekoratív, orosz konzumlányokat küldött volna több nyugat-európai üzletember nyakára. Nem nehéz kitalálni, milyen céllal…

Hajókat, luxusautókat, százötven ingatlant halmozhatott fel egy befolyásos kapcsolatokkal rendelkező, törvények felett álló ügyvéd

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 június 26.
Több, mint százötven ingatlannal, hajókkal, luxusautókkal rendelkezik a vallomások szerint az a szolnoki illetőségű, „Kövér” gúnynevű ügyvéd, akit még februárban tartóztatott le több társával együtt a bíróság. Az ellene vallók állítják: hatalmas vagyonát uzsorakölcsönökből, zsarolásból és különböző gazdasági bűncselekményekből szerezhette, csápjai pedig országosan is behálózhatták a magyar igazságszolgáltatást. Nem "Kövér" az egyetlen ügyvéd, aki a közelmúltban súlyos bűncselekménybe keveredett: az egyik jogásznő például a Gyurcsány-párt volt politikusával és bandájával akarhatta megöletni haragosát, míg egy másik ügyvéd a gyanú szerint saját ügyfelét fenyegette meg halálosan és zsarolt ki tőle százmilliókat.

Hiába perelte portálunkat, végül csúnyán elhasalt a bíróságon Baranyi Krisztina

PDPámer Dávid Magyar ugar 2020 június 23.
Jogerősen elbukta a PestiSrácok.hu ellen indított személyiségi jog megsértése miatt indított pert Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina. A kerületvezető több évvel ezelőtti cikkeink ellen emelt kifogást, mert többször megírtuk, még Juhász Péter és az Együtt korrupcióügyi szóvivőjeként milyen kínos ügyekbe keveredett. Baranyi hiába perelt, a Fővárosi Ítélőtábla lesöpörte a keresetét.

Egy hajléktalan felgyújtásával gyanúsítják a rettegett rendőrgyilkos, Soós Lajos korábbi bűntársát

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 június 23.
Két - egy 12 és egy 16 évvel ezelőtt elkövetett - gyilkosságot derített fel a rendőrség - jelentette be Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Információink szerint az egyik emberölést, egy hajléktalan felgyújtását a később halálra ítélt brutális rendőrgyilkos, Soós Lajos korábbi bűntársa követte el.

MSZP-s kapcsolatok, gyilkosságok, áruló rendőrök, eltussolt ügyek - Kipakolt a volt maffiafőnök, Radnai László (PS-interjú!)

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2020 június 20.
Leszámolásokról, a rendőrségről kijuttatott titkosított vallomásáról, a politika és az alvilág összefonódásáról, egy, az igazságszolgáltatást behálózó, óriási vagyont felhalmozó ügyvédről is beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a kecskeméti maffiaper egykori fővádlottja, a hírhedt Conti-Car autókereskedés volt tulajdonosa, Radnai László. A Portik-ügyek koronatanúja portálunknak megemlítette azt is: hiába mondta el már 2004-ben a Fenyő-gyilkosság addig homályban lévő részleteit, Gyárfás Tamás és Portik az MSZP védelmét élvezték, így a vallomását egészen 2010-ig a rendőrség „benyelte”. Az interjúban az egykori keresztapa emellett nyíltan beszélt arról is, miként keveredett negyvenmilliós elszámolási vitába egy volt szocialista főpolgármester-helyettessel, aki maga helyett egyszer egy korábbi sztárzsarut küldött tárgyalni. Radnai azt is hangsúlyozta, ha Portik Tamás egyszer elkezd beszélni, az felborítaná az egész alvilágot.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.